A Krím és a Római Birodalom

Bizonyára sokan ismerik a latin szállóigét: Veni, vidi vici – azaz: Jöttem, láttam, győztem. Azt is alkalmasint sokan tudják, hogy ez mondás Iulius Caesartól ered. Talán kevesebben vannak tisztában azzal, hogy az a csata, amelyik után a győztes római hadvezér ezt a jelentést küldte haza, Kr.e. 47-ben a kis-ázsiai Zela városánál zajlott. Ebben az ütközetben Caesar ellenfele Pharnakész király volt, aki Kr.e. 60-as évek közepétől egyszerre volt pontoszi és boszporoszi király. Pontosz a mai Törökország fekete-tengeri partvidékén, Kis-Ázsia északi részén, a Boszporoszi Királyság pedig a Krím-félsziget keleti felében, voltaképpen az antik világ szélén helyezkedett el.

A Krím, illetve a Boszporoszi Királyság térképe. Forrás: Schamuder 2013. 155.
A Krím, illetve a Boszporoszi Királyság térképe. Forrás: Schamuder 2013. 155.

Utóbbi a rómaiak szempontjából periferikus helyzete ellenére a Fekete-tenger partvidékének nagy részéhez hasonlóan korán bekerült az antik világ vérkeringésébe. A régi kapcsolatról tanúskodik, hogy már a görög mítoszokban is feltűnik a terület. Euripidész (Kr.e. 480–406) drámája, az Iphigeneia a tauroszok között éppen ehhez a térséghez kapcsolódik. A történet szerint Iphigeneiát, a Trója ostromára készülő Agamemnón lányát, Artemisz istennő megmenti attól, hogy feláldozzák, majd a krími Tauriszba viszi. Tauriszban a lány az istennő templomának papnője lesz. A tauroszok arról nevezetesek, hogy az idegeneket feláldozták Artemisznek, s ebben az áldozatbemutatásban működött közre a papnő. Amikor Iphigeneia testvére, Oresztész és annak barátja Püladész Tauriszba érkezik, Iphigeneia a drámákban szokásos felismerést követően cselhez folyamodva menti meg testvérét és annak barátját, majd velük együtt utazik vissza a hajón görög földre. A sztori ismerete és feldolgozása már a római irodalom kezdeteitől rendre feltűnik a római szerzőknél (Arduini 2002), majd jóval később költemény formájában Goethe és opera formájában Gluck is feldolgozta. Euripidész drámája jól mutatja, milyen képzetek éltek a görögökben a Krím korai (mitikus) történetét illetően. Egy vadász istennő kultusza és az emberáldozat szokása mind arra szolgálnak, hogy civilizációt nélkülöző területként mutassák be a tauroszok földjét; de ezek a jellemzők egyúttal persze az ismeretek hiányát elleplező kliséként is értelmezhetők.

Egy képzet a Krím korai történetéből: Oresztész (középen) egy görög ifjú és egy elegáns hölgy társaságában. A rajz Goethe Iphigeneia Tauriszban c. drámájának 1802-es weimari bemutatójára készült. Forrás: Wikipedia
Egy képzet a Krím korai történetéből: Oresztész (középen) egy görög ifjú és egy elegáns hölgy társaságában. A rajz Goethe Iphigeneia Tauriszban c. drámájának 1802-es weimari bemutatójára készült. Forrás: Wikipedia

