Kora újkori angol kereskedőtársaságok története

„A kereskedelem a csatorna, melyen át a jólét beömlik országunkba” – mondta I. Jakab angol király 1622-ben, amely jól tükrözte az angol gondolkodást a kereskedelem fontosságával kapcsolatban. Anglia, majd a Brit Birodalom a 17–18. századi Európa egyik vezető hatalma volt, melynek fő ereje gazdasági kapcsolataiban és gyarmatbirodalmában rejlett. Széleskörű kereskedelmi hálózatának létrehozásában fontos szerepet játszottak a kereskedőtársaságok, melyek kettős szerepet töltöttek be az Angol Királyság számára. Egyrészről más államokkal való gazdasági szerződések megkötése és lerakatok létrehozása volt a feladatuk, másodsorban pedig ezek a társaságok diplomáciai szerepet is magukra vállaltak, hiszen gyakran rajtuk keresztül érintkeztek az angolok más államok vezetőivel.

Anglia első kereskedelmi céllal létrejött társulata a The Company of Merchants of the Staple of England volt, ami a középkor derekán 1319-ben alakult meg. A társaság feladata a gyapjúexport lebonyolítása és felügyelete volt egészen a 16. századig, amikor is hanyatlás figyelhető meg a kivitelben. Ennek eredményeképp egy másik társulat vette át a vezető szerepet, mégpedig a Merkantil Kalandorok Társasága (Company of Merchant Adventurers of London), amely a nyersposztó kivitelének kizárólagos jogával rendelkezett. A kora újkorra megjelentek az egyéni kockázattal működő tőkés társaságok az úgynevezett regulated company-k, amelyekbe a kereskedők a vagyonukat fektették be. A 16. századra a nagy tőkeigényű vállalkozások életre hívták azt a rendszert, amelyben a befektetők egyszerre több üzletbe társultak be egy helyett, ezzel kialakítva a joint-stock-company-t, ami a modern tőkés részvénytársaságok korai formája voltAz egyes kereskedelmi vállalkozásokba így a tagok kisebb összeggel is bekapcsolódhattak, így az esetleges veszteségek nem tették tönkre a befektetőket.

Az első joint-stock company az 1555-ben Sebastian Cabot által alapított Moszkvai Társaság (Musocvy Company) vagy Orosz Társaság (Russia Company) volt. 1553-ban VI. Edward király létrehozta Az ismeretlen országokat felfedező társaságot  (Company of Merchant Adventurers to New Lands), melynek fő célja egy új, északi irányú kereskedelmi útvonal felderítése volt India és a Fűszer-szigetek (Indonézia) irányába. Erre azért volt szükség, mert a dél-afrikai és dél-amerikai átjárókat a spanyolok és a portugálok uralták, így észszerűnek tűnt az északi átjárókat érintő útvonal felkutatása. Bár a kezdeményezés kudarcba fulladt, de az angoloknak sikerült felvenni a kapcsolatot IV. Rettegett Iván cárral. A tárgyalások eredménye egy kereskedelmi szerződés lett, melynek eredményeként 1555-ben létrejött a Moszkvai Társaság, amely az angol gyapjú és az orosz prém cseréje összpontosított. (A társaság egyébként egészen 1917-ig, a bolsevik hatalomátvételig működött.)

 

Moszkvai Társaság (IV. Iván és Jerome Horsey találkozása) (Forrás: wikipedia.org)

Miután 1566-ban kitört a németalföldi szabadságharc a spanyolok és az angolok között tovább mélyült a korábbi ellentét, hiszen az angol fél támogatta a holland felkelőket. Az angolok gazdasági szempontból nehéz helyzetbe kerültek, mivel a szabadságharc során Antwerpen kikötőjét a spanyol zsoldosok feldúlták, így az angol kereskedők kénytelenek voltak közvetlenül Cadizzal és Lisszabonnal kereskedni. (1580 és 1620 között Spanyolország és Portugália perszonálunióban volt egymással.) Mindazonáltal a hollandok ideiglenes meggyengülése miatt az angolok képesek voltak beépülni az északi-tengeri kereskedelembe. Először Danziggal létesítettek kapcsolatot, majd 1579-ben létrehozták a Keleti-földek Társaságot (Eastland Company), amelynek fő célja a skandináv országokkal és a balti államokkal való kereskedelem volt. Elsődleges export cikke a festett posztó volt, míg fő import termékei közé tartozott a vászon, a len, a gabona és a különböző hajózási eszközök. Ennek következtében Anglia 17. századra a szövetkereskedelemben a második helyet foglalta el a hollandok mögött, de a parlament 1672-es rendelete a későbbiekben ellehetetlenítette az angol kereskedők a balti kereskedelmét, így a társaság ettől fogva hanyatlani kezdett.

