Történelemtanítás az 1925-ös népiskolai tantervben

A tantervi irányelvek minden korszakban kulcsszerepet töltöttek be a közoktatás alakításában, hiszen meghatározzák, milyen tartalmakat és szellemiséget közvetítsenek az iskolák. A tanterv tehát nem csupán a tananyag kiválasztását szabályozza, hanem az oktatás értékrendjét és célkitűzéseit is kifejezi. A trianoni béke utáni időszakban – amikor a nemzeti újjáépítés és identitáskeresés került előtérbe – különösen fontos volt, hogy az iskola egységes szellemben segítse a társadalmi és kulturális megerősödést. Ennek az ideológiai alapját Klebelsberg Kunó kultúrpolitikája teremtette meg, aki 1922-től közel tíz éven át irányította a vallás- és közoktatásügyi minisztériumot. Klebelsberg, a konzervatív reformer a dualizmus kori oktatáspolitikai alapokat – a Trianon utáni helyzetre adaptálva  – a neonacionalizmus ideológiájával egészítette ki, amely az ő meghatározása szerint „a pozitív, az aktív, a produktív, a konstruktív emberek szolidaritását jelenti, a munkás, az alkotó emberek szent összefoglalását a rombadőlt haza újjáépítésének nagyszerű munkájában; öntudatos összefogást a kritika túltengésével, a hiperkritikával s általában a negatív emberekkel szemben”. Fontos célként hirdette meg az úgynevezett kultúrfölényt, amely során el kell érni, hogy „Magyarország Európa e részének kimagaslóan a legműveltebb állama legyen.” Ahogy a miniszter fogalmazott: „Meg kell mutatnunk a nagy nemzeteknek, a világ közvéleményének, hogy nagyobb a magyar nemzet belső értéke, mint a bennünket környező és a mi rovásunkra naggyá tett népeké. Ennek pedig a művelt nyugat szemében a fokmérője a műveltség, amely elképzelhetetlen a néptömegek általános kultúrszintjének emelése nélkül.” Kornis Gyula oktatáspolitikus nyíltan is kimondta a kor nevelési célkitűzéseit: „Iskoláink tantervében minden nemzeti tárgynak (magyar nyelv, történelem, irodalom, földrajz) csak egy tengely körül kell forognia: az integer Magyarország körül. Meg kell teremtenünk az irredentizmus leghatékonyabb pedagógiáját.”

E gondolatkör jegyében született meg a Klebelsberg-féle népiskolai tanterv, amelyet éppen száz éve, 1925-ben vezettek be az elemi iskola mind a hat évfolyama számára. Az életbe léptető miniszteri rendelkezés kiemelte, hogy „az új tanterv a régi tanterv szerves továbbfejlesztése (…), és az új a régiben kijelölt irányokat építi tovább”. Nevelésközpontúságával, a gyermek fejlődésének és tevékenységének előtérbe állításával, valamint a tantárgycsoportok, egyes tantárgyak bizonyos fokú átalakításával mindenképpen eltért a korábbi, 1905-ben született szabályozástól.

„A népiskola célja a hazának vallásos, erkölcsös, értelmes és öntudatosan hazafias polgárokat nevelni, kik az általános műveltség alapelemeit bírják és képesek arra, hogy ismereteiket a gyakorlati életben értékesítsék” – hirdeti a tanterv bevezetője. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium szakmai folyóirata, a Néptanítók Lapja minden bizonnyal ezért tartotta az új tanterv legértékesebb részének a történelem oktatását a magyar nyelvi tárgy mellett. A történelem tanítása ugyanis nem csupán ismeretek közvetítését jelentette, hanem a nemzeti öntudat és a kulturális egység erősítésének eszközeként is szolgált. Feladata volt a nemzeti hagyományok, a történelmi múlt és az erkölcsi értékek átadása: „(…) az otthon, a szülőföld, a nép és a haza megszerettetése; a vallásos és erkölcsi alapon nyugvó nemzeti műveltség elemeinek biztosítása”. A történelemhez kapcsolódó tárgykörök  a népiskolai nevelés és oktatás gerincét adták, ahogyan egy korabeli tantervi utasításban olvashatjuk „ezek az ismeretkörök az öntudatosan hazafias polgárrá nevelés legbiztosabb eszközei, ezeknek az ismeretköröknek nevelői és erkölcsi indítékai telítik meg, formálják át az öntudatlan népi lelkületet öntudatos nemzeti lelkületté”.