A mitikus múltba vetített képet kiegészíti Hérodotosz (kb. Kr.e. 484–425) beszámolója, aki A görög–perzsa háború címet viselő történeti munkájának negyedik könyvében ír a szkíták földjéről, amely bemutatása szerint az Isztrosz (Duna) folyótól a Borüszthenész (Dnyeper) folyó torkolatvidékén át a Tanaisz folyóig (Don) terjed. A „történetírás atyjának” leírása többi könyvéhez hasonlóan itt sem nélkülözi a mondhatni légből kapott néprajzi jellegű érdekességeket, a mitológiai történeteket, a földrajzi adatokat és némi történeti, társadalmi hátteret. Megtudjuk például, hogy télen befagy a tenger és a kimmer Boszporosz (Hérodotosz 4.28.), ami ez esetben az Azovi-tengert és azt a tengerszorost jelentette, amely a Krím- és a Tamany-félsziget között húzódik. A kimmer jelző arra a népre utal, amelyik a szkíták előtt uralkodott ebben a térségben. A területet nemcsak a Boszporosz szó kapcsolja a ma Törökországhoz tartozó, a Fekete-tenger déli bejáratát jelentő tengerszoroshoz, hanem a Kherszonészosz név is. A Kherszonészosz a görög történetíró szerint egy tengerbe nyúló félsziget, amelyen a tauroszok országa elhelyezkedik (Hérodotosz 4.99), de ugyanígy Kherszonészosznak hívták a görögök a Dardanellák nyugati oldalán elhelyezkedő mai Gallipoli-félszigetet. Mindemellett Kherszonészosznak hívták azt a megarai görög gyarmatvárost is, amelynek romjai ma is láthatók Szevasztopol közelében.

A Krím egyik legfontosabb ókori városának, Kherszonészosznak a romjai Szevasztopolban. Forrás: Wikipedia
A Krím egyik legfontosabb ókori városának, Kherszonészosznak a romjai Szevasztopolban. Forrás: Wikipedia

Hérodotosz ebben a színes leírásban nem szentel nagy figyelmet ennek, tudniillik hogy körülbelül a Kr.e. 7. századtól a térségben jelentős számú görög gyarmatváros, kikötő, kereskedelmi lerakat létesült, amelyek a Dnyeper torkolatvidékéhez közeli Olbiától a Don torkolatánál elhelyezkedő Tanaiszig alkottak láncolatot. Mindegyikük szerepet játszott a térség római kori történetében, néhány közülük a bizánci időszakot is átélte, sőt többé-kevésbé a mai napig kontinuus. Tanaisz városának helyén áll a mai Nedvigovka település, a Krím-félszigeti Kercs városa pedig az ókori Pantikapaion (latinosan Panticapaeum) folytatásaként került később kazár, genovai, török fennhatóság alá a történelem során. Feodoszija neve pedig máig hordozza ókori elődje Theodoszia az egykori milétoszi gyarmatváros elnevezését.

Pantikapaion romjai Kercsben. Forrás: Wikipedia

E városok politikai története a Boszporoszi Királyság történetén keresztül kapcsolódott össze a Római Birodalommal. A Boszporoszi Királyság valamikor a Kr.e. 5. század elején lépett a történelem színpadára, s egy rövid kezdeti időszakot követően a század közepétől egészen Kr.e. 108-ig egy helyi dinasztia az amúgy thrákiai eredetűnek tartott Szpartokidák uralma alatt állt. Országuk a Krím keleti részét, valamint a Tamany félszigetet foglalta magában, ahol görög és szkíta népesség élt egymás mellett. A második század végén, vélhetően összefüggésben a nomád népeknek azzal a mozgásával, amelynek során a szarmaták vették át a vezető szerepet a Fekete-tenger északi partvidékén, az utolsó szpartokida király segítséget kért Pontosz uralkodójától, VI. Mithridatésztől. Mithridatész, aki leginkább Róma ellen folytatott három háborújáról ismert, felhasználva a Boszporoszi Királyság nehézségeit birodalmához csatolta a területet, amely az ő tevékenysége révén közvetetten kapcsolatba került a Római Birodalommal (Arrayás Morales 2014). Mithridatész (boszporoszi uralkodóként I. Mithridatész), aki arra koncentrált, hogy hatalmát kiterjessze Kis-Ázsiában, a rómaiaktól elszenvedett veresége után Pantikapaion városában lett öngyilkos.  Birodalmából csak a Boszporoszi Királyság szállt fiára, a jelen írás elején már említett Pharnakészra, aki innen kiindulva próbálta meg visszaszerezni apja egykori kis-ázsiai birtokait. A Caesar szállóigéje révén híressé vált zelai ütközet után Pharnakészt veje meggyilkoltatta, ami egy hosszú ideig tartó trónviszályt indított el. Erre végül Augustus császár közreműködésével sikerült pontot tenni, amikor először Polemón (uralkodott Kr.e. 16–8), majd annak halála után Aspurgus (Kr.e. 8 – Kr.u. 38) uralmát erősítették meg a rómaiak. Aspurgus római polgárjogot kapott, s a császár iránti hűségét azzal is kifejezte, hogy felvette a Tiberius Iulius Aspurgus nevet. Ezt a névviselési szokást az általa alapított dinasztia tagjai is megtartották egészen 341-ig, amikor a Boszporoszi Királyság összeomlott. Érdekességként említhető meg, hogy Aspurgus leszármazottja volt VI./I. Mithridatésznak, így egy római klienskirályság élén majdnem négy évszázadig uralkodtak Róma ádáz ellenségének leszármazottai.

