A világ legnagyobb hatalmú vezetője? – Hszi Csin-ping

Ki a világ legnagyobb hatalmú vezetője? Ha ezt a kérdést feltennénk az utca emberének, valószínűleg olyan válaszokat kapnánk, mint az amerikai elnök, esetleg a német kancellár vagy Vlagyimir Putyin. Egyesek nyilván hoznának olyan gazdag vállalkozókat, mint Bill Gates, Jeff Bezos vagy Elon Musk. Esetleg felmerülne Soros György neve. Valószínűleg kevesen mondanák Hszi Csin-pinget, Kína jelenlegi vezetőjét.

Stefan Aust és Adrian Geiges könyve azonban pont ezt állítja, szerintük ugyanis a Kínai Kommunista Párt főtitkára jelenleg a világ legnagyobb hatalmú politikai vezetője. A könyv arra vállalkozik, hogy megmutassa az olvasónak, hogy vajon kicsoda Hszi Csin-ping? A szerzők igen erős állítást tesznek, ami a könyv fülszövegén olvasható: „Olyannak akarjuk bemutatni, amilyen – már amennyire ez lehetséges.”

Stefan Aust – Adrian Geiges: Hszi Csin-ping – a világ legnagyobb hatalmú embere, 2022, Corvina Kiadó, 264 oldal. (Kép forrása: a kiadó honlapja)

A könyvről

A mű eredeti kiadása 2021-ben jelent meg Németországban, a magyar kiadás Balázs István fordításának köszönhetően idén jelent meg a Corvina Kiadó gondozásában. A könyv terjedelme 264 oldal, így nem egy különösebben hosszú írás.

A művet 13 fejezetre tagolták, melyek eleinte kronologikus sorban követik egymást, majd a negyedik fejezettől kezdve különböző témákat dolgoznak fel. Ennek megfelelően az első fejezet főleg a koronavírus-járvány tapasztalatival foglalkozik. A második fejezetben a Hszi család és Hszi Csin-ping múltjával ismerkedhetünk meg, míg a harmadik fejezet Hszi korai politikai karrierjével és feleségével ismertet meg minket. A negyedik fejezettől kezdve a mű már kevésbé kronologikus sorban halad. Rögtön a negyedik fejezet a korrupció kérdését hozza fel és Sztálinnal von hasonlatot, majd az ötödik Hszi Maohoz való viszonyát taglalja. A hatodik fejezet Konfucius tanai és a kommunizmus „összefércelését” mutatja be, a hetedik Kína csúcstechnológiás forradalmába nyújt bepillantást, míg a nyolcadik fejezet témája a Kínában élő ujgurok helyzete, illetve a Kommunista Párt és a dalai láma viszonya.

Mao Ce-tung és Hszi Csin-ping holografikus portréja egy kínai boltban (Kép forrása: Wikipedia)

A kilencedik és a tizedik fejezetben a könyv inkább a jelenre, és némiképp a jövőre koncentrál. Előbbi Kína zöld programját, míg utóbbi Kína „Új Selyemút” tervét vázolja. A tizenegyedik és tizenkettedik fejezet a két legkomolyabb diplomáciai problémával foglalkozik: a tizenegyedik az USA és Kína kapcsolatát – első sorban Trump elnöksége alatt –, míg a tizenkettedik fejezet Hongkongot és Tajvant helyezi középpontba. Az utolsó fejezet egyfajta összefoglalóként működik és igyekszik választ adni arra, hogy mi motiválhatja Hszit és Kínát.

A fejezetek hossza azonban igen változatos. Például a Hszi Csin-ping párkereséséről, feleségéről és a hatalom megszerzéséről szóló fejezet több mint harminc oldal, miközben a Maohoz és maoizmushoz fűződő viszonyáról mindössze nyolc oldalon értekeznek. Szintén rövid, mindössze tíz oldal az USA-val folytatott kereskedelmi háborúról szóló fejezet is.

Hszi Csin-ping 2019-ben (Kép forrása: Wikipedia)

Politikai életrajz vagy kínai útikönyv?

Politikai életrajzot írni nehéz, különösen, ha kortárs politikusról van szó, aki ráadásul, még életben és hatalmon is van. Tovább nehezíti a helyzetet, ha a politikus épp a világ egyik vezető hatalmának legfontosabb pozícióját foglalja el – ilyen esetben megkerülhetetlen valamilyen politikai állásfoglalás.

