Egy mondvacsinált forradalmár? Egy új kötet Perjessy Sándorról

A rendszerváltások viharában a közhivatalt viselő személyek számtalan dilemmával kerülhettek szembe: együttműködjenek-e a megszülető új rendszerekkel, vagy álljanak ellen – netán próbáljanak meg egyszerűen túlélni? Magyar Endre Lénárd könyvében, ami a Clio Intézet új sorozatának nyitókötete, egy ilyen személyt mutat be. Perjessy Sándor rendőrparancsnok volt az 1918-1919-es forradalmak idején, amiért a Horthy-korszakban börtönbüntetést kapott, míg a Kádár-korszakban a Tanácsköztársaság hősei közé emelték.

A Nemzeti Ujság 1920. novemberében egy rövid hír formájában tudósított a pestvidéki törvényszéken zajló kommunista bűnper tárgyalásáról. Az eljárásnak nyolcvanhét, főleg szentendrei illetőségű vádlottja volt. Közülük az egyiket így jellemzi az újságíró: „[…] érdekes vádlott Perjessy Sándor rendőrtisztviselő, akit lopás, személyes szabadság megsértése és lázadás bűntettével vádolnak.”  A „lázadás” többek között azt is jelentette, hogy a Tanácsköztársaság napjaiban egy ideig ő volt a Vörös Őrség szentendrei parancsnoka. Tizenegy évvel később ugyanebben a lapban ismét találkozhattunk Perjessy nevével, ekkor azonban már a haláláról számoltak be. A két időpont között az egykori rendőrtiszt – aki korábban a Szentendre és Vidéke Hírlapja szerkesztője is volt – több mint két évet töltött a váci fegyházban.

A Kádár-korszak emlékezetpolitikája Perjessyből hősi alakot igyekezett faragni. Közismert, hogy az 1945 után kiépülő kommunista rendszer a saját történelemképét erőltette a magyar társadalomra,  amihez szüksége volt egy saját panteonra is. Ebbe akár igen csekély teljesítménnyel is be lehetett kerülni, melyre jó példa a csendőrökre 1944-ben pisztolyt rántó jogász, Ságvári Endre alakja. Ennek az emlékezetpolitikai projektnek volt a része, hogy az 1919-es Tanácsköztársaság mint a rendszer előképe jelenjen meg a történeti munkákban.  Vezéralakjaként az ötvenes években Rákosi Mátyást tüntették fel, majd 1956 után Kun Béla, Szamuely Tibor, Korvin Ottó és más népbiztosok váltak központi figurákká.  A „hőskeresésben” talán a vidéki helytörténészeknek lehetett a legnehezebb dolga, hiszen a kommün támogatottsága ott volt a legalacsonyabb, így sokszor bizony szükségmegoldásokra szorultak. Ilyen volt például Kiskőrösön a vöröskatonaként elesett költő, Ligeti Károly, akit Petőfi alakja mellé (esetleg a helyére) kívántak helyezni, hogy legyen a Tanácsköztársaságnak is egy poétája.  Szentendrén, – többek között – Perjessyből is ilyen hőst alkottak, 1958-ban utcát is neveztek el róla, majd az MSZMP helyi székházának oldalán kapott márványtáblát, több 1919-es forradalmárral együtt a „város forradalmi rendőrkapitánya, majd a vörösőrség parancsnoka” is. Ez utóbbit a rendszerváltás után eltávolították, az utcát pedig átnevezték Tómellékre. Perjessy története azonban nem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik.

Magyar Endre Lénárd, a Clio Intézet történész-levéltáros munkatársa most megjelent könyvében új szemszögből kívánja bemutatni a szentendrei rendőrtiszt szerepét 1919 júniusának sűrű eseményei közepette. „A rémuralom készséges szolgája kívánt lenni”? című munka a Clio Kötetek-sorozat nyitó darabjaként  jól szimbolizálja azt a törekvést, amire az intézet 2017-ben vállalkozott: a (főként 20. századi) magyar történelem vitatott eseményeinek tisztázását. Ennek része a tavalyi évben rendezett előadássorozat, amely a Tanácsköztársaság történetét igyekezett körbejárni a lehető legtöbb szempont alapján. Jelen munka is ezt a képet színesíti egy kifejezetten alapos helytörténeti kutatás eredményének bemutatásával.

A szerző már a bevezetőben jelzi, hogy nem törekszik az „Igazság” feltárására, csupán az események egy új olvasatát szeretné nyújtani. Ennek leszögezése azért is fontos, mert a historiográfiai előzményekből kiderül, hogy a szerzőhöz képest egyes történészek (Vigh Károly, G. Sin Edit) másként értékelik Perjessy tevékenységét. Magyar azonban a források újraolvasása során egy tipikusan 20. századi történettel szembesült. A rendszerváltások viharában a közhivatalt viselő személyek számtalan dilemmával kerülhettek szembe: együttműködjenek-e a megszülető új rendszerekkel, vagy álljanak ellen – netán próbáljanak meg egyszerűen túlélni? A történelemkönyvek lapjain általában az első két példával találkozunk, ám valószínű, hogy az utolsó magatartásminta volt a leggyakoribb. 1918-1919-ben – Hatos Pál szavaival élve – „másodpercek alatt évszázadok fordultak”.  Ezek a viharos napok könnyen magukkal ragadták az embereket, de ugyanilyen könnyen meg is rémíthették őket, és így a vihar elültének a kivárása, illetve a veszteségek minimalizálására való törekvés is legitim stratégia lehetett.

