Téli csoda szerzetesekkel – Szűz Mária Társaságának embermentő apácái egy óbudai kertben

Már 1926-os alakulásakor is az ország legkisebb szerzetes rendje volt, és most is az a Szűz Mária Társasága. Ám a története igazán kiemeli, naggyá teszi őket. Három lelkes, fiatal római katolikus egyetemista lány kezdeményezéséből nőtt ki a rend. Majd jött a második világháború és a székhelyükön, a Vörösmarty utcában zsidókat mentettek az Andrássy út 60. árnyékában. Pont 75 éve Mindszenty József hercegprímás hagyta jóvá a hivatalos megalakulásukat. Majd feloszlatták őket is, de illegálisan egy óbudai kiskertben, házikóban tovább működtek. Természetesen a „szétszóratás” idején ezt a kis vallási csoportot is megfigyelték. A rendszerváltozást követően alapítójuk, Ván Zsuzsanna megkapta a Világ Igazai kitüntetést. 1993-ban, tehát 30 éve hunyt el. Hogy mit kell tudni erről a rendről? Mikor és kik hozták létre, és milyen események fűződnek még hozzájuk? Végső István történész beszélgetett a rend vezetőjével, Feldhoffer Magdolna testvérrel a Budapest III. kerületi Táborhegyen.

Feldhoffer Magdolna MSV (fotó: Végső István)

Hogyan jött létre a Szűz Mária Társasága?

Szűz Mária Társasága 1926-ban indult: három lelkes, fiatal egyetemista, illetve éppen végzett lány egy kis bérelt szobába összeköltözött: dr. Jóskay Katalin, Krausz Katalin Terézia és Ván Zsuzsanna. Szűkös körülmények között éltek – amint mesélték: egy asztal volt a konyha, egy hokedli a kápolna, egy lavor a fürdőszoba, három ágy és egy szekrény a teljes berendezés. Havonta váltották, hogy ki legyen az elöljáró, de végül nem akarták már Ván Zsuzsannát leváltani. A Mária utcai Jézus Szíve templomba jártak, jezsuita atyák voltak a gyóntatóik – páter Kipper, p. Somogyi, p. Bangha, végül mindannyiuknak p. Zsíros Ferenc SJ, a Szív újság akkori szerkesztője lett a lelki vezetője. Amikor ő először találkozott a „vállalkozásukkal”: „elvegyülve az emberek között, a papság segítségére lenni” – megkérdezte: Na és milyen lesz a ruhájuk? Mire ők: Hát ezen még nem gondolkodtunk. Akkor ő így nyugtázta: Akkor bízom benne, még lehet magukból valami. Sokat segített nekik bölcs tanácsaival, figyelmeztetéseivel sőt munkát is adott nekik: a Szív újságban megjelentek cikkeik. Hamarosan kicsi lett a szoba, mert jöttek újabb tagok: a felvételhez nem kértek hozományt, sem magasabb iskolai végzettséget, csak imádságos lelkületet, apostoli buzgóságot és a közös életre való alkalmasságot. Először 6 kis gimnazista fiúval elindították a Collegium Josephinumot a papságra készülő, szegény, vidéki fiúk számára, akiket a plébánosuk ajánlott. Szinte minden évben költözködtek a növekvő létszám miatt – egyre nagyobb lakásokat kellett bérelniük. Ennek kapcsán kerültek kapcsolatba gazdag, főúri családokkal, akik közül többen nemcsak a lakást adták bérbe, hanem a kollégistákat is pártfogolták. A legfőbb pártfogó az Eszterházy család volt – ők 1938-ban komoly kölcsönt adtak a Szűz Mária Társaságának, hogy házat vehessenek a Vörösmarty utcában. Ekkor már 50 körül volt a tagok száma is és a kollégistáké is. A nővérek – egymást testvéreknek hívták – nemcsak ezt a kollégiumot működtették, hanem több helyen az országban 2-4 fővel lelkigyakorlatos házat vezettek, plébánia nélküli filiákon foglalkoztak gyerekekkel, fiatalokkal, hittant tanítottak, kántor, sekrestyés feladatot láttak el (Mesterháza, Kisdér, Szaporca, Jászberény, Kolozsvár, Dunaszerdahely) kértek.

Ván Zsuzsanna (forrás: museum.hu)

Hogyan állt a ki az ordas emberüldözéssel szemben a Szűz Mária Társasága?

