Élet a Soroksári úton – avagy a 48-as Honvédmenház házirendje

„Ha öreg-honvéddel találkozol bárhol, emeld meg fiacskám szépen kalapod!” – e sorokat Gárdonyi Géza vetette papírra az Öreghonvéd című versében. Eme sorok aktualitását adja, hogy a szabadságharc egy rég elfeledett mementóját, a Honvédmenház épületét 1872. szeptember 29-én, a pákozdi csata 24. évfordulóján adták át. A dátumválasztás nem véletlen, hiszen a menház első parancsnoka és egyben alapítója Vidats János is részt vett az ütközetben.

Honvédmenház Kaiser és Frey-féle tervrajza (Vasárnapi Ujság 1871. évi 6. szám)

Az 1860-ban megalakuló, majd a kiegyezést követően új erőre kapó honvédegyleti mozgalom kiemelt feladata volt elesett illetve elhalt bajtársak özvegyeiről, árváiról való gondoskodás, az új honvédség megteremtése és a 48-as emlékezet ápolása mellett a rokkant és rászoruló 48-as honvédek helyzetének megoldása is. Ennek a szellemiségnek a tükrében vetette fel 1869. augusztus 21-én Pesten tartott országos honvédgyűlésen Vidats János, az Országos Honvédegylet második alelnöke a menház alapításának ötletét. Már az 1848-1849-es szabadságharc során is felvetődött hasonló intézmény alapítása, Kossuth Lajos a nagyszombati Rokkantház mintájára egy menház alapítását tervezte a fővárosban. Vidats ötletét megihletette a franciáknál, angoloknál és az amerikaiaknál lévő veteránházak működésé is. A javaslat hatására országos gyűjtés kezdődött, több lehetséges helyszín megvizsgálását követően az egykori 48-as honvédek a ferencvárosi Soroksári úton vásároltak telket. Az épület ünnepélyes alapkő letételére 1871. október 1-jén került sor a ferencvárosi Soroksári út 62. szám alatt (napjainkban Soroksári út 114).

Az intézmény fontos szerepet töltött be, hiszen 1872-től 1928 között Kossuth Lajos regimentjének több mint 1100 képviselője töltötte itt élete alkonyát. Az első 48-as veterán, aki beköltözött az épületbe, Zólyomi Iván százados volt. A menház utolsó 48-as lakója, Lebó István („Lebó bácsi”) 1928. július 1-én hunyt el az épület 24-es szobájában.

Lebó István sírja akkor és most (a szerző saját képe)

De miként éltek a dualizmus idejére „élő félisteneké” váló agghonvédek az intézményben? Milyen napi rutint követtek? Ezeknek a kérdéseknek járunk utána a Honvédmenház 1911-ig érvényben lévő házirendjének segítségével.

A Honvédmenházban a törzstisztek külön szobával rendelkeztek, a tisztek kettesével, az altisztek és a legénységi állományúak négyesével laktak. tiszti szobák az emeleten voltak, az altisztek és a közkatonák a földszinten laktak, az ebédlőt és a kiszolgáló helyiségeket pedig az alagsorban alakították ki. Minden szoba fel volt szerelve az igényeknek megfelelő bútorzattal. Minden 4 fős, úgynevezett katonai szakasz szobát parancsnok irányította, aki a „szobaatya” volt. A Honvédmenház rendelkezett külön vízvezetékre kötött mosóházzal, ahol a ruházat tisztítását végezték.

A lakók élelmezését kezdetben önellátó rendszerben oldották meg. A telken, amelyen az épület állt, egyedholdas veteményeskertet alakítottak ki és sertéseket tartottak. Az államosítást követően a disznókat eladták, a veteményeskertet pedig bérbe adták. A bérlő vállalta, hogy a terményeket piaci áron a Menháznak adja el, és kötelessége volt az épület előtt húzódó díszkert ápolása is. A húst ettől kezdve a vágóhídról, a péksüteményeket pedig a közeli péküzemből rendelték. A Honvédmenház személyzete a szakácsból, a konyhaszemélyzetből, a mosónőből és a háziszolgából állt.