Az alábbiakban röviden áttekintjük, miként határozták meg a hazafias nevelés szempontjából kiemelt jelentőségű történelemtanítás célrendszerét és tartalmi szabályozásait az 1925-ös népiskolai tantervben.

Történelemtanítás a népiskolák alsó évfolyamain

Az 1925-ös tanterv az V-VI. évfolyamon jeleníti meg önálló tantárgyként a történelmet, heti 2-2 órában. Azonban a történelemtanítás már sokkal korábban, a magyar nyelvi tárgykörhöz kapcsolódóan elkezdődik.

„(…) A tanítónak éreznie, tudnia kell, már az I. osztályban, amikor a családok múltjáról beszélget kis tanítványaival, hogy nemcsak a kegyelet érzetét ébreszti bennük, hanem fölveszi egyúttal a történelemtanítás fonalát is. Csak így viheti át, olvaszthatja bele az egyént a nemzetbe s nevelhet beléje nemzeti önérzetet. Ez a nemzeti önérzet teszi majd az egyént honpolgárrá, aki úgy érez majd, hogy ami a nemzetével történt, történik, vagy történni fog, mindannak ő maga is részese.” – olvasható, a Néptanítók Lapjában.

A tanterv a történelem tanításának megalapozását az alsóbb osztályokban sokoldalú koncentrációval illesztette be a magyar nyelvi tárgyakba: mind a beszéd- és értelemgyakorlatok mind pedig az olvasásórák anyagában jelen voltak a történelmet, valamint a polgári jogok és kötelességek későbbi oktatását előkészítő tartalmi elemek.  A beszéd- és értelemgyakorlatok célrendszerein belül hangsúlyosan szerepelt a „a történelmi érzék felkeltése, a községhez való ragaszkodás, a kegyelet érzésének fejlesztése”. A második osztályos órákon például így jelent meg a község múltjával, a település és lakosai eredetével való megismerkedés igénye is. Kiemelten kezelte a tantervi előírás a templomok, a fellelhető emlékhelyek, emléktáblák, a legrégibb házak és családok bemutatását, továbbá, a múltban pusztító árvizek, tűzvészek, járványok és háborúk, illetve az iskola történetének ismertetését.  A közösségi kohézió és a szolidaritás érzésének erősítését szolgálták azok a tematikus beszélgetések, amelyek a lakosság foglalkozási szerkezetére, nyelvi és vallási sajátosságaira a közmunkák megszervezésére, a tűzoltóság működésére, valamint a helyi piac gazdasági és társadalmi szerepére irányultak. A mesterségek műhelyeinek, a település határának, a temetőnek, illetve a helyi történelmi emlékhelyeknek a felkeresésére szervezett séták és kirándulások a szemléltető oktatás eszköztárát gazdagították, egyben a tapasztalati úton történő ismeretszerzést segítették elő. A pedagógusnak a helyi közösség eredetét, letelepedését és a település történeti múltját is be kellett mutatnia, így a tananyag részévé váltak a helytörténeti vonatkozások. A tanulási folyamatot a térképrajzolás gyakorlata is segítette. A lokális történelem feldolgozása során hangsúlyt kaptak a nemzeti történelem azon eseményei, amelyek a település közvetlen környezetében zajlottak, valamint azoknak a jelentős személyiségeknek az élete és munkássága, akik a térséghez kötődtek. A tananyagban emellett a néprajzi és művelődéstörténeti elemek is megjelentek: a tanulók megismerkedtek a környék hagyományos építészeti formáival, népművészetével, valamint a népi kultúra szimbolikus és szóbeli megnyilvánulásaival. Ez utóbbi körébe tartoztak a találós kérdések, időjósló mondások, szólások, tréfák, gyermekdalok, népi játékok, továbbá a helyi mondák és mesék is. A beszéd-és értelemgyakorlatok negyedik évfolyamos óráin a Magyar nemzet történetéből című tantervi fejezet már közvetlenül is előkészítette az ötödik évfolyamon megjelenő történelemórákat. Ez a tárgykör a honfoglalás és a kereszténység felvételétől az első világháború végéig követte a magyarság történetét. Idézet a legfontosabb fejezetekből:

