Kik voltak az első női főispánok? – A vármegyék élén álló nagyasszonyok és emlékezetük

A megyei kormánymegbízottak főispánná való átnevezésének hírére ellepték a médiát azok a hírek, miszerint egy fejkendős parasztasszony, Berki Mihályné volt 1948-ban az első női főispán. A megfogalmazás sok szempontból is helytelen. Berkiné valójában az 1945 utáni első kinevezett női főispán volt, immár a kiépülő kommunista diktatúrában. Női főispánokat viszont már a 16. században is találhatunk. A Mohács utáni Magyar Királyságban férjeik után több arisztokrata özvegy is vármegyék élére került, akiket a dualizmusban és Horthy-korszakban egyesek ezért példaképekként kezelték.

Berki Mihályné Szakács Magdolna életéről lásd Árvai Tünde cikkét:

Parasztasszony a főispáni székben: Berki Mihályné Szakács Magdolna

A középkorban kialakított vármegye rendszer legfontosabb tisztsége a király által kinevezett ispán (comes) volt. Örökös ispáni címet a király adományozhatott. Ennek első nyomai először az Aranybulla elfogadása után, a 13. századtól vannak. A 16. századtól a vármegyék élén állókat egységesen főispánnak hívták (supremus comes), míg a nemességet képviselő tisztségviselő az alispán (vicecomes) lett. A főispáni tisztség örökölhető vált. Így fordulhatott elő, hogy a főispáni cím a feleségre szállhatott, ha a tisztségviselő fiúutód nélkül hunyt el, vagy még kiskorú volt az örökös.

Főúri asszonyok viselete a 17. században. (arcanum.hu)

A fennmaradt források alapján a következő asszonyokról tudjuk, hogy női főispánok voltak. A mohácsi ütközet révén özvegyült meg a kultúra-mecénás, könyvgyűjtő Frangepán Katalin. Perényi Gábor ugocsai főispán özvegye 1526-tól állt a vármegye élén. Külön érdekesség, és talán ennek az „interregnum” helyzetnek lehet az egyik magyarázata, hogy ekkor születik a népszerű történelmi mondás, az „Ugocsa non coronat”. Vagyis, hogy állítólag Ugocsa vármegye 1526 késő őszén nem támogatta Habsburg I. Ferdinánd király megkoronázását. A női főispán egyébként valószínűleg szimpatizált a protestantizmussal, de gyermekeit, a biztonság kedvéért inkább katolikusnak nevelte. Frangepán Katalin udvarában megfordult Erasmus három humanista tanítványa: Komjáthy Benedek, Pesti Gábor és Sylvester János is. Támogatta Komjáthyt, abban, hogy lefordítsa magyarra Pál apostol leveleit, és azokat kiadja.

Komjáthy Benedek: Pál apostol levelei, 1833. (teso.blog.hu)

A két világháború közti média így emlékezett meg róla:

Gyönyörű hagyomány volt a Perényi családban, hogy a kimagasló férfi egyéniségek mellett ragyogó női egyéniségek szolgálják nemzedékük emelését. Sőt, éppen az ő buzgóságuk élén szentelődik áldottá a férfisarj lelki fensőbbsége. Legszebb példája ennek a nyalábvári kiskirály özvegye, Frangepán Kata…”  (Magyar Jövő, 1924. szeptember 24., 3.)

Szintén a mohácsi ütközetben vált özveggyé Ausztriai vagy közkeletűbb nevén Habsburg Mária, aki 1505-ben született. Édesapja Habsburg I. Fülöp kasztíliai király, édesanyja Kasztíliai (Őrült) Johanna volt. II. Lajos király özvegye a mohácsi csatavesztés után Pozsonyig menekült. Ám ő testvérétől Habsburg I. Ferdinándtól kapta 1528-ban Moson (Mosony) vármegye főispáni tisztét. Viszont ő rövid idő múlva – öccse kérésére – elhagyta az országot, és 1531-től Németalföld kormányzója lett.

