Az FKGP-től az MSZMP KB-ig – Dobi István pályaképe

Dobi István (Ószőny, 1898. december 31. – Budapest, 1968. november 24.) tevékeny szerepet játszott abban, hogy a Független Kisgazdapárt alárendelje magát a kommunista párt diktatúrájának. Földművelésügyi miniszterként, majd miniszterelnökként, az Elnöki Tanács elnökeként, illetve az MSZMP KB tagjaként ő is felelősnek tekinthető a Rákosi-, majd a Kádár-korszak idején elkövetett törvénytelenségekért. Az idén 125 éve született Dobi István pályaképe eredetileg a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) Tudástárában jelent meg. A szöveget a NEB és az Újkor.hu együttműködésének keretében másodközöljük.

Dobi István főbb tisztségei

Dobi István pályája

Nincstelen paraszti családból származott, apja Dobi István földműves, anyja Csinger Julianna volt.

A hat elemi elvégzése után dolgozni kényszerült, napszámos volt különböző nagybirtokokon. 1916-ban behívták katonának, részt vett az első világháború harcaiban, az elért legmagasabb rendfokozata tizedes volt. 1919-ben, a proletárdiktatúra idején vöröskatonaként román fogságba esett, ahonnan 1920. februárban térhetett haza, ekkor rögtön besorozták a Nemzeti Hadseregbe, s csak 1920 novemberében szerelt le. Frontot járt katonaként a nagyatádi Szabó-féle földreform során két hold földet kapott, a földművelés mellett 1921-től a MÁV-nál pályafenntartási napszámosként, majd egy fatelepen segédmunkásként, később kubikusként és részes aratóként is dolgozott.

Az 1920-as évek elején belépett a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetségébe, 1922-ben pedig a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba. 1930-ban megalapította az MSZDP szőnyi szervezetét, amelynek egyúttal elnöke is lett. Az 1935-ös országgyűlési választásokon a nagyigmándi kerületben kisgazdapárti programmal fellépő dr. Cseh-Szombathy László mellett korteskedett (sikerrel), akinek hatására 1936-ban vidéki szervezőtitkárként átlépett a Független Kisgazdapártba. Még ugyanazon év augusztusában bekerült az FKGP országos nagyválasztmányába, 1937-ben pedig a földmunkástagozat elnökévé választották. 1936-ban a párt ajánlására állást kapott Komáromban a Kisalföldi Mezőgazdasági Kamaránál, majd 1939–1941-ben Almásfüzitőben az olajfinomítóban dolgozott. Az 1939-es országgyűlési választásokon szerepelt a párt Komárom-Esztergom vármegyei listáján, de nem jutott mandátumhoz.

Az FKGP Nagy Ferenc és Kovács Béla nevével fémjelzett „csizmás” paraszti szárnyához tartozott, akikkel együtt a parasztság valódi érdekvédelmi szervezeteként (a mezőgazdasági kamarákkal ellentétben) 1941. szeptemberben megalakították a Magyar Parasztszövetséget, amelynek függetlenített szervezőtitkára, 1943. májusban pedig az akkor életre hívott földmunkásszakosztály elnöke lett. 1943. augusztusban felszólalt a népi írók szárszói konferenciáján, amelynek megszervezésében a Magyar Parasztszövetség is részt vett. 1942-től kapcsolatba került az illegális kommunista párt tagjaival, s a parasztszövetség földmunkásszakosztályában többször képviselte nézeteiket. Magyarország német megszállása (1944. március 19.) után behívták katonának, tizedesként egy munkaszolgálatos századhoz került „keretlegénynek”. 1945 tavaszán fogságba esett, s csak az év júniusban tért vissza szülőfalujába.

A második világháború után, bár a Magyar Kommunista Pártba is felvették, sőt a Nemzeti Parasztpárt is szívesen látta volna soraiban – a visszaemlékezések szerint a kommunista vezetők egyetértésével – az FKGP tagja maradt, s balszárnyának vezéralakjává nőtte ki magát. 1945. augusztustól az FKGP alelnöke, az Országos Intézőbizottság és a Politikai Bizottság tagja, egyúttal az újjászervezett Magyar Parasztszövetség alelnöke volt. 1945. júniusban – még távollétében – beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, s élete végéig a törvényhozás tagja maradt. Az 1945. novemberi 4-i választásokat követően 1945. november 15. és 1946. február 23. között, majd 1946. december 18-ától államminiszter, közben 1946. február 23-ától az év november 20-áig földművelésügyi miniszter volt.

A párt centrumának szétverése, Nagy Ferenc miniszterelnök emigrációba kényszerítése után 1947. június 1-jén az FKGP elnökévé választották, egyúttal átvette a Magyar Parasztszövetség elnöki tisztét is, és a párt lapja, a Kis Újság főszerkesztői székébe is ő ült bele. Államminiszteri posztját a Dinnyés-kormányban 1947. szeptember 24-éig megtartotta, attól kezdve, mint az FKGP vezetője, tanácskozási joggal vehetett részt a kormány ülésein, majd 1948. április 16-ától december 10-éig ismét földművelésügyi miniszter volt.