 

I. Jakab angol király (1603–1625) (Forrás: mek.oszk.hu)

Az Oszmán Birodalom és az Angol Királyság között először 1579-ben jött létre gazdasági megállapodás, melynek eredménye végül egy 1583-as szerződés lett, amely engedélyt adott az angol kereskedőknek az oszmán kikötőkben való kereskedelemre. Ezzel az angol kereskedők gyakorlatban olyan jogot nyertek a földközi-tengeri szabad kereskedelemre, amellyel a korban csupán csak a franciák bírtak. Az első kereskedőtársaság, amely az angol-oszmán megállapodás nyomán létrejött a Török Társaság (Turkey Company) volt 1581-ben, mely megkapta a monopóliumot a régióban való kereskedelemhez. A térségben 1583-ban megalakult következő társaság, a Velencei Társaság (Venice Company) volt, amely a velenceiekkel folytatott kereskedelmet felügyelte. A Velencei Társaság fő kiviteli cikke a gyapjúszövet volt, míg importjában olyan keleti árucikkeket találunk mint például a fűszerek, a selyemruha és a ribizli. (Utóbbiból ribizlibort készítettek.) 1585-ben a Velencei és Török Társaságból kiválva megalakult a Berber Társaság (Barbary Company), amely Afrika északnyugati részén tevékenykedett és a berberekkel, azaz az északnyugat-afrikai őslakos népcsoportokkal folytatott kereskedelmet. A Berber Társaság az észak-afrikai államok mellett – melyek közül Marokkóval volt a legaktívabb gazdasági kapcsolata – a Nyugat-Indiákkal (Karib-tenger vidéke) való kereskedelemben is főszerepet töltött be. Kezdetben Marokkó volt az angolok fő cukorellátója, ám a Nyugat-Indiákon (a Karib-tenger térsége) lévő ültetvények folyamatos bővülése következtében később ez a terület vette át a vezető szerepet. Annak köszönhetően, hogy a társaság tagjai részben érdekeltek voltak a Levantei Társasággal való üzletben is, a társaság nem bírta a versenyt keleti társával és gazdasági súlya folyamatosan csökkent.

Miután I. Erzsébet fontos tartotta a kapcsolatépítést az oszmánokkal, így 1592-ben megkapta az alapítólevelet  Levantei Társaság (Levant Company)  a királynőtől. Az új társaság létrehozására azért is szükség volt, mert 1592-ben a Velencei és a Török Társaság szabadalomlevelei lejártak és tagjai úgy döntöttek, hogy egyesítik a két társaságot, amihez a királynő is engedélyét adta. A társaság fő céljai közé tartozott a kereskedelmi telepek létrehozása, valamint a politikai kapcsolattartás a szultánnal. Fő központjai Aleppóban, Konstantinápolyban, Alexandriában és Smirnában helyezkedtek el, s legfontosabb export cikkei közé a gyapjú, az ón és az ónedények, valamint az Amerikából beáramló ezüst sorolható. A behozatal szempontjából a kávé, a nyersselyem, a fonál, a ribizli, a mazsola, szőnyegek, a bársony és a teveszőr voltak a legjelentősebbek. A társaság meghatározó kereskedelmi erővé nőtte ki magát a térségben, amelyet egészen 1825-ig, a feloszlatásáig megtartott.

A Spanyol Armada 1588-as pusztulása után kereskedelmi űr alakult ki a Távol-Kelettel folytatott kereskedelemben, s a spanyolok és portugálok többé már nem számítottak egyeduralkodónak a térséggel való kereskedelem terén. Az angolok igyekeztek ezt az űrt betölteni, ezért 1588-ban a londoni kereskedők kérvényt nyújtottak be I. Erzsébethez azzal a céllal, hogy kapcsolatot létesítsenek a Távol-Kelettel. Bár több kísérletre is sor került (1591, 1594, 1596, 1598), a tartós kereskedelmi kapcsolat kialakítása végül a Levantei Társasághoz köthető, amelynek korábban egyik feladata közé tartozott a távol-keleti áruk – például a szerecsendió, az indigó és a bors – beszerzése főleg Indonéziából. Az ibériaiak után hátramaradt űrt azonban nemcsak az angolok, de a hollandok is megpróbálták betölteni, akik az indonéz területek meghatározó kereskedelmi erőjévé váltak. A hollandok indonéziai térnyerése miatt a Levantei Társaság a gazdasági befolyását és érdekeltségeit Indiába helyezte át. Az érdekazonosság révén Erzsébet királynő – eleget téve a kereskedők és a társaság kéréseinek is – 1600-ban kiadta azt az adománylevelet, amellyel létrejött a hírhedt Angol Kelet-Indiai Társaság (British East India Company).