A Vörösmarty utca 34-ben laktak, a Terézvárosi templomhoz tartoztak, az ottani plébános, Hévey kérésére ők is mint hitoktatók foglalkoztak azokkal, akik keresztlevelet kértek. Később, amikor az üldözés erősödött, és a keresztlevél sem mentesített, befogadtak a házukba ún. „svéd védett gyerekeket” 14 éves kor alatt, felnőtt nőket is, akiket hősies módon (Az Andrássy út 60-nal egy háztömbben voltak, a pincén keresztül átjárás is lehetséges volt) megmentettek. Okosan jártak el, mert a sárga kenyérjegyeket sehol nem váltották be, nehogy kitudódjon, hogy kiket rejtegetnek. A kis kenyéradagjaikat is megosztották, és csodálatos módon az élelem is kitartott még a front alatt is, amit a pincében kellett átvészelniük. Mindenki életben maradt, 50 fő, többnyire kisfiúk és néhány felnőtt asszony köszönheti életét Isten után a bátor, hős szerzetesnőknek. Az élelmezéssel kapcsolatban volt egy csodálatos esemény. Már nehéz volt élelemhez jutni – az akkori gondnok B Molnár Mária járt ki, hogy konzerveket vásároljon, – megjárta a környék összes légópincéjét, sűrűn volt már légiriadó. Az egyik hajnalban egy másik fiatal nővérrel kimentek gyalog a kétkerekű kordét húzva Csepelre, a nagybani vásárcsarnokba, hogy káposztát vegyenek savanyításra. A gazda azonban csak úgy adott nekik, ha megveszik az egész rakományt. Hirtelen kellett döntenie – hát megvette… A gazda elszállította nekik az egész stráf-kocsira való káposztát, legurították a pincébe, és mindet feldolgozták. Még hordókat is kellett vásárolni, amit mind megtöltötték. Ez a savanyúkáposzta mentette meg őket a front idején, még a szomszédokból is jöttek az éhes emberek, és nekik is tudtak adni.

A szerzetesek egykori központja, a Collegium Josephinumon található emléktábla (ma a Pest Megyei Főügyészség homlokzatán). Budapest, VI. kerület, Vörösmarty utca 34/a.

Budapest ostroma a magyarsors egyik sarokköve. 1944/45 fordulóját hogyan tudták túlélni?

Bizony, a tüzelőjük is fogytán volt, feldarabolták a bútorokat, hogy ne fázzanak. Egyszer csak beállított egy SS-ruhás férfi – a vér is megfagyott bennük. – „hoztam egy teherautó fát”. Azután kiderült, hogy az egyik gyereknek az édesapja volt. Sok izgalmat éltek át akkor is, amikor már a pincébe költöztek az összes gyerekkel, fönt a házban orosz katonák tartózkodtak. A fiatal nővéreket a szenes-pincében, a szén tetejére bújtatták és a bejáratot szekrénnyel bezárták. Ők észlelték először, hogy tűz van fönt a házban, Mire a többiek észrevették, már lángolt az emelet. Csak nagy nehézségek között tudták a tüzet megfékezni, mert kevés volt a vizük. A szomszédok is hoztak vizet, meg az udvaron a havat, olvasztották. Aztán történt egy csodás téli esemény is. Az egyik szobában a födém kiégett, terjedt az épületben a tűz. Aztán teljesen megmagyarázhatatlan módon a tűz egy bútornál, amin egy kis szentkép állt, ami Szent Józsefet ábrázolja. Minden kiégett körülötte, megégettek a holmik, de tovább nem terjedt a tűz. Mai s őrizzük ez a kis szentképet, amihez 1945 telén ez a csodás esemény fűződött.

Mit történt a renddel a szétszóratás idején?

1945 májusától lassan jöttek a szülők a gyermekekért. Lassan véget értek a nagyon nehéz hónapok, aztán z következett, amire számítani lehetett. a 1948-ban államosították az iskolákat, a Collegium Josephinumot is be kellett zárni. Maga a Szűz Mária Társasága, pont 75 éve 1948 decemberében kapta meg Rómából az engedélyt, hogy egyházmegyei jogú szerzetes-rendként működhet. Állítólag Mindszenty József hercegprímás, bíborosnak ez volt utolsó hivatali ténykedése, hogy a jóváhagyást megadta, és Ván Zsuzsannát megbízta, hogy új tagokat felvehessen. Az ő kezébe tehettek fogadalmakat, akkor is, ha majd titokban kell működni. A hercegprímást nem sokkal később már el is vitték, és a szomszédjukban lévő Andrássy út 60-ban őrizték. Mivel ilyen közel laktak,, a Szűz Mária Társaságát még a szétszóratás előtt kilakoltatták. Ávós teherautókkal szállították el: a kápolna berendezését a néhány házzal arrébb levő „Oltáriszentség” kápolnába vitték, A nővéreket 3 helyre: A Sioni-nővérek Sas-hegyen levő házába, az Üllői úti „Örökimádó nővérek” házába és néhányukat bútorokkal együtt a Jablonka úton levő kertes házba. Ezt a házat Anna nénitől örökölték meg, akit a háború alatt a házukba fogadtak és gondoztak. Amikor 1950-ben megvonták a szerzetesek működési engedélyét, és szedték össze a nővéreket., a mieink közül 2 nővért találtak meg egy Baranyai faluban és Jászberénybe, meg Piliscsabára gyűjtötték be. Azután őket hamarosan elengedték – talán mert civil ruhában voltak, és nem tartották őket igazi apácáknak. Ezután a társaság fiatal nővéreit hazaküldte az elöljáró és azokat is, akik meg tudták oldani, hogy a rokonság befogadja őket, elengedte. Az idősebbeknek próbáltak a környéken lakhatást és állást szerezni. Többségüknek volt pedagógus végzettsége, de nem alkalmazták őket. Volt aki sekrestyés vagy kántor állást kapott vidéken  többen az Egyesült Izzóban kaptak munkát Ván Zsuzsanna a Népstadion építésénél dolgozó raboknak hordta az ivóvizet. Többeknek segített felvenni a kapcsolatot a családjukkal, a magával vitt uzsonnát nekik adta – persze úgy, hogy ki ne tudódjon… A 1960-as években már néhányan taníthattak vidéken, Ráckevén, Telkiben, Budajenőn.

