Hunyadi Mátyás
„Halassza el a csatát!” – Mohács özvegye megért(et)i a közös múltat
„Alig múlt húszéves II. Lajos, amikor meghalt Mohácsnál. Felesége, a királyné, egyetlen szerelmét gyászolta haláláig. Mária nem tudhatta, és egész életében azt kutatta, hol nyugszik a négyszer eltemetett király teste,
Váltsunk témát! – A könyv és olvasója a 14-16. században
Legenda, életrajz, jegyzet. Egyetemi tanulmányaink alatt számos dokumentumtípussal találkozhattunk, amelyek feldolgozása/értékelése – nemcsak könyvtárosi szempontból, de a mindennapi felhasználók számára is – jelentős munkát igényel. Felvetődik a kérdés: Mit tehetünk
„Olykor ami kell, az egy szörnyeteg.” – Az Ismeretlen Drakula történészszemmel
Bram Stoker Drakula című regénye indította útjára a vámpírmítosz máig ható reneszánszát. Hogy melyik történelmi személyiség áll a vérszívó karakter mögött, arra nem feltétlenül fókuszált egyik filmadaptáció sem. A 2014-es
Na, ki a király? – A könyv, amelyik mégsem véresen komoly
Nem mindennapi élményben lehet része annak, aki kézbe veszi Benedek Szabolcs: Király! – A magyar uralkodók véresen komoly históriája című könyvét. Apró, kényelmesen lapozgatható formátumú, puhafedeles kiadvány néhány fekete-fehér rajzzal,
Árpádok, Anjouk, Jagellók – Naprakész ismeretek a középkori magyar történelemről a Magyar História sorozatban
Három dologhoz, jelesül a labdarúgáshoz, a politikához és a történelemhez minden magyar „ért” – tartja a közbeszéd, de legalábbis véleménye van róla. A Kárpát-medence középkori évszázadainak meghatározó alakjai, sorsfordító eseményei
A Pótól a Dunáig – Konferencia az Este-udvar és Magyarország kapcsolatáról
2021. május 7-én és 8-án zajlott A Pótól a Dunáig (Dal Po al Danubio) – Az Este-udvar és Magyarország kapcsolatának évszázadai (I rapporti tra la Corte Estense e l’Ungheria attraverso
Ritka (magyar) kincs az olasz levéltárban – Brutus Rerum Ungaricarum libri trentói kéziratának megtalálásához
Az utóbbi hetekben bejárta a sajtót a hír, hogy Kasza Péter és Petneházi Gábor megtalálták Gian Michele Bruto (latinosan Johannes Michael Brutus) Rerum Ungaricarum librijének húsz könyvből álló kéziratát a trentói
Levéltárak kincsei Itáliából
A Vestigia Italianista tanulmányok a magyar humanizmus és a tizenötéves háború idejéről alcímet viselő tanulmánykötete már a harmadik a kiadványok sorában, melyekben a kutatócsoport publikálja az észak-itáliai könyvtárakban és levéltárokban
Körkép a 15. századról – Hunyadi Mátyás és kora
Az MTA-DE Lendület „Magyarország a középkori Európában” kutatócsoport Memoria Hungarie sorozatának 12. köteteként jelent meg a Hunyadi Mátyás és kora című kiadvány Bárány Attila, Kavecsánszki Máté, Pósán László és Takács
Viták a történelemtudományban: Mohács – új eredmények, régi felvetések a félévezredes útkeresésben
2019. szeptember 5-én a pécsi Civil Közösségek Házának Nagytermében körülbelül száz ember foglalt helyet, duruzsolva, helyezkedve, kissé talán feszengve is. Velük (velünk) szemben négy szakember, akiket a Magyar Történelmi Társulat (MTT)