Érme Tiberius Iulius Aspurgus képével. Forrás: Wikidata

Ettől az időponttól kezdve a Boszporoszi Királyság története szorosan összekapcsolódott a Római Birodaloméval. A római közvélekedés szempontjából a terület a birodalom végvidékén helyezkedett el. Sokatmondó, bár alapos kritikát igényel, e tekintetben Ovidius véleménye, aki száműzetését Tomi városában, a Fekete-tenger partvidékén töltötte. Noha a város még a birodalomhoz tartozott, Ovidius mégis lesújtó véleménnyel volt a térségről:

Gyötrelem itt a világ, ellenség itt a vidék is,
senkit sem hajszolt ily távolra a sors,
itt élek, hétágú Ister torkolatánál
egymagám, és dermeszt Észak Csillaga itt.
Colchisinak, neurusnak, géláknak, jazygoknak
gátat vetni alig bír a Danubius is.
Más, kit súlyos bűnnel küldtél számkivetésbe,
nem ment ily rideg és távoli tájra talán.
Nincs ily messzi vidék: hideg, ellenséges ez itt, és
nincs, hol a tenger is így zord jéggé merevült.
Itt ér véget, a pontusi parton, Róma határa,
szomszédunkban már Szarmataföld terül el.
(Ovidius: Tristia/Keservek 2.186–197. Erdődy János fordítása)

Ovidius véleménye valamelyest tükrözi a római szellemi elit Róma központú, a görög–római kultúrát piedesztálra helyező látásmódját. Nem véletlen, hogy a római szerzők leginkább csak nagyobb horderejű eseményekről tesznek említést a térség története kapcsán. Jobb a helyzet az egyéb források esetében. A görög eredetű krími városok jelentős építészeti emlékeket hagytak az utókorra, amelyek még a kortársak figyelmét is felkeltették. Az Augustus korában alkotó földrajzi író, Sztrabón leírja, hogy Kherszonészosz városában két temploma is volt Athéné istennőnek: egy a városban, egy pedig egy tőle nem messze található hegyfokon, ahol az istennő szobra is látható volt (Sztrabón 7.4.2.). Kherszonészosz romjait 2007-ben Ukrajna hét csodája közé választották, együtt például a kijevi Szent Szófia székesegyházzal. Pantikapaion városában pedig Apollón, Démétér, Dionüszosz és Kübelé templomainak létezéséről tudunk. A boszporoszi királyok görög, ill. római mintára pénzt is vertek. E tevékenységüknek köszönhetően nemcsak hiánytalanul ismerjük az uralkodók sorát, hanem megállapítható uralkodásuk pontos ideje is.

Pantikapaion romjai Kercsben. Forrás: Wikipedia

A római időszakra vonatkozóan a feliratok nyújtanak további értékes adalékokat a térség megismeréséhez. A Fekete-tenger északi partvidékének feliratos anyagát külön gyűjteményben is közzéteszik, amelynek kezdetei a 19. század végére nyúlnak vissza, amikor orosz kutatók közzétették az Inscriptiones antiquae Orae Septentrionalis Ponti Euxini graecae et latinae (IOSPE) c. gyűjteményt, amely az eredeti kezdeményezés folytatásaként, bővítve és frissítve immár online formában érhető el. A feliratok jelentős része – sajnos – töredékes, zömük görög nyelvű. Utóbbi még az olyan feliratokra is igaz, amelyek római tárgyúak.

