Királyi temetés. Egy globális médiaesemény 1936-ban

A brit királyi család tagjai a kamerák kereszttüzében élik életüket, amelynek fordulatai állandó alapanyagot jelentenek a sajtó, a média és a szórakoztatóipar számára, legfontosabb életeseményeik pedig világraszóló látványosságnak számítanak. Ez így volt már a 20. század első felében, a tömegmédia felemelkedésének hőskorában is: 1936. január 28-án a rádió élő közvetítésének köszönhetően mintegy ötszázmillió ember követhette végig II. Erzsébet nagyapja, V. György ünnepélyes temetésének valamennyi részletét. Cikkem azt mutatja be, hogy a magyar közvélemény milyen információkat kapott az eseményekről.

V. György, Nagy-Britannia és a Domíniumok királya, India császára 25 évnyi uralkodást követően, 70 éves korában hunyt el 1936. január 20-án a sandringhami kastélyban. Holttestét vasúton Londonba, a 11. században épült Westminster Hallba szállították. Itt állították fel a díszes ravatalt, ahol a brit alattvalók személyesen is leróhatták kegyeletüket. A sandringhami munkások által helyi tölgyfából ácsolt koporsó összesen 73 óráig feküdt a ravatalon, ahol a becslések szerint összesen 810 ezer ember tisztelgett az államfő emléke előtt.

V. György első karácsonyi rádióbeszéde (1932): HM King George V — The first ever Royal Christmas Message (Written by Rudyard Kipling) – 1932

A temetést 1936. január 28-án, kedden tartották meg. Az uralkodói allűröktől mentes, visszafogott életviteléről ismert V. György kifejezetten népszerű uralkodónak számított, és az előjelek azt mutatták, hogy temetése hatalmas tömegeket fog vonzani. Bár hivatalos nemzeti gyászt nem rendeltek el, hogy ne kelljen bezárni az üzleteket és ezzel ne okozzanak anyagi kárt a kereskedelemnek, a fővárosi boltok és hivatalok nagy része mégis bezárt, hogy az alkalmazottak lehetőséget kapjanak a személyes megjelenésre. A kedvezőtlen időjárás, az eső és a hideg szél dacára már a hajnali órákban hatalmas tömegek várakoztak a temetési menet útvonalán. Sokan az egész éjszakát az utcákon, vagy – a kivételes módon – sötétedés után is nyitva hagyott Hyde parkban töltötték, az élelmesebbek tábori ágyakkal, melegvizes palackokkal felszerelkezve. Reggelre milliós tömeg gyűlt össze. Több tízezren foglalhattak helyet az ideiglenes tribünökön, mások a menet útvonalán álló házak ablakaiban, kirakataiban, esetleg a háztetőkön vásároltak helyet maguknak, a kevésbé tehetős kíváncsiskodók pedig fákra, lámpaoszlopokra mászva követték az eseményeket. A rend fenntartására nyolcezer rendőr és tizenegyezer katona ügyelt, a tömeget hangszórókon keresztül igyekeztek irányítani, az út mentén létrehozott ötven ideiglenes mentőállomáson pedig ötezer betegápoló teljesített szolgálatot. Szükség is volt munkájukra, hiszen a nehéz körülmények között, hosszú ideje várakozó emberek közül sokan elájultak: hétezer esetben nyújtottak elsősegélyt, és 150 személyt kellett kórházba szállítani.

Filmfelvétel V. György temetéséről. (Forrás: YouTube)

A hatalmas érdeklődés egyes vélemények szerint nemcsak a király népszerűségének volt betudható, hanem a BBC által kifejtett propaganda hatásának is. Zilahy Lajos például, aki a Magyarország című napilap olvasóit a St. James Street egyik emeleti irodájának ablakából állva tudósította, angol barátaitól azt a véleményt hallotta, hogy „a londoni tömeg sohasem viselkedett még ilyen hisztérikusan. A rádiónak tulajdonítják, amely egy hét óta egész Angliában a legmagasabb fokra csigázta az érdeklődést.”