Honvéd veterán 1910-ben Krúdy Gyula vezetésével (Tabán Anno)

Az egykori honvédek a nyári időszakban 7 órakor, míg téliben 6 órakor keltek. Ébredés után minden lakó köteles volt ágyát megvetni, és kiseperni a szemetet a szobája ajtaja elé. Ezt követően a ruházat tisztítása, és a tisztálkodás zajlott. Csütörtökön és vasárnap a honvédek előírás szerint fehér inget viseltek. Nyáron 7 órakor, télen 7-kor a menház minden lakójának az ágya mellé kellett állnia. ezt követően a szobaatya megvizsgálta, hogy mindenkinek rendben van-e az ágya, ruházata és egyéb holmija. Amennyiben valamilyen rendellenességet tapasztalt, felhívta az adott illető figyelmét az adott hiányosságok pótlására, rendbetételére. Ezt követően felírta a jegyzőkönyvébe a honvédek kívánalmait, bejelentéseit illetve azt, hogy ki akarnak-e menni aznap és ha igen, akkor mikor tervezik, étkezésre itthon lesznek-e vagy sem. Ezt az intézmény parancsnokának is be kellett jelentenie, hogy az aznapi étkezés aszerint történhessen. A szobaatya jelölte kis a szoba takarításáért és egyéb teendőkben soros személyt is.

Nyári hónapokban 7-kor, téliben 8-kor adtak jelet az ebédlőszobában lévő reggelihez.  A napi tisztaság felelős hátra maradva kiszellőztetett, a szobát kisöpörte, téli időszakban pedig befűtött, majd a szoba szemetesládájának kiürítését követően csatlakozhatott a reggeliző társaihoz. A menház parancsnokának délelőtt 9 és 10 óra között jelentettek. Délelőtt 10 óra előtt az épületet csak külön engedéllyel hagyhatták el a bent lakók.

Az ebéd első jelzését háromnegyed 12-kor adták le, a másodikat pedig délben, ami az ebédidőt jelezte. Abban az esetben, ha az agghonvédektkezése nem egyszerre történt, akkor a parancsnok intézkedett a második tálalás idejéről. Az étkezések az ebédlő asztaloknál történtek, ételt elvinni szigorúan tilos volt. Aki elkésett az ebédről az nem kapott enni. Ez alól a gyengélkedőn lévők illetve a tehetetlenek képeztek kivételt. A menház parancsnok minden egyéni esetről külön döntést hozott.

Honvédmenház (A 48-49-iki agg honvédek menedékházának emlékkönyve)

Ebéd után 1 és 3 óra között a csendes pihenő időszaka alatt azok a honvédek, akik nem pihentek kötelesek voltak csendben lenni. 3 órakor ébresztőt csengettek, mire mindenki rendezte az ágyát és öltözetét. Az ágyra zubbonyban lehetet feküdni, minden esetben levéve a lábbelit. A menház kertjében a fák alatt található padokon gyakran idézték fel ezek a „névtelen félistenek” a régi dicső idők eseményeit, elöljáróikat, egy-egy elesett, vagy azóta elhunyt bajtárs emlékét. Ilyenkor a pipázó agghonvédek megidézték a közös múltat és nosztalgiáztak egymás között.

Vacsora a téli hónapokban fél 7-kor, a nyári időszakban pedig fél 8-kor volt. A kapuzárás télen 8-kor, nyáron 9-kor volt. A takarodó elrendelésére télen 9-kor, nyáron 10-kor került sor.  A takarodókor legkésőbb minden a menházban lakó hadaggastyán köteles volt otthon tartózkodni, ez alól azok mentesültek, akik rendelkeztek éjszakára kint maradási külön engedéllyel.  A világítás eloltását is szigorúan szabályozták, télen fél 10-kor, nyáron fél 11-kor volt. Ezen időponton túl egymás nyugalmát kötelesek voltak tiszteletben tartani.  