A nyilvánvalóan római polgárjoggal bíró Titus Aurelius Calpurnianus Apollonides tiszteletére állítanak egy görög nyelvű, nagyszabású megtisztelő feliratot Kherszonészosz polgárai (IOSPE 3.39). A középkori fürdő területén talált felirat datálása Kr.u. 173/174. A felirat eleje nem maradt ránk, így nem világos, mi a számos megtiszteltetés (aranykoszorú, szobrok, polgárjog stb.) adományozásának az oka, de a szövegből kiderül, hogy a városban ez idő tájt működött népgyűlés, városi tanács és utóbbinak volt titkára. A várost legalább három arkhón irányította, valamint más, a város rendjéért felelős tisztségviselők (prodikosz, nomophülax) is működtek. A kitüntetett praktikus előjogokat is kapott, mint például a szabad hajózás jogosultságát, vagyis mind béke, mind háború idején háborítatlanul használhatta a város kikötőjét.

Ugyanezt a kiváltságot több nauklérosz is megkapta a második században (IOSPE 3.26-28), ami azért is volt jelentős, mert a Krím-félsziget a Fekete-tengeri hajózás révén kapcsolódott be az antik világ gazdasági kapcsolathálójába. A Krím-félszigeti városok gazdasági hátterét már a Kr.e. 5. században a gabonakereskedelem adta (Schmauder 2013), amiről egy későbbi korszakra vonatkozóan Sztrabón is tudósít:

„A Theodosiáig terjedő tengerparti hegyvidéket kivéve a félsziget többi része egészében sít és termékeny, nagyon jó gabonatermő, mert bármilyen szedett-vetett ekevassal felhasítva is harmincszoros magot ad. … Régebbi időkben innen szállították Hellasba a gabonát, és ebből a mocsárból sózott halakat.” (Sztrabón 7. 4.6. Földy József fordítása).

A sózott halak mindkét összetevője helyben rendelkezésre állt. Pantikapaion és Phanagoreia környékén az Azovi-tenger és a Kercsi-szoros jege alól ásták ki a földrajzi szakíró beszámolója szerint a delfin nagyságú tokhalat (7.3.18), s ugyanő tudósít sópárolók meglétéről is (7.4.7.). Megtermett a szőlő is, jóllehet a hideg miatt különleges védelmet kellett adni neki:

„Azt is mondják, hogy a Bosporosnál a szőlőtőkét télen valósággal beássák, amennyiben sok földet hánynak rá.” (7.3.18).

A halászat, gabona- és szőlőtermesztés mellett, a partvidéktől távolabb lakó nomád törzsek húst, tejet, tejtermékeket állítottak elő.

A Római Birodalom nem csupán a kereskedelem kapcsán húzott hasznot a félszigetből. Caligula császár vezette be a prostituáltak különadóját, aminek mértékét naponta egy szeretkezés árában határozta meg: ex capturis prostitutarum quantum quaeque uno concubitu mereret (Suetonius: Caligula 40.). A különös rendelkezés kiváltotta a jog- és gazdaságtörténészek érdeklődését (Grüll 2017, 330; Péter 2004, 289; Flemming 1999), de jelen szempontból azért érdekes, mert feliratos forrás bizonyítja, hogy a Krím-területén is beszedték (CIL 3. 13750).