„A honfoglalás. A kereszténység felvétele. A királyság megalapítása. Az ország megerősödése. (Árpád, Szent István, Szent László.) A tatárjárás és a második honalapítás. Az ország megnagyobbodása. (IV. Béla, Nagy Lajos.) Magyarország hadi dicsősége és műveltségének fénykora. (Hunyadiak.) Mohács. Magyar hősök. (Önfeláldozás, nemes példa, bátorság, hősi elszántság.) Török uralom. Kuruc világ. (II. Rákóczi Ferenc.) A törökök kiűzése. Széchenyi, Kossuth, 1848. Deák, 1867. Az építés korszaka. A világháború. A magyar katonák hősiessége.”

A beszéd-és értelemgyakorlatoknak a tanító által irányított tematikus beszélgetéseihez szorosan kapcsolódtak az olvasás órák történelmi és néprajzi jellegű olvasmányai. Harmadik évfolyamon jelentek meg „a szülőföld erkölcsi, szellemi, társadalmi, természeti és gazdasági életének tárgyköréből vett képek (…) közmondások, népdalok, népmesék; nemzeti hősmondák”. A negyedik évfolyamon pedig: „Történeti  elbeszélések, nemzeti történetünk néhány sorsdöntő eseménye napjainkig (…) Képek a falu és város gazdasági életéből (a hazai ipar pártolása). Képek a földmívelő, iparos és a szellemi munkások életéből”.

Történelemórák az V-VI. évfolyamon: célok és tartalmi elemek

Az ötödik évfolyamon megjelenő történelemórák anyagát a magyar nemzet történelme és a mai állampolgári ismereteknek megfeleltethető polgári jogok és kötelességek tárgykör adta. Egyetemes történelmet – beleértve Közép-Európa, illetve a szomszédos országok történelmét is – az elemi népiskolában külön nem tanítottak.

A magyar történelem tanításának céljairól így fogalmaz a tanterv: „A magyar nemzet történetének ismertetése az ezzel kapcsolatos legfontosabb világtörténelmi események érintésével és rövid, elemi tájékoztatás a történetileg fejlődött magyar alkotmányról; a múlt iránti kegyeletre s tanulságainak megértésére, nemzeti önérzetre s hazaszeretetre való nevelés; a nemzet életerejében való bizalom és az isteni gondviselésbe vetett hit megerősítése.”

Az ötödikeseknél – öt nagyobb fejezetre osztva – a magyar őstörténettől a török uralom végig a következő témák jelentek meg:

„I. A magyar nemzet származása és vándorlásai. (A rómaiak uralma hazánk területén, a hunok, az avarok, a morvák országa.) A honfoglalás. Árpád. Kalandozások. II. A magyar királyság és keresztény egyház megalapítása és megerősödése: Géza fejedelem, Szent István, Kálmán. (A keresztény nyugat két főhatalmassága a pápaság és a német-római császárság.) Keresztes háborúk. (III. Béla a keleti császárság.) Az aranybulla. A tatárjárás és a második honalapítás: IV. Béla. III. A magyar királyság fénykora: Károly Róbert, Nagy Lajos, Zsigmond, Hunyadi János, Mátyás király; tekintettel a művelődésre. (A Habsburg-ház viszonya hazánkhoz. A török hatalom terjeszkedése.) IV. A mohácsi vész. Az ország háromfelé szakadása. (A Habsburg-ház világbirodalma, találmányok, felfedezések.) A török hódoltság; hősi küzdelem, várháborúk: Losonczi István, Szondi György, Dobó István, Zrínyi Miklós. Az erdélyi fejedelemség. A reformáció és ellenreformáció: Pázmány Péter. V. Küzdelmek az alkotmányért és vallásszabadságért: Bocskai, Bethlen (a harmincéves háború), Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc, (XIV. Lajos), a szatmári béke. Az ország felszabadítása a török uralom alól.”

