Élet a légiriadók alatt egy budapesti bérházban

Legtöbbünknek a légoltalom és a légvédelem kapcsán főként a repülőgépek, bombatámadások, a légvédelmi szirénák jellegzetes hangja és a romos épületek látványa jut eszébe, pedig mindezek a városlakók, családok és lakóközösségek mindennapjait határozták meg mintegy fél évek keresztül. Dr. Ambrózy Árpád nyugállományú hadbíró, altábornagy, a budapesti Krisztina körút 155–157. egykori lakója 1943 és 1944 során, mint a ház megbízott légóparancsnoka teljesített szolgálatot.  Az ebben az időszakban, a tevékenysége során keletkezett iratanyag szinte hiánytalanul fennmaradt. Az ilyen forrásokon keresztül azonban beleláthatunk abba, hogy ezen események hogyan érintették a kis közösségeket, hogyan teltek a napjaik az állandó fenyegetettség árnyékában. Jelen írásban a Légoltalmi Liga legkisebb egységének, a házcsoport bemutatására teszünk kísérletet dr. Ambrózy Árpád 1943. február 3. és 1944. augusztus 23. között keletkezett iratain keresztül.

Előzmények – a magyarországi légoltalom létrejötte

Magyarország 1941. június 27. óta hadviselő félként vett részt a második világháború eseményeiben, azonban a hazai légoltalom létrejötte elsősorban nem ehhez az eseményhez köthető. Sokkal inkább a „kisantant” államok (elsősorban Csehszlovákia) okozta fenyegetettség hívta életre a szervezetet és mellette természetesen a légvédelmet. Magyarország két okból volt kitéve az esetleges légitámadásoknak: egyrészt az ország előnytelen földrajzi helyzete, másrészt a hadiipari központok elhelyezkedése miatt. Utóbbiak (a székesfővárost is beleértve) a csehszlovák-magyar határ közelében, attól csupán 40-50 kilométer távolságban feküdtek. (Nyiry László: Megjelent a rendelet a főváros légvédelméről – A Légoltalmi Liga szervezi meg a polgárságot. Nemzeti Ujság, 1936. december 12. 5.) A Werth Henrik tábornok (1938–1941 között a Honvéd Vezérkar főnöke) által 1930-ban kidolgozott katonai doktrína már arra épült, hogy a következő háború elkerülhetetlen. Emellett a Népszövetség 1932-es genfi konferenciáján is figyelmeztetett a leszerelési bizottság, hogy a nemzetközi egyezmények háború esetén nem garantálják a lakosság biztonságát. Erre a légitámadások elleni védelem kiépítése volt a megoldás. Mindezek hatására 1933-ban a légvédelem megszervezésére felállították az Országos Légvédelmi Parancsnokságot, majd 1935-ben megszületett a légvédelemről szóló 1935. évi XII. tc. ( Romsics, 2005. 241.;Olasz, 2014. 75.; Pataky, 1997. 99) Miután a honvédelmi miniszter Budapest polgármesterét bízta meg az ún. „Légoltalmi Budapest” légoltalmának megszervezésével, irányításával és ellenőrzésével, Szendy Károly polgármester 1936. december 9-én kiadott rendeletében szabályozta a város légoltalmának megszervezését. (A „Légoltalmi Budapest” elnevezés az 1950 előtti városhatárokon belüli székesfővárost, valamint a körülötte elterülő településeket jelentette.) Az egy évre rá alakult Légoltalmi Liga feladata az Országos Légvédelmi Parancsnokság felügyelete mellett a polgári lakosság felkészítése volt a bombázások alatt tanúsítandó magatartásra. Emellett feladata volt még az emberéletek megóvása és az ipar, infrastruktúra, valamint a kulturális értékek védelme.

