Olajcsoda az izraelita sajtó hasábjain – a chanuka és a közösségi emlékezet

Chanuka a jeruzsálemi Szentély újraavatásának és fénycsodájának ünnepe. Az örökmécs (menóra) egy napra elegendő olaja a bálványkultusztól megtisztított Szentélyben nyolc napig égett, míg az új olaj el nem készült. Történelmi hátterét a Nagy Sándor hódításaival kezdődő hellenista korszak Szeleukida uralkodói közül IV. Antiokhosz trónra lépése jelentette.

A zsidó vallástörvények ellen irányuló intézkedései hatására i. e. 167-ben a Hasmoneus család vezetésével Modiinban felkelés tört ki, amelynek eredményeként i. e. 164-re Júda nagy részéből kiűzték a szír-görög hadakat, visszaállították a zsidó vallástörvényt, kiszlév hó 25-én megtisztították a jeruzsálemi Szentélyt és újból felavatták azt. A Talmud a történetnek csupán az utolsó mozzanatára utal, részleteit a görög nyelvű Makkabeusok könyvei beszélik el. Ezek a katolikus szent iratok között fellelhetők. A zsidó hagyomány szerint az első, pusztai Szentély felavatása szintén kiszlév hónap e napjaiban történt az egyiptomi kivonulást követően. Szokás a fények ünnepének is nevezni.

A magyarországi zsidó folklorisztika keretében Kohlbach Bertalan rabbi és Hahn István történész egyaránt foglalkozott a Makkabeusok történetének populáris vallási kultúrában tovább élő emlékeivel.

„Kiszlév hó 24-étől kezdve nyolc estén át, naplemente után Izraél templomaiban és házaiban ki-kigyúlnak […] a nyolckarú gyertyatartóban a halvány fényű, libegő-lobogó lángok. […] A zsinagógákban nagy nyolckarú ezüst vagy sárgaréz gyertyatartókban ég emelkedő számban: 1, 2, 3 …8 (Hillel felfogása szerint, l[ásd]. Sabbat 12b) olajmécs vagy viaszgyertya. A családban a vagyoni állapot szerint az ezüst menóra mellett ott látjuk a szegény özvegy dióhéjas olajmécseit, szegény ember ablakában sorjában egy hasáb fára vagy az ablakdeszkára erősített vékony viaszgyertya-szálakat. De közös vonás mindegyikben a hely: az ablakba teszik ki a menórát; […] míg künt az ablakokban megkétszerezve, néha háromszorosan tükröződik a mécs világa, benn himnuszt zeng a család apraja nagyja”.

(Kohlbach Bertalan)

„A színes gyertyák lobogása és a gyerekek megajándékozása (hanukageld) mellett a jellegzetes hánukai dalok, énekek (Máoz cur, Hánérot hálólu) is emelik ezen estek hangulatát, örömét. […]  A felnőtteknek ilyenkor […] szabad még kártyázni is. E kártyajáték régente rendszerint a kvitlizés volt, mely a huszonegyezéshez hasonló szerencsejáték. Míg a felnőttek kártyáznak, a gyerekek a trenderlivel […] játszanak. Ez egy négy oldalú pörgettyű, melynek oldalain egy-egy betű található. […] Természetesen nem pénzben, hanem cukorkában, dióban szokás játszani e játékot.”

(Oláh János)


Munkácsi Bernát nyelvész, orientalista és néprajzkutató izraelita hittankönyv-sorozatában megjelent chanukai illusztráció (Glässer Norbert)

Az ünnep tárgyi világa – a 19. századi önmegjelenítésben fontos szerepet játszó – ipari kiállítások kulturális bemutatóinak és izraelita kegytárgyboltok készletének állandó elemeit képezte. A fénycsodát hirdető mécsesek sorában külön figyelmet érdemel a közösségi emlékezet múltját és a jelen tapasztalatainak lényegi vonásait párhuzamba állító tárgyak.

Az európai felvilágosult abszolutista uralkodók társadalom-átalakító törekvéseinek tárgyi szimbolikus megfogalmazását például a Magyar Zsidó Múzeum egyik chanukai mécsese őrzi a 18. századi legvégéről, vagy a 19. század első éveiből. A műtárgy a Habsburg Birodalom és a Magyar Királyság esetében a zsidóságot „hasznos polgárrá” tenni akaró II. József rendeleteire utal.


