Egy sváb falu mikroszkóp alatt

Oszd meg másokkal is:

Lapozó

Napjainkban ritkán téved kutató a történeti demográfia mezejére. Schweininger Péter mégis ennek módszerével vizsgálja a Fejér vármegyei Szár község 1729 és 1848 közötti társadalmát. A szerző az ELTE BTK Történelem Segédtudományai Tanszék oktatója, valamint az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumának történelem szakos vezetőtanára. 2022-ben védte meg doktori disszertációját, a Sváb világok. Népesség és mentalitás Száron 1729–1848 című kötet ennek bővített változatának tekinthető. A szerző a jelzett időszakban Szár népesedési folyamatait elemzi; arra keresve a választ, hogy a helyi viszonyok mennyire feleltek meg a gyarapodó társadalom elméletének, valamint, hogy a szári közösség szerkezete mennyire volt változatlan.

Schweininger Péter: Sváb világok. Népesség és mentalitás Száron 1729–1848. Bp., Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet 2023. (Magyar Történelmi Emlékek. Értekezések. Magyar Családtörténetek: Tanulmányok 9.), 302 oldal.

A kutatás forrásbázisát elsősorban római katolikus anyakönyvek, egyházi lélekösszeírások képezték. Ezeken kívül a szerző uradalmi, vármegyei, valamint községi levéltári anyagot is felhasznált munkája elkészítéséhez. A kutatómunka során a történeti demográfia módszerének megfelelően a szári lakosokról nyert adatokat számítógépes adatbázisba rendezte, így mintegy 120 000 adatelemet rendszerezett. A forrásproblematika és kutatásmódszertan áttekintését követően a szerző Szár kora újkori történetét ismerteti.

Schweininger Péter – a Sváb világok – Népesség és mentalitás Száron 1729–1848 c. könyv szerzője

A tatai-gesztesi uradalmat 1727-ben vásárolta meg gróf Esterházy József országbíró. Ennek részét képezte Szár község is, mely már a középkorban létezett, a török időkben azonban elnéptelenedett. Esterházy országbíró a népesség pótlása érdekében két irányból hívott német telepeseket a faluba: saját birtokáról, a Pest megyei Vörösvárról; valamint közvetlenül a Német-római Birodalomból. A gróf elsősorban a modern mezőgazdasági eljárások meghonosítását várta a német telepesektől, ennek megfelelően az első betelepülők 1729-ben érkeztek Szárra. A falu hosszas, nehézségektől sem mentes újjáépítésére végül az 1770-es évekre elkészült templom tette fel a pontot. Jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy 1772-től már fíliát is kapott az egyházközség, így Újbarok híveinek lelki gondozását is el kellett látnia. Elmondható, hogy az Esterházy grófok a korszakban végig a legkiválóbb értelmiségieket (papot, tanítót) rendelték szári szolgálatra; szinte valamennyien adminisztrációs központokban végezték korábban munkájukat.

Szár népességét korszakunk egészében katolikus német jobbágyok alkották. Kivételt csupán a helyi zsidó lakosok képeztek, akik a szatócsbolt működtetését végezték és a szári társadalom megbecsült tagjai voltak. A betelepülő németség azonban kulturálisan meglehetősen heterogén képet mutatott. A Vörösvárról és Nyugat-Európából érkező telepesek különböző mentalitásbeli elemeket és kulturális szokásokat hoztak magukkal, így évtizedekig tartott, amíg kialakult egy egységes szári kultúra. Ennek folyamatát a szerző elsősorban a keresztnevek elemzésénél ragadja meg.

Szár főutcája templommal. Képeslap a 20. század elejéről (Kép forrása: képeslapok – bicskei járás)

A kutatás egyik meghatározó pontja az 1763. évi lélekösszeírás vizsgálata. Ezen forrás ugyanis negyedével kevesebb szári lakos nevét tartalmazza, mint az 1759. évi összeírás. Mindezt úgy, hogy nem történt jelentősebb népesedési katasztrófa, ami a csökkenést indokolná. Schweininger Péter ezt követően a szomszédos települések helytörténeti kiadványait kezdte el vizsgálni, így jutott el a boglári telepítéshez. A szári lakosok egy része az 1750-es években a frissen betelepített Boglár községbe költözött át. Az áttelepedés motivációja minden esetben gazdasági érdekekkel magyarázható, ugyanakkor a szári társadalom valamennyi rétegéből kerültek ki a költözésre vállalkozók. Míg azonban a módosabb parasztok érdekeltségeket kívántak szerezni Bogláron, addig a föld nélküli zsellérek a jobb élet reményében kezdtek ott új életet.