Dr. Ambrózy Árpád

Dr. Ambrózy Árpád m. kir. hadbíró, altábornagy 1882. január 1-jén született Balassagyarmaton, elemi és polgári tanulmányait szülővárosában, Losoncon, Szepesbélán és Kassán végezte. Felsőfokú tanulmányait a Kassai Királyi Jogakadémián folytatta, ahol a cs. és kir. Hadügy Minisztérium felhívására hadbírónak jelentkezett. 1910. május 1-jén nevezték ki főhadnagy hadbírónak, a cs. és kir. Haditengerészetnél, majd később a cs. és kir. Hadügyminisztérium Haditengerészeti Osztályán teljesített szolgálatot. Első világháborús haditengerészeti szolgálatait követően visszakerült Bécsbe, a háborút megelőző beosztásába, végül 1918-ban, az Erzsébet Tudományegyetemen jogból doktorált. Változatos szolgálati helyek és beosztásokat követően végül Budapestre került, ahol a Legfelső Honvéd Törvényszéknél szolgált tanácsosként, később tanácselnök helyettesként, majd 1937-től tábori hadbíróként és tanácselnökként. 1942 május 5-én, a Honvédelmi Minisztérium 13. osztályának vezetőjeként és a hadbíró tisztikar főnökeként nyugalmazták. 1942 augusztusában – nyugdíjazását követően – címzetes altábornagy hadbíróvá léptették elő. Visszaemlékezésében arra nem tér ki, hogyan került kapcsolatba a légoltalommal, azonban azt tudjuk, hogy a légoltalmi őrség parancsnokokat a lakók közül választotta ki a hatóság a Légoltalmi Ligán keresztül, a háztulajdonos javaslata alapján.

A Krisztina körúti bérház

A Krisztina körút 155–157. szám alatti bérpalotát – egy zavaros telekegyesítést és adás-vételt követően – Sonnenberg Imre kereskedő és bérháztulajdonos építtette 1911–12-ben. A Lukács Béla és Rácz Manó építészek által tervezett, hatszintes historizáló épület a főváros azon csekély számú lakóházak sorát gyarapítja, ahol a földszinten filmszínházat alakítottak ki. Az épület érdekessége, hogy két homlokzattal bír, a hátsó a Gellérthegy utcára néz, és a terepviszonyokhoz igazodva csak négyszintes. 1951-ig az itt élők – hasonló módon a legtöbb budapesti bérpalotához – a társadalom igen széles rétegét képviselték. Az 1913 és 1940 között kiadott telefonkönyvek névjegyzéke szerint, bankhivatalnok, vasúti felügyelő, újságíró, postafőtiszt, magánhivatalnok, üzletvezető, irodatiszt, háztulajdonos, miniszteri tanácsos, egyetemi tanár, cs. és kir. főhadnagy, gépészmérnök, altábornagy, posta és távíró tisztviselő, könyvelő, ügyvéd, orvos, dohánykisárus, királyi törvényszéki tanácselnök is volt a lakók között. A házban ma megtalálható fiókkönyvtár pedig már az 1930-as években is itt működött.Ide költözött be családjával dr. Ambrózy Árpád, mint írja:

„Budapestre váratlanul jutottunk Totth […] Róbert hadbíró ezredes barátom révén – egy igen jó és tágas 4 szobás lakáshoz a Krisztina körút 155/157. V. emeletén III. sz. alatt – 1936-ban költöztünk be.” (Ambrózy, 1953. 75.; Ambrózy életrajzában feltehetően téved a lakás számát illetően, mert az általa jegyzett, 1943. februári aláíróíven az V. emelet 5. szám szerepel a neve mellett. HL VII. 128. A légoltalmi kiképzés jelenléti íve)

A Krisztina körúti ház építési idejénél fogva eredetileg nem rendelkezett óvóhellyel (a TGS – törmelék, gáz és szilánkbiztos óvóhelyeket 1937-től volt kötelező létesíteni új ház építésekor), csak tüzelőanyag tárolására szolgáló pincével. Ebben változás 1940 májusát követően történhetett, amikor az óvóhelyek létesítéséről és felszereléséről az alábbi rendelet született