„Hanukai menóra II.” özv. Pap Béláné ajándéka (MILEV)

A nyolc olajmécses pad alakban helyezkedik el, a két végén egy­egy tizennyolcadik századi öltözetben álló alabárdos figura látható. A pad háttámláján négy ágaskodó oroszlán alakja között láthatjuk a felvilágosult abszolutista császár jellegzetes félprofilját. A tárgy a Bécsi Zsidó Múzeum anyagában is megtalálható. A pesti – valószínűleg csonka – példánnyal ellentétben a bécsi gyertyatartó padkáján az oroszlánok koronát tartanak a császár feje fölé, megduplázva a tárgy magasságát. A budapesti múzeum gyűjteményében hasonló tárgy található még II. Lipót portréjával is. A két uralkodó alakja a jogegyenlőség elnyeréséért tett zsidó közösségi törekvések keretében szimbolikussá nőtt. Portréjuk ezért jelenhetett meg a figurális ábrázolást mellőző vagy tiltó zsidó szertartási tárgyakon. Az egyenjogúsítás utolsó mozzanatának gyakran az izraelita felekezet recipiálását (1895) tekintették. Ennek lenyomataként szerepelhetett Az Atheneum Nagy Képes Naptárában a többi felekezet liturgikus naptára mellett a zsidó naptár aktuális ünnepeinek rovata is.


Részlet az Atheneum naptárából: 1900 (Glässer Norbert)

A kiegyezés utáni évtizedekben formálódó fővárosi magyar nyelvű izraelita sajtó számos hirdetést közölt izraelita vallási tárgyakat árusító könyvkereskedésektől és rézáru boltoktól. A két világháború között több hirdetés kínált chanukiát, azaz chanukai gyertyatartót. Ezeknek a gyertyatartóknak egy része zenedoboz volt, amelyek az izraelita polgári otthonok ízlésvilágába illeszkedtek. Sternberg Ábrahám dúsan aranyozott, vésett ezüsttárgyakat árult, amelyek az ünnep dallamát játszották. A 25×22 cm nagyságú tárgyak vitrin- vagy szobadíszként szolgáltak. Ugyanazok a hirdetések az orthodox és a neológ izraelita irányzat sajtójában is megtalálhatóak voltak.


Bádog chanukia hátlapja Erdélyből (Glässer Norbert)


Chanukia hirdetések a Zsidó Újságban és az Egyenlőségben (OR-ZSE)

Az 1920-as évek végén a fővárosi Meinl-üzletekben pedig chanukai ünnepi ajándékkosarakat lehetett venni.


Egyenlőség 1929 (OR-ZSE)

Bár a chanuka Makkabeus hősökről és a fénycsodáról szólt, az izraelita sajtó publicistái, a mindenkori zsidó közösségekhez hasonlóan, folyamatosan újraértelmezték azt a jelen fényében.


Gyertyagyújtás a budapesti orthodoxiánál 1953-ban. (Fotó: Hámori Gyula, Fortepan)

A zsidó liturgia és a zsinagógai beszédek időszemlélete a zsidó Szentírás idejével lényegi párhuzamba állítja a mindenkori jelen történéseit. Ezt jól tükrözi a chanukai gyertyagyújtás áldása is: „…azokban a napokban ezekben az időkben.” Az ünnep olvasatai irányzatonként eltértek. Az orthodoxia egy hagyományos üdvtörténeti értelmezést követve a történeti időben megjelenő Örökkévalót mutatta fel, a neológiai a vallási értelmezés mellett a felvilágosodás univerzalista szabadságeszményét látta meg az ünnepben, a szekuláris cionista publicisták pedig a világi nemzeti történelmi nagyság ünnepét fogalmazták meg a chanukában. A cionisták, főként a két világháború között, mozgalmi üzenetekkel is összekapcsolták az ünnepet: a neológiát a zsidóság hellenizálódásra fogékony „egykori” részével állították lényegi párhuzamba, míg magukat a Makkabeusokkal. A jelenséget számos példán lehetne elemezni. Ezek közül kiemelkedik a 20. század első felét meghatározó, európai párhuzamokkal is rendelkező háborús diskurzus: a Makkabeus hős toposzának használata. Ezt az első világháború izraelita propagandája hozta létre.

Az 1916-os németországi zsidó összeírás előtt is gyakran érte az a vád a zsidókat, hogy képtelenek a hősies, önfeláldozó cselekvésre. Ennek cáfolatára a Makkabeus-szabadságharc példáját használták fel, és egyúttal át is értelmezték azt. A Makkabeus-szabadságharc hősei ebben az értelemben nem az Örökkévaló utasításait végrehajtó jámbor zsidók, hanem önfeláldozó harcosok, akiknek utódai a hazáért, a nemzetért a jelenben is képesek önfeláldozásra. A propagandában megjelenő magyar szimbolikus politika összefonódott a megreformált judaizmus univerzalista erkölcsi missziójának gondolatával. Egyúttal a neológ Makkabeus hasonlatot elhatárolták a cionista etnikai töltettel is bíró Makkabeus párhuzamtól.

„Föl kellett támadnia egyre nagyobb mértékben a cselekvő hősiesség hagyományának, az őskori makkabeus-példának […] Jobban, mint valaha ünnepeljük a makkabeus-emlékezetet, mert nem a faji közösség dicsőségének értékeljük, nem olyan típusnak nézzük, amely csak a zsidóságot illetné, hanem az erkölcsi hősiesség örök előképének, amely polgárosult emberiség minden tagjának útmutatója. […] Azért a magyar zsidók chanuka-ünnepükön szent tanúságot tesznek arról, hogy az emlékezet lángjait a hazafias eszmék közös oltárán gyújtják föl és a hősiesség hagyományát magyarokul, más vallású magyarokkal együtt, vérük közös áldozásában pecsételik meg. Közös eszmény és közös hősiesség: ez Makkabeus-örökségünk, nekünk magyar zsidóknak!”