Szobaatya havonta egyszer vacsora után osztotta ki tiszta ágyneműt, illetve minden szombat este a tiszta fehérneműt. Azokat, akik a házirend ellen vétettek a jegyzőkönyvbe feljegyezte, ahonnan a feljegyzéseket tilos volt törölni.  A szobaatya a napi soros tisztnél láttamoztatta azt, ami jelentendő a menházparancsnok számára. Ilyenkor a soros tiszt beszámolt be a bentlakók által szóvá tett dolgokról. Abban az estben, ha valakinek a problémái figyelmen kívül lett hagyva, lehetősége volt írásos panaszt benyújtani a szolgálati utat betartva a parancsnokon keresztül a menház-bizottsághoz. Ezen panaszok visszatartása szigorúan tilos volt, minden esetben a felügyelő bizottság elnökéhez küldték ezeket.

Agghonvédek (Vasárnapi Újság 1899)

Azok, akiknek az öltözéke nem az előírásnak megfelelő illetve rendetlen volt, vagy a menház tulajdonát ellopták, büntetésben részesültek. A nyugtalanabb természetű 48-as veteránok gyakran italoztak a ferencvárosi borozókban, általában 48-as hőstetteikkel szórakoztatva a publikumot. Állandó gondot jelentett a civilekkel történt összeszólalkozások, összetűzések, amelyek olykor rendőrségi intézkedéssel értek véget. Ezért nem meglepő, hogy a Menházat felügyelő bizottság gyakran foglalkozott a lakók által elkövetett kihágásokkal is, amelyek közül a leggyakoribb az ittasság és a „gorombaság” volt. Az intézmény szabályzata megkövetelte, hogy az egykori veteránok 48-as honvédekhez méltóan viselkedjenek. Az esetek többségében szobafogsággal büntették a szabályok megsértőit, de súlyosabb vétség esetén a menházból való kizárásra is sor került.

A menházparancsnok gondoskodott arról, hogy ha olyan személyeket vettek fel az intézménybe, akik járni, mozogni, magukon segíteni nem tudnak, olyan szobákba kerüljenek, ahol az ép bajtársak gondozni tudták őket. Ezért azok az agghonvédek, akik társaikat gondozták, pótdíjban részesültek. A tehetetlenek számára az ételt a szobába vitték.

Abban az esetben, ha valamelyik honvéd megbetegedett, az orvost kihívták hozzá. Ezeken az eseteken kívül az orvos a bentlakókat hetente egyszer meglátogatta és rendelkezett arról, hogy a súlyos betegek és járványban szenvedők kórházba szállítassanak.

Kártyázó öreghonvédek (A 48-49-iki agg honvédek menedékházának emlékkönyve)

A bentlakók kérvényezhették a menházparancsnokánál a 10 napig tartó szabadságolást, az ezt meghaladó időre a menház bizottsági elnöke engedélyezhette indokolt esetben. A parancsnok hatáskörébe tartozott eldönteni, hogy a szabadságolt honvéd magával viheti-e az intézeti ruháját. Vasárnap és a saját felekezete ünnepén egyszerű bejelentés mellett mindenki kimehetett az intézményből.

A Honvédmenház gondoskodott arról, hogy az elhunyt 48-as honvédek egyszerű, de méltó temetésben részesüljenek. Erre külön temetési rendet adtak ki. Egy-egy bentlakó búcsúztatásán részt vett a menház járóképes állománya.

A Honvédmenház lakói részt vettek különböző ünnepléseken, állandó résztvevői voltak a március 15-i, a május 21-i és október 6-i megemlékezéseknek. De szoboravatásokon (pl.: budavári Honvéd-szobor avatása), prominens 48-as személyek temetésén is jelen voltak (pl.: Kossuth Lajos, Klapka György, Görgei Artúr temetése). A menház parancsnoka döntötte el, hogy a menházat képviselő delegáció milyen létszámban vett részt az adott eseményen és meghatározta a küldöttség személyi összetételét is. Az ilyen különleges alkalmakkor a parancsnok vagy az általa kijelölt tiszt vezette a küldöttséget. Ezen események mellett a menház lakói szinte állandó díszvendégei voltak a ferencvárosi, józsefvárosi lakodalmaknak, keresztelőknek és disznótoroknak.