Voltak azonban olyan jobbágyok, akiknek nem teljesültek az elvárásaik. Nekik tovább kellett állniuk és sok esetben újabb hatalmas távolságokat megtenniük, hogy családi gazdaságot alapíthassanak. Erre az 1760-as években újabb lendülettel meginduló bánáti telepítési akció adott lehetőséget. A szerző németországi kutatók családkönyvei és adattárai segítségével kíséri tovább a Szárról/Boglárról a Temesközbe továbbállt személyek sorsát. Ennek kapcsán állapítja meg, hogy a mobilitási hajlandóság igen jelentős volt a korszak közlekedési viszonyai ellenére is.

A bánáti és a boglári kivándorlással egyidőben a halálozási mutatók is emelkedni kezdtek Száron. A kivándorlás és a halálozás együttes hatásaként fluktuáció lépett fel a családi jobbágygazdaságokban és kedvezőbb lett a föld népességeltartó képessége is. Száron az 1760-as évek második felére konszolidálódott a helyzet és kezdett emelkedni a lakosságszám. A bevándorlás továbbra is jelen maradt, de már lényegesen csekélyebb mértékben. Ezzel együtt pedig továbbra is létezett a kapcsolat Vörösvárral. Így az 1760-as évekre egy Vörösvár-Szár-Boglár állandó kapcsolat képe körvonalazódik. Ebben a kapcsolatrendszerben Szár egyaránt jelen volt befogadó és kibocsátó szereplőként egyaránt.

Szár népessége az 1770-es években egy hozzávetőlegesen ezer fős létszámnál éri el csúcspontját és ezzel stagnál egészen az 1850-es évekig. A szerző ezen pontnál arra keresi a választ, hogyan maradhatott a lakosságszám állandó a folyamatos természetes szaporulat mellett. A szári gazdák a korszak egészében a törzsöröklés módszerét alkalmazva szinte minden esetben osztatlanul örökítették tovább gazdaságukat. A birtokot nem öröklő gyermekeket pedig kiházasították, így a kivándorlás a népességlevezetés állandó eszközének bizonyult a faluban. A fiatal párok ugyanis elhagyták a falut.

Az 1820-as évekre ez a kiházasítási folyamat azonban rövid időre megcsappant, és növekedésnek indult a zselléresedési folyamat is a faluban. Ekkor országosan is zsúfoltabbak lettek a települések; járvány és éhínség lépett fel. Száron ugyanakkor ezek a folyamatok nem szedtek jelentős számú áldozatot. Az 1831-es kolerajárvány után a szári fiatalok számára ismét bővültek a lehetőségek a ”házasodási piacon”. Erre az időszakra esik a születésszabályozás szári megjelenése is. Figyelemre méltó az 1847. esztendő, mely a kedvezőtlen időjárás miatt rossz termésátlagot, ezáltal pedig éhínséget és demográfiai visszaesést hozott Magyarországon. Sőt, egész Európában az egyik kiváltó oka lett a következő évi forradalmi hullámnak. Míg azonban több környező falu lakossága csökkenésnek indult, Szárt ezzel szemben egyáltalán nem érintette a demográfiai válság.