„11. §. … (2) A szükségóvóhelyeket (5. §. (2) bekezdés) jelen rendelet hatálya alá eső összes épületekben 1940. évi október hó 1. napjáig kell elkészíteni (berendezni, felszerelni) kivéve, ha a helyiségek kijelölése és a szükséges anyagok előkészítése révén biztosítva van az, hogy a honi légvédelmi készültség kihirdetésétől számított 48 órán belül a kijelölt helyiségek a 88.008/eln. lgv.—1939. H. M. számi rendelet IV. részében foglalt rendelkezéseknek megfelelő állapotba hozhatók.” (A m. kir. honvédelmi miniszternek 8.800/eln. lgv.—1940. H. M. számú rendelete. Budapesti Közlöny, 1940. május 19. 4.)

A szóban forgó épület szükségóvóhelyének (1942-től RH – régi ház elnevezés hatályos) kiépítéséről szóló dokumentumok ezidáig nem kerültek elő, így csak feltételezhetjük, hogy 1940 és 1944 között alakították ki e célra a Gellérthegy utcai házrész alatti pince egy részét, ahova az egyik II. emeleti lakás előszobáján keresztül lehetett bejutni. (Hingyi, 2018. 114.) Az óvóhely befogadóképességéről és méreteiről Ambrózy Árpád életrajzából kaphatunk képet, amiben azt írja, hogy 3 helyiségből állt és kb. 80 ember számára nyújtott menedéket.

Óvintézkedések, légoltalmi kiképzés

Ambrózy megemlíti, hogy

„Bpest bombázásának megkezdődése előtt engem jelöltek ki a ház légoltalmi parancsnokául, ami először a lakók légoltalmi kiképzését, majd az óvóhelyre történt leköltözésük után – 1944. dec. 24 – ott a rendnek, fegyelemnek, stb. fenntartását tette kötelességemmé.” (Ambrózy, 1953. 76.)

A légoltalmi őrség parancsnokaként, az általa jegyzett és fennmaradt iratok tanúsága szerint erre 1943. február 3. előtt kerülhetett sor (ezt támasztja alá az 1. számú „Hirdetmény”, amin 1943. február 3-i keltezés szerepel). A m. kir. honvédelmi miniszter 134.500/eln.35.‑1942. H. M. rendelete alapján az adott lakóház minden 14 és 70 év közötti állandó lakójának, valamint azoknak, akik naponta legalább 5 órát a házban tartózkodnak, önvédelmi kiképzésen kellett megjelenni. A gyakorlat egy hónapon belül zajlott és három alkalmat foglalt magába, mégpedig 1943. február 7-én, 14-én és 28-án. A kiképzésre az első és második alkalommal a Palota Mozgóban (a mai Tabán Moziban), az utolsó alkalommal a ház óvóhelyén került sor.

Ambrózy kézzel írott jegyzeteiből képet kaphatunk az önvédelmi kiképzéseken elhangzottakról. A ház lakóit megismertette a bombázások céljaival, a bombák típusaival, valamint a légvédelem eszközeivel. Beszélt a légoltalom és a légvédelem feladatairól, előbbi esetén a szervezeti felépítés is bemutatásra került. A ház lakóiból szerveződő légoltalmi örs felépítésének ismertetésére nagy hangsúlyt fektetett, ahogyan a légoltalmi őrségbe be nem osztható lakók teendőre és elvárt magatartására is (padlás lomtalanítása, elsötétítés, csomagkészítés, víztárolás, redőnyökkel és ablakokkal való teendők). Külön kitért az óvóhelyek típusaira és a bombatámadások anatómiájára (pl. a rombolóbomba telitalálat esetén 2-3 födém átütése után robban – mindez függ a bomba súlyától, építési módtól, az épület mely része érintett). Ezt követően elsősegélynyújtási, tűzoltási és kármentési gyakorlaton sajátíthatták el az érintettek a tanultakat.

