„Ne hagyjon hát minket uraságod az idegen farkasoknak elprédálni” – Öcsödi jobbágyok 17. századi panaszlevelei

Az oszmán hódítás nyomán kialakult kettős adóztatás intézménye már korábban felkeltette a magyar történetírás figyelmét. Az eddigi kutatásokból világosan kitűnik, hogy az újonnan megjelenő hódító török fél és az elveszített birtokai jövedelmeiről lemondani képtelen magyar földesúri réteg egymásnak feszülését kivétel nélkül a marakodás tárgyát képező település lakossága sínylette meg. Hasonló sors jutott a Békés vármegyében található Öcsöd jobbágyainak is, akik egyaránt adófizetésre voltak kényszerítve a térségben berendezkedő oszmánok részéről, valamint magyar földesuraik, a kisrédei Rhédeyek részéről is. Az oszmán-magyar kondomínium lakosságának szorult helyzetére kiválóan mutatnak rá az öcsödi jobbágyok által írt 17. századi panaszlevelek, melyeket földesuraiknak, a Rhédeyeknek írtak.

Öcsöd és a Rhédeyek

A Körös mellett található Öcsöd a középkorban a Kunság részeként királyi birtoknak számított. Az oszmán hódítás következtében azonban e régió is egyre inkább a hódoltság részévé vált: 1551-ben Arad, majd 1552-ben Szolnok és Temesvár is elesett, ami megpecsételte a térség sorsát. 1552 után Öcsöd a környező területekkel együtt már kettős adóztatás alá esett. Eleinte török részről Arad, magyar részről pedig Gyula szedte be az öcsödiek adóit. 1566-ban azonban Gyula is oszmán kézre került, így ezután a törökök adóját Gyula, míg az elesett végvár helyett pedig Eger szedte be magyar részről az adókat. A mezőgazdaságból és rideg állattartásból élő településen az oszmán összeírások alapján 11 család élt 1567-ben, egy évtizedre rá pedig már 24 család fizetett adót. A tizenötéves háború (1591–1606) pusztításai nyomán azonban a település a környék nagy részével együtt teljesen kipusztult, ám egy, a faluból elszökött jobbágyokról faggatózó tanúvallomás alapján valamikor 1613 környékén meg is kezdődött a lassú visszatelepülés.

A korábban királyi birtoknak számító Öcsödről az oszmán hódítás hatására előbb a végvárak (Gyula, majd Eger) szedték be az állami, földesúri és egyházi adókat, ezután pedig Rhédey Pál (meghalt 1604 körül) kapta meg végvári szolgálataiért cserébe. Az Egerben lovastisztként szolgáló Rhédey Pál először 1575-ben került kapcsolatba Öcsöddel, amikor is egy megbízólevelet kapott az egri főkapitánytól, Ungnád Kristóftól a falu elöljáróinak (és adójuknak) Egerbe vitelére. Rhédey Pál 1580-ban királyi adománylevelet kapott Öcsödre, melyet 1612-ben II. Mátyás is megerősített Pál fiatalabb fiai, István, Pál, Péter, László és János számára – a legidősebb testvér, Ferenc ekkor már régóta Erdélyben élt, vélhetően ezért maradt ki az adományból –, azonban az oklevél még teljesen kipusztultként hivatkozik a településre.

A Rhédey testvérek számára azonban Öcsöd egy nagyon távoli és nehezen megközelíthető birtoknak számított. Az alapvetően nógrádi és hevesi törzsbirtokokkal rendelkező Rhédey család a török hódítás nyomán elveszítette birtokainak javát, azonban az említett Rhédey Pál fia, Ferenc (1560 k.–1621) katonai tehetsége és Bethlen Gáborral való rokonsága révén hatalmas birtokokat szerzett Erdélyben. A tekintélyes karriert befutó Ferencet két öccse is követte Erdélybe: Pál (meghalt 1621 körül) erdélyi kincstartó, míg János (meghalt 1653-ban) udvarhelyszéki főkirálybíró lett, s így birtokokat is a fejedelemségben szereztek. A Királyságban maradt testvérek birtokai is messze helyezkedtek el az alföldi Öcsödtől – István (meghalt 1643-ban) szepesi alispán a Tátra alatt fekvő Lomnicán élt, Péterről és Lászlóról viszont nem tudni, hogy pontosan hol.

Az 1613 utáni spontán visszatelepülés következtében Öcsöd újra jövedelmet hozott a földesurai számára, azonban az új jobbágyok hamarosan megtapasztalhatták a kettős adóztatás terheit. A gyulai szandzsáknak a halászat után járó adó mellett családonként 10-10 tallérral tartoztak évente, ezzel párhuzamosan pedig a Rhédey testvéreknek is fizetniük kellett. Mivel a Rhédeyek osztatlanul birtokolták a falut, ezért ők egymástól függetlenül adták be követeléseiket, egyenként akár 50–80 tallért is követelhettek évente. Az öcsödi jobbágyoknak a súlyos adóterheken túl számolniuk kellett továbbá a fosztogató végváriakkal is, valamint a szomszédos településekkel való határvitákból adódó problémákkal is.