Szentendre, Mária Terézia (ma: Bajcsy-Zsilinszky) utca. Előtérben: Leánynevelő Intézet, balra: Piacsek-ház (rendőrségi fogda és az 1919. április előtti rendőrségi hivatal), az utca végén az akkori katolikus plébánia épülete. Képeslap, kiadási adatok nélkül. Forrás: Helytortenet.com

A szentendrei események kiváltképp bonyolultak, sőt kaotikusak voltak ebben az időszakban. A történészi munkát nehezíti, hogy főleg másodlagos források maradtak csak fenn, rengeteg levéltári anyag tűnt el selejtezés miatt. A szerzőnek ezért nemcsak a kor napilapjainak, visszaemlékezéseinek ide vonatkozó írásait kellett feldolgozni, de a forrásérték szempontjából erősen problémás büntetőtörvényszéki iratokat is.

Az őszirózsás forradalom – vagy ahogy a szerző nevezi: Károlyi-forradalom – és az azt követő helyi hatalomváltások, valamint az ezekkel járó rendzavarások bemutatása izgalmas, de embert próbáló feladat is egyben. Magyar a források alapján a szemünk láttára bontja ki, hogy Perjessy ebben a kavalkádban hogyan próbálta elejét venni a hazatérő frontkatonák zavargásainak, vagy az 1918. november végén leszerelt nemzetőrök  felvételével megerősíteni a rendőrséget. A Tanácsköztársaság kikiáltása után a rend fenntartására a Vörös Őrség főparancsnokaként is törekedett, ám itt már küzdenie kellett pozíciója megtartásáért is. A szerző szerint tudatosan készült arra a lehetőségre is, hogy egy esetleges jövőbeli elszámoltatás során igazolni tudja tetteit, ezért csak írott parancsokat hajtott végre. A június 24-i ellenforradalmi felkelésben játszott szerepe forráshiány miatt nem tisztázott. A „ludovikások lázadásának” Szentendrén is érezhető rezgései voltak, ám a puccskísérlet leverését követően a szereplők a felelősségtől akarhattak szabadulni. A megtorlás sem váratott magára, ám helyi szinten ebből csak egy felesleges és tragikus vallásellenes akcióra futotta, melynek áldozata Kucsera Ferenc káplán lett.

Dr. Kucsera Ferenc káplán portréja. Forrás: Kucsera Ferenc emlékoldal.

A kommün bukása után Perjessyt letartóztatták és a fent említett bűnvádi eljárás alá helyezték. Az ekkor uralkodó indulatokat, a román megszállással járó terheket, valamint az új rendszer kiépülésével járó káoszt  a szerző egykorú beszámolók megidézésével érzékelteti. Ez a felfokozott érzelmi állapot kiváló alapot jelentett a bűnbakkereséshez, mely során Perjessy hivatali szélmalomharca nem minősült felmentő körülménynek: a lényeg az volt, hogy ő is szerepet vállalt a bűnösnek kikiáltott rendszerben. Az ellene meghozott ítélet is ebben a szellemben foganhatott meg. Rehabilitációjáért egész életében küzdött, ám ezt a törvényszék csak posztumusz mondta ki 1939-ben, egy perújrafelvételi eljárás eredményeképpen. Alakja az előbbiekben már vázolt emlékezetpolitikai konstrukció része lett 1958 után.

Perjessy számomra olyan, mint Spiró György történelmi regényeinek hősei. Nem ők alakítják a történelmet, hanem „csak” részt vesznek benne, miközben az elzúg a fejük felett, ők pedig próbálnak talpon maradni. Az utókor emlékezetének hullámzásai pedig hol a felszínre dobják, hol ismét a mélybe taszítják őket. E hullámverések elhomályosíthatják a képet, a történészre hárul a feladat, hogy megtisztítsa azt. Magyar Endre Lénárd Perjessy-története jól példázza, hogy ez a munka, minden nehézsége ellenére, szép és eredményes lehet.

Bárány Balázs

Az ismertetett kötet adatai: Magyar Endre Lénárd: „A rémuralom készséges szolgája kívánt lenni”? Perjessy Sándor és a Tanácsköztársaság elleni felkelés Szentendrén (1919. június 24–25.). Budapest, Clio Intézet, 2020. (Clio kötetek 1.) 132 oldal.

Ezt olvastad?

„Az általam keresett boldogság forrása és szubjektuma egyként saját belső világom, én pedig essem bár Grönland örökös havára vagy Afrika