A Légoltalmi Liga által nyomtatott 1. számú hirdetményen látható figyelmeztetés szerint rendőrségi feljelentést vont maga után a légoltalmi gyakorlatról való távolmaradás, ez alól csak a hatósági orvosi igazolás nyújtott felmentést. Ezt a gyakorlatban minden bizonnyal kevésbé vették ennyire szigorúan a légoltalmi őrségparancsnokok, mert az iratok között fennmaradt több levélpapír is, amin az egyes munkáltatók igazolják dolgozóikat, egy esetben pedig a ház egyik lakója igazolja, hogy háztartási alkalmazottja „halaszthatatlan családi ügyeinek elintézése végett” maradt távol az előadástól. Valamint erre utal az is, hogy az Ambrózy által gépelt második és harmadik tájékoztató hirdetményen már máshogy fogalmaz ezzel kapcsolatban. (HL VII. 128. 1–3. számú hirdetmények, távollétet igazoló levélpapírok)

Az utolsó két gyakorlatról fennmaradt a jelenléti ív, ami több adatot is elárul a ház lakóiról. Az ívet a főbérlők írták alá, ezzel igazolva a gyakorlatokon való részvételt, valamint tájékoztatási kötelezettségüket családtagjaik, háztartási alkalmazottjaik és albérlőik felé. Sajnos pontos információ nem áll rendelkezésre a lakók számát illetően, de a jelenléti ívet 44 lakás főbérlője írta alá, Ambrózy pedig kb. 80 fővel számolt az óvóhely férőhelyét illetően. Mindössze egy főbérlő volt, aki betöltötte 70. életévét (özv. Müller Jánosné), így nem kellett a légoltalmi gyakorlatokon részt vennie, és öten voltak, akik a harmadik gyakorlaton valamilyen oknál fogva nem jelentek meg. Ambrózy 1943. február 24-én számba vette azokat is, akik ekkor már rendelkeztek valamilyen légoltalommal kapcsolatos képesítéssel. Tíz lakó közül a hét nő elsősegély-tanfolyamon vett részt, a három férfi pedig lakóház légoltalmi őrség-, lakóház légoltalmi őrségparancsnoki, valamint légoltalmi segédrendőri tanfolyamon. Az első légoltalmi oktatáson – 1943. február 7-én – ismertetett elsötétítési gyakorlatot valószínűleg a lakóközösség egy része nem vette komolyan, mert a 3. számú hirdetményen az alábbi megjegyzés szerepel:

„Egyes lakások elsötétítése még mindig nem teljes, s különösen az előszobák és konyhák villanykörtéi nincsenek megfelelően ernyőzve, úgyhogy az ajtók nyitásakor fény árad ki. – Kérem ezeket sürgősen pótolni –.” (HL VII. 128. 3. számú hirdetmény)

Ezt a feltételezést erősíti az 1943. június 10-én keltezett „Körözvény”, amiben hasonló figyelmetlenségeket állapít meg (négy hónappal az első légoltalmi gyakorlatot követően!). Utóbbi irat – összefüggésben a gyakorlatok tananyagával és a Légoltalmi Liga kiadványainak tájékoztatásával – kitér a padlás rendben tartásának kötelezettségére is, vagyis közlekedő folyosók biztosítására és a gyúlékony, éghető anyagokat érintő lomtalanításra. Figyelemre méltó, hogy a padlások lomtalanítását előíró rendeletet már 1936-ban kihirdették, ennek ellenére 1943-ban ezzel kapcsolatban még hiányosságok voltak tapasztalhatók. (HL VII. 128. Körözvény a padlástér lomtalanítás témájában)