A gyászmenet összeállítása reggel 9 órakor kezdődött a Westminster Hall előtt, majd háromnegyed tízkor, egy rádión leadott jelre indult meg az ünnepélyes processzió a fővároson keresztül a Paddington pályaudvarra. A menetet a vezérkart képviselő katonatiszt nyitotta meg, akit a brit hadsereg különböző fegyvernemeihez tartozó alakulatok követték. Ezután sorolták be a külföldi hadseregek küldötteit, ahol Magyarországot a rohamsisakot és díszegyenruhát viselő Keresztes-Fischer Lajos tábornok képviselte. Őket az egyesített katonazenekar követte, amely Beethoven, Händel és Chopin gyászindulóit adta elő. Ezután a királyi udvar főméltóságai haladtak, megelőzve a koporsót, amely egy száznegyvenkét tengerész és öt tiszt által húzott ágyútalpon haladt. Ez a hagyomány még Viktória királynő 1901-es temetéséről származott, amikor a koporsót húzó lovak megbokrosodtak, ezért a helyüket biztonsági megfontolásokból a tengerészek vették át. V. György földi maradványait a gránátos ezred három tisztje és harminckét katonája kísérte, majd a királyi lobogó mögött az új uralkodó, VIII. Edvárd lépdelt a testvéreivel, őket pedig a külföldről érkezett uralkodók, fejedelmi személyek és köztársasági elnökök követték. Ezután a főkamarásmester mögött következett Mária özvegy királyné díszhintója, majd a diplomáciai élet szereplői vonultak fel, köztük Magyarország képviseletében Kánya Kálmán külügyminiszter. A menetet – amely mintegy másfél-két kilométer hosszan nyúlt el a főváros utcáin – az udvari méltóságok, a testőr-lovasezred, valamint egy rendőrcsapat zárta. A felvonulás indulásakor a Hyde parkban felállított üteg hetven lövést adott le az elhunyt tiszteletére, és a fővárosban megkondultak a harangok.

Filmfelvétel V. György temetéséről. (Forrás: YouTube)

A Paddington pályaudvarról a koporsót vasúton Windsorba szállították, ahol a kormány tagjai fogadták, majd a királyi kastély Szent György-kápolnájába kísérték. Itt az anglikán egyház főméltóságai várták a menetet, és a canterburyi érsek vezetésével egyszerű gyászistentiszteletet tartottak. A rövid szertartás végén leemelték a koronát és az uralkodói jelvényeket a koporsóról, amelyet egy önműködő süllyesztőkészülék lassan a kriptába bocsátott, VIII. Edvárd pedig egy ezüstvödörből néhány rögöt dobott rá. Ekkor, londoni idő szerint délután fél kettőkor az egész Brit Birodalomban kétperces gyászszünetet tartottak, leállt az élet, lezárták a közúti forgalmat. Amikor viszont véget ért a megemlékezés, a windsori vár csúcsán azonnal felvonták a királyi lobogót a régi normann jogelv jelképes kifejezésére, miszerint „Meghalt a király, éljen a király!”

V. György temetése: The Funeral Of His Majesty King George V (1936)

A magyar állami vezetés és a politikai, társadalmi elit számos gesztust téve igyekezett kifejezni együttérzését. A kormányzó képviseletében a külügyminiszter vezetésével hivatalos küldöttség vett részt a temetésen, Kánya Kálmán a ravatalnál elhelyezte Horthy Miklós, a magyar kormány és a honvédség koszorúját. Az eseményen ezen kívül részt vett a Frontharcosok Szövetségének hivatalos küldöttsége is, amely a dísztribünön kapott helyet.

Filmfelvétel V. György temetéséről. (Forrás: YouTube)

A király temetésével egy időben istentiszteletet is tartottak Budapesten, a gyászpompába öltöztetett, narancs- és pálmafákkal díszített Kálvin téri református templomban. A szertartáson megjelent Horthy Miklós és neje mellett Gömbös Gyula miniszterelnök, a kormány tagjai, valamint a diplomáciai kar és a politikai, gazdasági, kulturális élet vezető személyiségei. George Knight, a budapesti skót misszió lelkésze tartotta a gyászistentiszteletet, amelynek végén a közönség elénekelte az angol, majd a magyar himnuszt. Budapest főpolgármestere arra kérte a város lakóit, hogy tűzzék ki a gyászlobogót a homlokzatokra, és a temetés idején a gyász jeleként megszólaltak a debreceni nagytemplom harangjai is. A baráti gesztusok részben természetesen a világ legnagyobb birodalmának szóltak, de szerepet játszhatott a hagyományos angolbarátság, illetve az új uralkodó személye iránti rokonszenv is, aki korábban, még walesi hercegként a magyar fővárosba is ellátogatott.

A magyar közvélemény nemcsak a sajtó, illetve a filmhíradó utólagos tudósításaiból kaphatott képet a londoni eseményekről, hanem egy közvetlen forrásból is: a magyar rádió ugyanis teljes egészében átvette a BBC közvetítését, így a hallgatók élő egyenesben követhették a királyi temetést. A budapesti stúdióban egy római katolikus lelkész, Koudela Géza pápai kamarás tolmácsolta magyarra az angol nyelvű közvetítést. Munkájával a sajtó beszámolói szerint a hallgatók általában véve elégedettek voltak (bár a protestáns folyóiratok kommentárjai szerint az anglikán szertartáson elhangzó protestáns terminológia visszaadásával azért meggyűlt a baja).