A kommunista párttal való feltétlen együttműködés híveként részt vett pártja elsorvasztásában, eltűrte és támogatta a totális diktatúra kiépítését. Hozzájárult a hároméves terv bevezetéséhez, az államosításokhoz, az 1947. augusztus 31-i választási vereség után elutasította az összefogást az ellenzékkel, novemberben hitet tett a „népi demokrácia” mellett. 1948. szeptemberben feloszlatta a Magyar Parasztszövetséget, októberben pártjával elfogadtatta a kollektív gazdálkodás elvét, majd beleegyezett az egypártrendszer fedőszerve, a Magyar Függetlenségi Népfront létrehozásába, amelynek – s utódjának, az 1954-ben alakult Hazafias Népfrontnak is – alelnöke lett (1949. március – 1960. május). Bár az FKGP-t hivatalosan nem oszlatták fel, ténylegesen 1949-ig működött, így Dobit is addig tekinthetjük a párt elnökének.

1948. december 10-én Rákosiék megtették miniszterelnöknek. E tisztében, főképp az 1949. májusi választások után, a politikai folyamatokra lényegében nem volt befolyása, de pozíciója és megnyilvánulásai miatt felelős a korszakban elkövetett törvénysértésekért. 1952. augusztus 14-étől a törvény betűje szerint is súlytalannak számító kollektív államfői testület, az Elnöki Tanács elnöke volt. 1956. október 19-én Kaposvárott az úgynevezett somogyi összegzés vitáján kemény bírálatban részesült a jelenlévőktől, Tildy Zoltánnal együtt testi épségük is veszélybe került. Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején végig hivatalában maradt, de az újjászerveződő kisgazdapárt vezetésébe nem került be.

A szovjet csapatok bevonulását követően a Nagy Imre-kormány felmentésével és Kádár János miniszterelnöki kinevezésével legalizálta az ellenkormányt. 1959 őszén belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba, s még az év decemberében a Központi Bizottság tagjává választották. 1956 után újból aktivizálta magát mint agrárpolitikus, egykori kisgazdákból lett téeszelnökökre próbált építeni. Az Elnöki Tanács apparátusára támaszkodva 1957 elején több tanácskozást hívott egybe, a gyors szövetkezetesítést támogatta. A következő években is folyamatosan járta a megyéket, de jelentéseit a Fehér Lajos vezette apparátus figyelmen kívül hagyta, így egyre inkább elszigetelődött. Ezért 1965-ben sértődött hangú levélben mondott le a Termelőszövetkezeti Tanács elnökségéről (a posztot 1951 óta töltötte be). Államfői tisztéből 1967. április 14-én mentették fel, és nyugdíjazták, de haláláig az Elnöki Tanács tagja maradt, 1968. január 26-ától az Országos Szövetkezeti Tanács elnöke is volt.

Dobi István díjai, kitüntetései

Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozata (1947); Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1947); Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (1947); Kossuth Érdemrend I. fokozata (1948); Köztársasági Elnök Elismerésének Ezüstkoszorúja (1948); Magyar Népköztársasági Érdemrend I. fokozata (1950, 1955); Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem (1958); Magyar Népköztársaság Érdemrendje (1958); Kimagasló Érdemekért Csillag (indonéz, 1960); Nemzetközi Lenin Békedíj (1961); Sába Királynője Érdemrend (etióp, 1964); Szocialista Munka Hőse (1967).

Fő művei

A mezőgazdasági munkanélküliség gyógyítása. Dobi István rádióelőadása. Budapest, Földművelésügyi Minisztérium, 1946.

A parasztság jövője a szövetkezet. Budapest, Mezőgazdasági, 1955.

Szocialista mezőgazdaság – gazdag parasztélet. [Beszédek, írások.] Budapest, Kossuth, 1958.

Emberek és demokrácia a termelőszövetkezetekben. Budapest, Hazafias Népfront Országos Tanácsa, 1961.

Vallomás és történelem. Önéletrajz. I–II. kötet. Budapest, Kossuth, 1962.

Források és irodalom

Dobi István (1898) személyi anyaga az MSZMP KB Párt és Tömegszervezetek Osztálya kádernyilvántartásában. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára M-KS 288. fond 40. csoport 529. őrzési egység.

Szabó Pál: Emlékezés és búcsú. Dobi István. Élet és Irodalom, 1968/48. 2.

Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei. 1947. június 2–szeptember 19. Szerkesztette, a jegyzeteket és a bevezető tanulmányt írta Szűcs László. Budapest–Győr, MOL–Palatia, 2000.

Dobi István emlékiratai. Kézirat. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 4.1. A-2007.

Vida István: Fejezetek Dobi István életéből, 1898–1968. Budapest, Zrínyi, 1977.

Dancs József: Dobi István. Társadalmi Szemle, 1983/3. 80–87.

Izsák Lajos – Pölöskei Ferenc – Romsics Ignác – Szerencsés Károly – Urbán Aladár: Magyarország miniszterelnökei, 1848–1990. Budapest, Cégér, 1993. 180–186.

Az 1947. szeptember 16-ra összehívott Országgyűlés almanachja. 1947. szeptember 16. – 1949. április 12. Főszerkesztők: Marelyn Kiss József – Vida István. Szerkesztette Horváth Zsolt és Hubai László. Budapest, Magyar Országgyűlés, 2005. 91–92.

Révész Sándor: Dobi István, az elfeledett államfő. Egy nincstelen parasztfiú útja a hatalomba. Budapest, Európa, 2020.

Simon István

Ezt olvastad?

A második Szidra-öböl feletti incidens

1989. január 4-en két amerikai F-14 Tomcat vadászrepülőgép lelőtt két líbiai MiG-23 Flogger vadászrepülőgépet. Az esemény diplomáciai és sajtóbotrányt kavart,

X