tankönyv
“közel hozni a múltat a jelenhez” – Bemutatták a Szent Imre Kiadó történelem tankönyveit
2022. december 12-én a budapesti D50 Kulturális Központban mutatták be a Szent Imre-tankönyvcsalád 9–12. osztály számára írt történelem tankönyveit. Korábban az Újkor.hu portál is beszámolt a két jelenleg középiskolákban választható
„Arról, hogy melyik tankönyv jó, majd a tanárok és a diákok fognak dönteni.” – Elstartol a kattan.hu
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia három éve középiskolai történelem-tananyag fejlesztésébe kezdett, melynek eredményeképpen egy új tankönyvsorozat válik használhatóvá minden hazai oktatási intézményben. A tanulók tankönyvei már meg is érkeztek az
A negyedik tanévünk – az Oktatás rovat összegzése és felhívása
Az Oktatás rovat 2017/2018-as tanév kezdetén indult el az Újkor.hu – A velünk élő történelem portálon. Az elmúlt négy év alatt rengeteg cikkünk jelent meg, de most – akárcsak az előző
Hová tűntek a római rabszolgák? – Az ókori Róma témaköre általános iskolai tankönyvekben
Császárok, gladiátorok, rabszolgák, istenek, Colosseum, legiók és hasonlók jutnak eszünkbe először, ha az ókori Rómára gondolunk. Hogyan formálódik ki ez a kép egy olyan ötödikes fejében, akit a 21. század
„Világos értékrenddel” – Ősszel új középiskolai történelem tankönyvvel bővül a kínálat
A Katolikus Pedagógiai Intézet nemrégiben középiskolai történelemtananyag fejlesztésébe kezdett, melynek eredményeképpen egy új tankönyvsorozat válik használhatóvá minden hazai oktatási intézményben. A tankönyv megfelel a jogszabályokban, tehát a 2020-as Nemzeti Alaptantervben és
Történelemtankönyvek és tudatformálás – Unger Mátyásra emlékezve
Az 1921. január 30-án született Unger Mátyás nevét 1990 és 2011 között a Pro Renovanda Cultura Hungariae „Unger Mátyás Szakalapítvány” őrizte, ahova gyakorló történelemtanárok és módszertanosok nyújthatták be pályázatukat. Tankönyvein
Áltények árnyékában – A Történelemtanárok Egyletének 30. éves konferenciája
2020. október 10-én, immáron 30. alkalommal került megrendezésre a Történelemtanárok Egylete által a Történelemtanárok Országos Konferenciája. Idén egyrészt az emlékezetpolitika, az áltörténelem és a történelemtanítás közötti kapcsolatról értekeztek az előadók,
„Evangéliumot hirdettek s apokalipszis jött” – a Kommün Fejér megyében
A székesfehérvári Trianon Centenáriumi Emlékbizottság 2019. április 10-én rendezte meg második konferenciáját. A rendezvényen, amely a székesfehérvári városháza dísztermében nagy érdeklődés mellett zajlott, a Tanácsköztársaság székesfehérvári és Fejér megyei eseményeinek
Változatlan elhivatottság, modernizálódó történelemtanítás – Beszámoló az MTT Tanári Tagozatának konferenciájáról
Megélénkül a történelemtanítás körüli diskurzus, hiszen a Magyar Történelmi Társulat (MTT) 2017. november 18-án „felélesztette” a szervezet Tanári Tagozatát. Csukovits Enikő, az MTT főtitkára a Tagozat Mentés másként: Történelemtanítás a
Tudós tankönyvszerzők a XX. században
Az MTA Pedagógiai Tudományos Bizottság Tantárgy-pedagógiai Albizottságának szervezésében „Tudós tankönyvszerzők a XX. században” címmel sikeres tanácskozásra került sor 2018. május 18-án a kecskeméti Neumann János Egyetem Pedagógusképző Karán, amelyre az egész