Annak ellenére, hogy az ország ekkor már két éve hadviselő félként vett részt a második világháborúban, a hátországban – amennyire a körülmények engedték – törekedtek a békeidőben megszokott élethez. A nyári hónapokban továbbra is jelentős számú fővárosi utazott vidékre, ezeknek az embereknek a megüresedett lakásába azonban távollétükben is biztosítani kellett a bejutás lehetőségét a légitámadást követő kár- és veszélytelenítési munkálatok miatt. Az 1943. július 9-én kiadott kézzel írt „Körözvény” a nyaralásra készülő lakók számára nyújtott tájékoztatást az elutazásokat megelőző óvintézkedésekről. A házfelügyelő részére elutazás előtt, zárt borítékban le kellett adni a lakás kulcsait, hogy egy légitámadást követő tűz esetén a bejutás biztosított legyen a tűzoltók számára. A lakások bejárata mellé az előírásnak megfelelően papírzsákokban kellett oltóhomokot elhelyezni, valamint a fürdőkádat és valamennyi edényt vízzel kellett feltölteni. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a nyaralni indulók teendői itt nem értek véget. A „Riadó!” 1944. július 1-i számában olvasható az alábbi részlet:

„Felmerül azonban a légoltalom gondolata új, átmeneti otthonunkban is, nyaralóhelyünkön. Igaz ugyan, hogy legtöbbször kisebb vidéki helyre, falura, tanyára, vagy fürdőhelyre megyünk nyaralni, s tény, hogy ezek veszélyeztetettsége kisebb, mint a városoké vagy az ipari helyeké. Ebből azonban nem szabad azt a könnyelmű következtetést levonnunk, hogy itt légoltalomra szükség nincsen, mert ezeket a nyaralóhelyeket nem fogják bombázni.” (Nyaralásunk és a légoltalom. Riadó!, 1944. július 1. 199.)

Arra az esetre, ha olyan mértékű károk keletkeznének egy légitámadást követően a lakóépületben, hogy az részben, vagy teljesen lakhatatlanná válna, ideiglenes szálláshelyeket jelöltek ki. A Krisztina körút 155–157. esetében ez az Attila út 103. szám alatti Elemi Iskola épülete volt (ma Attila út 135–137. Kosztolányi Dezső Gimnázium). Az iskola egyúttal légoltalmi segélyhelyként is működött, ahol éjjel-nappal orvosok, ápolók és mentőjárőrök teljesítettek szolgálatot.

Mindennapok a légitámadások alatt

1944. április 3-án, a délelőtti órákban bekövetkezett az USAAF (United States Army Air Forces) által végrehajtott első légitámadás Budapest ellen, az I. kerületre már ekkor hullottak bombák, azonban a főváros budai oldalát az 1944. május 4-éről 5-re virradó éjjeli, a brit RAF (Royal Air Force) által végrehajtott támadásban érték az első jelentős károk. Oláh; Pataky–Rozsos–Sárhidai 1992. 11.) Bár Csatay Lajos honvédelmi miniszter (1944. április 20-án megjelent és 21-én hatályba lépett) 121.100/eln. 35.1944. H. M. számú rendeletében kötelezővé tette a riasztóügyeleti szolgálat megszervezését (Budapesti Közlöny, 1944. április 20. 2.), az áprilisi első támadás ösztönzőleg hatott a lakosságra a felkészülést és a védekezést illetően, így már ezt megelőzően is szerveződtek több helyen riasztóügyeletes szolgálatok.

