A budapesti szőlőtermelés rövid története

A szőlőművelés Magyarországon nem egyszerűen a földművelés egy ága, hanem sokkal mélyebb kulturális funkcióval rendelkezik. Fontos eleme annak a köztes gazdasági–társadalmi struktúrának, amely Magyarországra, mint közép-európai államra jellemző.

A szőlőtermelés rendkívül intenzív termelési forma, évente több mint tíz, differenciált, szakértelmet és precíz munkavégzést igénylő munkafolyamatot foglal magába. Ez szükségessé teszi fejlett munkaszervezési formák alkalmazását. A szőlőművelésben jelenik meg Magyarországon legkorábban a mezőgazdasági bérmunka, amely a többi ágazatban csak jóval később vált elterjedtté. A magyarországi szőlőművelésben mindvégig kiemelkedő szerep jutott a városi polgárságnak. A polgárok még azokban az időszakokban is jelentős szőlőművelést folytattak, amikor iparcikkeiket jó áron tudták értékesíteni, kereskedelmi tevékenységük jövedelmező volt. Azokban az időszakokban, amikor az agrártermékek iránt élénkült meg a piac kereslete, termelésüket kiterjesztették, idegen települések határában is béreltek parcellát, kereskedelmi tevékenységükben pedig előtérbe került a bor nagy mennyiségben továbbítása távoli vidékekre.

Ennek megfelelően a budai szőlőművelést és bortermelést szintén a helyi polgárság alapozta meg. E művelési ágnak a meglétére az első okleveles emlékünk II. Géza király korából való. A 15. században I. Mátyás az addig jobbára fehérbort termelő budai hegyekbe Franciaországból való vörösbort adó fajtákat telepített. A vesszőket Burgundiából és Champagne-ból hozatta. A budai szőlők hódoltság alatti sorsa viszont erősen vitatott. Egyes vélekedések szerint Buda valaha virágzó szőlőművelése teljesen megszűnt, ám például Evlia Cselebi török világutazó lelkendezve beszélt a finom budai borról, megemlítve, hogy Buda határában mintegy 7000 szőlő található. Ezt látszik igazolni az a viszonylag közismert tény is, hogy a törökök, vallásuk parancsa ellenére, barátságos viszonyban voltak a borral, sőt Andrásfalvy Bertalan kutatásai révén azt is kimutatta, hogy a hódoltság idején honosodott meg az országban a balkáni vörösborkultúra. A termelés mennyiségére pedig egyaránt hatással volt a Magyarországon állomásozó császári és török katonaság világnézeti és nyelvi különbségeken nagyvonalúan felülemelkedő borisszasága, amit számos adóösszeírás is igazol, ugyanakkor az is kétségtelen, hogy a visszafoglaló háborúk, a seregek rendszeres portyázásai Buda környékén a 17. század végére elszomorító állapotokat eredményezhettek. Ám az újjáépítés közvetlenül Buda visszafoglalása (1686) megindult.

Buda 16. századi látképe. Kép forrása: Wikipedia

A Tabánba érkező rác telepesek révén hamarosan újra gazdag szüretektől volt hangos a város határa. Ennek megfelelően a török uralom mérlege sokkal inkább a borvidéki szerkezet, a fajtaválaszték, a termelési mód átalakulásának eredményében, mintsem a háborúk pusztításának időlegesen termelést visszafogó hatásában vonható meg. A felújítás következtében az 1720. évi összeírás Budán 35 000, Pesten 1090 kapás szőlőt említ. A legnagyobbak a vörösboráról híres Sashegy és a Svábhegy lankáin voltak. A 18-19. századi Habsburg vámpolitika azonban a török dúlásnál komolyabb következményekkel járt a budai, de az egész magyarországi szőlőtermelésre nézve. Bár az egyes háborús konjunktúrák meg-megdobták az exportot, a termelők sem árban, sem minőségben nem voltak képesek tartani a versenyt a francia, olasz, spanyol, portugál, görög borokkal. A messze földön híres magyar bortermelés az 1700-as évek végére az élénk nemzetközi borkereskedelem, az osztrák ipar és mezőgazdaság fejlesztése érdekében hozott intézkedések következtében visszaesett, boraink nagyrészt eltűntek az európai országok piacairól. A belső kereskedésben azonban továbbra is fontos tétel maradt a bor. A reformkorban Pest vált a hazai borkereskedelem központjává, s ez ösztönözte a helyi termelés fellendülését is. A sashegyi vörös országos hírnévnek örvendett, általában a tokajival együtt emlegették, de a kőbányai fehérbor is a legjobbak közé tartozott honi viszonylatban. A termelés mellett Pest-Budán jelentek meg az első fajtagyűjtemények, szakmai intézmények, a szaksajtó s a városegyesítés idejére a főváros az ország borászati–borkereskedelmi központjává vált.

