Magyar Királyság
A hazai talajmechanika, és az első magyar katonai elektronikai laboratórium megalapítója – Jáky József munkássága
Jáky József, a Budapesti Műegyetem professzora szigorú, de diákjai körében is nagy rajongással körbevett tanárként munkássága során számos területen úttörőként tevékenykedett. Hazai és nemzetközi viszonylatban is nagy sikereket ért el
Nagy Pál tábornok szerepe IV. Károly második restaurációs kísérletének megakadályozásában
A 2004-ben boldoggá avatott utolsó magyar király, IV. Károly 1921. október 22-e és 24-e között újból megpróbálta magyarországi hatalmát visszaszerezni, ami – a kezdettől fogva propagált kormányzati elnevezésnek köszönhetően –
Zsidó nyilas suhancok esete – Mózes Ferenc és Grünberger György története
Az 1944-es év a magyar történelem egyik legkatasztrofálisabb időszaka volt. Politikai kalandorok és erőszak jellemezte ezt az esztendőt. Két, ekkor 16 éves pesti zsidó srác, Mózes Ferenc és Grünberger György
Rendi országgyűlések a Magyar Királyságban a 18. század elejéig – Könyvbemutató az Országházban
Jóllehet történelmi léptékben rövid idő, az utókor számára már most kijelenthető, hogy a járvány miatt történelmi jelentőségű bő másfél esztendő telt el azóta, hogy a magyar parlamentarizmussal foglalkozók könyvbemutatóra gyűlhettek
„Olykor ami kell, az egy szörnyeteg.” – Az Ismeretlen Drakula történészszemmel
Bram Stoker Drakula című regénye indította útjára a vámpírmítosz máig ható reneszánszát. Hogy melyik történelmi személyiség áll a vérszívó karakter mögött, arra nem feltétlenül fókuszált egyik filmadaptáció sem. A 2014-es
A török hódítás ismeretlen szemtanúja: Ormányi Józsa sümegi várnagy élete
Mihálypéterházi Ormányi Józsa (?–1562) sümegi várnagy (1553–1562) neve nem ismeretlen a 16. századi végvári harcok iránt érdeklődők számára köszönhetően annak, hogy Komáromy András a múlt század elején közölte a Nádasdy
A nikápolyi csata
625 évvel ezelőtt, 1396. szeptember 28-án történt a keresztény haderő számára súlyos vereséggel végződő nikápolyi ütközet. A gondos és körültekintő katonai és politikai előkészítést igénylő hadjárat ugyanis egy végzetes csatába
Baranya vármegye első leventeversenye
Az 1921–1945 közötti években a magyar társadalom hétköznapjainak szerves részeként működött a leventeintézmény. Az idén 100 éve alapított állami ifjúságnevelő szervezet fennállásának első éveiben több ezer leventeegyesület jött létre országszerte,
Magyarok és bajorok a 13. században – II. rész
A 13. század elején kezdődő, rokoni szálak, politikai érdekközösség és egy közös ellenség táplálta lassú közeledési folyamat után a Magyar Királyság és a Bajor Hercegség 1244-ben dinasztikus kapcsolatra lépett egymással.
Feltörik Magyarország déli kapuját – Nándorfehérvár eleste
Augusztus 29-e a történészhallgatók egyik legkönnyebben megjegyezhető dátuma, hiszen a középkor és a kora újkor fordulójának több jeles eseménye is ezen a napon történt. Buda 1541-es elestéről számos, az 1526-os