Habsburg (Ausztriai) Mária (Wikipedia)

Somlyói Báthory Anna egyes források szerint 1520-as évek elején született Báthory István erdélyi vajda és Thelegdy Katalin gyermekeként. 1539-ben házasodott össze Drágffy Gáspár (1516–1545) főispánnal. Férje halála után örökölte meg a tisztséget. Báthory Anna 1545-től Kraszna és Közép-Szolnok vármegye főispánságát viselte. Nagy Méda tanár, író irodalmi stílusban így írt erről:

„…gyorsfutárral megjött a király beleegyezése ahhoz, hogy Kraszna és Középszolnok megyében Báthory Anna legyen a főispán, aki eddig is ritka bölcsességgel és férfias eréllyel állt az ura oldalán és mindenben segítette. Most már nem volt visszaút. És Anna vállalta, hogy férfi helyett férfi lesz. Alig lépett a főispáni méltóságba, azonnal egyházzsinatot hirdetett, ahol huszonkilenc prédikátor meg is jelent. Ez volt az első egyházzsinat, ahol asszony elnökölt és irányítása nem volt haszon nélkül való, ezt a csodálkozó és húzódozó papoknak is el kellett ismerniök. A vármegyében pedig sohasem volt olyan rend és békesség, mint amikor asszony tartotta kezében a kormányt.” (Magyar Nők Lapja, 1943. március 20., 2.)

Második férje Drugeth Antal, míg harmadik hitvese bátori (ecsedi) Báthori György volt.

Báthory címer. (wikand.com)

Guthi-Országh Ilona, Guthi-Országh László Heves és Nógrád vármegyék főispánja, alispánja és Pekry Anna lánya volt. Perényi Gábor özvegye nincs a „hivatalos” főispáni listákon. Ám 1567 és 1570 között nem említenek ilyen tisztségviselőt Abaúj vármegyében, viszont az asszonynak ismert egy 1568-as levél aláírása, ami arra utal, hogy megörökölte a főispáni címet:

Én Guthi Országh Ilona, néhai tekintetes és nagyságos Perényi Gábriel, Abaujvármegye örökös ispánjának meghagyott felesége.” (Medgyesi Somogyi Zsigmond (szerk.): Magyarország főispánjainak története 1000-1903. Budapest, 1902., 3.)

Rövid ideig volt a vármegye tisztségviselője, hiszen 1569-ben már elhunyt.

Főúri asszonyok viselete a 16. században. (arcanum.hu)

A következő női főispán a kor egyik legműveltebb asszonya volt. Czoborszentmihályi Czobor Erzsébet báró czoborszentmihályi Czobor Imre alnádor és Perényi Borbála leányaként 1572-ben látta meg a napvilágot. 1592-től Thurzó György nádor, árva vármegyei örökös főispán második neje volt. A férj 1616-os halála után fiuk, Imre örökölte a címet, de ő korán, 1621-ben elhunyt, így az édesanyja lett a főispán. Az írónőként is tisztelt özvegyről Komáromy Sándor történész írta 1887-ben: „uralomra termett erős asszony volt”. Czobor Erzsébet innentől levelezésében így is aláírhatott:

Thurzó György uramnak, Magyarország nádor ispánjának meghagyott özvegye, Árvavárának és azon Árvavármegyének örökös grófja s örökös főispánja”. (Lengyel Tünde: Esettanulmány a kora újkori női műveltség kérdéséhez. Elvárások, lehetőségek, határok. In: Századok, 2019. 2. sz. 247.)

A források szerint nem puszta cím volt ez számára, elnökölt is vármegye gyűlésen. A vármegye ügyeinek intézése mellett mecénás is volt. A biccsei gimnáziumot támogatta, de a külföldi egyetemeken tanuló magyar diákokat is segítette. Haláláig viselte a címet, amit lányai (Katalin, Borbála, Ilona) megörökölhettek volna. ám végül az 1626-ban Ilona férjére, Illésházy Gáspár az árvai javak igazgatójára szállt a főispánság.

Czobor Erzsébet a ravatalon. (https://sites.google.com/site/hagyomanyesmultidezo/)

Czobor Erzsébethez hasonlóan nagy műveltségű nő volt galánthay Esterházy Mária, aki 1638-ban született gróf galánthay Esterházy Miklós és bedeghy Nyáry Krisztina gyermekeként. 1652-ben kötött házasságot gróf homonnai Drugeth György, felső-magyarországi főgenerálissal. Férje halála után 1662–1679 között Ung vármegye női főispánja volt. A Wesselényi-összeesküvés miatt üldözött gróf felsővadász I. Rákóczi Ferencet az egyik kastélyában rejtegette. Esterházy Mária írói tevékenysége is fontos része a hazai irodalomnak. 1679-ben egyik rokona, Drugeth Bálint püspök kényszerítette a lemondásra. Ennek ellenére a női főispánok között valószínűleg ő volt a leghosszabb ideig ebben a tisztségben, 17 éven át.

