középiskola
Történelemtanítás hátrányos helyzetű tanulókkal
Az ország északi régiójában, egy hátrányos helyzetben lévő térségben járunk, a belvárostól nem messze egy festői környezetben elterülő általános iskolában. Tíz évvel ezelőtt intézményünkbe integráltak egy kisebbségi, túlnyomóan roma származású
Lásd a láthatatlant! – A Pazirik és a történelmi rekonstrukciók
A Pazirik mára egyet jelent a történelmi emlékek minőségi rekonstrukciójával, amiről bárki meggyőződhet az interneten vagy a kiállítóterekben. A végeredmény mindig alapos és látványos, de az alkotókról és az alkotás
Széljegyzetek egy megelevenített csatához
A pozsonyi csata kétségkívül uralja a nyilvánosság történelemmel foglalkozó részét, számos jobbító szándékú vagy vitriolos kritika, illetve támogató vélemény jelent meg különféle sajtó- és közösségimédia-felületeken. Le kell szögezni, nem kívánunk
Történelemtanítás a digitális térben II. – Egy megismételt felmérés körvonalazódó tanulságai
Az újabb, részleges digitális átállás kevésbé érte váratlanul és felkészületlenül a pedagógusokat, mint tavasszal. Mivel korábban nem volt hasonlóra példa, tavasszal megkérdeztük a pedagógusokat, mire is van szükségük az online
Adattár a történelem tanításához
A közoktatást szabályozó, 2020-ban megújult Nemzeti alaptanterv és az ezt részletező kerettantervek több változást hoztak. (A jogszabályok tartalmáról és fogadtatásáról például itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt írtunk.) A történelemtanítást több tartalmi
Ismeretátadás játékkal, digitálisan – Várja az érdeklődőket a II. Múzeumi Játékmustra
Tavasszal az egész ország egy hétvége alatt állt át a digitális oktatásra. Teljes tiszteletem a tanároknak, akik kezdetektől rengeteg energiát tettek abba, hogy már a bejelentés utáni hétfőn rendben menjen
Az abszolutizmusról dióhéjban – Újabb kötet az Árkádia Kiskönyvtárból
A Kronosz Kiadó jóvoltából megjelenő Árkádia Kiskönyvtár sorozat nem titkolt célja elősegíteni az irodalom és történelem tanításának megújulásához. A tematikus sorozatokban megjelenő könyvecskék mintegy 150 oldalon vállalják, hogy altémák mentén,
Érettségi feladatok és megoldások történelemből német nyelven
Az Érettségi feladatok és megoldások gyűjteménye német nyelven című összeállításunkkal a két tanítási nyelvű iskolák diákjait és tanárait szeretnénk segíteni. A most közreadott feladatgyűjtemények 2005-től kezdve feldolgozzák az német nyelvű érettségi feladatlapokat,
Talentumok és motiváció – avagy jó gyakorlat egy katolikus szakgimnáziumban
Projektpedagógia, kooperatív munka, gamifikáció, játék és tanulás, motiváció. Nekünk, gyakorló pedagógusoknak mind-mind ismerős fogalom, talán már kicsit túl sokat is emlegetjük őket. Nem azt szeretném bizonyítani, hogy kell-e ezeket ismerni
Applikációk történelemórán: virtuális játéktábla a Deck.toys segítségével
A 2020 márciusától júniusáig terjedő időszak új kihívás elé állította az ország valamennyi pedagógusát. A tanároknak diákjaiktól távol, legtöbbször otthonról kellett megtartaniuk azokat az foglalkozásokat, amelyeket hagyományosan osztálytermi keretek között