oktatási segédlet
Hogyan készül egy modern képes krónika? – Interjú Az idő kereke alkotóival
Az idő kereke című történelmi album a magyar történelmet képekben, méghozzá színes tablókba rendezve mutatja be. A Református Tananyagfejlesztő Csoport és a Digitális Legendárium Kft. együttműködésében megjelent kötet szakmai megoldásairól,
Oktatólapok – A Magyar Nemzeti Levéltár oktatási segédanyagai
A Magyar Nemzeti Levéltár jelentős újításokkal készült a 2020/2021-es tanévre: vonzó felületen, a korábbi anyagokat integrálva, új tartalmakkal kibővítve kínálja a diákok és a pedagógusok számára az Oktatólapok nevű, bárki
Érettségi feladatok és megoldások történelemből német nyelven
Az Érettségi feladatok és megoldások gyűjteménye német nyelven című összeállításunkkal a két tanítási nyelvű iskolák diákjait és tanárait szeretnénk segíteni. A most közreadott feladatgyűjtemények 2005-től kezdve feldolgozzák az német nyelvű érettségi feladatlapokat,
A harmadik tanévünk – az Oktatás rovat összegzése és felhívása
A 2017/2018-as tanév kezdetén indult el az Újkor.hu – A velünk élő történelem Oktatás rovata, és akárcsak az előző években, idén is összefoglaljuk, milyen tartalmakkal jelentkeztünk. Természetesen ismét ösztönözünk mindenkit,
Mintatételek a szóbeli történelemérettségihez
A szóbeli történelemérettségi minden évben több tízezer diáknak jelent kihívást, ugyanakkor sokaknak a javítás reményét is. Éppen ezért fontos, hogy mind a felkészülésben, mind a felkészítésben legyen mód próbafeleletekre, gyakorlásra.
Érettségi feladatok és megoldások történelemből angol nyelven
Az Érettségi feladatok és megoldások gyűjteménye angol nyelven című összeállításunkkal a két tanítási nyelvű iskolák diákjait és tanárait szeretnénk segíteni. Az angol nyelvű képzések visszatérő nehézsége az idegen nyelvű feladatok és források hiánya, amire
Feladatlapok az Újkor.hu cikkeihez
A most közölt feladatlapok a történelemtanításban is hangsúlyos szövegértés fejlesztését segítik. Mivel mindegyik az Újkor.hu történelmi témájú cikkeihez kapcsolódik, így a képességfejlesztésen túl az ismeretbővítésnek is szerepe van. Válogatásunkban fontos
Emléknap, tematikus projekt távoktatásban
A távolléti oktatás helyzetében történelemtanárként nem kell lemondanunk a tervezett tematikus projektek megvalósításáról vagy a történelmi évfordulók, megemlékezések megszervezéséről, lebonyolításáról. Sőt, bizonyos szempontból egyszerűbb, egyértelműbb a dolgunk, és a produktum
Szöveges források a történelem tanításához
Történelemoktatásunkban nagy szerep jut a szöveges források értelmezésének: tankönyvekben, feladatlapokban és vizsgákon is találkoznak velük a diákok. A tantárgy jellegéből fakadóan e forrástípus mindig része lesz az oktatásnak, hiszen az írott
A történelemtanítás digitális bibliográfiája
A történelemtanítás digitális bibliográfiája az Újkor.hu égisze alatt készülő legújabb segédlet, amely a leendő és a gyakorló történelemtanárokat egyaránt célozza. (Korábban publikáltuk az Érettségi feladatok és megoldások gyűjteménye, valamint a Gyakorlatok