Hagyomány és modernség szorításában – A Parasztok című film

Száz éve, hogy Władysław Stanisław Reymont (1867–1925) lengyel író megkapta az irodalmi Nobel-díjat, ezzel a második lengyel nemzetiségű irodalmi Nobel-díjas lett, Henryk Sienkiewicz után. Bár Reymont több regényt írt, de hazáján kívül az 1904–1909 között készült Parasztok című négykötetes műve a legismertebb. Lengyelország idén a Dorota Kobiela Welchman és Hugh Welchman filmrendezők, a Vincent van Gogh életéről szóló Loving Vincent alkotóinak filmjével, a Parasztok olajfestmény-animációs feldolgozásával nevez be az Oscar-díjra.

A film plakátja (Forrás: port.hu)

A film nemcsak a lenyűgöző, festett képi világával keltheti fel a figyelmet, hanem azzal is, hogy a száz évvel ezelőtti történet nagyon is aktuális társadalmi kérdésekről szól: a női önrendelkezéstől kezdve, amelyet a regény legerősebben megrajzolt női karaktere és a film főszereplője, Jagna képvisel, a hagyomány és modernizáció, a paraszti és városi értékrend összeütközésén keresztül, a közösségen belüli bűnbakképzés és bűnöskeresés mechanizmusán, az egyének manipulálhatóságán át a földműves népesség egzisztenciális helyzetéig.

A 19. század végén és a 20. század elején a parasztság önálló téma lett az irodalomban, gondoljunk olyan alkotásokra, mint Émile Zola A föld (1887), Selma Lagerlöf Jeruzsálem (1901-1902), Móricz Zsigmond Sárarany (1911) vagy Mihail Solohov Csendes Don (1926-1940) című regényére. Bár nem kifejezetten parasztok a hősei, de az ukrajnai zsidó stetl (kisváros) népéletének, a lényegében parasztokkal egy sorban élő, velük – a vallástól és azon alapuló szokáskultúrától eltekintve – azonos bajokkal és örömökkel osztozó haszid-zsidó kézművesek és kisemberek életének felidézésével Sólem Áléchem hozzájárult a zsidó népies irodalom kialakulásához (leghíresebb meséje az 1894-es Tóbiás, a tejesember, amelyből a Hegedűs a háztetőn címen 1964-ben nagy sikerű musical és 1971-ben film készült). Olaszországban a népélet ábrázolása külön irányzattá vált verizmus néven, és a verista Giovanni Verga novellájának köszönhető az operairodalom egyik gyöngyszeme, Mascagni Parasztbecsület című műve (1889). De ne feledjük el azt sem, hogy erre az időszakra esnek Bartók Béla, Kodály Zoltán és Vikár Béla gyűjtőútjai!

Részlet a Parasztok című filmből (Forrás: port.hu)

Természetesen paraszti karakterek felbukkantak már a 19. század előtt is az irodalomban. Ismertek a középkor és reneszánsz irodalmának vándormotívumai: a ravasz paraszt alakja (Dante Gianni Scicchije, Shakespeare Autolycusa), a hős hűséges, paraszti származású kísérője (Sancho Panza, Planchet), a zsugori nagygazda, a sorsüldözött szerelmesek paraszti megfelelői, a kotnyeles, uraikon élcelődő szolgák és dajkák, a paraszti zsiványok. De a 19. század végén, a sokféle különálló karakter egybegyúrásával, a parasztság társadalmi rétegként vált önálló témává.

Felmerül a kérdés, miért éppen ez a néhány évtized vált a paraszti tárgyú nagyregények időszakává. A válasz alighanem kettős. Egyfelől az iparosodás, a kapitalizmus kibontakozása, a modernizáció ekkor érte el Európa északi, keleti és déli perifériáját. Feltűnő, hogy a nagy parasztregények íróinak jó része erről a peremvidékről (Közép–, Kelet– és Dél-Európa, Skandinávia) származik. A periféria értelmisége átérezte azt a veszteséget, amit a paraszti világ lassú feloldódása jelent, ugyanakkor közelről látták a régi és új világ, a hagyomány és modernizáció egymásnak feszülését. Az értelmiség egyfelől példának tekintette a nyugati ipari fejlődést, másfelől aggódott is annak hatásai, a közösségek felbomlása, a hagyományok elvesztése miatt.

Részlet a Parasztok című filmből (Forrás: port.hu)

A másik ok, hogy a paraszti világ megmozdult ezekben az évtizedekben. A visszatérő válságok súlyosan érintették a mezőgazdaságot, a gépesítés pedig az agrár-munkanélküliség rémével fenyegetett. Mindenütt megmozdult a föld a félperiférián: a paraszti világ ellenállása az 1880-90-es évek írországi földháborújától kezdve az andalúziai és szicíliai parasztlázadásokon, az 1890-es évekbeli magyarországi agrárszocialista mozgalmakon, aratósztrájkokon át, az 1907-es romániai felkelésen (amelyet Európa utolsó klasszikus, „vasvillás” parasztfelkelésének neveznek, ha a későbbi balkáni és szovjetunióbeli felkelésektől eltekintünk) keresztül a nagy paraszti tömeget megmozgató 1910-es mexikói forradalomig, és az 1917-es oroszországi, az 1918-as magyarországi parasztlázadásokig, valamint az 1919-es bolgár parasztforradalomig terjed. 