A Fekete-tengeren folytatott kereskedelem és saját érdekei védelmére a Római Birodalom külön flottát hozott létre, amelyet classis Pontica elnevezés alatt tartunk számon (Wheeler 2012, Forisek 2020). A tengeri útvonalak ilyen biztosításán túlmenően más eszközöket is igénybe vett a római nagyhatalom. Erről még a térség iránt kevés érdeklődést mutató római szerzők is beszámolnak. Tacitus az Évkönyvek (Annales) 12. könyvében leír egy olyan trónviszályt, amelybe római csapatok is beavatkoztak. III. Mithridatész (Kr.u. 38–46) és Kotüsz (latinosan Cotys, Kr.u. 46–63) viszályából Claudius római császár támogatásának köszönhetően utóbbi került ki győztesként. A trónjáról a rómaiak által letett Mithridatész felkelését az tette lehetővé, hogy a helyzet rendezésére a térségben Aulus Didius Gallus vezetése alatt álló római csapatokat visszavonták, s csak csekély helyőrség maradt a színtérén C. Iulius Aquila vezetésével. Mithridatész ezen felbátorodva támadta meg Kotüsz erőit, de kudarcot vallott. Tacitust a helyi viszonyok kevéssé érdeklik, inkább a római kézre került Mithridatész bátor és méltóságteljes viselkedésének bemutatására koncentrál (Tacitus Annales 12.15–21). Az viszont más források híján is nyilvánvaló Tacitus szövegéből, hogy a területen római csapatok állomásoztak.

Kotüsz uralmának is a római keleti politika változása vetett véget. Kr.u. 63-ban Nero császár tartományi igazgatás alá szervezte a területet, vagyis közvetlen római irányítás alá vonta. Nero kiterjedt és intenzív keleti politikát folytatott, amelynek fő színtere a Parthus Birodalom elleni fellépés és a Fekete-tenger déli partvidéke volt. Minden bizonnyal e politikai–katonai tevékenység északi szárnyát kívánta biztosítani azzal, hogy a provinciális igazgatást kiterjesztette a Krímre (Vitale 2013). A rövid életű tartományi lét pár éven belül megszűnt, amikor Galba császár Rheszkuporiszt, a Nero által trónfosztott Kotüsz fiát helyezte a királyság trónjára.

A következő szűk évszázad egybeesett a Római Birodalom fénykorával, ami a már említett alapokon álló intenzív gazdasági-kulturális kapcsolatokat jelentett római katonai jelenlét és befolyás mellett. A római katonaság állomásoztatását számos felirat mutatja. Több római egységről, illetve azok ide kirendelt különítményéről van tudomásunk. Az 1837-ben felfedezett Kharax (Charax, ma: Kap Ai-Todor) erődje volt a római „megszállás” központi támaszpontja. Itt állomásozott legio I Italica, majd később a legio XI Claudia egy különítménye. Feliratokról ismerjük egyes parancsnokaik, mint például Tib. Plautius Felix Ferruntianus vagy a prostituáltak adójával kapcsolatosan is előkerülő Arrius Alcibiades nevét. A cohors I Thracum Syriaca equitata feltűnése az epigráfiai anyagban talán nem meglepő. A térségben a környező népek harcmodorára tekintettel szükség volt a lovas egységek jelenlétére, s a thrákok vagy thrákiai sorozásúak is érthető módon tűnnek fel. A kutatók számára nem teljesen egyértelmű, hogy például Olbia vagy Pantikapaion római helyőrsége a kharaxi tribunus vezénylete alá tartozott-e, de az bizonyosnak látszik, hogy a Fekete-tenger északi partvidékén és a Krímben állomásozó rómaiak Moesia Inferior (ma kb. Bulgária északi része) tartomány hadseregének alárendeltségébe tartoztak, vagyis a Balkánhoz kötődtek (Zubar 1995. Sarnowski – Zubar 1996.).

Kharax maradványai. Forrás: Wikipedia

A Krímmel kapcsolatba hozható római katonaságnak nemcsak a helyszínen maradt fenn emlékei. A bulgáriai Preslavból (az egykori Moesia Inferior területén) került elő egy olyan feliratos sztélé, amelyet egy olyan római katona állított, aki szolgált a boszporoszi háborúban (in bello Bosporano), s szerencsésen szabadult meg a barbár földön fenyegető sok veszélyből. A felirat közelebbről nem határozza meg a konfliktust, de a feliratállítás idejéből és egyéb körülményekből a térség elismert kutatója Tadeusz Sarnowski arra következtetett, hogy a kérdéses háborúnak a Kr.u. 190-es években kellett megesnie. Alighanem arról lehetett szó, hogy a Boszporoszi Királyság uralkodója II. Szauromatész (Kr.u. 174–210) felhasználva az akkoriban dúló római polgárháborúkat megpróbálta kiterjeszteni fennhatóságát a független poliszként működő Kherszonészoszra. A kísérletet követő római büntetőexpedíció jelenhetett meg a legio I. Italica katonájának bulgáriai feliratán, amennyiben Sarnowski értelmezése helytálló. (Sarnowski 1991)