Hatodik évfolyamon – szintén öt fejezetben tárgyalva – a Pragmatica Sanctio időszakától a trianoni diktátumig, illetve a Trianon utáni Magyarország államszervezetének és alkotmányos keretének bemutatásáig terjed a tananyag:

„I. Magyarország a török uralom után. III. Károly. A Pragmatica Sanctio. Telepítések. Mária Terézia és II. József uralkodása: a közigazgatás újjászervezése, újítások a gazdasági és művelődési élet terén. Nemzeti ellenhatás. (II. Frigyes és Poroszország. A francia forradalom. Napoleon.) Hazánk állapota a napóleoni háborúk alatt és után. (Európa államainak átalakulása, találmányok, gyáripar fejlődése.) II. A reformkorszak : A magyar nyelv térfoglalása, az írók hatása a nemzeti életre. Széchényi István alkotásai. Kossuth Lajos, az 1848. évi törvények. (Európai forradalmak.) III. A szabadságharc, önkényuralom és a kiegyezés: Deák Ferenc. (Az olasz királyság, a német császárság és a francia köztársaság megalakulása.) IV. Az építés korszaka a kiegyezés után. I. Ferenc József. (A Balkán-államok kialakulása.) A világháború és következményei; a nemzet válságai; az úgynevezett proletárdiktatúra, trianoni béke; a mai helyzetünk. V. A régi rendi, a mai polgári magyar állam. A királyi hatalom. Törvényhozás, népképviselet. Az ország kormányzása. Honvédelem. (Történeti visszapillantással.) Az 1920. évi ideiglenes alkotmány. A magyar állam címere, színei és lobogója.”

Mindkét évfolyam esetében zárójelben jelezte a tanterv az egyes témákhoz kapcsolódó rövid egyetemes történeti kitekintéseket.

Ötödik osztályban, a heti két történelemóra mellett, plusz egy órában jelent meg a polgári jogok és kötelességek nevű tantárgy. Ez az óra az akkori magyar állampolgári élet alapjait mutatta be: röviden ismertette a legfontosabb polgári jogokat és kötelességeket, miközben a nemzeti közösség megértését és a törvénytisztelet fejlesztését is elősegítette. Az órák főbb témaköreiről így rendelkezett a tanterv: „I. Kis- és nagyközségek s igazgatásuk: elöljáróság, képviselőtestület, csendőrség, rendőrség. A járás. A járás tisztviselői és hatáskörük. Rendezett tanácsú városok s igazgatásuk. Vármegyei és városi törvényhatóságok s önkormányzatuk. (Budapesten: a székesfőváros igazgatása és önkormányzata.) Árvaszék. II. A községek, a törvényhatóságok és az állam közszükségletei. Adózás. Illetékek. III. A mezőgazdaságra, iparra és kereskedelemre vonatkozó legfontosabb törvényes rendelkezések. Munkaadó, munkások, cselédügy. Ingatlanforgalom: telekkönyv. Kataszter. IV. Iskolakötelezettség. Állami anyakönyvek. Közegészségügyi rendelkezések. V. Igazságszolgáltatás: bírák, bíróságok. VI. Magyar állampolgárság. Egyesületi és sajtószabadság. Egyházak és hitfelekezetek; viszonosság a bevett vallások között.” Ez a tantárgy már az 1905-ös tantervben is szerepelt, újdonsága itt azonban abban áll, hogy a népiskolai oktatás klebelsbergi célkitűzéseihez igazodva hangsúlyosabban mutatja be a keresztény alapokon nyugvó magyar nemzeti közösség értékeinek megjelenését az államszervezetben és a mindennapi civil életben.