Ebben az időben viselte férje után és gyermeke gyámjaként Zrínyi Ilona Sáros vármegye főispáni tisztségét. A „hős asszony” 1643-ban született Zrínyi Péter horvát bán és Frangepán Anna Katalin lányaként. 1666-ban házasodott össze gróf felsővadász I. Rákóczi Ferenccel. A férfi 1676-os halálát követően, és mert fia, gróf felsővadász II. Rákóczi Ferenc, még kikorú volt ő viselte a főispánságat. Horváth István történész írta erről:

„…nem egyedül gyermekeinek nevelése, hanem a roppant jószágok fő igazgatása, várainak ellátása, sőt Sáros megyében az örökös főispáni tiszt némi részeinek viselése által is igénybe vétetett.” (Horváth István: Zrínyi Ilona. Pest, 1869., 18.)

Bár elnökölt vármegye gyűlésen a gyakorlati ügyek intézését Kazinczy Péterre hagyta.

Zrínyi Ilona. (wikipedia.org)

A nemesi családok levéltárai valamint a magyar középkori és újkori oklevelek pusztulása miatt komolya forráshiánnyal küszködik ez a témakör is. Elképzelhető, hogy többen voltak női főispánok, de a korabeli dokumentumok vesztesége komoly fejtörést okoz egy teljes főispáni lista összeállítása tekintetében.

Ennek ellenére a művelt arisztokrata hölgyek, női főispánok a dualizmusban és a Horthy korszakban is példaképnek számítottak. A szakirodalom mellett a női magazinok, de a politikai, közéleti lapok is szívesen idézték meg ezeket az arisztokrata hölgyeket.

A magyar nők már a modern, demokratikus, parlamentáris kormányforma megalakulása előtt részesei voltak a törvényhozásnak: nemesi özvegyek anyagi, rendi alkotmányosság korában a követ és a megyei tisztviselőválasztásnál szavazati joggal bírtak, sőt egyes főrangú özvegy nők az országgyűlésre maguk is követeket küldhették. Voltak királynőink, akik az uralkodói jogok teljességét gyakorolták s egyes történetíróink szerint voltak női főispánjaink is.” (Budapesti Hírlap, 1936. szeptember 8., 4.)

A magyar női főispánokról megjelenik még 1944-ben is:

„…méltán csatlakoznak koruk legjelesebb nagyasszonyai közé. Ők is, mint nagynevű férjeik halála után nemcsak roppant birtokaik, váraik irányítását, kezelését vették kezükbe, nevelték gyermekeiket, hanem mindezeken felül igazi asszonyok, oltalmazói lettek szeretett megyéjüknek. Illendő róluk kegyelettel megemlékezni.” (Nemzeti Figyelő, 1944. 4.)

Czobor Erzsébet és más női főispánok alakjai régen és manapság is inspirálják a szépírókat. A 19. században Szász Károly református püspök, irodalmár és Kiss József poéta költeményei, míg mostanság Ugron Zsolna kortás író a Nádor asszonyai című könyvében szőtte regénybe többek között Árva vármegye „leghangosabb” „nagyasszonyának” életét.

Összességében megállapítható, hogy nem Berki Mihályné, Zemplén (1948–1950) majd Tolna (1950) vármegyei tisztségviselő volt az „első női főispán”, hanem a kora újkorban nők egész sora töltötte be ezt a tisztséget, akiknek emlékezete élénken élt a dualizmus és a Horthy-korszak időszakában is.

Végső István

Felhasznált források

Újságok

Budapesti Hírlap, 1936

Élet, 1938

Fővárosi Lapok, 1871

Magyar Családtörténeti Szemle, 1937

Magyar Jövő, 1924

Magyar Nők Lapja, 1943

Magyar Úriasszonyok Lapja, 1938

Nemzeti Figyelő, 1944

Nemzetőr, 1944

Népszava, 1950

Pesti Napló, 1913, 1928

Sárospataki Lapok, 1896

Szabad Nép, 1948

Vasárnapi Újság, 1887

Uj Idők, 1939

Forráskiadványok

Harminczegyedik akadémiai ülés. A II. osztály hetedik ülése. 1871. november 6-án. In: A Magyar Tudományos Akadémia Értesítője. 1871. 15. sz. 272-283.