A kevés rendelkezésre álló információ miatt az olvasó úgy érezheti, hogy igazából Kínáról olvas, ahol Hszi Csin-ping megjelenik ugyan – hiszen mégis csak ő a vezető! – de nem ő van a középpontban. A szerzők komoly munkát végeztek, rengeteget interjúztak és kutattak Kína kapcsán, viszont a legtöbb interjúalany inkább Kínáról, a Kínához fűződő viszonyáról beszélt. Így viszont nem is ismerjük meg igazán a kínai pártfőtitkárt.

Hszi Csin-ping Vlagyimir Putyin [balra az első] társaságában a BRICS vezetőinek találkozóján 2014-ben (Kép forrása: Wikipedia)

Ráadásul a két német újságíró szinte sohasem foglal állást, sőt! Minden fejezet legalább egy kis részénél éreztem azt olvasás közben, hogy a szerzők azt akarják bemutatni, hogy Kína milyen jó ország, ahol jó az élet. A könyvben egymás mellett megfér a finom kritika, de Kína dicsérete is. Például a digitális forradalomról szóló fejezetben egy oldal terjedelmen belül olvashatunk az egyik kínai vállalat borzalmas munkakörülményeiről, valamint egy legendákba és népmesékbe illő esetről, miszerint egy gyári alkalmazottjuk tíz év munka után saját vállalkozásba kezdett és ma már a korábbi munkaadójánál is nagyobb céget vezet.

Hszi Csin-ping 2012-ben beszédet tart – balra Hillary Clinton, jobbra mögötte Joe Biden, aki később az Amerikai Egyesült Államok elnöke lett (Kép forrása: Wikipedia)

Véleményem szerint problémás az a megközelítés is, hogy a könyv utolsó fejezeteiben – kis túlzással – a szerzők gyakorlatilag több teret engednek Donald Trump volt amerikai elnök szidalmazásának és kritizálásának, mint Hszi Csin-ping személyének. Szintén problémásnak érzem, hogy bár 15 oldalon foglalkoznak Hong Kong és Tajvan ügyével, egyértelmű állásfoglalás elmarad Kína ellenében.

Viszont bizonyos szempontból ez a könyv pozitív tulajdonsága is. Mivel a szerzőpáros nem próbál igazságot tenni a vitás kérdésekben, így az olvasó a különböző álláspontokat is megismerheti a témák kapcsán. A könyvben megszólalnak tibeti lakosok a dalai lámához fűződő viszony kapcsán, pekingi lakosok az olimpia előtt, de szóhoz jutnak az ujgur területekről menekülők is. Mellettük megjelennek viszont a „zsánerinterjúk” is, amiket a sajtóval készítettek, amiket a szintén ujgur területeken lévő táborokban készíthettek újságírók, de rendszeres megszólaló Sigmar Gabriel volt német gazdasági miniszter és Jörg Wuttke, aki Németország és az Európai Unió gazdasági ügyeit képviseli Kínában.

Hszi Csin-ping a brit parlamentben 2015-ben (Kép forrása: Wikipedia)

Összegezve

Arra a kérdésre, hogy ajánlanám-e a könyvet, a válasz igen, de javaslom hozzá, hogy komoly fenntartással és forráskritikával álljunk minden egyes mondatához. Összeségében érdekes műről van szó, amelyből megismerhető a modern Kína és annak hatalomgyakorlási machinációi, valamint arra is választ kaphat az olvasó, hogy miért lehet sikeresebb Peking a „nyugati” demokráciáknál. Azonban ha valaki Hszi Csin-pinget, az „elnököt” szeretné megismerni, az csalódni fog. Ahogy a „régi” Kína császárait titokzatosság lengte körül, úgy marad meg ez a köd a mai Kína „császára” kapcsán is. Hszi Csin-pinget csak hiányos életrajzi adatok, kevés személyes – főként politikusoktól származó – beszámoló és kimunkált beszédeinek szavain keresztül látjuk.

Lengyel Ádám

Ezt olvastad?

Történelmi léptékkel mérve nem tűnik hosszúnak az az alig egy évtized, mire Magyarország a NATO tagjává válhatott, onnantól kezdve, hogy
Támogasson minket