A 3. század első felében még meglehetősen élénk életet mutatnak a feliratok. Egy bizonyos Valerianus (IOSPE 3. 146) megtisztelő feliratot kap, mert oszlopok állítására adományozott pénzt Kherszonészosz városában. Ugyanott Aurelius Timokrates Aphrodité temploma számára tesz adományt (IOSPE 3. 140). Egy kicsivel távolabb a Dnyeszter torkolatvidékén fekvő Tyras városa pedig Alexander Severus császár (Kr.u. 222–235) tiszteletére emel megtisztelő feliratot (IOSPE 1. 28.). A térség másik oldalán, Tanaisz városában pedig fennmaradt két kőbe vésett felirat. Az egyik töredékes, a másik viszont teljes szövegű. A töredékes felirat a már említett II. Szauromatész uralkodása idejéből származik, a második pedig fia uralma alatt keletkezett. Valószínűleg mindkettő a város főterének felújítására utal a harmadik század elején.

Tyras romjai a mai Bilhorod-Dnyisztrovszkijban. Forrás: Wikipedia

Az a márvány sztélén fennmaradt felirat (IOSPE 3. 51), amelyet Parthenos isten tiszteletére állítanak Kherszonészosz tisztségviselői, már egy sötétebb helyzetről árulkodik. A felirat elrendeli, hogy a városlakóknak hálát kell mondaniuk az istenségnek, mert megmentette őket, majd később a környező barbárok heves támadásait is megemlíti. A 3. század első feléből származó városi határozat annak a népvándorlásnak a hullámveréséről tanúskodik, amely később végső soron a pusztuláshoz vezetett. Keveset lehet tudni arról, miként élte meg a Krím a Kr.u. 3. század közepétől kezdődő időszakot, amikor a Római Birodalmat császárok, ellencsászárok és trónkövetelők viszályai nyomasztották, külső támadások (pl. a gótoké) pusztították. Kharax helyőrsége is ekkor, kb. a 3. század közepén távozott. Pantikapaion városából, ami az uralkodók székvárosaként is szolgált, több sírfeliratot ismerünk még a 4. századból is, de többnyire az „itt nyugszik” sablonszöveg és egy név alkotja őket. A városból az utolsó éremverés 332-ből adatolható. Hamarabb tűnnek el a források Tanaisz városát illetően, itt ugyanis Kr.u. 244-ből származik az utolsó datálható felirat; valószínűleg a következő évtizedekben esett gót és herul támadások áldozatául a város. Ammianus Marcellinus a 4. századi római történetíró ennek ellenére még úgy írja le a környéket, mintha mi sem történt volna Hérodotosz vagy Sztrabón óta:

„Közel van ide a messzire terjedő Maeotis tó, melynek bő forrásaiból nagy mennyiségű víztömeg zúdul a Panticape tengerszoroson át a Pontusba. Jobb felől van a Phanagorus és a Hermonassa sziget, amelyeket a görögök ernyedetlen szorgalommal tettek lakhatóvá. A tó legtávolabbi, legszélsőbb részén nyelvben és szokásban igen különböző népek laknak: az ixomaták, a maeoták, a iazygok, a roxolanusok, az alanusok és a melanchlaenusok és a gelonusokkal együtt az agathyrsosok, ahol bőven található a gyémántkő. Még ezeken túl is élnek különféle népek, de ezekről keveset tudunk, mert mélyen a szárazföld belsejében laknak. A Maeotis bal oldalához közel van a Cherronesus, virágzó görög gyarmatokkal. Az itt élő emberek lakóhelyükhöz ragaszkodó, békés természetű telepesek, megfogják az eke szarvát, és a föld terméséből élnek.” (Ammianus Marcellinus 22.8. Szepesy Gyula fordítása.)