Utasítások, módszertani ajánlások a tanterv alkalmazásához

A tanterv 1925. május 14-én, az 1467. eln. számú vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendeletben jelent meg, amely rendelkezett annak a következő tanévtől, tehát ugyanazon évi szeptemberi hatállyal történő bevezetéséről is. „Az egyes tárgyak tanításának módszerében jó szolgálatokat tesznek a régi utasítások, vezérkönyvek és módszertani kézikönyvek. (…) az 1905. évi részletes utasításokat, a vezérkönyveket, a módszertani tankönyveket és a szaklapokban megjelenő módszertani cikkeket és tanítási tervezeteket kísérjék figyelemmel. (…) Ezek tanulmányozása és a tanítók állandó önképzése nagyon fontos. Egyébként gondoskodni fogok a tanítók rendszeres továbbképzéséről is.” – írja Klebelsberg a rendelkezés életbe léptetése kapcsán.  Mint az idézett szövegből is láthatjuk, a bevezetéskor még nem álltak rendelkezésre konkrét utasítások, szakmai, módszertani segédkönyvek a tantervhez. Ez utóbbiak folyamatosan jelentek meg az elkövetkező egy évtized során. A tantárgyakra lebontott módszertani útmutatók, az úgynevezett Népiskolai egységes vezérkönyvek sorozatában, az 1930-as évek első felében megjelent 14. kötet foglalkozott a történelemtanítással. Szalatsy Richárd és Ferenczi István, a kötet szerzői a bevezetőben a következőket írják: „Vezérkönyvünk szerkezetét illetően arra törekedtünk hogy Kartársaink találjanak benne: a) részletesen kidolgozott tervezeteket, b) részben kidolgozott vázlatokat s végül c) anyagvázlatokat is. (…) A kidolgozott tanításokba s vázlatokba is több helyen olyan részleteket is beleszőttünk, amelyek csupán az események kapcsolatainak, folytonosságának, szóval a megértés folyamatának elősegítését célozzák, avagy arra szolgálnak, hogy a tanítónak ne kelljen más kézikönyvben a szükséges adatok után kutatnia.” A szerzők megjegyzik, hogy az egyes óratervezetekben zárójelben írva gyakran szerepelnek kevésbé jelentős lexikai adatok (évszám, személynév és helyszín) is. Utalnak arra is, hogy néhány tervezet tartalma túl bőségesnek tűnik ahhoz, hogy azt egyetlen tanórán fel lehessen dolgozni.

„Az ilyen tervezetek azonban nem azt a célt szolgálják, hogy a bennük felsorolt minden elemet kötelezően tanítani kelljen; sokkal inkább iránymutatásként készültek, hogy a tanító a helyi körülményekhez és lehetőségekhez igazítva válogathasson az anyagból. Egyébként is természetes, hogy ezekből a teljesen osztott iskolákra készült tervezetekből a tanító annyi anyagot válogat ki, amennyit adott viszonyai szerint, az Utasítás értelmében meg tud tanítani. Könyvünk mellékletei sem azt jelentik, hogy mindeniket rajzolja meg s használja a tanító, hanem csupán a sokoldalú szemléltetés lehetőségére akartunk rámutatni.” – írják a kötet szerzői, akik munkájuk révén érdemben kívántak hozzájárulni a történelemtanítás minőségének és a tanulói motivációnak a növeléséhez.

A Szalatsy-Ferenczi-féle vezérkönyvben a tananyag megfelelő elrendezésére vonatkozó részletes javaslatokat is olvashatunk. Ehhez kapcsolódóan álljon itt néhány példa: „Csak azt tanítsuk, ami szemléletes, életteljes, alkalmas történeti érzék felkeltésére, a fejlődés bemutatására, aminek nevelő értéke van. (…) „Nem a tények puszta ismerete a fontos, hanem, hogy növendékünk friss és élénk képzelőerejével bele tudja magát élni az elmúlt korszakba. Tehát csak a legfontosabb adatokat rögzítsük. (…) Minden történelmi korképre annyi időt fordítsunk, amennyi nevelési célokra alkalmas részlet abban van, s amennyi a későbbi korok hézagtalan megértéséhez szükséges. Az emelkedési korokra fordítsunk nagyobb gondot, a hanyatlási korok csak okulásul szolgáljanak.” Érdemes az alábbi intelmet is idéznünk: „(…) elfogulatlanul az igazságot kell tanítani; ki nem forrott felfogásoknak, egyoldalú pártszempontoknak a tanításba való vitelétől tartózkodjunk.”

A vezérkönyv a legfontosabb módszertani ajánlásokat 14 tömör pontban foglalja össze a tanítók számára:

„1. Ébresszük fel a gyermekekben, már a rendszeres történelemtanítás megkezdése előtt is, a történelmi érdeklődést.

2. Kérjük számon a tanulók szemléleteit, megfigyeléseit, ismereteit, éreztessük és láttassuk meg a történelmi események kapcsolatait, okozati összefüggéseit; ügyeljünk az áthidalásokra.

3. Éltessük bele a tanulót a kor szellemébe.

4. Minden tanításunk a tanulókkal közös, együttes munka legyen, melyben az öntevékenység módját, a kérdező eljárást és a közlést váltakozva és egymásba folyva használjuk. Ítéltessünk, következtessünk, csak azt közöljük, amit a tanuló nem képes öntevékenységgel megszerezni. Az előadó részletek, a megjelenítendő előadás, inkább az érzelemhez, mint az értelemhez szóljanak; ragadják meg és hozzák hullámzásba a gyermekek érzelmeit, akaratát, értelmét.

