Magyar Királyság
Az első Habsburg Magyarországon – I. Albert élete és uralkodása
625 évvel ezelőtt 1397. augusztus 16-án (más források szerint 10-én) született I. Habsburg Albert (1438–1439) magyar király. Ezen kívül I. Albert néven cseh (1438–1439), II. Albert néven választott német király
VIII. Henrik első minisztere, Thomas Wolsey bíboros
VIII. Henrik hatalomtechnikai módszerei apja gyakorlatához igazodtak, hiszen VII. Henrikhez hasonlóan olyan tanácsadókkal vette magát körül, akik a tradicionális középkori eredetű végrehajtó hatalmi struktúra és hierarchia szerint a törvényesség határait nem
A Zala-vidék egyházi szervezetének kialakulása az Árpád-korban
A középkor emberének identitását az uralkodó iránt tanúsított hűség mellett a keresztény vallás tanításai határozták meg. A kisebb és nagyobb közösségek életét a vallási cselekmények szervezték rendszerbe, így a keresztény
Magyarok és bajorok a 13. században III.
A 13. századi magyar-bajor kapcsolatok IV. Béla uralkodása során váltak szorossá a magyar király leánya, Erzsébet és a későbbi XIII. Henrik alsó-bajor herceg nászának köszönhetően. A dinasztikus kapcsolat lehetőséget teremtett
A Mekcsei család szerencséjének megalapozója ─ Mekcsei György
A forrásokban az 1470-es években feltűnő Mekcsei György királyi titkár és tanácsos különleges alakja a Jagelló-udvarnak, mintegy negyven esztendőn keresztül nyomon követhető működése során ugyanis egy alig ismert baranyai családból
Három király szolgálatában: Brodarics Mátyás élete
Brodarics István ismert alakja a 16. századi magyar történelemnek, azonban családjáról, valamint Borbála és Mátyás nevű testvérei életéről csak keveset lehet tudni. Mátyásról az Istvánnal foglalkozó szakmunkákban elszórt számos adat
Élet a Soroksári úton – avagy a 48-as Honvédmenház házirendje
„Ha öreg-honvéddel találkozol bárhol, emeld meg fiacskám szépen kalapod!” – e sorokat Gárdonyi Géza vetette papírra az Öreghonvéd című versében. Eme sorok aktualitását adja, hogy a szabadságharc egy rég elfeledett
Magyarok a spanyol inkvizíció előtt
Magyarországi személyek tucatjai kerültek a spanyol inkvizíció elé annak legaktívabb időszakában. A Szent Hivatal legfontosabb levéltárában jártunk, az első eredményeket az Újkor.hu ismerteti először. Tévhitek és valóság Kényszervallatások, nyilvános kivégzések,
Országépítés oszmán szorításban. I. Ferdinánd és a magyar rendek kapcsolattörténete 1541–1564.
János király halálával a trónharcok ideje véget ért, elvileg Ferdinánd maradt a Magyar Királyság törvényes uralkodója. Ez azonban közel sem jelentette a helyzet egyszerűsödését. Az ország egyesítése a korábbi megállapodások
Kalózból királyi lovag: egy zárai polgár felemelkedése I. Lajos király udvarában
Amikor a Nagy Lajos király által 1356-ban Dalmácia birtoklásáért Velence ellen megkezdett háború a végéhez közeledett, és a dalmáciai városokat sorra meghódította a magyar uralkodó, a Tengermelléken tartózkodó király elé