Huszárok, határok, családok – A franciaországi magyar katonai emigráció az ancien regime korában (1692–1789)

A tavalyi év nyarán jelent meg Tóth Ferenc, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézete kutatójának új könyve (Huszárok, határok, családok. A Franciaországi katonai emigráció az ancien régime korában – 1692-1789), amely a franciaországi magyar katonai emigrációt mutatja be. A szerző régóta foglalkozik ezen terület feltárásával, neves szakértője a francia-magyar kapcsolatoknak, kutatásainak eredményeiről már több tanulmányban is beszámolt, mielőtt ezeket e nagylélegzetvételű könyvében összegezte volna. Korábbi tanulmányai jelentős része II. Rákóczi Ferenc és körének francia kapcsolatait dolgozza fel, a fejedelem francia katonatisztjeit bemutató írástól a magyar származású francia diplomatákon át a bujdosók törökországi tartózkodásáig. 2016-ban könyve jelent meg a „A bujdosó Rákóczi” címmel.

A könyv ezen korábbi tanulmányok egy egységes egésszé formálásának érdekében íródott, tartalmát tekintve a 18. századi franciaországi magyar katonai emigráció történetét ismerteti – elsősorban egy jellegzetesen magyar ka­tonai csapatnem, a huszárság francia földön való megjelenésén keresztül – bemutatva annak széleskörű társadalmi vetületeit. A huszárság európai elterjedésének története manapság már közismert, azt is tudjuk, hogy Franciaországban sikerült legjobban az adaptáció, de ezen monográfia megjelenéséig az ezzel foglalkozó kutatások részeredményeit ismerhette csak a téma iránt érdeklődő olvasó.

Szerkezetét tekintve a mű a francia-magyar kapcsolatok 17. század végi kezdeteitől a 19. század elejéig, a Bourbon restaurációig foglalkozik a témával. A kuruc mozgalmak – Thököly-felkelés, Rákóczi-szabadságharc – francia királyi támogatásának megismertetése után nagy teret enged a magyar száműzöttek és dezertőrök bemutatásának, részletesen elemezve azok betagozódását a korabeli francia társadalomba, azon belül a királyi hadseregbe. Természetesen megismerhetjük a műből az emigráció első, második, sőt, harmadik generációjának a francia társadalomba és a hadseregbe való beilleszkedését is, több esetben egy-egy meghatározó személy életútján keresztül. A magyar, vagy magyar származású diplomaták, katonák, kalandorok tevékenységének megismerése mellett a francia társadalomba való integrálódásukról, családalapításukról, vagyoni helyzetük alakulásáról is hiteles képet alkothatunk. A könyv végén, mintegy összegzésképpen összehasonlítást kapunk a korabeli Európa, Franciaország felé irányuló politikai-katonai emigrációiról. A könyvet igen gazdag melléklet – ami a forrásokat, irodalmi hivatkozásokat stb. tartalmazza – zárja.

A szerző a korabeli magyar emigráció vizsgálata során elsődlegesen az egyéni életpályákra és azok katonai és politikai jelentőségére helyezte a hangsúlyt. Ez az emigráció a 18. században nagyban hozzájárult a magyar eredetű huszárság európai elterjedéséhez. Az állandó hadseregek létrejötte és a megváltozott hadászati-hadműveleti-harcászati elgondolások felértékelték az úgynevezett „kisháborús” tevékenységeket, aminek a magyar huszárok a törökkel vívott majd 150 éves folyamatos harcok során mesterei lettek. Így azután magyar tisztek és nagy létszámú magyar legénység bevonásával huszáralakulatokat szerveztek szerte Európában, először a franciák, majd a poroszok, dánok, svédek, oroszok stb. Huszáraink a korabeli francia királyi hadseregbe integrálódtak legkorábban, s itt épült be a katonanemesség, a francia társadalom rétegeibe legjobban.

A könyv első részében a magyar emigráció előzményeit, a 18. század első felében megfigyelhető felívelésének, majd későbbi visszaesésének hadtörténelmi és kapcsolattörténeti ismereteit foglalja össze a szerző. Mivel a császári, királyi hadseregben a 17. század végétől már több reguláris huszárezredet is szerveztek, a francia királyi hadseregben éppen ezek ellensúlyozására hoztak létre hasonló egységeket, természetesen elsősorban a Franciaországba menekült magyar emigránsokból, akiket később elzászi németekkel egészítettek ki, hogy az idegen elemek túlsúlya ezekben az ezredekben biztosítva legyen. A szervezés kezdeti nehézségei után az első állandó francia huszárezredet 1720-ban alapította gróf Bercsényi László, Bercsényi Miklós főgenerális fia, aki Rákóczi Nemesi kompániájában szerezte korai hadi tapasztalatait. Ezt követően a francia huszárezredek száma – hasonlóan, mint a császári, királyi haderőben – folyamatosan növekedett egészen a forradalomig, amikor tizenkét huszárezredet tartottak számon, bár a magyarok számaránya 1756 után jelentősen lecsökkent az alakulatokban. A felállított huszárezredek nem csak a „kisháborús” harcmodort, magyarán a portyázást, lesvetést, felderítést, menetbiztosítást stb. adaptálták a francia hadseregbe, hanem a nyugati szemmel izgalmas, egzotikus öltözetet, haj-és bajuszviselést, fegyverzetet és lófelszerelést is, mely bizonyíthatóan kihatott még a 18-19. század fordulójának európai katonadivatjára is.

