1956-os forradalom és szabadságharc
Öt rendezvény az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulójához kapcsolódóan
Október 23-án, szombaton lesz az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulója. Mivel nemzeti ünnepről van szó, az állami múzeumok ingyenesen látogathatóak lesznek, amit érdemes kihasználnunk, ha családi programot keresünk. Nem
A történet, amely a végén kezdődik: A Magyarországon ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok kivonulásának 30. évfordulójára
A nemrégiben történt afganisztáni kivonulás, és azok rövidtávú következményei, ezen sorok olvasói számára már ismertek lehetnek. Egy-egy kivonulás körülményei, akár több évtizedig kihatással lehetnek az adott ország, de akár régiók
A bíróság elé került egykori megtorló – Biszku Béla pályaképe
Biszku Béla (1921. szeptember 13. Márok, Bereg vármegye – 2016. március 31. Budapest) kommunista politikus belügyminiszterként az 1956-os forradalom és szabadságharcot követő megtorlás egyik irányítója volt. 1989 után visszavonulva élt.
Betekintés a Kádár-rendszer „zsidópolitikájába”
Kovács András szociológus kiemelten foglalkozik az antiszemitizmussal, az előítéletesség szociológiájával, valamint a zsidóság helyzetével a második világháborút követő Magyarországon. A következőkben A Kádár-rendszer és a zsidók című kötetének ismertetőjét olvashatjuk,
A mártír dékán, aki a hallgatói mellé állt 1956-ban – I. Tóth Zoltán emlékére
1956. október 23-án reggel 9 órakor rendkívüli ülést tartott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Rektori Tanácsa. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy az egyetem „bölcsészkarain és a művészeti főiskolákon nagyfokú nyugtalanság tapasztalható”.
„…az a hivatásom, hogy hiteles képet alkossak a történelemről.” – Interjú Békés Csabával
Békés Csaba neve bizonyára nem ismeretlen a 20. század második fele iránt érdeklődők számára, hiszen olyan könyveket tett le eddig az asztalra, mint Az 1956-os magyar forradalom a világpolitikában (1996,
Érdekes és igényes – a Magyar História sorozat záróakkordja
Vett egy nagy levegőt, és hétkötetes magyar történeti sorozatot indított a Kossuth Kiadó. A Magyar História első kiadványa 2019-ben jelent meg, az utolsó pedig, Bihari Péter Lángoktól ölelt ország –
Kaposvártól a Kozma utcai börtön udvaráig – Nagy Imre politikai pályája
Nagy Imre (Kaposvár, 1896. június 7. – Budapest, 1958. június 16.) a 20. századi magyar történelem megkerülhetetlen szereplői közé tartozik. A kommunista mozgalomban, a hatalomátvételben, illetve a Rákosi-korszakban, de az
Közelmúltunk történetei az oktatás szolgálatában – az Emlékeztető folyóirat legújabb száma
Összevont számmal, jórészt az elbeszélt történelem témaköreit vizsgáló dolgozatokkal jelent meg az Emlékpont tudományos folyóirata, az Emlékeztető. Az ötödik évfolyamánál tartó lap legújabb száma száz oldalon féltucatnyi tanulmányt és nyolc
Koncepciós perek, munkástanácsok – A NEB 2016/2017-es évkönyve
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága 2016–2017-es évkönyve azt a félelmetesen nagy kihívást vállalta, hogy bemutatja a Magyarország kommunista múltjára vonatkozó két évnyi szisztematikus kutatás eredményeit. A vállalkozás nehézsége ellenére eklektikus gyűjtemény