A 18. század elején Brit Kelet-Indiai Társaságra átkeresztelt kereskedelmi szervezet kizárólagos kereskedelmi joggal rendelkezett a Jóreménység foktól keletre és a Magellán-szorostól nyugatra fekvő területekkel, s legfontosabb árucikkek közé tartozott a gyapot, a selyem, az indigó, a salétrom, a tea és az ópium. Alapításától kezdve az uralkodók folyamatosan újabb kiváltságokat adtak a társaságnak, melynek eredményeképp az tulajdonképpen úgy működött, mint egy állam az államban: saját pénzverési, adószedési joguk volt az általuk felügyelt területeken, saját tulajdonuk lehetett, a kereskedelemben szabad kezet kaptak, erődöket építhettek, önálló katonaságot tarthattak fenn, bizonyos államokkal szerződéseket és békét is köthettek. A társaság széles jogszabadsága ellentéthez vezetett az állammal, melynek eredményeképp a 1698-ban egy új társaság is létrejött, ám az eredetivel nem tudta felvenni a versenyt. Végül 1708-ban a rivális társaságok egyesültek és a Brit Kelet-Indiai Társaság tovább folytatta korábbi tevékenységét egészen a 19. század közepén kitört szipojlázadásig, amely után feloszlatták.

„Aki uralkodik a tengeren, uralkodik a kereskedelmen, aki uralkodik a világ kereskedelmén, uralkodik a világ kincsein, következőleg az egész világon” – írta Sir Walter Raleigh angol felfedező az 1615 körül keletkezett, de 1650-ben kiadott A Discourse of the Invention of Ships című munkájában. A formálódó globális rendben a kor angol gondolkodói Raleigh-hez hasonló álláspontra helyezkedtek és Angliát kétségkívül alkalmasnak találták nemcsak az Újvilág meghódítására, de a szigetország világuralmát is közelinek vélték. Bár az első angol felfedezők, John és Sebastian Cabot, az észak-amerikai partvidéket derítették fel a 14. század fordulóján, az angol gyarmatosítás és Észak-Amerika kiaknázása erőteljesen azonban csak a 17. században bontakozott ki. Ezt tükrözi az is, hogy az első észak-amerikai kereskedőtársaságot, a Virginia Társaság (Virginia Company) csupán 1606-ban hozta létre I. Jakab angol király. A társaság két, azonos jogokkal – például gyarmatalapítási joggal – felruházott részből, a London Társaságból (London Company) és a Plymouth Társaságból (Plymouth Company) állt, amelyek között az egyetlen különbséget az eltérő földrajzi elhelyezkedésük adta. Miután a Plymouth Társaság 1609-ben megszűnt, így a térségben a London Társaság – amely ezután egyszerűen csak a Virginia Társaság nevet használta – maradt a meghatározó erő és a későbbiekben csak ők alapítottak kereskedelmi telepeket. Élve kolóniaalapítási jogával, a Virginia Társaság 1607-ben megalapította Jamestown-t, az első állandó angol települést Észak-Amerikában. A társaság pénzügyi problémái és az indiánok támadásai miatt az 1620-as években komoly gondba került, amelyen I. Jakab király fegyversegéllyel orvosolt volna cserébe a társaság jogainak korlátozásáért. Miután a társaság nem fogadta el Jakab feltételeit, a király megváltoztatta Virginia jogi státuszát, s a területet királyi kolóniává alakította élén egy kinevezett kormányzóval. Ezzel a király közvetlenül is a társaság 1624-es megszűnését segítette elő.

Észak-Amerika feltérképezésének és meghódításának igénye új társaságok létrehozását idézte elő. Ezen társaságok fő célja a felfedezett területek gyarmatosítása volt, s a területek gazdasági forrásának kiaknázásához az állandó települések létrehozásán keresztül vezetett az út. Egyik efféle vállalkozás volt a Massachusetts-öböl Társaság (Massachusetts Bay Company), melyet 1629-ben hoztak létre azzal a céllal, hogy segítse az amerikai területek kolonizálását. Miután a társaság a puritánok kezébe került, 1630-ban megalapították Boston városát, amely egyben a fő központjuk is lett. Egy idő után a társaság egybefonódott a kiépülő kolóniával, amely egészen 1692-ig állt fent, amikor is provinciává lépett elő a terület.