5. Adjunk kor- és jellemrajzot is. A nagy embereket hozzuk közel a gyermek szívéhez, képzeletéhez, mutassuk ki cselekedeteikben a hazaszeretet rúgóját, de ne csak a háborús eseményekkel kapcsolatban, hanem a tudomány, művészet, földmívelés, ipar, kereskedelem terén is.

6. A háborúk nemzetünk harcra termettségének, a közösségért hozott áldozatoknak sok szép példáját mutatják, ezek nemzeti önérzetünk emelésére, a jövőbe vetett hit felkeltésére – a más népek iránti gyűlölet keltése nélkül is – igen alkalmasak.

7. Az egyes társadalmi rétegek (jobbágyság, nemesség) egymáshoz való viszonyának, érdekellentéteknek egyoldalú kiszínezésétől tartózkodjunk, mert ez elfogultságot és testvérgyűlöletet eredményez. Ehelyett állandóan mutassunk azokra az esetekre, amikor az egységes érzület és akarat a nemzet felvirágoztatásához vezetett.

8. Az anyaghoz illő költemény, dal élénkíti s hatásaiban mélyebbé teszi a tanítást. Okkal-móddal dramatizáltathatunk is.

9. A használt sajátos történelmi kifejezéseknek (pl. törzs, sarc, örökösödés, reformkorszak, közteherviselés stb.) fogalmaknak adjunk tartalmat.

10. Ne csak a történelemórán, hanem állandóan legyen gondunk arra, hogy az elmúlt korok, személyek jelenben szemlélhető hatásait, alkotásait észrevétessük.

11. Hagyjunk nyitott kérdéseket, amelyekkel a jövőre irányuló érdeklődést tartjuk ébren.

12. Tanításunk kiindulhat egy-egy megfelelő olvasmányból is. A történelmi olvasmányokat pedig minden esetben kapcsoljuk történelemtanítási anyagunkhoz. (A tanmenetet is így készítsük.) Krónikák, történelmi elbeszélések egy-egy részlete nagyon elősegíti a kor szellemének megéreztetését.

13. Ha vázlatot írunk a táblára, a vázlat alapján mondassuk el az eseményeket. A tárgyalt részt olvastassuk el a tankönyvből is.

14. Egy-egy korszak után készítsünk időrendi táblázatot, hullámképeket (grafikonokat) is az események összefoglalása, egymás utáni sorrendjének megrögzítése céljából.”

Az ajánlások sorában kiemelten foglalkozik a vezérkönyv a szemléltetéssel is. Javasolja, hogy ahol csak lehetséges, éljenek a tanítók a követlen tapasztalatokra épülő személtetéssel. Ilyenek lehetnek például a kirándulások, valamint a régi tárgyak és történelmi relikviák gyűjtése, s azoknak a tanórán történő bemutatása. Ajánlja, hogy legyenek a tanteremben történelmi eseményeket és kiemelkedő személyeket bemutató képi ábrázolások. Fontosnak tartja a jól felépített, világosan átlátható táblavázlatot és rajzos ábrázolásokat: „táblai rajzunk legyen kifejező s a gyermekeket is ösztönözze rajzolásra”. Elengedhetetlen szemléltetőeszközként jelenik meg  a térkép, amely „állandóan legyen kéznél”. Előírja, hogy a pedagógusok a tanulókkal készíttessenek – akár házi feladatként is – történelmi eseményeket, körülményeket ábrázoló térképeket, valamint grafikus ábrákat.

 A tanító mint a tanterv lelke

 „A  tanterv csak egy jól kidolgozott keret, amelybe lelket önteni a tanító feladata és nemes hivatása.” – írja Kőrösi Henrik pedagógiai szakújságíró, a Néptanítók Lapjának szerkesztője, a Klebelsberg-féle tanterv bevezetése kapcsán. A megállapítás valóban igaz, hiszen a népiskolai tanterv rögzítette a tartalmakat és a módszereket, de a tanító személyes példamutatása, lelkesedése és pedagógiai érzéke döntötte el a nevelő-oktatómunka hatékonyságát. A tanítótól elvárták, hogy ne csupán tudásközvetítő legyen, hanem a nemzeti és erkölcsi nevelés tudatos irányítója is. Feladata volt a tanulókban a vallásos érzület, a hazaszeretet és a munkafegyelem erősítése, összhangban a hivatalos kultúrpolitika céljaival. Klebelsberg megfogalmazása szerint: „Az iskola lelke a tanító, az ő kezében van letéve a tanítás eredménye. Elsősorban rajta áll tehát, hogy az ideális cél, amelyet a tantervek és utasítások kitűznek, meg is valósulhasson. (…) Elkerülhetetlenül szükséges, hogy a tanítót mindennapi munkájában eszmények vezessék!”