A riasztószolgálat célja az volt, hogy éjszaka a légiriadót jelző szirénák megszólalását követően a lehető legrövidebb idő alatt riadóztassa a ház alvó lakóit, hogy azok minél hamarabb az óvóhelyre mehessenek. Dr. Ambrózy Árpád április 14-én hirdette ki a riasztószolgálat megszervezését a Krisztina körút 155–157-ben (bár az 1943-as önvédelmi kiképzésen már beszélt róla, feltételezhetően akkor még nem tartotta időszerűnek a megszervezését). Ekkor a később megjelent miniszteri rendelettel összhangban fogalmazta meg a riasztóügyeletesek magatartására vonatkozó pontokat. A ház lakóiból beosztottak kötelesek voltak a riasztásra szolgáló csengőt folyamatosan maguknál tartani, a karszalagot és jelvényt viselni. Egy szolgálatot 2 óra időtartamban határoztak meg, ez idő alatt folyamatosan ébren kellett lenni és olyan helyen tartózkodni, ahonnan a sziréna hangját jól lehetett hallani. A szolgálat átadás-átvétele a III. emeleten, a Gellérthegy utcai bejárat előtt, a körfolyosón történt, feltehetően a szolgálati hely is itt volt kijelölve, tekintve, hogy a hatszintes épületnek ez a legideálisabb pontja a riasztáshoz. A szolgálat alól csak rendkívüli esetben kaphattak felmentést a lakók. Ambrózy és helyettese folyamatosan ellenőrizte a szolgálatot ellátókat, mert mulasztása – ahogyan a szolgálatát nem megfelelően ellátó lakóé is – tizenöt napi elzárással volt büntethető. A miniszteri rendelet bizonyos kérdésekben szabad kezet hagyott a légoltalmi parancsnokok számára a szervezést illetően, így történhetett meg, hogy a csak éjszakára előírt riasztóügyeletet a Krisztina körúti ház esetében a fennmaradt beosztások szerint a nappali időszakra is kiterjesztették. Ambrózy 19-én keltezett körözvényében megjegyzi, hogy tapasztalatai alapján „a ’légiriadó’-t jelző sziréna megszólalásakor történő házi riasztás teljesen elegendőnek bizonyult”, 10 perc alatt bármelyik lakásból el lehet jutni az óvóhelyre. A riasztóügyeleti szolgálatot előíró rendeletet végül 1944. augusztus 18-án hatályon kívül helyezték. Ezt azért tehették meg, mert ekkor már a „légiveszélyt” is szirénával jelezték, valamint az éjszaka során néhány perccel korábban riasztottak. (Budapesti Közlöny, 1944. augusztus 18. 2; Ellenzék, 1944. augusztus 28. 2.)

Az „Érkezett ügyiratok” című táblázatban található egy bejegyzés 1944-ből (pontosabb dátum nem olvasható), hogy az egyik lakó, Kunstädter Vera „I. … helyettes tekintettel a változott viszonyokra lemond tisztségéről”. Feltételezhetjük, hogy lemondása összefügghet a Budapest polgármestere által 1944. június 16-án kiadott 147.501–514/1944–IX számú rendelettel, ami kötelezte a korábban zsidónak minősített lakosokat arra, hogy ún. „csillagos házakba” költözzenek. Kunstädter Vera korábban légoltalmi elsősegély tanfolyamot végzett és 1944 áprilisában még megtalálható a neve a riasztószolgálati beosztásban, augusztusban azonban már nem. (Érkezett ügydarabok című irat: HL Personalia VII. 128.) Neve előkerült a United States Holocaust Memorial Museum  holokauszt túlélők és áldozatok neveit tartalmazó adatbázisában, ahol 1916. január 12. szerepel születési dátumként, valamint a Stutthof koncentrációs tábor a halála helyszíneként. E szál feltárásához azonban további kutatások szükségesek.