A paraszti életmód felkeltette a városi, középosztálybeli fiatalok figyelmét. Az orosz narodnyikok nyitották a sort az 1860-70-es években. Majd a román poporanisták, az észak-amerikai populisták, latin-amerikai indigenisták következtek, aztán az eszerek, a Bolgár Népi Földműves Szövetség, és később a magyar népiek. A lengyel diákság és értelmiség figyelme negyedszázaddal az orosz narodnyikok bukása után fordult a saját parasztság felé. Wladyslaw Reymont nem a paraszti világból, hanem egy köztes helyzetű rétegből érkezett: a paraszti világ és az értelmiség határán született. A korabeli lengyel irodalom résztvevői (pl. Bolesław Prus, Sienkiewicz, Eliza Orzeszkowa) túlnyomórészt nemesek voltak, a parasztokat nemesi szemmel nézték, és ebbe a látásmódba keveredett némi félelem a parasztságtól, hiszen sokan emlékeztek még arra, hogy 1846-ban Galíciában a liberális lengyel nemesség felkelését az osztrák császári kormányzat parasztok kaszáival és baltáival verette le. A nemesi születésű írókhoz képest Reymont új látásmódot képviselt. Illúzió nélkül szemlélte a paraszti világot. Nem idealizálta földműves hőseit, de nem is démonizálta őket. Inkább megpróbálta megérteni életüket, miközben megmutatta a polgároknak és földbirtokosoknak, hogy a parasztok életében is van szerelem és féltékenység, tehetség és önzés, miként minden társadalmi rétegben.

Jacek Malczewski: Władysław Reymont portréja (1905) (Forrás: wikipedia)

Reymont sokféle mesterséget kitanult. Szabóinasként dolgozott, majd vándorszínészekkel járta az orosz uralom alatt lévő lengyel területeket, később vasúti tisztviselő lett. A csavargásnak köszönhetően megismerte a korabeli lengyel társadalom majd minden rétegét. Elsők között ábrázolta a lengyel kapitalizmust Az ígéret földje című 1898-as regényében. Ezt követte a paraszti életet bemutató Parasztok. De írt vámpírtörténetet (A vámpír), ami nagyon divatos volt a korszakban, és felidézte az 1794-es lengyel felkelés történetét (Az 1794. év), sőt Orwellt megelőzve könyvet írt az állatok lázadásáról (A lázadás). Monumentalitásában, egy társadalmi réteg teljes, körképszerű ábrázolásában azonban egyik műve sem fogható a Parasztokhoz. 1922-ben filmre vitték a regényt, majd 1972-ben tévésorozat készült készült belőle.

 

Reymont négy kötete egy teljes évet fog át, és az évszakok tagolják a cselekményt. A mazur falu, Lipce kívülről egységes, zárt világ, azonban súlyos belső konfliktusok feszítik. A konfliktusok egy szerelmi háromszögben sűrűsödnek: Maciej Boryna, Lipce legtekintélyesebb gazdája új, nálánál több évtizeddel fiatalabb asszonyt hoz a házba, a 19 éves, gyönyörű, öntörvényű Jagna Paczesiówna személyében, aki titokban Maciej fiának, a házas Anteknek a szeretője. Bár a paraszti világot idealizáló konzervatívok hajlamosak voltak szépnek látni a parasztság szerelmi életét, az irodalomban kezdett kibontakozni egy ellenkező tendencia: a tradíciók és hagyományos nemi szerepek által elfojtott szexualitás ábrázolása a falu életében, amelyet a könyvben Antek ingadozása fejez ki a kikapós Jagna és a józan, csöndes Hanka között. Ha párhuzamot keresünk Reymont regényének fő emberi konfliktusával, akkor Verga novellái, Mascagni Parasztbecsülete és Ruggiero Leoncavallo A bajazzókja, vagy Móricz Sáraranya kendőzetlenül szólnak a paraszti férj-feleség-szerető kapcsolatról, amely minden esetben bosszú és megbélyegzés forrása, tragédiák sorozatának okozója. Maciej és fia között nemcsak magánéleti tekintetben húzódik ellentét. Egészen másként gondolkoznak a paraszti gazdálkodásról. Maciej gyermekei, valamint menye, Hanka, továbbá veje, a ravasz kovács nem örülnek a fiatal arának, mert azzal gyanúsítják az öreget, hogy ki akarja semmizni őket az örökségből.