A Tabán 1872 körül. Kép forrása: Fortepan

Az 1873-ban egyesített városrészek még sokáig megőrizték gazdálkodási hagyományaikat s a nagyvárossá válás csak fokozatosan formálta át lakosainak megélhetési forrásait. Ennek megfelelően a mezőgazdasági tevékenység még sokáig jelen volt a főváros életében. Egészen 1888-ig meglehetős állandóság van jelen a budapesti szőlőterület nagyságában: a terület terjedelme mintegy 5100-5200 holdra rúgott, bár az 1870-es évek végén a 6000 holdat is meghaladta. Ez a viszonylagos állandóság azért meglepő, mert már korán, 1882-ben kimutatható volt Budapesten a filoxéra. Ám a fertőzött szőlő még éveken át életképesnek bizonyult és az 1870-es évek óta magasan rögzült felvásárlási árak is a nehézségek áthidalására buzdítottak. Csupán 1887 volt az első tragikus év, amelynek kiugróan alacsony terméseredménye már egyértelműen a filoxérának tulajdonítható. Budapesten utoljára 1883-ban volt 100 000 hektoliter feletti a termelés. Ez azt is jelenti, hogy a fővárosban az országosnál hamarabb jelentkezett a filoxéravész tényleges pusztítása, mert az ország egészét tekintve még 1890-ben sem beszélhetünk a terméseredmények tragikus visszaeséséről. Ugyanakkor Budapesten már a Millennium évében megfordult a kedvezőtlen tendencia és mind a bor mennyiségében, mind pedig a szőlőterület nagyságában szolid emelkedés figyelhető meg.

Millenniumi kiállítás: Borászati pavilon. A felvétel 1896-ban készült. Kép forrása: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.09.046

Érdemes megjegyezni, hogy az ország egészét tekintve 1897 és 1898 még a mélypontot jelentette. Sajátossága még a filoxéra fővárosi következményeinek, hogy a pesti szőlők a jelek szerint szívósabbak voltak, mint a budaiak. Budán az I. II. és III. kerületben folyt szőlőtermelés, míg Pesten csupán a X. kerületben, Kőbányán. Kőbánya termelése a filoxéra megjelenését követően sem esett soha 450 hektoliter alá, sőt 1896-ban az egész századvég legjobb eredményét produkálja, 3682 hektolitert. Ha a termőterületet nézzük, úgy Kőbánya 1882-ben Budapest összes termőterületéből mindössze 5%-kal részesedett, 1894-ben viszont kis híján 30%-kal. Az arányokból kiderül, hogy a pesti síkságon elszórtan elhelyezkedő parcellák jóval ellenállóbban voltak. A filoxéra után meginduló helyreállításban azonban a termelési módszerek nem kedveztek sem a budai, sem a kőbányai kistermelőknek. A szőlőművelés a domboldalakról „lecsúszott” a homokos síkságokra, az új alanyok és az oltványok megnövelték a termelés költségeit, ráadásul a fővárosnak is egyre inkább terhére volt a szőlőtermelés. A budai telkek az eladósodott szőlősgazdák kezéből átkerültek a majdani villatulajdonosokéba, itt a szőlőtermelés egyre inkább kikapcsolódás, hobby-kertészkedés lett, míg a főváros határterületein, Budafokon és Kőbányán az iparosodás szorította ki egyre inkább az ültetvényeket.

Kép forrása: Fortepan

Kőbányára ekkor települt a Ganz Vagonnyár, az Oetl-féle vasöntöde, az Első Acélírótoll-, Tollszár és Indigó másoló Papírgyár, a Magyar Rügygyantaárugyár, a Richter Gedeon Rt, nem is szólva a sörgyárakról. Budafokon a később kőbányai telepet is létesítő Haggenmacher Sörgyár mellett pezsgőgyárak egész sora követte Törley József 1882-es gyáralapítását és 1883-ban hozta létre gróf Keglevich István az első konyakgyárat, majd a jó közlekedési viszonyokat kihasználva megalakult a Budafoki Gyufagyár, Cana Márton rövid életű parafadugógyára, az Edénysajtoló és Fémárugyár stb.  Röviden: a rohamosan emelkedő telekárak, az ipartelepítés fővárosi érdeke, a modern polgári életforma térhódítása, egyszóval a főváros funkciójának megváltozása ily módon száműzte Budapestről azt a megélhetési forrást, amelynek a 19. század végéig oly sokat köszönhetett a város. A szőlőművelésen és a helyi fogyasztáson alapuló, a közlekedési-szállítási lehetőségeket kihasználó kereskedelem tartotta csak meg Budapestet továbbra is az ország borközpontjának.

Katona Csaba

A borítókép forrása: Pixabay

Ezt olvastad?

Podmaniczky Frigyes arcai és szerepei

A honismereti mozgalom zászlóshajójának számító Honismeret folyóirattal nagyon régóta, majdhogynem portálunk indulása óta együttműködünk. A Honismeretet kiadó Honismereti Szövetség tömöríti

X