Spanyol Habsburgok és magyar arisztokraták nyomában – interjú Martí Tibor történésszel

Martí Tibor a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, aki Barcelonában született, de tanulmányai és tudományos munkássága Magyarországhoz kötik. Főbb kutatási területei a Magyar Királyság 17. századi politikai elitje és kapcsolatrendszere, illetve a Magyar Királyság nemzetközi kapcsolatai a kora újkorban, a magyar–Habsburg kapcsolatok 17. századi alakulása, különös tekintettel a spanyol Habsburgokra. Pályaválasztásáról, kutatómunkájáról, külföldi útjairól és más témákról Miski Péter beszélgetett vele.

Újkor.hu: Mikor kezdtél el a történelemmel foglalkozni?
Martí Tibor: Már gyermekkoromban sok szó esett otthon történelmi eseményekről, nagyszüleim „oral history” jellegű elbeszélései, a kezembe adott olvasmányok fokozatosan járultak hozzá, hogy érdeklődni kezdtem a történelem iránt. Sokat hallhattam családom múltjáról és történetének a magyar nemzet sorsfordulóival való összefonódásáról, valamint arról, hogy a nemzet és az állam határai nem esnek egybe. Sok könyvet kaptam a kezembe, már iskolai éveim előtt is. Több, otthon jelentősnek ítélt helyszínt fel is kerestünk. Emlékszem, bár Barcelonában születtem (hiszen édesapám katalán), ötéves voltam, amikor anyai magyar nagymamám elvitt Székesfehérvárra, a magyar uralkodók középkori koronázásainak és temetkezéseinek helyszínére, és a romkert mellett rácsodálkoztam két Európa-térképre: az egyiken az Árpád-házi uralkodók dinasztikus házasságok révén kialakult kapcsolatai, a másikon a magyar uralkodóházból származó hercegnők házastársainak székhelyei voltak feltüntetve (ezek ma is láthatók ott). Akkorra esett egyébként Buda 1686. évi török alóli felszabadításának 300. évfordulója: édesapám valahogy úgy intézte, hogy a megemlékezések idején a budai Várnál egy spanyol hagyományőrző csapathoz csatlakozhattam, sőt úgy rémlik, karddal a kezemben vonultam velük. Nem biztos, hogy ezek az élmények „történelemmel való foglalkozásnak” minősülnek, de számomra meghatározóak voltak későbbi pályám szempontjából.

Az interjúalany Spanyolországban 2022 decemberében (A fotó Martí Tibor tulajdonában van).

Minek köszönhetően választottad annak idején a Pázmányt?
Egykori kedves gimnáziumi történelemtanárom, Rubovszky Péter annak idején pozitívan értékelte a Pázmány bölcsészkarát, mint olyan felsőoktatási intézményt, amely egyszerre biztosítja a kiváló színvonalú tudományos képzést és lehetőséget ad egy keresztény világnézetű, értékközpontú hallgatókból, oktatókból álló közösséghez való csatlakozásra. Középiskolai éveim alatt Hegedűs Andrea tanárnő személyisége is komoly hatással volt, a családi háttér mellett elmélyítette bennem az irodalom szeretetét, így esett a választásom a katolikus egyetemen a magyar nyelv és irodalom, illetve a történelem szakokra. Valójában már gimnazistaként mindkét szakra felvételt nyertem, a Pázmány Tanulmányi Versenyen elért eredményeknek köszönhetően.

Mi fogott meg a kora újkor történetében?
Egyetemi tanulmányaim előtt főleg 20. századi egyház- és politikatörténeti témák foglalkoztattak, a kora újkor felé fordulásom elsősorban annak volt következménye, hogy egyetemi szakdolgozatomat egy még harmadéves hallgatóként elkezdett levéltári kutatómunka alapján írtam. A kutatás élménye fogott meg, illetve kíváncsisággal kerestem választ, miként látták a három részre szakadt Magyarország helyzetét külföldi diplomaták, nevezetesen a spanyol királyok bécsi–prágai követei, akiket a Habsburg-dinasztia spanyol ágának uralkodói delegáltak az osztrák ág uralkodóihoz, egyúttal többnyire a német-római császárokhoz, akiket a 16–17. században a magyar és cseh rendek rendszerint királyaikká választottak.

Legelső alkalommal még Erasmus-ösztöndíjjal Madridban tanuló egyetemi hallgatóként, de később is nagy élményt jelentett sok évszázada fennálló, világhírű levéltárakban kutatni, mint például a Simancasi Állami Levéltárban. Izgalmas kihívást és egyfajta rácsodálkozást jelentett átnézni olyan iratokat, amelyeket előttem olyan történészek is tanulmányoztak, mint Fraknói Vilmos, Anton Gindely, vagy valamivel később, az 1920-as években Fernand Braudel.