Részlet a Parasztok című filmből (Forrás: port.hu)

A magánéleti és generációs konfliktus mellett egy külső erőtér is létezik: a falu mint egység szemben áll az uradalommal. Miközben a közösség tagjai között ellentétek húzódnak, közösen lépnek fel érdekeik védelmében a földesúr ellen, aki kisajátítja az erdőt. Antek, félretéve apja iránti sérelmét és bosszúvágyát, az urasági favágókkal vívott „csatában” a földre került Maciej védelmére kel, és agyonüti az intézőt. Ugyancsak közösen áll ki a falu közössége a német telepes parasztok ellen (ez utóbbi nem szerepel a Welchman-páros filmjében). Mindemellett nem szabad elfelejteni, hogy nincs önálló Lengyelország, a lengyelség három birodalom területén él, és Lipce az Orosz Birodalomban fekszik. Ám a mindennapokban a falusiak keveset tudnak a távoli hatalmi központról, és nem foglalkoznak vele, amíg békén hagyják őket. A hétköznapokban az uraság, az intéző, a csendőr jelenik meg ellenségként, nemzetiségre való tekintet nélkül, s időnként a bíró, aki hivatali pozíciójánál fogva a falusiak és a hatalom közé szorul. A regényben Antek odaböki a földbirtokosnak, hogy Lengyelország az urak miatt veszett el, és megtudjuk, hogy Maciej Boryna öreg bérese részt vett az 1863-as lengyel felkelésben.

A film némileg áthangolta az eredeti történet fókuszát. Jagna Paczesiówna alakja került a középpontba. A Welchman forgatókönyvíró–rendező páros jóval árnyaltabban rajzolta meg a lány alakját, mint Reymont. Jagnát nem vezérli rosszindulat és önzés. Míg a regényben örömmel fogadja a házassági ajánlatot, a filmben anyja, az önző, zsugori parasztasszony kényszeríti bele a lányt érzelmi zsarolással a házasságba.

Részlet a Parasztok című filmből (Forrás: port.hu)

Jagnának, a függetlenségre vágyó nőalaknak több rokona található az irodalomban és a művészetben. Gyakran hasonlítják Bovarynéhoz, mintegy annak paraszti megfelelőjeként, de adja magát a párhuzam a Hegedűs a háztetőn három lányának sorsával. Hiszen ahogyan Reymont hősnője, úgy Tevje, a tejesember lányai is lázadnak a családi és közösségi tradíciókkal szemben, és mint Tevje harmadik lányát, Hávát, aki a legnagyobb bűnt követi el (más vallású férfihoz megy nőül), a közösség kiveti magából Jagnát. 

De Bovaryné és Tevje lányai, mindenekelőtt Hává analógiája mellett nem túlzás egy paraszti Marie Antoinette-történetnek látni Jagna sorsát: eleinte a legtekintélyesebb gazda, a falu első embere feleségének kijáró hódolat veszi körül, amelybe mind több irigység és rosszindulat vegyül. A lakodalmon még az összes rangos férfi táncolni akar a menyasszonnyal, a lányok felnéznek rá, noha az idősebb asszonyok között megkezdődik a sugdolózás Jagna erkölcséről, és ennek folytán a házasság tartósságának esélyéről. A Parasztok bemutatja, miként fordul át lassan a rajongás a részben valós, részben valótlan információkon alapuló pletykák hatására határozott ellenszenvbe, majd fizikai erőszakba. Jagna valós tette, hogy házassága után viszonyt folytat Antekkel, akit apja elűzött hazulról. Ám a későbbiekben olyan cselekedetekkel is megvádolják Jagnát, amelyet nem követett el. A bíróné például azt hiszi, hogy a férje azért sikkasztotta el a község pénzét, mert Jagna vitte bűnbe, holott a bíró volt az, aki Antek börtönből való kiszabadításának ürügyén magához hívja a fiatalasszonyt. A pletykás vénasszonyok aztán mindennel megvádolják a végén: azt is rovására írják, hogy rossz a termés. De a legsúlyosabb tette, hogy barátkozik a papi pályára készülő Jasióval, a kántor fiával, amellyel kihívja maga ellen a kántorné bosszúszomját. Végül a falusiak szabályos népítélet keretében kihurcolják Jagnát a házból, és elűzik a faluból.

Részlet a Parasztok című filmből (Forrás: port.hu)

Reymont regénye és a Welchman házaspár filmje távol áll mind a paraszti világ idealizálásától, mind a túlzott bírálattól. Olyan emberi történetet mesélnek el, amellyel a világ bármely táján képesek azonosulni, hiszen a közösség és egyén viszonya, a hagyomány és a női önrendelkezésben kifejeződő modernizáció ellentéte aktuális, és valószínűleg mindig az marad.

Paár Ádám

Ezt olvastad?

1749-ben Párizs megszépítéséről című írásában Voltaire már sürgette Párizs megújítását: nyilvános piacokat, kutakat, szabályos utcákat, színházakat kell létesíteni, a keskeny,
Támogasson minket