életútinterjú
„…tudtuk, hogy átlépjük a Rubicont” – interjú Rácz Árpáddal
Az 1989 óta működő Rubicon folyóirat neve összefonódik főszerkesztőjéével, Rácz Árpádéval. A lap 400. száma idén jelent meg, s ez kiváló alkalmat teremtett számunkra, hogy felkeressük őt. A beszélgetés során
„…a történelmet egy kicsit a szívünkön is át kell ereszteni!” – interjú Újváry Zsuzsannával
Újváry Zsuzsanna (a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nyugalmazott egyetemi docense, mestertanár, a Szent István Akadémia tagja, több tudományos testület mellett például a Jászok Egyesületének is tagja) szerteágazó és gazdag tudományos
„Nekem a kutatás, az írás és a tanítás egyaránt szerelem.” – Interjú Rainer M. Jánossal
Rainer M. János az egyik legismertebb magyar történész. Akadémikus, az 1956-os Intézet vezetője. Az 1945 utáni magyar történelem szakértője, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem professzora. Máté Zsolt interjújában olvashat Rainer
A vidék emlékezete – Visszaemlékezések a 20. századra
Amikor tavaly bemutattam az Újkor.hu olvasóinak a Magyar vidék a 20. században sorozat hetedik kötetét, jeleztem, hogy hamarosan a nyolcadikra is sor kerül. Most eljött ennek az ideje. Ismerkedjünk meg
Az európai Oszmán hódítás nyomában – interjú Ágoston Gáborral
Az amerikai Georgetown Egyetem professzoraként dolgozó Ágoston Gábor rendszeresen publikál angol, magyar és török nyelven. Tizedik, ezúttal magyarnyelvű könyve a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra időzítve jelenik meg Az Oszmán hódítás és
„A győztesek lehetnek buták” – interjú Gerő Andrással
Gerő András negyven éven keresztül tanított az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán (ELTE BTK), ahol huszonkét évig vezette a Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszéket. Ezzel párhuzamosan huszonkilenc évig volt a Közép-Európai
Az „alanyi történész” – interjú Borsi-Kálmán Bélával
Borsi-Kálmán Béla, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar nyugalmazott egyetemi tanára partiumi magyarként többnemzetiségű közegből származik. Történészi pályája mellett volt diplomata, műfordító és ifjúsági NB I-es labdarúgó is. Sokoldalú történész,
„A történész a nemzet pszichológusa” – interjú Mészáros Kálmánnal
Mészáros Kálmán hadtörténész, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos munkatársa. Doktori disszertációját A kuruc katonai felső vezetés létrejötte és hierarchiája, 1703–1711 címmel írta meg, melyből 2006-ban kötete jelent meg. Kutatási
„Nem lehet megfizetni, ha az embernek az a hobbija, ami a szakmája” – interjú Bertényi Ivánnal
Bertényi Iván történész, a heraldika (címertan) kiemelkedő kutatója, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Történelem Segédtudományai Tanszékének professor emeritusa, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. A nyolcvanadik születésnapját ünneplő történésszel pályájának kezdetéről, a
„Igyekszem a tankönyvi szövegen túl a legfrissebb kutatási eredményeket közvetíteni” – interjú Maróti Zsolt Viktorral
Maróti Zsolt Viktor történelemtanár a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett diplomát, ahol a történelem szakdolgozatát a világvárossá váló Budapest kriminalisztikai jellegzetességeiből írta. Az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium tanáraként és a