Persze nemcsak a diplomaták levelei érdekeltek, hanem azok az egyéb iratok is (mint a spanyol államtanács jegyzőkönyvei), amelyek a követek jelentései alapján magyar vonatkozású kérdéseket tárgyaltak, illetve utasításokat fogalmaztak meg a diplomaták számára. Az instrukciók – jelentések –, államtanácsi jegyzőkönyvek a legfőbb források, ám ezeket értékes módon egészítik ki más irattípusok: a számadások, nyomtatványok (röpiratok, spanyol megnevezésükkel relaciones de sucesos, illetve pliegos de cordel), mellékletekként fennmaradt levelek stb. További levéltárak felkeresése volt szükséges a követek magánlevéltárainak átnézéséhez. Ezenkívül több egészen izgalmas, magyar személyek által a spanyol uralkodókhoz küldött levelet, kérvényt találtam (pl. gersei Pethő János II. Fülöp spanyol királyhoz írt levelét 1564-ből vagy Bethlen Gábor erdélyi fejedelem Kassán, 1625. nov. 5-én kelt esküvői meghívóját IV. Fülöp spanyol király számára), illetve olyan unikális forrásokra is sikerült rábukkannom, amelyeknek kiemelkedő diplomáciatörténeti jelentőségük van (mint pl. Mátyás és Aragóniai Beatrix korábban ismeretlen házassági szerződésének Nápolyból Valenciába, majd onnan Madridba került eredeti példányára). De hasonlóan érdekesnek találtam a 20. századi spanyolországi magyar emigráció történetével kapcsolatos forrásokat is, azaz engem spanyolországi/spanyol vonatkozású hungarikák keresése érdekel, s mind a mai napig magával ragad.

Simancas, Spanyolország (Fotó: Martí Tibor).

Vannak olyan tanáraid, akik különösen nagy szerepet játszottak életedben?
Sokat köszönhetek szakdolgozatom, majd később doktori disszertációm témavezetőjének, J. Újváry Zsuzsanna tanárnőnek. Pázmányos tanáraim közül sokakra emlékezem hálával és tisztelettel: magyar szakos tanulmányaim során rengeteget tanultam a Pázmány Régi magyarországi irodalom specializációja programjában, különösen egykori témavezetőm, Szelestei N. László tanár úr volt rám nagy hatással. Mint magyar szakos hallgató, Szepessy Tibor, Gerstner Károly, Gáspári László tanár urak órái, a tragikusan fiatalon elhunyt Tarjányi Eszter tanárnő: tudásuk, emberségük útravaló, követendő példa, noha más tudományterületre kerültem. Történelem szakon Farkas Zoltán, Rácz György, Tringli István, Tusor Péter, Medgyesy S. Norbert, Zimányi Vera tudása fogott meg. Jóllehet nem az egyetemen tanítottak, Fazekas István egykori bécsi levéltári delegátus és Pálffy Géza kollégám önzetlen segítsége és útmutatása nélkül aligha foglalkozhatnék kutatóként a 16–17. század korával.

A XXVII. OTDK Humántudományi Szekciójának XVI–XVII. századi magyar történet tagozatában második helyezést értél el. Azóta már TDK-dolgozat témavezetését is vállaltad. Milyen volt annak idején indulni és milyen volt jó pár évvel később témavezetőként szurkolni a hallgatódnak, hogy minél eredményesebb legyen? Annak idején, gondolom, Újváry tanárnő terelt a TDK felé…
Első alkalommal 2005-ben vettem részt OTDK-n, izgalmas és emlékezetes megmérettetés volt ez számomra. Gróf Esterházy László (1626–1652), az 1652. évi vezekényi csata hősi halottja, és apósa, gr. Batthyány I. Ádám levelezését dolgoztam fel, összesen közel 400 misszilist. Egyetemistaként is már hajlamos voltam túlvállalni magam, de Újváry tanárnő segítségével és biztatásával „átlendültem” ezen. Emlékszem, a szóbeli forduló bizottságának elnöke Tóth István György volt, aki mindössze néhány hónappal a tavasszal rendezett forduló után tragikusan fiatalon elhunyt.

A TDK-t kiváló lehetőségnek tartom, hiszen a dolgozatot általában a szakterület két elismert szakértője értékeli, a szóbeli megmérettetés pedig tekinthető a tudományos életben való szárnypróbálgatás lehetőségének is.

Utóbb megtiszteltetés volt számomra, hogy Furulyás Lúcia munkáját segíthettem, sőt magam is nagyon sokat tanultam az új feladatnak köszönhetően.

