Heti ajánló 2017/33.
Egyhetes történésztalálkozó Hódmezővásárhelyen, kultúra és társadalom a kiegyezés korában, levéltár és reformáció a határon innen és túl, vértesszőlősi Samu-nap és egyedülálló magyar fegyvertörténeti különlegességek.
Eheti programajánlónk Naptár rovatunk alapján.
Hétfőn, augusztus 14-én még mindig be lehet kapcsolódni a szombat óta tartó, immáron tízedik alkalommal megrendezett hódmezővásárhelyi Történettudományi Találkozó előadásaiba. Az találkozón napi kilenc előadás közül válogathatnak az érdeklődők, az etruszkoktól kezdve az irodalomtörténeten át a Kádár-korszakig. Az előadások mellett, idén is lesznek kikapcsolódást nyújtó programok: ezúttal a kísérleti régészet és hagyományőrző csoportok bevonásával a középkori harcászatról, az első szakállas puskákról, a korai tüzérségről tudhatnak meg többet a résztvevők a Kopáncsi Tanyamúzeumban. Érdemes megtekinteni a péntekig tartó találkozó programját. (Bővebben.)
Kedden, augusztus 15-én 15:00 órakor kezdődik a Magyar Történelmi Társulat konferencia-tábora Kultúra és társadalom a kiegyezés korában címmel Zamárdiban. A háromnapos konferencián történészek, művészettörténészek, muzeológusok, irodalomtörténészek négy fő tematika mentén veszik górcső alá a kiegyezés korának politikáját, művészetét és társadalmát. (Bővebben.)
Szerdán, augusztus 16-án a Kassai Magyar Református Egyházközség meghívására a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) munkatársai tartanak projektbemutatót a Reformáció MNL céljairól, eredményeiről Kassán.
Az érdeklődők itt láthatják majd először a projekt imázsfilmjét, valamint az MNL reformációs kiadványai közül már megjelent Hajdú-Bihar megyei kötetet, Debrecen város 1693. évi kiváltságlevelének reprint kiadását. (Bővebben.)
Szombaton, augusztus 19-én 10 órától a Magyar Nemzeti Múzeum Vértesszőlősi kiállítóhelye ingyenes családi napot tart, amelyen színes programokkal vár minden érdeklődőt. A családi napon Markó András régész, szakmuzeológus és Kisné Cseh Julianna régész, történész-főmuzeológus tart tárlatvezetéseket.
Az esemény a községi önkormányzat, a Tatabányai Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum közös szervezésében kerül megrendezésre. (Bővebben.)
Vasárnap, augusztus 20-án 10 órától családi napot rendez a Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Az ingyenes programok során az állandó és időszaki kiállítások mellett lehetőség nyílik a hazánkban egyedülálló Fegyvertörténeti Látványraktár megtekintésére is. A mintegy ezer év fegyvertörténetét felölelő tárlat óránként induló szakmai vezetés mellett látogatható. (Bővebben.)
Végezetül ne feledjék, hogy a nemzeti ünnep alkalmából az állami múzeumok egész nap díjmentesen látogathatók!
Ezek lesznek a hét általunk ajánlott programjai, kövesse velünk az eseményeket a továbbiakban is! Ne feledjék, Naptár rovatunk hét közben is folyamatosan frissül, érdemes rendszeresen figyelni.
(Naptárunkba szívesen fogadunk minden történelemmel kapcsolatos, tudományos programot. E-mail címünk: info@ujkor.hu)
Ezt olvastad?
További cikkek
História a Kutatók Éjszakáján
2033. szeptember 29-én és 30-án kerül megrendezésre a Kutatók Éjszakája programfolyam, amelyhez idén is több száz oktatási, közművelődési intézmény, valamint kutatóközpont csatlakozott. Szubjektív válogatásunkhoz a történettudományhoz kapcsolódó programok közül szemezgettünk. […]
Az ősi idegenek áltudománya
2023. szeptember 13-én Jaime Munsson „ufológus”, áltudós egy általa nem-földi eredetű faj múmiáiként azonosított tárgyakat mutatott be a mexikói Kongresszus előtt. Az esemény nagy nemzetközi médiavisszhangot kapott, s ismét az […]
Tudományos előprojekt a svájci katolikus egyházban és rendekben elkövetett szexualizált erőszak történeti kutatásához
2021 decemberének elején másfél év tárgyalásainak eredményeképpen megállapodás jött létre a svájci katolikus egyház szervezetei és a Zürichi Egyetem Történeti Intézete között az egyházban tapasztalt szexuális erőszak jelenségének történeti feltárásáról. […]
Előző cikk
Távol-keleti pénztörténet I.: Kína
A pénz és az azt megtestesítő fizetőeszközök megkerülhetetlen szereplői az emberi civilizáció történetének, a pénz múltjának bizonyos elemei pedig számos esetben összekötő kapocsként funkcionáltak a világ különböző kultúráinak történetei között. […]