Országház
Dokumentumfilm készül Az ország háza címmel
Nagyszabású dokumentumfilm forgatása apropóján járt hazánkban A Gyűrűk Ura előzménysorozatából ismert, felvidéki magyar származású amerikai színésznő, Ema Horvath, aki a most készülő Az ország háza című film képben is látszó
Öt (plusz egy) kedvenc történelmi dokumentumfilmünk – 1. rész
Az Újkor.hu Mozgókép rovatának vezetője, Árvai Tünde körkérdést intézett szerkesztőségünkhöz azt kérve, hogy szedjük össze öt kedvenc történelmi dokumentumfilmünket, és írjunk róluk egy rövid ismertetőt. Eleget tettem a kérésnek, és
Kényszerpályán – Történettudományi konferencia az Országházban a trianoni békediktátum ratifikálásának körülményeiről
A Sorsfordító évek konferenciasorozat harmadik tudományos ülését 2022. június 2-án rendezték meg 1920 – Kényszerpályán. A trianoni békediktátum ratifikálása címmel. A tudományos konferencia az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága,
Az első népképviseleti országgyűlés mártírjai – Csány László-emlékülés
Az Országgyűlési Múzeum 2021. október 6-án, immáron hatodik alkalommal rendezte meg Az 1848–1849. évi országgyűlés mártírjai című konferenciasorozatát, amelyen ezúttal Csány László volt kormánybiztos, a Szemere-kormány (1849. május 2.–augusztus 11.)
Rendi országgyűlések a Magyar Királyságban a 18. század elejéig – Könyvbemutató az Országházban
Jóllehet történelmi léptékben rövid idő, az utókor számára már most kijelenthető, hogy a járvány miatt történelmi jelentőségű bő másfél esztendő telt el azóta, hogy a magyar parlamentarizmussal foglalkozók könyvbemutatóra gyűlhettek
„Mert akármit mondanak is, kívülről, főképp a Duna felől, az új országháza csodaszép épület” – az Országház fogadtatása
Az 1880-as évek első felében az Országház létesítésének gondolata, illetve a tervpályázat és a kiválasztott terv a közérdeklődés középpontjában állt. Utóbb az elkészült épület került a dicséretek és bírálatok kereszttüzébe.
„Egy díszes, emlékszerű parlamentháznak felállítása csak akkor jöhetne kérdésbe, ha az önálló államiság kivívva lenne” – vita az Országház tervezése körül
Az Országház a dualizmus-kori Magyarország nagy és szimbolikus építési akciója volt. Tervezése és kivitelezése éveken-évtizedeken át a figyelem középpontjában állt, vele kapcsolatosan építészeti, ideológiai és politikai megfontolások egyaránt jelentkeztek. Történetéhez
Múzeumi szörfözések – Kiállítások a világhálón
Az elmúlt bő három hónapban a koronavírus-járvány alapvetően határozta meg az emberek mindennapjait, és ahogy az élet sok más területére, a történettudományra is komoly hatással volt. A kutatók távmunkába kényszerültek,
Ferenc József és az Országház – egy szabálytalan kapcsolat
Az Országház nemcsak a magyar törvényhozás otthona volt, hanem millenniumi nemzeti emlékmű is. Hogyan viszonyult hozzá Ferenc József? És hogyan viszonyultak Ferenc Józsefhez az Országház alkotói? A mostani írás az
133 nap – dokumentumfilm a tanácsuralomról online teszttel
Valamennyi történelemtanár számára nagy kihívást jelentett, hogy egy hétvége alatt digitális távoktatásra kellett átállniuk diákjakkal. A hazai történelemoktatási gyakorlatban sokan közülünk eddig is alkalmaztak IKT-technikákat, online tudásmegosztást – az új