Disszertációdat a Vezekénynél hősi halált halt Esterházy Lászlóról írtad. Honnan jött a témaválasztás? Hogyan lehet ma megrajzolni egy kora újkori arisztokrata portréját? Nyilván segítenek ebben a fennmaradt levéltári források, László gróf tekintetében az Esterházy és a Batthyány családok iratai is, viszont Esterházy Miklós nádor fiai közül végül Pál volt az, aki nem csupán fenntartotta, de még magasabbra emelte famíliája hírnevét. Mellette nem halványultak el nagyon fivérei?
Disszertációm annak a kutatásnak a folytatásából született, amivel a 2005. évi TDK-ra készültem. Témavezető tanárom, J. Újváry Zsuzsanna éppen abban az időben írta egyik kiváló tanulmányát, amelyben Esterházy Lászlónak a vezekényi síkon bekövetkező halálának körülményeit dolgozta fel kiterjedt kutatómunka eredményeként. Tanárnő biztatására kezdtem el a fiatalon elhunyt László gróf életét kutatni: ő a gróf halálát tárta fel, én pedig az életét kíséreltem meg rekonstruálni. Az Esterházy család történetében valóban nagyon izgalmas korszakot jelent a Miklós nádor 1625. évi halálától a későbbi nádor, Esterházy Pál önálló működésének kezdetéig tartó időszak, hiszen ezekben az esztendőkben dőlt el, hogy a nádor által örökül hagyott javak megtartása, zálogokból való kiváltása, a családtagok megfelelő, előnyös kiházasítása megvalósul-e, illetve sikerül-e érvényt szerezni az atyai végakaratnak, azaz mi lesz a Miklós nádor idején felemelkedett arisztokrata család sorsa.

Esterházy László jelentőségét sokan elsősorban hősi halálában látják, holott rövid életének kiemelkedő eredménye, hogy nagybátyjai, Esterházy Dániel és Farkas segítségével sikerült egyben tartania az apai és anyai örökséget egyaránt, illetve kijelenthető, mindenben teljesítette apja, Miklós nádor intencióit: a testvérei feletti gyámjogot a családon belül tartotta, ehhez nagykorúsíttatta magát, miközben elérte mindazokat a címeket, illetve politikai tisztségeket (a soproni főispánságot, császári kamarási és a magyar királyi tanácsosi címet) és katonai posztot (pápai főkapitányság) is, amit életkora és helyzete alapján elérhetett.

„Behajtotta” a Regécért járó anyagi ellentételezést a Rákócziaktól és visszaváltotta a pápai váruradalmat. Összefoglalva: nem túlzás tehát úgy értékelni, hogy az ő idejében teljesedett ki az Esterházyak integrációja a Magyar Királyság elitjébe. Három unokatestvérével együtt hősi halált halt, Esterházy Pál fényes karrierjét ez indította el, hiszen utóbbi bátyja halála után gyakorlatilag azonnal megkapta a tisztségeit. Azaz László és a többi Esterházy vezekényi váráldozata nélkül egyáltalán nem biztos, hogy Pál hozhatta volna létre a hitbizományt, és még az sem valószínű, hogy bátyja helyett ő tölthetett volna be hamarosan országos főméltóságokat. Életrajza megrajzolása ugyanakkor azért nehéz feladat, mert személyi iratai között érthetően főleg a hozzá intézett leveleket találjuk, az ezekre adott válaszoknak viszont csak kis részét ismerjük. László és az általa megbízott familiárisok működéséről adatokat a legkülönbözőbb irategyüttesekben, pl. káptalanok hiteleshelyi levéltáraiban (Vasvár, Pozsony stb.), az Udvari Kamara iratai (Hoffinanz Ungarn) között találunk. Az Esterházy-vagyon megtartásában nélkülözhetetlen szerepet játszottak a legfontosabb familiárisok (Aszalay István, Kürtössy György, Eörsy Zsigmond, Rauch Dániel stb.), működésük részletes feltárásával válhat teljessé László gróf életrajza is.

2011-től a BTK Történettudományi Intézet munkatársa vagy. Hogyan jellemeznéd az itteni munkádat, miként kell ezt elképzelni?
A Történettudományi Intézet munkatársaként folyamatosan gyarapíthatom a tudásomat, kollégáim kutatási területük kimagasló művelői, akikhez bármikor bizalommal fordulhatok, soha nem utasítottak el és mindig segítségemre siettek, akár a publikációk lektorálásáról, akár forrásokkal vagy szakirodalommal kapcsolatos kérdésekről, nemzetközi konferencia szervezéséről vagy paleográfiai bizonytalanságról volt is szó. Különleges élményeket, a kutatómunka lehetőségét, konferenciaszerepléseket, állandó tanulást biztosító, inspiráló szellemi környezetbe kerültem, ahol az alkotói szabadság egyszerre ad lehetőséget, ugyanakkor önfegyelmet is kíván. Idősebb és fiatal kollégákra egyaránt mindig számíthatok. Ma is megdöbbentő arra gondolni, hogy egykori kedves tanáraim közül többen is ennek az intézménynek voltak munkatársai, sőt, egykori egyetemi tanáraim közül van, akinek kollégájává válhattam. Szeretettel emlékezem Zimányi Verára és Péter Katalinra is, mindketten megtisztelő módon őszinte, kíváncsi érdeklődéssel követték munkámat.