Feldhoffer Magdolna MSV (fotó: Végső István)

Itt, a hegyen sokan szerették és keresték Ván Zsuzsanna nővért. Tanács, betegség, szinte bármivel lehetett hozzáfordulni. Tudna erről mesélni?

Itt a környéken akkoriban még sok gyümölcsös kert volt, kevesen laktak állandóan, mindenki ismerte egymást, mint egy faluban. Ván Zsuzsanna már nyugdíjas volt, sokat tartózkodott itthon. Felkeresték őt csak úgy beszélgetni – Bartos úr, aki egy kicsit különc ember volt, rendszeresen jelentkezett. A Csúcs-hegyi kápolnában P. Orosz jezsuita atya „bújt el”, ő is, ha néha lement a városba, hazafelé menet benézett a nővérekhez. A szomszédban lakott egy kisfiú. neki mesét kellett mondani, a másik szomszédban egy kislány, akire rendszeresen vigyázott. Jött hozzá fiatal lány, hogy tanácsot kérjen, kihez menjen feleségül… Jött háziasszony, ha valami hiányzott a főzéshez, sütéshez, kölcsönkérni és aztán „letette a kisszéket”. Ha valamilyen egészségügyi problémája volt valakinek, arra is kapott jó tanácsot. A háziorvos is jött időnként, vagy csak erre járt, bejött, mert Zsuzsika nénivel jókat lehetett beszélgetni. Szerették őket a környéken: állandóan hárman laktak itt: Ván Zsuzsanna, B Molnár Mária és Karádi Katalin, Terézia, de sokszor jött „vendég”, valamelyik nővér vidékről – ők is tartották a kapcsolatot az elöljáróval.

Ön hogyan emlékszik vissza Ván Zsuzsanna alapító nővérre? Milyen ember volt?

Amikor 1979-ben először jöttem ide a hegyre, megfogott az az egyszerűség, szinte szegényes környezet, ahogyan itt éltek. Igen kedvesen érdeklődéssel figyelt, minden érdekelte. Akkor már nagyon gyöngén látott és nehezen járt – járókeretet használt. Mindig örömmel vette, ha meglátogattam. Soha panaszkodást nem hallottam tőle. Szeretett a régi eseményekről mesélni és igen érdekesen adta elő. Határozott egyéniség volt, de ugyanakkor alázattal, egyszerűen tudta kérni, amire szüksége volt. A mindennapi eseményekben is igazi Istenre figyelő és hálás lelkületű volt. Valamilyen elfoglaltsága mindig volt: olyan amit el tudott végezni: előkészíteni valamit a konyhában, vagy a kerti munkákhoz, egyszerű csíkos takarókat, párnákat horgolt. Tudatosan törekedett az egyszerű életre és ezt kérte másoktól is: Ahogyan a Szűzanya élhetett Názáretben, mi is arra törekedjünk. Gyakran mondta, amit Prohászka püspök mondott neki a bérmálásakor: „mutassa meg az embereknek, hogy Jézus itt élt köztünk”. Azt is többször mondta: „a testvérek legyenek szentek, de senkit ne próbáljanak szentté avatni”; „Ne az emberek tetszését keressük, hanem az Istenét.” Ván Zsuzsanna valóban így élt, jó volt a közelében lenni. A rendszerváltás után, 1991-ben megkapta a Yad Vashem „Világ Igazai” kitüntetést. 1993-ban hunyt el. 1995-ben posztumusz megkapta a Bátorságért Érdemjelet is.

