életút
A Tomb Raidertől a brit–magyar diplomácia történetéig – interjú M. Madarász Anitával
A 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg M. Madarász Anita Kulturális csatatér. Brit–magyar diplomácia, 1945–1970 című könyve. A kötet a két ország kapcsolatának példáján keresztül képet ad arról, hogy Kelet
A történetírásnak segíteni kell önmagunk megértését – interjú Petrás Évával
A katolikus egyház 20. századi története iránt érdeklődők számára bizonyára ismerős lehet Petrás Éva neve, hiszen több mint két évtizede publikál, közleményeinek száma meghaladja a százat, egyedüli vagy társszerzőként nyolc,
„Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc nem bukástörténet!” – interjú Melkovics Tamással
Melkovics Tamás a mindenkori magyar politika csúcsteljesítménynek tartja a reformkori vezető elit munkásságát, amelynek eredményeként létrejöhetett hazánk polgári átalakulása. Első önálló kötetében Felsőbüki Nagy Pál politikai pályáját, a másodikban pedig
Szent Jeromos, a Vulgata atyja, a fordítók védőszentje
Szent Jeromos egyháztanító, latin nevén Sophronius Eusebius Hieronymus, a fordítók, a könyvtárosok, a levéltárosok és a régészek védőszentje Kr. u. 347-ben született tehetős keresztény szülők gyermekeként, a gótok által később
Ismeretterjesztéssel a tévhitek ellen – Az ElBeszélő podcast vendége Kanyó Ferenc
Nagy fába vágja a fejszéjét, aki a történelmi ismeretterjesztést tűzi ki célul. A TheHistoryGeek YouTube-csatorna elBeszélő podcastjának legújabb, az Újkor.huval együttműködésben készült epizódjában olyan kollégát láttunk vendégül Lengyel Ádámmal Kanyó
Az egyháztörténész és az állambiztonság – a NEB videóinterjúja Adriányi Gáborral
Adriányi Gábor munkássága megkerülhetetlennek számít a római katolikus egyház története iránt érdeklődők számára. A Bonni Egyetem Katolikus Teológiai Kar Közép- és Újkori Egyháztörténeti Tanszék professor emeritusaként tevékenykedő és 2016-ban a
Falanszterek, bunkerséták és dokumentumfilmek – interjú Jamrik Leventével
Jamrik Levente a szegedi József Attila Tudományegyetem történelem szakján szerezte első diplomáját, mégsem lett belőle egyetemi oktató, ahogy középiskolai történelemtanár, levéltáros vagy muzeológus sem. Vizualitás iránti érdeklődése a televíziózás és
„A történész nem tehet különbséget a történelem pozitív és negatív figurái között” – interjú Zinner Tiborral
Zinner Tibor jogtörténész évtizedek óta kutatja az 1945 és 1989 közötti igazságszolgáltatás történetét. Doktori értekezését még az Ébredő Magyarok Egyesületének 1920-as évekbeli történetéről írta, majd 1973-ban Imrédy Béla kivégzett miniszterelnök
Angelo Rotta, a Világ Igazává vált magyarországi nuncius
A budai várban sétálgatva az egyik épület falán emléktáblára lehetünk figyelmesek, amelynek felirata a következő: „Ebben az épületben dolgozott Angelo Rotta (1872–1965) c. érsek, apostoli nuncius, aki 1930-tól 1945-ös kényszerű
200 éve vált független állammá Brazília – interjú Szilágyi Ágnes Judittal
Szilágyi Ágnes Judit az Eötvös Loránd Tudományegyetem habilitált egyetemi docense, az Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék, valamint az azonos nevet viselő doktori program vezetője. Részt vesz az egyetemen működő