A walesi herceg budapesti látogatása (1935): ">Filmhíradók Online / A walesi herceg Budapesten

A kor hallgatói számára azonban feltehetően sokkal fontosabb és érdekesebb lehetett a közvetítésben elhangzó információk tartalmánál az egyidejűség megtapasztalása; az a tudat, hogy a készülékek mellett ülve közvetlen fültanúi lehetnek a mintegy ezerötszáz kilométer távolságban zajló eseményeknek. Jól érzékelhető a benyomások, a hangképek fontossága a Magyar Hírlap cikkét olvasva, amely fényt vet arra, hogy a közvetítés milyen lélektani hatással lehetett a hallgatókra:

„Három mély gongütés jelzi a BBC londoni stúdiójában, hogy megkezdődött a világ leggrandiózusabb temetése. A következő pillanatban a magyar rádió közvetítésével felzsong a gyászoló angol főváros utcáinak zaja a magyar rádiókészülékekben. Vezényszavak, halk suttogás, lábak csoszogása hallatszik, majd megszólal az angol rádió speakerének szimpatikus, mély hangja. […] Megindulnak a csapatok és a ritmikus lábdobbanások megreszkettetik világszerte a hangszórókat, amelyeknél százmillió ember figyeli elfogódott szívvel Anglia gyászának ezekben az óráiban a felejthetetlen londoni közvetítést. A király lovasgárdájának patkócsattogása jelzi, hogy a menet kezd megalakulni. […] Most már a koporsót követő egyszerű nép százezreinek visszafojtott, suttogó hangja hangzik fel a rádióban, és tisztán hallani Budapesten is a nők feltörő zokogását, a férfiak köhögését, amelybe elfogódottságukat igyekeznek rejteni.”

Az Esti Kurír cikkírója szintén úgy vélte, hogy ha a rádió bemondója nem közölte volna, mi zajlik éppen, akkor „a hangjátékszerű zörejekből, zenefoszlányokból, vezényszavak pattogásából rekonstruálni lehetett” volna az eseményeket.

A magyar hallgatókra az a tudat is befolyással lehetett, hogy az ünnepélyes temetést a világ számos pontján élő embertársaikkal egyszerre követhetik figyelemmel. Az ekkor még újdonságnak számító globális tapasztalat megélésének fontosságát a Friss Újság cikke is kiemelte: „Talán kedden történt először, hogy az egész világ emberisége Kanadától Ausztráliáig és Londontól a Duna partjáig, egyetlen érzésben, egyetlen őszinte, mélyen átérzett gyászban forrjon össze. V. György angol királyt valóban az egész világ temette.” A brit uralkodóknak kijáró hagyományos temetési szertartás a rádióközvetítésnek köszönhetően tehát 1936-ban globális eseménnyé vált, és a hallgatókra tett pszichológiai hatás, a gyász érzésében való közvetlen osztozás lehetőségének megteremtése révén hozzájárult a Nagy-Britannia iránti rokonszenv felkeltéséhez, egyfajta politikai tőkévé, a soft power eszközévé vált.

Klestenitz Tibor

Felhasznált források

A nagy temetés a rádióban. Esti Kurír, 1939. január 29.

A világ leggrandiózusabb temetése a rádió hangszóróiban. Magyar Hírlap, 1936. január 29.

Az angol világbirodalom gyászpompája s az egész világ részvéte kísérte sírjába V. György királyt. Pesti Napló, 1936. január 29.

Gyászlobogót a budapesti házakra. Esti Kurír, 1936. január 24.

Milliós tömeg kísérte az angol királyt utolsó útjára. Esti Kurír, 1936. január 29.

Nagyarányú készülődés Londonban V. György király temetésére. Magyar Hírlap, 1936. január 25.

Ötszázmillió ember hallgatta rádión a temetést. Magyarország, 1936. január 29.

Történelmi pompával temették el V. György királyt. Budapesti Hírlap, 1936. január 29.

Világraszóló gyászpompával kísérték utolsó útjára V. György angol királyt. Magyar Hírlap, 1936. január 29.

Világraszóló gyászpompával, milliók részvételével temették el az angol királyt. Nemzeti Újság, 1936. január 29.

Zilahy Lajos telefonja Londonból, a James Street egyik IV. emeleti ablakából. Magyarország, 1936. január 29.

Ezt olvastad?

85 évvel ezelőtt, az 1935. október 2–3-ára virradó éjjelen Benito Mussolini olasz kormányfő útnak indította csapatait Etiópiába, amelyet két korábban