Napijelentés (A 48-49-iki agg honvédek menedékházának emlékkönyve)

A menház házirendje a látogatók fogadását is szigorú szabályok közé szorította. A bentlakókat családtagjaik és barátaik a délutáni órákban látogathatták meg. Legkésőbb takarodókor az összes látogatónak távoznia kellett, éjjel csak a menházban lakók tartózkodhattak. A házirend a honvédek illemtudó viselkedését is előírta mind a külsősökkel, mind az intézményben dolgozókkal szemben.

Azon esetekben, ha egy honvéd elhalálozott, súlyos betegség miatt kórházba került vagy bűnvádi eljárás keretein belül a bíróságnak adtáka menház parancsnoka a személyes tárgyairól jegyzéket vett fel egy tiszt és egy altiszt jelenlétében. Az így elkészült jegyzékről egy másolat is készült, az egyik példányban a tárgyak kiszolgálását magának bizonyítjotta, a másik dokumentumot pedig a menház bizottságának küldték meg. 

. A 48-49-iki agg honvédek menedékházának emlékkönyve (saját fénykép)

A menház szabályzata tiltotta, hogy a bentlakók az általuk készített művészeti alkotásokat, irományaikat illetve kézműves tárgyaikat aját maguk árusíttathassák. Kötelesek voltak ezeket a dolgokat átadni a menház parancsnokság útján a menházi bizottságnak, mely rendelkezett az értékesítéssel és bevétel összegének kiszolgáltatásáról.

Az idei, 150 éves jubileumi Honvédmenház Emlékév keretén belül a Hadtörténeti Intézet és Múzeum valamint a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény közös kiállítással készül. A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség a menház 48-as emlékezettörténeti fontosságát szem előtt tartva emlékhely létesítését kezdeményezte a Ferencvárosi Önkormányzatnál. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum javaslata alapján a kerek évforduló kapcsán már tavaly felújításra került Lebó István sírja a Fiumei úti sírkertben, illetve a Budakeszi Katonai Hagyományőrző Egyesület kezdeményezésére idén a Budai 2. Honvédzászlóalj és a Honvédmenház egykori parancsnokának, Cserey Ignác honvéd ezredesnek az Egerben található sírhelye is felújításra került. A tervek szerint még idén elkészül a Honvédmenház hivatalos honlapjára (www.honvedmenhaz.hu) az intézményben lakók adatbázisa is. A Honvédmenház működéséről és történetéről egyre pontosabb képet kapunk, de még mindig számos új adalék vár feltárásra a kutatók számára.

Berlinger Gábor – Ress Zoltán

Felhasznált irodalom:

A 48-49-iki agg honvédek menedékházának emlékkönyve. A 48-as agg honvédek albumának szerkesztősége és kiadóhivatala, Budapest, [1902]

Mihók Sándor: A Pesti Honvéd Menház története in: Hadtörténelem 2020/2. 136–150 p.

Farkas Katalin: „Névtelen félistenek” viszontagságai. Az 1848–49-es honvédek segélyezésének és nyugdíjának ügye a dualizmus korában. Hadtörténelmi Közlemények, 128. évf. 2015/2. 415–444. p.

Ress Zoltán: Lebó István, első az utolsók között – Az utolsó 1848-1849-es honvédek nyomában a korabeli sajtó tükrében című, a Történeti Muzeológiai Szemle 18. 7–52 p.

Ezt olvastad?

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc a magyar történelem egyik legszebb és legmeghatározóbb eseménye. Mint a nagy horderejű eseményeknek általában, forradalmunknak