Ammianus, aki a leírását a 360-as évek elejének történetébe szúrja bele, akkor élt és alkotott, amikor a hunok már kiszorították a térségből a gótokat: Kherszonészosz városa 370-ben hun kézre kerül. A leírás így aligha a való helyzetet tükrözte. Az utolsó boszporoszi uralkodó, VI. Rheszkuporisz (303–342), aki még a dinasztia hagyományainak megfelelően a Tiberius Iulius nevet is viselte, Ermanaric gót király támadásának esett áldozatul. Országa területét – hacsak rövid időre is – a gótok foglalták el.

A Krím utolsó boszporoszi uralkodójának, Rheszkuporisznak a halotti maszkja. Forrás: Wikiwand
A Krím utolsó boszporoszi uralkodójának, Rheszkuporisznak a halotti maszkja. Forrás: Wikiwand

Rheszkuporisz arany halotti maszkja és sírjának egyéb mellékletei, sorsukkal áttételesen mintegy előrevetítve a közelmúlt történetét, a szentpétervári Ermitázsban láthatók. Birodalomból birodalomba: „Historia vero testis temporum, lux veritatis, vita memoriae, magistra vitae, nuntia vetustatis.

 

Takács Levente

 

Borítókép: A Krím egykor és ma: Kherszonészosz romjai a modern Szevasztopolban. Forrás: Wikipedia

Felhasznált irodalom:

Arrayás Morales, Isaías: La integración del Mar Negro en el mundo romano (ss. II-I a.C.). Latomus 73 (2014) 938–967.

Arduini, Paolo: Il tema di Oreste in Roma antica. Studi Classici e Orientali 47 (2002) 235–288

Flemming, Rebeca: Quae Corpore Quaestum Facit: The Sexual Economy of Female Prostitution in the Roman Empire. The Journal of Roman Studies 89 (1999) 38–61.

Forisek Péter: A classis Pontica rövid története. In: Papp KláraBárány Attila Pál–Kerepeszki Róbert–Pallai László (szerk.) Kultúra, művelődés, agrárium. Tanulmányok ifj. Barta János 80. születésnapjára. Debrecen, 2020, 25–32.

Grüll Tibor: A Római Birodalom gazdasága. Budapest, Gondolat Kiadó, 2017.

Péter Orsolya Márta: Scortum, lupa, meretrix. A prostitúció a klasszikus római jog forrásaiban In: Jakab Éva (szerk.) Tanulmányok dr. Molnár Imre egyetemi tanár 70. születésnapjára. Szeged, 2004, 275–291.

Sarnowski, Tadeusz: Barbaricum und ein bellum Bosporanum in einer inschrift aus Preslav. Zeitschrift für Papyrologie und Epigraphik 87 (1991) 137–144.

Sarnowski, Tadeusz–Zubar, Vitalij, M.: Römische Besatzungstruppen auf der Südkrim und eine bauinschrift aus dem kastell Charax. Zeitschrift für Papyrologie und Epigraphik 112 (1996) 229–234.

Schmauder, Michael: Das Bosporanische Reich – Kornkammer Athens und Vorposten Roms. In: Die Krim. Goldene Insel im Schwarzen Meer. Griechen – Skythen – Goten. Darmstadt, Primus Verlag 2013, 153–157.

Vitale, Marco: Kolchis in der hohen Kaiserzeit: Römische Eparchie oder nördlicher Aussenposten des Limes Ponticus. Historia: Zeitschrift für Alte Geschichte 62 (2013) 241–258.

Wheeler, Everett L.: Roman Fleets in the Black Sea: Mysteries of the „Classis Pontica”. Acta Classica 55 (2012) 119–154.

Zubar, Vitalij M.: Zur römischen Militärorganisation auf der Taurike in der zweiten Hälfte des 2. und am Anfang des 3. Jahrhunderts. Historia: Zeitschrift für Alte Geschichte 44 (1995) 192–203.

Ezt olvastad?

2021. augusztus 4-én távozott a földi létből Pátkai Róbert evangélikus püspök, az Irsai Evangélikus Gyülekezet egykori segédlelkésze.