Az öcsödiek panaszlevelei

A sok jogtalanság hatására – a korszakban egyáltalán nem egyedülálló módon – az öcsödi lakosok elkezdtek panaszleveleket írni magyar földesuraik számára, melyekben részletezték az őket ért sérelmeket, és azok orvoslását kérték. A 17. századból összesen kilenc, 1621 és 1655 között kelt panaszlevél maradt fenn, melyekből nyolcat Rhédey Jánosnak címeztek. Ennek több oka is lehet: egyrészt rajta és István bátyján kívül a többi Rhédey fivér az 1620-as évek során meghalt, másrészt pedig János az erdélyi birtokai miatt némileg könnyebben volt elérhető, mint a Szepes vármegyében élő István. A levelekben legtöbb panasz a Szendrőről, Kállóról és Ónodról érkező magyar végvári katonák fosztogatásairól szólt, akik nemcsak az állatokat, hanem gyakran még az azokat terelő embereket is elhurcolták, akár váltságdíj reményében, vagy pedig egyenesen felsőbb parancsra, hogy az értékes munkaerőt magyar területre telepítsék.

„Azután ím mostan Kállóban lakozó ifjabb Baba István (Kis Baba Istvan) reája küldött az Uraságod jószágára, és az mely jobbágyok potensebbek voltanak, azoknak házukat feldúlatta, minden jószágukat elvitette. Az kit otthon kaphattak közülük, megkötözvén mint a pogányokat, úgy vitték fogva.” (MNL OL P 1868 IV. 57. No. 8.)

A levelekből kitűnik, hogy a Királyságból érkező végváriak által állandóan hangoztatott jogalap a fosztogatásra az, hogy nem ismerik el, hogy Öcsödnek van legitim földesura (ezt az egyik fosztogató végvári katona is szemére vetette a jobbágyoknak: „Nincs se uratok, se vármegyétek”). A jobbágyok azonban még a Rhédey fivérek túlzott adóköveteléseire is panaszkodtak a testvéreknek: Rhédey Istvánnak azt panaszolták, hogy Péter drasztikusan megemelte a saját adóját, Rhédey Jánosnak pedig azt írták, hogy István megtiltotta számukra egy földterület használatát.

„Kérjök ezön Kögyelmedet, mint böcsületös urunkat, hogy írjon Kögyelmed Rhédey Péter (Redaÿ Petör) urunknak, hogy Őkögyölme ne verje esztendőről esztendőre följebb adóinkat, hanem hadd öröködjünk Uraságotok szárnyai alatt, ezért most Őkegyelme ez mostani adónkra 80 flo. [forintot] kér, melytől az szegénység igen megijedött, és nagy sokan el akarnak mönni.” (MNL OL P 588 Fasc. IV. No. 11.)

Az öcsödiek szinte állandóan az elköltözéssel fenyegetőztek, ha a Rhédeyek nem segítenek helyzetükön – gyakorlatilag ez volt az egyetlen eszköz a kezükben, amivel földesuraiknak érzékeny veszteséget okozhattak. Többen is éltek az elköltözés lehetőségével, ami miatt folyamatosan zajlottak a szökött jobbágyokra vonatkozó tanúvallatások, azonban ezzel párhuzamosan más településekről egyaránt érkeztek szökött jobbágyok, akik szintén a túladóztatás elől menekültek Öcsödre a kedvezőbb életfeltételek reményében.

„Mert ha Uraságod reánk nem vigyáz s gondot nem visel reánk, mi semmiképp nem lakhatunk az Uraságod falujában, hanem el kell mennünk onnét, mert immár ugyan sok az mi sok, ugyan reánk szoktanak immár úgy annyira, hogy ha Uraságod gondunkat nem viseli ott nem élhetünk tűlük.” (MNL OL P 1868 IV. 57. No. 18.)

Ha mérleget kell vonnunk a panaszlevelekből, akkor úgy tűnik, hogy nem érték el a kívánt hatásukat. Erre abból következtethetünk, hogy egyrészt egyik levélben sem található semmiféle visszautalás vagy köszönet egy korábbi földesúri segítségnyújtásra, másrészt pedig valóban nehéz lenne azt feltételezni, hogy a meglehetősen távol, Erdélyben, illetve a Szepességben élő, ráadásul középnemesként erősen korlátozott hatalommal rendelkező Rhédeyek bármiféle segítséget nyújthattak volna a hódoltság területére szakadt jobbágyaik számára. Amikor a Rhédey fivérek Öcsödre megerősítő oklevelet kaptak, az még csupán egy kihalt település volt, ahova tőlük teljesen függetlenül költöztek be a jobbágyok, így mondhatni az „ölükbe hullott” a falu jövedelme, aminek kiesése ugyan valóban negatívan érintette őket, azonban figyelembe véve öcsödi jövedelmeik csekélységét, egyszerűen nem érte volna meg a Rhédeyeknek egy komolyabb, kétes kimenetelű beavatkozás.

László István

A cikk az Újkor.hu és az ELTE Eötvös József Collegium Történész műhelye közötti együttműködés keretében született

Levéltári források

MNL OL P 588 Fasc. IV.

MNL OL P 1868 IV. 57.

MNL OL A 57 Libri regii 4. kötet 208. oldal

Irodalomjegyzék

Komáromy András: A kisrédei gróf Rhédey családról. Turul 1. (1883) 119–138.

Szakály Ferenc: Egy „világtörténeti curiosum”: magyar adóztatás a török hódoltságban. Valóság 22. (1979) 5. sz. 23–37.

Szakály Ferenc: Magyar adóztatás a török hódoltságban. Budapest 1981.

Vass Előd: Az öcsödi bírák és polgárok vallomása a Békés megyei hódoltságról. Békési Élet 12. (1977) 3. sz. 362–371.

Vass Előd: Öcsödi jobbágylevelek és tanúvallomások a Békés megyei hódoltság korából. Agrártörténeti Szemle 22. (1980) 1–2. sz. 172–192.

Ezt olvastad?

Lázadozó parasztok Mátyás király ellen

Mátyás királyról népmesei igazságossága mellett talán az is köztudott, hogy uralkodása alatt olajozottan működött a királyi adóprés. Az uralkodó az

X