Találatok a következőhöz: neb
Ünnepek, emléknapok és kerek évfordulók 2024-ben
Mikorra esnek az ünnepek és a magyarországi emléknapok 2024-ben? Milyen jelentősebb kerek évfordulók várhatók? Ezeket a kérdéseket minden évkezdet előtt felteszem magamnak, majd igyekszem meg is válaszolni őket. Egy ilyen
Újévi köszöntő és év végi toplisták
Lassan véget ér a 2023-as év, és vele az Újkor.hu tizedik évfolyama is. Portálunk az évet köszönetnyilvánítással, és az immár szokásos toplisták összeállításával zárja. Idén két top 10-es listát közlünk.
A „shikartól” az „antikrisztusig” – Ünnepi kötet Bodnár Erzsébet 70. születésnapjára
Bodnár Erzsébet, a Debreceni Egyetem oktatója, tehetséggondozója, a Kelet-Európa-tanulmányok, diplomáciatörténet jeles kutatója 2023. január 22-én töltötte be 70. életévét. Ezen ünnep alkalmából kollégái, tanítványai kötettel köszöntötték őt. A Schrek Katalin
Az FKGP-től az MSZMP KB-ig – Dobi István pályaképe
Dobi István (Ószőny, 1898. december 31. – Budapest, 1968. november 24.) tevékeny szerepet játszott abban, hogy a Független Kisgazdapárt alárendelje magát a kommunista párt diktatúrájának. Földművelésügyi miniszterként, majd miniszterelnökként, az
Kérdések és dilemmák a szocialista blokk gazdasági felbomlásáról
A szocialista blokk gazdasági felbomlása. Kérdések, dilemmák, kényszerpályák a hidegháború végén címmel rendezett konferenciát a Nemzeti Emlékezet Bizottsága 2023. december 5-én. A NEB Hivatalának Vas utcai székhelyén megtartott rendezvényen Kolontári
Rokonok, üzletfelek és egyéb kapcsolatok – konferenciabeszámoló
A Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport 2023. december 5-én tartotta a HUN-REN BTK Történettudományi Intézetben szokásos december eleji műhelykonferenciáját, amely ezúttal a különféle gazdasági összeköttetésekre és egyéb kapcsolatokra fókuszált. A tanácskozás
A Tomb Raidertől a brit–magyar diplomácia történetéig – interjú M. Madarász Anitával
A 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg M. Madarász Anita Kulturális csatatér. Brit–magyar diplomácia, 1945–1970 című könyve. A kötet a két ország kapcsolatának példáján keresztül képet ad arról, hogy Kelet
Egy álommal kevesebb – JFK életrajzáról
John Fitzgerald Kennedy vitán felül a 20. századi amerikai elnökök legnépszerűbbike – vagy helyesebben talán, legismertebbike. JFK egyszerre volt korában – és mindmáig – második világháborús veterán, popkulturális ikon, a
Buda, Pest, Óbuda és a városegyesítés gondolata
Ha a reformkori előzményekből vagy Szemere Bertalan belügyminiszter 1849. június 24-i rendeletéből indulunk ki, szinte magától értetődőnek tűnik, hogy megvalósult Buda–Óbuda és Pest egyesítése. Az 1849-es rendelettel kimondott első, majd
Kudarcból eredetmítosz – A müncheni „sörpuccs”
1923. november 8-án este zajlott Adolf Hitler első hatalomátvételi kísérlete, amikor a bajor fővárosban rohamosztagosaival együtt bevonult a Bürgerbräukeller nevű sörházba, és kikiáltotta a „nemzeti forradalmat”. A bajor kormány jelen