A Történettudományi Intézet munkatársaként válhattam a Világtörténet folyóirat szerkesztői csapatának tagjává. Az elmúlt években a folyóirat több tematikus számát szerkeszthettem (2016/2, 2019/2, 2022/3.), így e munka során is sokat tanulhatok kollégáimtól.

“22. Sesión tarde” – A segoviai katonai akadémián (Academia de Artillería) “La seguridad y las fronteras durante la Casa de Austria” c. szervezett konferencián tartott előadás (“La defensa de las fronteras orientales de la Casa de Austria: Fernando I de Habsburgo y la organización del sistema de defensa contra el Imperio Otomano”) közben, 2018. március 6 (A fotó a szerző tulajdonában van).

Sokat jársz külföldre, elsősorban spanyol nyelvterületre kutatni. Milyen lehetőségei vannak a hungarika-kutatásnak ezen a területen?
Ma is imponálóan hat, ahogy a 19. század végén a Magyar Tudományos Akadémia Történeti Bizottságának koordinálásával mennyi magyar vonatkozású levéltári forrás vált ismertté és Európa-szerte mennyi gyűjteményben kezdődött el a hungarika-anyag gyűjtése. Spanyol nyelvterületen ugyanakkor ez a munka valamivel később kezdődött el, jóllehet Fraknói Vilmos saját kutatásai (1868) alapján igen nagy jelentőségűnek ítélte a simancasi forrásokat. Sokáig csak az MTA által megrendelt, spanyol levéltárosok által készített másolatok kerültek haza (főleg 1606 előtt keletkezett iratokról). Az I. világháború előtt Thallóczy Lajos kutatott a madridi Archivo Histórico Nacional-ban, majd 1920 után Szittyay Dénes kezdte el átnézni a 16–18. századi simancasi forrásokat, másolatainak, regesztáinak egy része ma is rendelkezésünkre áll. A két háború közötti időszakban rajta kívül Angyal Dávid is végzett kutatásokat, ő azonban csak Bethlen Gábor fejedelem időszakára vonatkozóan. Utánuk sokáig nem volt lehetséges a munka folytatása, az 1970-es évek végétől magyar–spanyol levéltári egyezmény tette lehetővé a hungarikák feltárásának folytatását: Barta László, Papp Gáborné, Muzsnai Lászlóné, illetve mások részvételével zajlott ez a munka, ami éppen az említett 1986. évi évforduló idején kapott nagyobb figyelmet (elsősorban a Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1683–1718. A török kiűzésének európai levéltári forrásai című kiadvány összeállítása előtt). A magyar–spanyol kapcsolatok forrásainak kutatásában több jeles kutató vett részt (Zombori István, Kalmár János, Pálmány Béla), őket követte utóbb Korpás Zoltán, akinek V. Károly és Magyarország kapcsolatait feldolgozó kutatásai számos korábban ismeretlen forrást tettek ismertté. Legutóbb a Mohács (1526–2026)-projekt keretében Lakatos Bálint nézte át a simancasi levéltár iratanyagának korai (Mohács előtti) részét. A kora újkori európai gazdasági, diplomáciai kapcsolatokat és forrásokat kiválóan ismerte a Spanyol-Németalföld történelmével foglalkozó Wittmann Tibor. A brüsszeli spanyol forrásokat – a bécsi levéltárak iratai mellett – Monostori Tibor kutatja évek óta, e gyűjteményekből számos hungarika került elő az utóbbi években.

Magam úgy látom, hogy főleg a tartalmi hungarika-kutatásban még sok lehetőség van. Európa mai politikai térképétől ugyanis nagyon sokban különböztek a kora újkori Európát behálózó, dinasztikus alapokon szerveződő diplomáciai kapcsolatok, és ennek tudatos figyelembevételével még sok helyen lehet jelentős hungarika-anyagot feltárni.