Ván Zsuzsanna (forrás: museum.hu)

Kik voltak még a főbb oszlopai a rendnek Ön szerint? Kikre emlékszik vissza nővérek közül így?

Az alapításkor Ván mellett dr. Jóskay Katalin és Karádi Katalin, Terézia nővér voltak az igazi oszlopok: Katalin józan, bölcs javaslataival, Terézia mélyen imádságos, csöndes lelkületével. Mindhárman szívós munkabírással, sok humorral és a szegénység elviselésével tudták a társaságot életben tartani és gyarapítani. Sokáig hármójuk fizetése volt az egyetlen bevétel, amiből fizetniük kellett a nagy lakások bérletét, az egyre gyarapodó testvérek élelmezését, az újonnan jött fiatal testvéreket pedig még taníttatták is. A háború idején B Molnár Mária, mint gondnok „tartotta életben” a közösséget az ügyes, élelmes beszerzéseivel. Ő gondoskodott a szétszóratás idején az idős testvérekről, az újrainduláskor pedig ő intézte a kárpótlásokat, irányította az építkezéseket és újra indította a Collegium Josephinumot, de most nem fiúk, hanem egyetemista lányok részére. Dr. Németh Ilona, Ica testvér a szétszóratás idején nagy lelkesedéssel, odaadással de titokban foglalkozott a fiatal lányokkal. A lakásán gyűltünk össze rendszeresen, vagy más testvérek lakásán, vidéken szervezett lelkigyakorlatot. Majd az újrainduláskor is volt fiatalokból álló csoportja, Szervezett gyermek és ifjúsági táborokat itt a hegyen – főleg nagycsaládos illetve gyermekotthonban élő fiatalok részére. Jó kapcsolatot tartott a kollégiumban élő lányokkal is. Az Aga utcai Gyermekotthonban dolgozott először nevelőtanárként, aztán pszichológusként, végül igazgatója lett az intézménynek. Súlyos betegségét nagy türelemmel viselte, még betegágyán is törődött volt tanítványaival. Viszonylag fiatalon, 64 évesen halt meg.

Feldhoffer Magdolna MSV (fotó: Végső István)

A rendszerváltás után hány fővel indultak újra? Mi volt a tapasztalatuk, a nővérek szívesen tértek vissza?

A rendszerváltáskor 26 nővér élt a Szűz Mária Társasága tagjaként. 1995-re készült el úgy a rendház a Jablonka úton, hogy többen is lakhattak már benne. Fokozatosan összesen tízen költöztünk be. A többiek egyrészt idősek voltak, vidéken laktak és a családban illetve a plébánián számítottak rájuk. Voltak, akik a szétszóratás idején csatlakoztak a közösséghez, és még a munkahelyhez kötődtek. A közösségi életet meg kellett tanulni, mindenki már az önállósághoz szokott, nem volt egyszerű, főleg azoknak, akik előtte nem is éltek közösségben. Hárman még eljártunk dolgozni, a többiek már nyugdíjasok voltak, többnyire itthon tartózkodtak. A kollégium is elindult, az is adott feladatot. Mindig volt olyan is, akik már ápolásra, gondozásra szorult.

Hogyan él jelenleg a Szűz Mária Társasága? Hányan vannak, milyen szolgálatot végeznek?

Jelenleg kilencen tartozunk a Szűz Mária Társaságához, többnyire idősek vagyunk már, itt a rendházban hatan élünk. Akik itthon tartózkodunk, naponta 4-szer közös imádságra gyűlünk össze, este még szentségimádást tartunk. napközben ad feladatot a kert, a konyha, a gyümölcsökből lekvárt főzünk. Most is van, akit már ápolni kell. Kifelé is dolgozunk: van aki hitoktat, az egyik testvér lelki kísérést végez, egy másik szükség szerint idősek otthonában, ill. a plébánián igeliturgiát vezet, betegeket látogat, és áldoztat. Nyáron gyermekeknek tábort vezetünk, lelkigyakorlatot szervezünk, csoportokat fogadunk. A Collegium Josephinum már nem működik, helyette az Ifjú lámpás missziós közösség immár harmadik évfolyamát indítja itt nálunk. Lelkes fiatalok 10 hónap alatt elmélyülnek az Isten-kapcsolatban, szép imaéletet alakítanak ki, és közösséget építenek, majd más fiatalokat buzdítanak. Maradt még néhány régi kollégiumi lakónk, és befogadtunk a háború elől menekülőket is. Vasárnaponként délután 4 órakor van nálunk szentmise a Jablonkai úton.

Végső István

Ezt olvastad?

2024. február 24-én, a Kárpátaljai Szövetség székházában mutatták be a Közel 80 éve történt című tanulmánykötetet, a Gulág- és Gupvikutató
Támogasson minket