A riasztóügyeleti szolgálat megszervezését előíró rendelet kiadásával egy napon Ambrózy megszervezte a rádiófigyelő szolgálatot, mely arra volt hivatott, hogy a légiriadót megelőző „légiveszélyről” és „zavarórepülésekről” tudósító rádióüzenetekről is tájékoztassa a ház lakóit. (Közleményében tévesen április 19-ére keltezte a rendeletet, holott azt a Budapesti Közlöny 20-án jelentette meg és 21-én lépett hatályba. Feltételezhető, hogy honvédségi kapcsolatainak köszönhetően hamarabb juthatott a minisztériumból származó információk birtokába.) Az e célból készült kimutatás – ami tartalmazza, hogy az adott lakónak van-e rádiója, illetve riasztás esetén felébreszthető-e – is fennmaradt és érdekes forrásként szolgál arra vonatkozóan, hogy az 1940-es években a Krisztina körúti bérpalota (és az ehhez hasonló építészeti színvonalú és társadalmi összetételű lakóházak) mennyi lakásában volt működő rádiókészülék. A listából kiderül, hogy a 44 lakásból 26-ban volt rádió, 9-en adtak nemleges választ, egy lakó megtagadta az aláírást, 8 főbérlőtől pedig nem érkezett válasz. 12-en kértek ébresztést, emellett mindössze 4 olyan főbérlő találtunk, akiknek rádiójuk sem volt és ébresztést sem kértek. Ez arra utal, hogy a lakók többsége igényelte ezeket az óvintézkedéseket és együttműködő volt a légoltalmi őrség parancsnokával. (HL VII. 128. Kimutatás a lakók rádiókészülékeiről)

Budapest ostroma

A levéltárban található iratanyagban nem maradt fent olyan dokumentum, ami a lakóházat ért találatot, vagy egyéb, a bombatámadással kapcsolatos rendkívüli eseményt említi, az utolsó lapok pedig 1944. augusztus végéről származnak. Azonban az ismert, hogy Budát 1944 során a pesti oldalhoz képest arányaiban viszonylag kevés találat érte. Ebből a tényből kiindulva, valamint Ambrózy életrajzából tudjuk, hogy az épület Budapest ostroma során rongálódott meg komolyabban:

„Az óvóhelyi élet, eltekintve a bombázás és belövések okozta idegtépő zúgástól és becsapódásoktól – a mi házunk kb. 20 bombát ill. belövést kapott, s az V. emelet majdnem minden lakása, köztük a mienk is, beszakadt – elég tűrhető volt, mert mindegyikünk le tudott feküdni, s a főzés sem ütközött az alacsonyabb emeleteken leküzdhetetlen nehézségekbe.” (Ambrózy, 1953.77.)

A Krisztina körút ezen szakaszán 1945. február 1. és 11. között zajlottak igen intenzív harcok, így a fenti visszaemlékezésben említett események ebben a rövid időmetszetben történhettek. (Ungváry 2021. 201–204., 206–208., 231) Ambrózy életrajza szerint lelkiismeretesen végezte légóparancsnoki munkáját, nem rejti véka alá, hogy olykor erélyesen is fellépett a rábízott lakosokkal szemben, a rend és békesség megőrzése céljából.

„…egy alkalommal egy tanárnő hystériás rohamot kapott, ami könnyen pánikra vezethetett volna, kíméletlen eréllyel léptem fel vele szemben, megfelelően annak a hivatalosan is lefektetett utasításnak, hogy ilyen esetben a tettlegességtől sem szabad visszariadni, ha más enyhébb eszköz nem vezet célra.” (Ambrózy, 1953. 76-77.)

A Fővárosi Közlönyben megjelent építési engedély alapján, az ostrom után 1946 decemberéig kellett várni a bérpalota helyreállításáig. A Budapest Főváros Levéltárában talált helyreállítási tervek alapján az óvóhelyet elbontották, a pinceszinten visszaállították tüzelőanyag-tárolórekeszeket, valamint az üzlethelyiségekhez tartozó raktárakat. A helyreállítási terveken az is látható, hogy a pinceszint, a földszint és az első emelet viszonylag sértetlen maradhatott. A helyreállítás gyors ütemben zajlott, a fiókkönyvárat már 1947. január 8-án újranyitották.