(Egyenlőség 1915. nov. 28. 1. A zsidó hősi kultusz – írta: Mezei Ernő)

A neológia felől többször érte a cionistákat a hazafiatlanság vádja. A cionisták szerint a zsidó nemzeti gondolat nem jelent hűtlenséget a nemzethez vagy az államhoz. A hazafiatlanság neológ vádjával szembeni védekezésül, a haza iránti hűséget bizonyítandó, a cionista publicisták a zsidó hagyományból merítve, a chanukai történet párhuzamát használva, szólították fegyverbe a cionista ifjúságot.

„Makkabéusok! Hisszük és reméljük, hogy szavunk már nem fog benneteket a szülői ház békés hajlékában találni, hisszük és reméljük, hogy ti szívetek sugallat követve már a harc tüzében mutatjátok meg, hogy él még bennünk a Makkabéusok hősi szelleme! Ellenfeleink szörnyű és hamis váddal illetek minket, hogy megnehezítsék munkásságunkat. […] Mindegyikünknek kivétel nélkül kötelessége a haza védelme. Jelentkezzetek önként katonai szolgálatra!”

(Zsidó Szemle 1914. szept. 5./ 1. Felhívás! – Makkabea cionista egyetemi hallgatók köre; Bar-Kochba zsidó műegyetemi hallgatók egyesülete)

Közép-Európában úgyszintén gyakori vád volt a zsidókkal szemben, hogy kibújnak a katonai szolgálat alól, ezért az Egyenlőség már a háború elején felhívást tett közzé, amelyben kérték az olvasók közreműködését, hogy adatokat gyűjthessenek katonákról, hősi halottakról, sebesültekről, kitüntetettekről és testületek, intézmények munkásságáról a háborús jótékonyság területén. Az apologetikus válasz párhuzamai a cionista hetilap rovatai között is megjelentek.


1914-1916 A Magyar Zsidó Hadiarchívum Almanachja (SZZSH)

A Magyar Zsidó Hadiarchívum Almanachja (1914–1916) erre a közbeszédre reflektál a zsidó családok szintjén, amikor a családi háborús feljegyzéseket Lilien chanukai metszetével illusztrálta. Az ismert zsidó művészek munkái szintén megjelentek a háborús kiadványokban. Többek között Ephraim Mosche Lilien cionista művész is a Monarchia háborús propagandájának szolgálatába állt.

Az eszmehirdető zsidó sajtó a változás megtárgyalására alkalmas fórum lett, de a változást elősegítő eszköz is volt. Ezen felül, bár réteglapokról van szó, amelyek a polgári életvilág kereteihez igazodtak, egyúttal országos, a keresztény társadalom felé is szóló reprezentációs eszközök voltak. A fővárosi polgári életvilág keretében az ókori történelem, illetve a judaizmus eszkatológiai eseményeit az orthodox izraelita, a neológ izraelita és a szekuláris, kultur- valamint vallásos cionista mozgalmi lapok saját jelenükre vonatkoztatva értelmezték át. A chanukai vezércikkek aktuális jelentéseket adtak az ünnepnek, és tükrözték az egyes zsidó csoportstratégiák múltértelmezéseit és jövőképét. A polgári életvilág igényeihez igazított ünnep szintén tetten érhető a lapszámok illusztrálásaiban és képes hirdetéseiben.

Glässer Norbert

Irodalom

Glässer Norbert – Zima András: Magyar Makkabeusok a császár-király seregében – A dinasztia és nemzet iránti hűség összeegyeztetése. In: Glässer Norbert (szerk.): Mózes kőtáblái a hármashalmon. Zsidó hagyomány és szimbolikus politika határán. MTA-SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport; SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék, Szeged. 2015. 79-102.; Hahn István: Zsidó ünnepek és népszokások. Neumann Kht., Budapest, 2005.; Kohlbach Bertalan: Tűz és fény. In.: Kohlbach Bertalan: A zsidó néprajzról. Gabbiano Print Kft., Budapest, 2007. 145-183.; Oláh János: Judaisztika I. Filum, Budapest, 1999.

Kapcsolódó cikkek:

„Szembetűnőek az emlékezeti kánon és a történeti források közti eltérések” – interjú Glässer Norberttel

Magyarország első zsidó vallású minisztere és a Nagy Háború

„Ferenc József királyunk”

Drámai törésvonal: nép és oktatás a jogfosztás éveiben. Itália a fajvédelem tanulójaként

„Jeruzsálem imádkozik, Tel-Aviv bulizik, Haifa dolgozik.”

Ezt olvastad?

Bebesi György történész, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Újkortörténeti Tanszékének egyetemi docense, tanszékvezető-helyettese, és a PTE BTK Modernkori Oroszország és