Több publikációdban is foglalkozol a spanyol Habsburgokkal. Hogyan látták ők a közép-európai Habsburg Monarchiát és ezen belül Magyarországot? Hogyan tekintettek az erdélyi fejedelmekre, amikor azok a „bécsi rokonok” ellen küzdöttek?
A dinasztia fő vagy másként spanyol ága által vezetett Spanyol Monarchia geostratégiai, politikai és gazdasági okokból egyaránt komoly jelentőséget tulajdonított az osztrák Habsburgok országainak és az Oszmán Birodalommal szembeni összeurópai frontvonalaknak, így a Magyar Királyságnak is. Ez a figyelem a 17. század első felében egyrészt a korábban feltételezettnél jóval élénkebb, másrészt számos területen kölcsönös volt. A magyar politikai elit számos tagja, így Pázmány Péter esztergomi érsek és Esterházy Miklós nádor is kiemelt figyelmet fordított a Spanyol Monarchia egész Európára kiterjedő hálózatához való kapcsolódásra. Az eddigiek során főleg az 1622. és az 1625. évi soproni koronázódiéták kapcsán sikerült forrásokkal alátámasztva bemutatni a spanyol követ állásfoglalását „magyar ügyekben” – pontosabban olyan ügyekben, amelyek a dinasztia spanyol ága számára is fontos politikai téttel bírtak, mint például az a kérdés, hogy a magyar rendek Ferdinánd Ernő főherceget (a későbbi III. Ferdinándot) magyar uralkodóvá választják-e, illetve koronázzák-e, és ily módon, „koronás főként” a főherceg megszerzi-e azt a rangot a dinasztia tagjaként, amit előzőleg a Mária Anna infánsnővel tervezett házasság feltételéül szabott a spanyol ág.

Spanyol-magyar konferencia 2016. április 5-6 (A fotó Martí Tibor tulajdonában van).

A spanyol követek a Magyar Királyság egyéb ügyeibe azonban egyáltalán nem szóltak bele, a diéták alkalmával is legfeljebb a német katonák magyar végvárakba való beszállásolását támogatták, illetve nehezményeztek bármilyen, az országgyűléseken a protestánsok jogainak védelmében hozott törvényt. Természetesen nem az országgyűlésen való aktív részvétel, „beavatkozás” útján (hiszen az nem is volt lehetséges), de a nádorral, a mindenkori esztergomi érsekkel, illetve a rendszerint szintén az uralkodói udvarban tartózkodó kancellárral időről-időre tárgyaltak és közölték álláspontjukat, például a diéták alkalmával a háttértárgyalásokon (ahogy ez ismert 1625-ből), vagy Bécsben, pl. a magyar ügyeket (is) tárgyaló titkos tanácsi ülések alkalmaival. A Magyar Királysággal kapcsolatos felekezeti kérdésekben rendszerint osztották a bécsi apostoli nuncius véleményét. A spanyol udvar és a Bécsben tartózkodó diplomaták Bethlen Gábor erdélyi fejedelemmel kapcsolatos politikájáról külön tanulmányt is írtam. A spanyol diplomaták igyekeztek kipuhatolni Bethlen terveit és szándékait, alkalmanként közvetlenül fogadták Bécsben a fejedelem császárhoz küldött követeit, erőfeszítéseik pedig elsősorban a fejedelem pacifikálására irányultak, valamint kínosan törekedtek ügyelni arra, nehogy Bethlen valamilyen diplomáciai csínytevéssel megtépázza a spanyol uralkodó tekintélyét. Jól példázzák ezt a nikolsburgi megállapodást kísérő diplomáciai jelentések éppúgy, mint a követeknek adott instrukciók, illetve az ezek szellemében a Brandenburgi Katalinnal való házasságkötésre szóló fejedelmi meghívóra adott válaszok, valamint a spanyol király nevében küldött ajándék bonyolult eljuttatása Bethlenhez.

2020 márciusától Argentínában töltöttél 9 hónapot. Ez pont a Covid első hullámának időszakára esett. Hogyan élted meg ezt az időszakot? Mivel foglalkoztál odakint?
Felejthetetlen számomra ez az időszak, melyet a Kőrösi Csoma Program ösztöndíjasaként Argentínában, a diaszpórában élő magyar közösség szolgálatában tölthettem. Sokrétű feladatokat láttam el: a kint letelepült családok immár harmadik-negyedik generációs tagjainak magyar nyelvet és történelmet tanítottam, a magyar szervezetek tagjaival és ösztöndíjas társaimmal együttműködve kulturális (a Covid miatt jobbára virtuális) rendezvényeket szerveztünk, ezeken alkalmanként több százan is részt vettek különböző dél-amerikai országokban élők. Emlékezetes volt a Magyar Tudomány Napja alkalmából a Buenos Aires-i magyar nagykövetséggel együttműködve szervezett virtuális találkozó: összesen kilenc, Argentínában élő, kiemelkedő tudományos eredményeket elérő kutatót szólítottunk meg, akik pályájuk és magyar származásuk összefüggéseiről vallottak. Pszichológus, zenepedagógus, történész, vegyész, nyelvtanár, építész, vulkanológus, a Buenos Aires-i tudományos akadémia tagja is megszólalt az alkalom keretében. Különleges ajándék volt számomra a közösségszervezés élménye, különböző országok magyar közösségeinek tagjait tudtam megszólítani, és jó érzés volt megtapasztalni, hogy munkámnak pozitív magyarországi és argentin médiavisszhangja is volt. Felejthetetlen volt megtapasztalni, mennyit jelent a diaszpórában, a „Dél keresztje” alatt élőknek származásuk tudata, identitásuk megőrzése.