Összegzés:

Az iratanyag feldolgozása tükrében elmondható, hogy időben és a szükséges mértékben sikerült a lakosság felkészítése a várható légitámadásokra, szinte senki nem kerülhette el a légoltalmi kiképzéseket. Azonban az is látható, hogy az Ambrózy által említett hiányosságok a házat ért bombatámadás esetén növelték volna az esetleges károk mértékét. Nem lehet szó nélkül hagyni, hogy a zsidókat korlátozó rendeletek a légoltalomban is éreztették hatásukat. Véleményem szerint azzal, hogy a légoltalommal összefüggő szakképesítéssel rendelkező embereket tiltottak el feladataik ellátásától, az egész lakóközösség életét veszélyeztették egy olyan időszakban, amikor a mindennapok részévé vált a hátországban a közvetlen fenyegetettség. Dr. Ambrózy Árpád még hat évig élt a Krisztina körút 155–157. szám alatt. 1950-ben nyugdíj ellátmányát visszavonták, majd 1951-ben Tiszasülyre telepítették ki családjával együtt. Itt írta meg életrajzát 1953-ban, amit családja őriz a mai napig. Még ebben az évben visszatérhetett ugyan a fővárosba, azonban 1954. április 10-én elhunyt.

Dombovári Márton

Felhasznált források és irodalom

Levéltári források:

Hadtörténelmi Levéltár, Personalia. VII. 128. dr. Ambrózy Árpád ny. áll. hadbíró altáborn. az I. ker. Krisztina körút 155-157. ház légó pk-nak iratai 1943 febr. – 1944. szept. 

Budapest Főváros Levéltára, Dr. Mansfeld Ottóné és társai lakóháza – helyreállítás és emeletráépítés. HU BFL XV.17.d.329 – 7208, 4-22. f.

Folyóiratok:

A m. kir. Honvédelmi miniszter 121.100/eln. 35.1944. H. W.számú rendelete. Budapesti Közlöny, 1944. április 20. 2.

A m. kir. honvédelmi miniszter124.700/eln. 35 —1944. számú rendelete a lakóházi riasztóügyeleli szolgálat ideiglenes megszüntetése tárgyában. Budapesti Közlöny, 1944. augusztus 18. 2

A m. kir. honvédelmi miniszternek 8.800/eln. Igy.—1940. H. M. számú rendelete. Budapesti Közlöny, 1940. május 19. 4.

Miért szüntették meg a riasztó ügyeletes szolgálatot? Ellenzék, 1944. augusztus 28. 2.

Nyaralásunk és a légoltalom. Riadó!, 1944. július 1. 199.

Nyiry László: Megjelent a rendelet a főváros légvédelméről – A Légoltalmi Liga szervezi meg a polgárságot. Nemzeti Ujság, 1936. december 12. 5.

Polgármesteri Rendeletek. Fővárosi Közlöny, 1936. december 11. 1875.

Szellemi élet. Népszava, 1947. január 10. 4.

Szakirodalom:

Dr. Ambrózy Árpád: Életrajzom. Tiszasüly, 1953.

Hingyi László: Budapest ostroma 1944-1945. 1. Budapest, 2019.

Oláh András Pál: Budapest bombázása a II. világháborúban. Újkor.hu, 2019. április 3. 

Olasz Lajos: A magyar légoltalom megszervezése az 1930-as években. Rendvédelem–Történeti füzetek 24. (2014) 75–84.

Pataky Iván: Egy elfelejtett honvédelmi szervezet. Új Honvédségi Szemle 51. (1997) 97–103. Utolsó letöltés: 2023.10.03.)

Pataky Iván–Rozsos László–Sárhidai Gyula: Légiháború Magyarország felett 2. Budapest, 1992.

Rainer Pál: Hadbíróként egy osztrák-magyar csatahajón az olasz partok elleni támadásnál. LDM Online 3. (2018)  (

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 2005.

Ungváry Krisztián: Budapest ostroma. Budapest, 2021.

United States Holocaust Memorial Museum adatbázisa

Budapest ostromáról további érdekességek találhatók a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Nullaév.hu című tematikus honlapján ide kattintva. (A szerk.)

Ezt olvastad?

Egy ’56-os mártír emlékezete – 100 éve született Brusznyai Árpád

A száz éve született Brusznyai Árpádra emlékezett a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) az '56-os mártírnak az

X