Összegzésként felmerülhet a kérdés, vajon mennyire volt eredményes a tanítók munkája? Tudtak-e lelket önteni a tantervi szabályozáson keresztül a trianoni sokkhatást elszenvedő népiskolai intézményrendszerbe ? Nehéz lenne ennyi idő távlatából a hozzáadott pedagógiai értéket elemezni, s ez nem is célja e tanulmánynak. Megállapítható viszont, hogy a pedagógus és a tanterv az eredményesség szempontjából minden időben kölcsönösen hatást gyakorolnak egymásra. Sokan kritizálták az elmúlt száz évben  ezt a tantervet, hogy  az ismeretanyag bővítésére kevésbé vállalkozott, s lényegében az alapkészségek elsajátítására korlátozódott. Ez utóbbiban valószínűleg az anyagi források is szerepet játszottak, amelynek hiánya miatt Klebelsberg igazi álma, a szélesebb körű műveltséget biztosító nyolcosztályos népiskola egyelőre nem valósulhatott meg. A tanterv a legfontosabb célját azonban elérte, hiszen sikerrel vette fel a küzdelmet a vidéki társadalom nagy arányú szellemi műveletlenségével. Míg a Trianon utáni Magyarország népességének átlagosan 15%-a írástudatlan volt, ez az arány a 30-as évek elejére 10%-ra csökkent, s második világháború utáni évekre pedig gyakorlatilag eltűnt a jelenség. A Klebelsberg-féle, hazafias szellemű történelemtanítás a minimális humán alapműveltség mellett a vidéki társadalomban nemzeti öntudatot, lojalitást és kulturális összetartozást erősített – erre akkor nagy szükség volt a Trianon-trauma feldolgozása szempontjából –, miközben a tanítók révén a központilag irányított nemzetnevelés egyik legfontosabb eszközévé vált. A tanító ezzel a hivatalos ideológia képviselője lett a helyi közösségekben, ami jelentősen növelte a hivatás állami elismertségét, s ezáltal társadalmi presztízsét is.

Molnár Zsolt

Felhasznált irodalom:

Katona András: Szemelvények harmadfél évszázad magyarországi történelemtanterveiből (1735–1990)

Klebelsberg Kuno: Neonacionalizmus. Athenaeum, Budapest, é.n.

Kornis Gyula: Kultúra és nemzet. Budapest, 1930.

Kornis Gyula: Kultúrpolitikánk irányelvei. Új Magyar Szemle. 1921. március.

Kőrösi Henrik: Az új népiskolai tanterv. Néptanítók Lapja, 1925. június 2.

Padányi Andor: Célkitűzések az új tantervben. Néptanítók Lapja, 1925. 41-42. szám.

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris, Budapest, 2001.

Szalatsy Richárd – Ferenczi István: Népiskolai egységes vezérkönyvek 14. Történelem, polgári jogok és
kötelességek. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, é.n.

Tanterv az elemi népiskola számára. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda. Budapest, 1925.

Felekezeti népiskolai tantervek (1868–1948). Szerk. Mészáros István. Országos Közoktatási Intézet,
Budapest, 1996.

Néptanítók Lapja, 1925. XXIII-XXIV. szám.

A szövegben elhelyezett dokumentumfotók a szerző tulajdonában lévő példányról készített felvételek. A borítókép a Fortepan 27459- ös képe alapján készült.

Ezt olvastad?

Mi hír a tatárokról? – Történelmi források, a tankönyvi szöveg, a szakirodalom és a mesterséges intelligencia kooperatív feldolgozása

A 21. századi iskola és oktatás, valamint a Z és alfa generációk tanításának és tanulásának egyik legnagyobb kihívása a multiplurális

X