A mű második részében megismerkedhetünk a magyar emigráció társadalomtörténeti és művelődéstörténeti jellegzetességeivel. A magyar katonai emigráció kezdetben – elsősorban a nyelvi nehézségek miatt – elkülönült a francia társadalomtól, először a francia királyi hadsereg kereteibe illeszkedett be, hasonlóan a többi idegen csapathoz. Az emigránsok első generációja ezért a francia átlaghoz képest kissé későn házasodott, jellemzően a vidéki katonai nemesség leányai közül választva magának feleséget. Fiaik – akik hasonló körből házasodtak – már az átlagnak megfelelő korban kötöttek házasságot. Látható, hogy a magyar–francia családokból származó második és harmadik generáció tagjai is igyekeztek a huszárezredek magyarságát kifejező külső és belső formákhoz ragaszkodni, melyeket egyébként számos rendelkezés is – mint például a hadizsákmány elosztása – elősegített. A század első felében a magyar volt a vezényleti nyelv ezekben az ezredekben, kötődésüket erősítette a magyaros egyenruha és számos olyan hagyomány (bajusz-és hajviselet stb.) megőrzése, amelyek hozzájárultak a magyar identitás fennmaradásához. Világosan látható az is, hogy a magyar emigráció elitjéhez tartozó kiemelkedő jelentőségű személyiségek – például a Bercsényi vagy az Esterházy családok tagjai – tökéletesen beilleszkedtek a korabeli francia társadalom felsőbb rétegeibe is.

A magyar eredetű huszárezredek – mint a francia királyi hadsereg más idegen eredetű egységei – a formálódó francia nemzettudat ellenében – szorosan kapcsolódtak az uralkodóházhoz. A svájci, ír csapatokhoz hasonlóan hűségükre mindenkor számíthatott a király. Ez a bekövetkezett forradalmi időszakban bizonyítást is nyert, ezért sajnos a magyar, vagy magyar származású huszártisztek is menekülni kényszerültek, s csak Napóleon 1802-es amnesztiája után térhettek vissza hazájukba az emigrációból. A szerző megfogalmazása szerint tehát „A franciaországi magyar emigráció nemcsak katonai, politikai és társadalmi jelentőséggel bírt, hanem kultúrtörténeti kuriózum is volt, amelynek hatásai napjainkban is érezhetőek, hiszen valamennyi európai nemzet közül talán a francia ragaszkodik a legjobban e közös hagyományunkhoz, és az egyetlen nemzetközi huszármúzeum is éppen ebben az országban, Tarbes városában található.” (Tóth 2023) Tegyük hozzá, nem mellékesen itt állomásozik a Bercsényi huszárezred jogutódja, a „Bercheny” 1.Ejtőernyős Huszárezred, akinek francia katonái máig magyarul éneklik a Bercsényi-nótát: „Gyenge violának eltörött a szára…”

A könyvet elolvasva, elmondható a szerzőről, hogy nagyon világosan, tisztán fogalmaz. Gondolatmenete logikus, a bemutatott elemek egymásra épülnek. A könyv monográfia, tudományos igényességgel megfogalmazott összegzés, ennek ellenére sem száraz, unalmas. A kötet változatosan illusztrált, megfelelő arányban található benne a releváns információ és az érdeklődést felkeltő és fenntartó korabeli ábrázolás, vagyis a tipográfiáért felelős személy kitett magáért. Külön kiemelném a könyv kialakítását, mely során a keménytáblás, fűzött kivitel, jól megválasztott szín és látványvilág alatt helyezkedik el, Vágó Pál festményrészlete a címlapon pedig kellőképpen megragadja a figyelmet bármely könyvesbolt polcán.  

Pap György

Ezt olvastad?

Középkori és kora újkori metamorfózisok – A Ceræ 2024. évi első virtuális konferenciája

Április utolsó hetében mind tematikai sokszínűségét, mind technikai megvalósítását tekintve rendkívül izgalmas virtuális konferenciát szervezett a Ceræ, a középkori és

X