Argentína – Chaco tartomány zarándokhelyén (A fotó Martí Tibor tulajdonában van).

Az 1938. évi Eucharisztikus Világkongresszus kapcsán is érdekes lehetett számodra ez az utazás, hiszen 2021 szeptemberében ismét Budapesten rendezték meg a Katolikus Egyház egyik legnagyobb eseménysorozatát. Milyen párhuzamot vonnál a két esemény között?
Az eucharisztikus kongresszusok történetében érdekes kapcsolódást jelent, hogy 1934-ben Buenos Aires-ben rendezték a 32., míg négy évvel később Budapesten a 34. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, és mindkét alkalommal ugyanaz a pápai legátus, Eugenio Pacelli bíboros-államtitkár (a későbbi XII. Piusz pápa) képviselte a szentatyát. 1934-ben az argentin fővárosban magyar delegáció vett részt az eseményen, 1938. április végén pedig több száz magyar zarándok indult útnak Buenos Aires kikötőjéből, Virág Venánc OFM atya vezetésével, hogy csatlakozzanak a budapesti kongresszushoz.

Az Aranygyapjas Rend történetével is foglalkoztál már, több Esterházy is aranygyapjas lovag lett, gondolom innen van az érdeklődés. Hogyan kerültek ők az akkor még kizárólag a spanyol uralkodók által adományozott cím közelébe és kik voltak még rajtuk kívül magyarok, akik ebben a megtiszteltetésben részesültek?
Az Aranygyapjas Rend III. (Jó) Fülöp burgund herceg (1419–1467) által 1429-ben alapított lovagrend, amelynek tagjai a 16–17. században kizárólag a legelőkelőbb, a Habsburg-dinasztiát generációk óta hűségesen szolgáló, katolikus főnemesi családok tagjai lehettek. A lovagok száma korlátozva volt, a 17. század folyamán két alkalommal bővítették ugyan a rendbe felvehető tagok létszámát, de így is különleges feltételekkel lehetett csak a rend tagjává válni. A 16. században II. Lajos magyar és cseh király (1517), majd Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem (1596) kapták meg a rend jelvényeit.

A 17. században a magyar rendek világi vezetői a nádorok voltak. A bécsi, illetve a prágai udvarban tartózkodó spanyol követek rendszerint kapcsolatban voltak a mindenkori nádorral, az Aranygyapjas Rend tagjává emelés (a követeknek vagy magának a császárnak az ajánlása nyomán) viszont csak akkor került szóba, ha az illető valamilyen nagy jelentőségű, konkrét politikai szolgálatot tett az uralkodóháznak.

Ez történt az 1625. évi soproni országgyűlés alkalmával is, amikor Esterházy Miklós nádor Pázmány Péter esztergomi érsekkel elérte, hogy a magyar rendek Ferdinánd Ernő főherceget válasszák és koronázzák magyar királlyá. Esterházynak ekkor ítélték meg az aranygyapjas rendet, Pázmánynak pedig ekkor ítélték meg ténylegesen a már elődjének, Forgách Ferenc esztergomi érseknek is adományozott spanyol évdíjat. A 17. században négy nádor (Esterházy Miklóson kívül Pálffy Pál, Wesselényi Ferenc és Esterházy Pál), illetve Zrínyi Miklós horvát bán kapta meg az Aranygyapjas Rendet, utóbbi egyedüliként úgy, hogy nem volt nádor (nevezetesen az 1664 eleji téli hadjárat sikerének elismeréséért). A spanyol örökösödési háború után a rend külön osztrák (Habsburg) és spanyol (Bourbon) ágakra szakadt, és így a 18. századtól már számos magyar arisztokrata felvételt nyert a rend osztrák ági tagjai közé.

