Egy „játék” a háborúról – a This War of Mine-ról történész szemmel

2014-et írunk, mikor is a lengyel 11bit Studios kiadta az eddigi legfajsúlyosabb játékát, a „This War of Mine-t”. A stúdió munkásságát a lengyel kormány 2022. június 28-án ingyenessé tette az iskolák számára, ezzel elősegítve a történelem és nyelvórákon a tanulók számára, hogy megérthessék egy háború mindennapjait, borzalmait. De miért is lett olyan kiemelkedő alkotás a „This War of Mine”?

Legfőbb érdekessége abban rejlik, hogy egy olyan szeletét mutatja be a háborúnak, melyet eddig maximum – szerencsére – csak filmekből tapasztalhattunk meg. A többi háborús játékkal ellentétben nem egy kiképzett katonát alakítunk, hanem egyszerű, a túlélésért küzdő csoportot, akik próbálják átvészelni a háború poklát. Rideg, megrázó, és túlságosan közeli, hiszen a játék az 1992-es szarajevói ostromot (a boszniai háború egyik legvéresebb és leghosszabb ideig tartó ostroma volt, a maga három és fél évével és 19 ezer áldozatával) veszi alapul, noha egy fiktív (Pogoren) város roskadozó társasházának oldalnézetéből áll az egész 7-8 órás kampány. Maga a játék kinézete rendkívül egyszerű, 2,5D-s platformer típusba sorolható, a legfőbb cél pedig a túlélés.

A játék az úgynevezett „rogue-like” (véletlenszerűen generált cselekmény, nincs mentés, permanens elhalálozás) vonalat képviseli, hiszen sosem történik két ugyanolyan eset a végigjátszások során. Nagyon sok minden múlik a kezdő 3 fős csapaton, hiszen itt jön képbe a jaték egyik fontos eleme: a csapat menedzselése. Az alapkoncepció két részre osztható: nappalra és éjjelre. Mivel nappal az utcákat a háború és a velejáró orvlövészek uralják, ezért ezt az időszakot a játék kraftolásra, az az különböző eszközök és tárgyak készítésére használja fel. Az alapvető ellátmányokon (étel, különböző orvosságok/kötszerek) felül természetesen szükség lesz pihenésre szolgáló ágyakra, rádióra, télen melegedéshez szükséges kályhára, fára, de még az esővízgyűjtőre is, mely a tiszta vizet biztosítja túlélőink számára.

Ezek megszerzéséhez kapcsolódik a játék másik fontos eleme, az éjszakai portyázás. Ebben a lehetőségben ki tudjuk választani a megfelelő túlélőt – minden túlélőnek különböző feladatokban van nagyobb tapasztalata, akit kiküldhetünk gyűjtögetni a környező házakba. Értelemszerűen ez a dolog oda-vissza működik, tehát nappal muszáj megerősíteni a roskadozó lakást, hiszen a többi házban megbújó túlélő ugyanúgy portyázásra indul az éjjel, és ha a lakásunk nem elég biztonságos, akkor bármi megtörténhet.

A játékmenet egyszerű, minimalista, poin-and-click jellegű. A képivilág szürke, lehangoló, a hangok és az effektek is ezt erősítik. Felmondott beszéd nincs a karakterek esetében, csak szövegbuborékokban érkező üzenetek, melyeket melankólikus gitárzene kísér. Ezeket töri meg legtöbbször a háború beszűrődő szörnyűségeinek a hangja, vagy a különböző időjárással járó hangok. Minimalista stílusával ellentétben mégis van egy kiemelkedő pontja a játéknak, mely az atmoszféra, melyre egyáltalán nem lehet panasz. Nincs helyes vagy rossz döntés, túlélés van, feketén-fehéren. Talán pontosan ezért annyira szívbe markoló, nyomasztó, nehéz alkotás a „This War of Mine”. Az éjszaka borzalmai alatt olyan döntéseket kell meghoznunk, melyeknek súlyos következményei lehetnek. Karaktereink különböző emóciókkal reagálnak az első emberölésre, a folyamatos depresszió tizedelheti a csapatunkat, a világban uralkodó körülmények pedig saját akaratot is biztosíthatnak: van, aki nekivág a nagyvilágnak egyedül, van, aki csak soha többé nem hajlandó felkelni.

Olyan morális kérdéseket feszeget a játék, hogy még beleképzelni is nehéz magunkat abba, hogy ezek a való életben megtörténtek, és megtörténhetnek, elég csak a jelenlegi szomszédos helyzetre gondolni. Szinte minden találkozás egy új karakterrel élet vagy halál kérdéséről való döntést hoz magával.

Kisegítjük-e a hajléktalant étellel? Megmentjük-e társunkat a bajban? Jogosan rabolunk-e ki egy idős házaspárt a saját túlélésünk érdekében? És még megannyi nehéz kérdés felsorolható, a véletlenszerű generálás miatt pedig tényleg a legszörnyűbb dolgok történhetnek meg.

A programnak nincs igazán győztese a végén, hiszen a 40 nap túlélése után sincs feloldozás, nincs happy end. Csak megtört emberek maradnak, egy meggyötört városban.

A legtöbb videójátékkal ellentétben a „This War of Mine-al” nem élvezet játszani. Azt a földi poklot mutatja be, melyet mindenki szeretne elkerülni, és soha át nem élni. Üzenete mindenki számára tanulságos, letaglózó és elrettentő: a háború egyáltalán nem játék! Fontos kiemelni, hogy magát a háborúzást egyáltalán nem dicsőíti, használt karaktereinket pedig nem heroizálja a program. Pontosan ezért volt kiemelkedő döntés a lengyel kormánytól, hogy biztosítja a lehetőséget az iskoláik számára, hogy a fiatalabb generáció egy interaktív programban érzékelhesse a háború azon részét, melyet eddig még nagyon kevés helyen lehetett látni.

Patócs Viktor

Ezt olvastad?

Németország, a vonakodó szövetséges?

Ha Németország katonai potenciáljáról érdeklődnénk, az átlagember valószínűleg egy pacifista országot vázolna fel nekünk – vagy kiegészítve némi romantikus „nosztalgiával”

X