Az angolok Észak-Amerikában létrehozott legészakibb kereskedőtársulata az 1670-ban létrejött, és máig működő, Hudson-öböl Társaság (Hudson’s Bay Company) volt, mely a mai Kanada területén tevékenykedett. A társaság kereskedelmi jogot kapott minden olyan területre, melynek folyói a Hudson-öbölbe torkollnak. Ebben a térségben főleg a prémkereskedelem volt a meghatározó, továbbá a területet a franciák is meg akarták szerezni, ám a spanyol örökösödési háborút (1701–1714) lezáró egyik béke, az 1713-as utrechti béke, Nagy-Britannia[1] kezén hagyta a régiót.

Ami az afrikai földrészt illeti, az 1660-ban jött létre a Királyi Afrika Társaság (Royal African Company), amelynek működése szorosan összefüggött az amerikai kontinenssel, noha fő tevékenységi területe Észak-Afrika volt. A társaság azzal a céllal jött létre, hogy a Gambia folyó környékén található aranylelőhelyeket kiaknázza, továbbá kizárólagos kereskedelmi monopóliummal rendelkezett a Nyugat-Afrikával való kereskedelemben, melynek köszönhetően elefántcsontot, aranyat és ezüstöt szállított be Angliába. A szervezet 1672-ben engedélyt kapott a rabszolgaszállításra is, mely hamarosan fő profiljává vált és így a szervezet az egyik legnagyobb rabszolgaszállítójává lépett elő az angol gyarmatok számára. (1672 és 1689 között 90-100 ezer rabszolgát szállítottak az Újvilágba.) A dicsőséges forradalom (1688–1689) fordulatot hozott a társaság életében: a társaságot megfosztották kizárólagos rabszolga-kereskedő engedélyétől, s ettől kezdve bárki kereskedhetett rabszolgákkal. Mindez visszavetette a szervezet gazdasági erejét és végül 1752-ben meg is szűnt.

A kora újkori Anglia, majd Nagy-Britannia a korban ismert világ összes földrészén igyekezett gazdasági befolyást szerezni különböző kereskedőtársaságok létrehozásával. A gazdasági kapcsolatok kiépítése mellett, mindezek mögött gyarmatosítási törekvés vagy szorosabb diplomáciai szállak kialakítása állt. A 18. század közepére kiépülő brit gyarmatbirodalom sikeréhez tehát kétségkívül hozzátartoztak a gazdasági expanziós törekvések, ahogy azt egy 1641-es politikai röpirat is előrebocsátotta: „Nem hódításaink, hanem kereskedelmünk, nem fegyvereink, hanem vitorláink teszik örökössé az angol név becsületét”. Ez a brit gyarmatvilág a későbbiekben egyik előfeltétele lett az első ipari forradalom kibontakozásának és annak, hogy a szigetország a 19. század közepére a „világ műhelyévé”, azaz az első számú ipari termelőjévé léphetett elő.

Majnár Sándor

Felhasznált szakirodalom:

Davis, Ralph: English overseas trade 1500-1700, London, 1973.

E. Rich – C. H. Wilson (ed.): The economy of expanding Europe in the sixteenth and seventeenth centuries, Cambridge University Press, Cambridge, 1967.

Hakluyt, Richard: Voyages and discoveries: the principal navigations, voyages, traffiques and discoveries of the English nation, Penguin Books, London, 1985.

Hankiss Elemér – Makkai László: Anglia az újkor küszöbén, Gondolat Kiadó, Budapest, 1965.

Hill, Christopher: Az angol forradalom évszázada: 1603-1714, Kossuth Kiadó, Budapest, 1968.

Kerekes Dóra: Diplomaták és kémek Konstantinápolyban, L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2010.

Mukherjee, Ramkrishna: The rise and fall of the East India Company, VEB Deutscher Verlag, Berlin, 1955.

Wende, Peter (szerk.): Angol királyok és királynők: VII. Henriktől II. Erzsébetig, Korona Kiadó, Budapest, 2001.

[1] Anglia és Skócia 1707-es egyesülésével létrejött Nagy-Britannia.

Ezt olvastad?

1973. október 6-án, az engesztelés napján, a zsidó vallás egyik legnagyobb ünnepén szíriai és egyiptomi csapatok – más arab nemzetek
Támogasson minket