A Szent Korona Kutatócsoportnak tagja is vagy. Ezen belül mi a Te feladatod, valamint hogyan látod belülről ennek a roppant termékeny és jelentős érdeklődést kiváltó kutatócsoportnak a működését?
Különleges megtiszteltetés, hogy az MTA Lendület Szent Korona Kutatócsoport tagja lehetek. Pálffy Géza kutatócsoport-vezető felkérésére a spanyolországi hungarika-kutatások révén kapcsolódtam be a munkába, hiszen a projekt egyik célja a magyar uralkodóválasztó-, illetve koronázó országgyűléseken részt vevő külföldi követek (a pápai nuncius, a velencei követ mellett a spanyol Habsburg-testvérág követei is részt vettek a magyar diétákon, így az országgyűlés keretében a magyar királyok és királynék koronázásain) jelentéseinek összegyűjtése volt, így az elmúlt években főleg a spanyol követek jelentéseit tártam fel, elsősorban spanyol állami levéltárakban, illetve magángyűjteményekben. 2015 folyamán ezt a munkát a Klebelsberg-ösztöndíj segítségével a Vatikáni Apostoli (akkori elnevezésével még: Titkos) Levéltárban, illetve a Vatikáni Apostoli Könyvtárban végzett kutatásokkal egészíthettem ki, ami életre szóló élményt jelentett. E munka eredményeként adhattam ki számos forrást az 1622. és az 1625. évi soproni diéták történetéről megjelent kötetekben. Simancasi kutatásaim során sikerült feltárni Don Guillén de San Clemente prágai spanyol követ jelentését, aki 1608. szeptemberi halála előtt mindössze pár hónappal izgalmas módon foglalta össze a 600 évesnek tartott Szent Korona és a többi koronázási jelvény magyar rendeknek történt prágai visszaadásának körülményeit. Ez a legkorábbi spanyol követ által írt levél, amely a Szent Koronát említi, egyúttal koronánk vonatkozásában az egyik leginformatívabb is a spanyol források közül. Örülök, hogy e forrás adatai is szerepelnek Pálffy Géza nagyszabású tanulmányában, amely a Szent Korona hazatéréseit feldolgozó kötetben (A Szent Korona hazatér. A magyar korona tizenegy külföldi útja (1205–1978). Szerk. Pálffy Géza. MTA BTK TTI, Budapest, 2018). jelent meg, s hamarosan két kiadást is megélt. A Kutatócsoport támogatásával jöhetett létre Budapesten 2016 áprilisában egy nemzetközi konferencia – Az uralkodói és hatalmi reprezentáció a Magyar Királyságban és a Spanyol Monarchiában a 16–18. században. A szimpóziumon, amelynek a Zenetudományi Intézet épülete, az Erdődy-palota adott méltó otthont – nyolc neves spanyol kutató vett részt meghívásunkra. Az itt elhangzott előadások tanulmányváltozataiból állítottunk össze egy angol nyelvű kötetet (Eagles Looking East and West: Dynasty, Ritual and Representation in Habsburg Hungary and Spain. Ed. Tibor Martí–Roberto Quirós Rosado), amely tavalyelőtt jelent meg a belgiumi Brepols Kiadó Habsburg Worlds sorozatában. Nagyon büszke vagyok rá, hiszen hasonló magyar–spanyol tudományos vállalkozás még sohasem látott napvilágot.

Ugyancsak 2016-ban jelent meg DVD-n A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában című, a kutatócsoport legfőbb eredményeit összefoglaló történelmi dokumentumfilm (rendezte: Bárány Krisztián), az összesen nyolc nyelven, közte spanyolul is feliratozott filmet 2022. december 14-én mutattuk be Pálffy Gézával a madridi Autónoma Egyetemen. A Spanyol Monarchia kora újkori történetének, illetve a spanyol diplomaták pályájának kutatása révén megismerhettem egy nemzetközi kutatói közösséget, közülük többen idővel jó barátaimmá váltak, és amiben csak tudjuk, segítjük egymást. Így közösen járulhatunk hozzá ahhoz, hogy Nyugat- és Közép-Európa története ne váljék el egymástól.

Pázmány Péter alakjával is foglalkoztál már több írásodban. Milyennek látták az érseket Spanyolországban?
Pázmány nemzetközi tekintélyű főpap volt, tudásáról, illetve a bécsi császári udvar előtti tekintélyéről pontos ismeretei voltak a spanyol királyi udvarban IV. Fülöpnek és az Államtanács tagjainak egyaránt. Fraknói Vilmos kutatásainak köszönhetően tudjuk, hogy a bécsi spanyol követek, főleg Oñate gróf (1617–1624) és utódai, Aytona márki (1614–1629), majd Cadereyta márki (1631–1632) és Tursi hercege (1629–1630) jelentéseikben rendszeresen írtak az esztergomi érsekről, kiemelve befolyását, éles eszét és hangsúlyozva, hogy II. Ferdinánd császár mennyire becsüli őt. Oñate gróf egyik, 1621. évi jelentésében tükröződik ugyan az Esterházy Miklós nádor és Pázmány közötti politikai ellentét, de az 1625. évi soproni diéta, majd még inkább Pázmány 1629. évi bíborossá kreálása után a legmegbecsültebb kardinálisok között tartották számon, amit az is jelez, hogy Pázmány azon kevesek közé tartozott, akiknek a spanyol király által adományozott évdíjat ténylegesen ki is fizették. A bécsi spanyol követség ügyvivője, Jacques Bruneau külön kérte is az érseket, hogy ezt tartsa titokban. A spanyol diplomaták által Pázmányhoz írt levelek szerzői közül kiemelkedik Gaspar Borja y Velasco bíboros (1580–1645), a spanyol bíborosok közül a legbefolyásosabb, aki 1632 tavaszán nyíltan tiltakozott VIII. Orbán pápa franciabarát politikája ellen. Jóllehet Pázmány állandó római követségének spanyol terve 1632. évi római küldetése után nem merült fel többet, a források a magyar főpap megbecsültségét (és a legfelsőbb jezsuita körökben való ismertségét) jelzik: Juan de Lugo bíboros 1645-ből ránk maradt állásfoglalása egyértelműen ezt tanúsítja. Pázmány nemzetközi ismertségét jelzi egyébként egész alakos portréja is, amely – más jezsuita főpapok portréival együtt – a mai napig látható a salamancai egyetem (Universidad Pontificia de Salamanca) folyosójának falán.