Felhasznált irodalom

Abrudbányay Sándor: Mária – II. Lajos magyar király özvegye. Kolozsvár, 1913.

Árvai Tünde: Parasztasszony a főispáni székben: Berki Mihályné Szakács Magdolna. ujkor.hu

Bíró Bence: „Költ Biccsén”. In: Botos Máté – Fejes János – Molnár Péter (szerk.): Studium III. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem „Sodalitas” tehetséggondozási program évkönyve. Pázmány Péter Katolikus Egyetem – L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2019. 30-39.

Böngérfi János: Nyáry Krisztina, 1604-1641. In: Uránia, 1910. 10. sz., 392-394.

Deák Farkas: Magyar hölgyek leveleiről. MTA, Budapest, 1879.

Fallenbüch Zoltán: Magyarország főispánjai – Die Obergespane Ungarns 1526-1848. Argumentum Kiadó, Budapest, 1994.

Gálocsy Zoltán: Ung vármegye főispánjai és tisztviselői a legrégibb kortól 1867-ig. Hatodik Síp Alapítvány Mandátum Kiadó, Budapest– Beregszász, 2000.

Gáspár Gabriella: A női jogok a magyar rendi társadalomtól a Horthy-korszak végéig. In: Palasik Mária (szerk.): A nő és a politikum. A nők politikai szerepvállalása Magyarországon. Napvilág, Budapest, 2007. 65-79.

Hajnik Imre: Az örökös főispánság a magyar alkotmánytörténetben. In: Értekezések a Történeti Tudományok köréből 13. kötet. 1888.

Horváth István: Zrínyi Ilona. Pest, 1869.

Ispán Ágota Lídia: „Hol van a dolgozó parasztasszonyok helye?” Az első női főispán pályafutása. In: Horváth Gergely Krisztián (szerk.): Vakvágány: A “szocializmus alapjainak lerakása” vidéken a hosszú ötvenes években 1. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont – Nemzeti Emlékezet Bizottsága, Budapest, 2018. 11-36.

Jedlicska Pál: Kiskárpáti emlékek Éleskőtől Vágujhelyig 2. Eger, 1891.

Keresztyén Balázs: A Perényiek és Báró Perényi Zsigmond élete, emléke Ugocsában. Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2000.

Lengyel Tünde: Esettanulmány a kora újkori női műveltség kérdéséhez. Elvárások, lehetőségek, határok. In: Századok, 2019. 2. sz., 235–250.

Lengyel Tünde: Az írástudatlantól a főispánig – Thurzó Györgyné, coborszentmihályi Czobor Erzsébet. In: Fábri Anna – Várkonyi Gábor: A nők világa. Művelődés- és társadalomtörténeti tanulmányok. Argumentum, Budapest, 2007. 139-160.

Medgyesi Somogyi Zsigmond (szerk.) Magyarország főispánjainak története 1000-1903. Budapest, 1902.

Mohos Máté: Teljhatalmú uraságok – ők voltak régen a főispánok. rtl.hu

Nagy Méda: Hogyan tanítsuk nemzetünk történelmét nők számára a népművelés keretében? In: Néptanítók Lapja, 1942. 16. sz. 656–659.

Ortvay Tivadar: Mária – II. Lajos magyar király neje (1505—1558). Budapest, 1914.

Révai Nagy Lexikona, 18. kötet: Tarján-Vár. Budapest, 1925.

Sándor István: A könyv és a magyar nő. In: Magyar könyvbarátok Diáriuma, 1937. 3. sz., 41-44.

Szabó Sz. Csaba: Magyarország első női főispánja egy fejkendős parasztasszony volt. nlc.hu

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, 1-14. kötet. Budapest, 1891-1914.

Timon Ákos: Magyar alkotmány- és jogtörténet tekintettel a nyugati államok jogfejlődésére. Budapest, 1903.

Ugron Zsolna: A nádor asszonyai. Libri, Budapest, 2021.

Ezt olvastad?

A Debreceni Egyetem Történelmi Intézete és a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolája 2022. április 29–30-án tudományos konferenciát rendezett