A szári házassági kapcsolatok tere (Kép forrása: a kötet 191. oldala)

A szári németek minden esetben a sváb kulturális területen belül házasodtak, tehát csak sváb falubelivel kötöttek házasságot. A kapcsolatok iránya azonban megváltozik a 18. századhoz képest. A vörösvári vonal megszakadt, a kapcsolatok iránya egyre inkább a Tata-Mezőföld tengelyre helyeződik át.  A legtöbb frigyet a három szomszédos település, Boglár, Felsőgalla és Újbarok lakóival kötötték, de a házasságok iránya a Vértes-hegység nyugati oldaláig (Alsógalla, Környe, Vértessomló) is elért. Bár a Szárral szomszédos református magyar falvak, mint Alcsút és Bodmér lakosaival ugyan nem kötöttek házasságot, ez nem jelenti azt, hogy az ott élőkkel semmilyen kapcsolatot nem tartottak volna. A szári gazdák ugyanis előszeretettel alkalmaztak szolgálókat az említett magyar falvak fiataljai közül.

A földrajzilag tág házassági piac kialakulásában alapvető szerepe volt a falu kedvező földrajzi adottságainak, bár a térségben nem volt szabad királyi város, csupán mezőváros (Tata). A község ugyanakkor a Bécset Budával összekötő középkori eredetű kereskedelmi útvonal, az ún. Mészárosok útja közelében feküdt. Ez pedig kedvező lehetőséget adott a jó közlekedésre és a viszonylag gyors mobilizációra.

A 19. századra további változások álltak be Szár úrbéres társadalmi keretén belül, még ha a felszínen mozdulatlannak is tűnt. Míg a 18. században a svábok a magcsalád keretén belül éltek, addig a 19. századra már sokkal inkább a kiterjesztett család különböző együttélési formái lettek jellemzőek a körükben. Tehát az egygenerációs család modellt fokozatosan a több generáció együttélése váltotta fel. A korábbiakhoz képest a családfő is egyre később adta át a gazdaságot utódjának. Míg a 18. században az uradalom és a faluközösség kapcsolatát alapvetően az együttműködés jellemezte, addig az 1830-as években, amikor a reformországgyűlések törvényekkel szabályozzák földesúr és jobbágy viszonyát, már szaporodnak a konfliktusok.

Szár község térképe a 18. században, a szőlők területének jele: Az első katonai felmérés (1782-1785) térképe (Kép forrása: maps.arcanum.com)

Összegezve elmondhatjuk, hogy a reformkor időszakára a falu német jobbágysága már sok tekintetben a magyarországi társadalom kereteihez igazodott. A szerző megállapításai tehát csak részben egyeznek meg Benda Gyula téziseivel, aki a korabeli Keszthely társadalmát vizsgálta nevezetes monográfiájában.[1] Míg Benda a korszak egészében majdnem változatlannak látta Keszthely társadalmát, addig Schweininger Péter szerint Szár társadalomképe nem módosult ugyan alapvetően, de kimutathatóak változások.

A szerző végig következetesen alkalmazza a történeti demográfia eszközét, ugyanakkor ügyel rá, hogy a kötet ne legyen számadatok halmaza. A leírtakat mikrotörténeti módszerekkel teszi emberközelivé; ezáltal hangsúlyozza, hogy a számok mögött emberi sorsok, sikerek és tragédiák húzódnak meg. Rieder János családjának történetén keresztül élhetjük át például a német telepesek Szártól a Bánátig megtett útját. A kötet erénye, hogy megfelelő arányban használja a történeti demográfia és a mikrotörténelem módszerét. Ezen kívül számos művelődéstörténeti érdekességgel színesíti a kutatás tárgyát (a 2009. évi irodalmi Nobel-díjas Herta Müller szári felmenői, németek szerepe a hazai krumplitermesztés meghonosításában stb.). A népesedési folyamatok ismertetésén túl kirajzolódik a térség történeti földrajza is. A kötet egyaránt érdekes lehet a történeti demográfia, a művelődéstörténet, a néprajz és a germanisztika iránt érdeklődőknek, valamint Szár község helytörténeti kutatói számára.

                                                                                                          Macher Péter

[1] Benda Gyula: Zsellérből polgár. Keszthely társadalma 1740–1849. Bp., L’Harmattan, 2008.(Mikrotörténelem 3.)

Ezt olvastad?

Írásunkban Gulag-túlélők történeteit mutatjuk be, különösen letartóztatásukat és elhurcolásukat kiemelve. Az elmúlt években 23 Gulag-túlélő családjával készítettünk interjút az ország
Támogasson minket