Már a farsangi időszakban járunk. Ennek kapcsán még korábban jelent meg egy publikációd („Mindenek ideje vagyon „ – Prédikációk a farsangról – farsang idején a 17-18. században.i) Honnan jött ez a téma? A magyar szak, illetve a régi magyaros szakirány hozta?
Magyar szakon művelődéstörténeti témáról írtam a diplomamunkámat, Szelestei N. László tanár úr segítségével. A mai napig kedves számomra ez a téma, különböző irodalmi műfajok (prédikációk, iskolai színjátékok, versek) funkcióit vizsgáltam a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszakban, tanulmányoztam középkori szövegeket Temesvári Pelbárt prédikációjától 18. századi hitszónokok beszédeiig.

Rengeteget tanultam, miközben betekintést nyerhettem a régi magyarországi irodalom szépségeibe, mindezt a különleges elhivatottságú tanárok által életre hívott pázmányos műhely tagjaként.

Emellett részt vehettem abban a Monok István által koordinált programban, ami határon túli egyházi könyvtárak nyomtatott és kéziratos gyűjteményeit dolgozta fel, ennek köszönhetően a Kárpát-medence sok pontjára eljuthattam (Szatmárnémetibe, Nagykárolyba, Rimaszombatba, Tornaljára, Fülekre, majd Pozsonyba Elkészíthettem a füleki ferences könyvtár régi nyomtatványainak és kéziratainak katalógusát, ami önálló kötetként „A Kárpát-medence magyar könyvtárainak régi könyvei” sorozatban jelent meg.

Mennyire tartod hasznosnak korábban már lezártnak tekintett történelmi kérdések, események, személyek mozgatórugóinak újragondolását?
Teljesen természetes, hogy időről-időre újragondolunk témákat, hiszen akár már többször is látott források alapján kerülhet egy-egy személy, jelenség vagy akár egy egész korszak más megvilágításba, felfigyelhetünk az addigiak során figyelembe nem vett összefüggésekre. Ez az újraértékelés a Habsburg vonatkozású kutatások kapcsán ez elmúlt negyedszázadban kiemelten jellemző, így remélem, hogy munkámmal – spanyol Habsburgok és magyar arisztokraták nyomában járva – ehhez magam is hozzájárulhatok. A Magyar Királyság históriája ugyanis csakis széles kontextusban érthető meg reálisan, miként ezt egyre több kutatás bizonyítja.

Mivel foglalkozol most és milyen kutatásokat tervezel a jövőben? Decemberben is voltál Spanyolországban egy rövid kutatóúton…
Jelenleg Bolyai-ösztöndíjam fő vállalásán, A magyar politikai elit és a Spanyol Monarchia közép-európai politikája (1618–1648) című könyvkézirat befejezésén dolgozom és ehhez kapcsolódóan Monostori Tiborral együtt egy reprezentatív forráskiadványt állítok össze, amely az utóbbi években összegyűjtött legfontosabb kiadatlan levéltári forrásokat fogja közreadni. Emellett persze kisebb publikációkon is dolgozom, most pl. Don Guillén de San Clemente prágai spanyol követ (1581–1608) végrendeletét készítem elő kiadásra.

Mi lenne a tanácsod a pályáját most kezdő történészeknek?
Bátorítok mindenkit, hogy minél többet olvasson, kérdezzen, és csak olyan korszakot, illetve kutatási témát válasszon, ami iránt szenvedélyesen érdeklődik.

Miski Péter

Ezt olvastad?

Egy kora újkori történetíró élete és munkássága általában már csak a szűkebb szakma számára bír érdekességgel. Révay Péterre (1568–1622), a