A Vitézi Rend megalapozása – 4. rész: a Vitézi Rend megszületése

A Vitézi Rend megalapozását bemutató cikksorozatunk befejező része a szervezet megszületésének közvetlen előzményeit tárja az olvasó elé. 1920. augusztus 29-én jelent meg először a hír: Horthy Miklós kormányzó az első világháborúban kitűnt hős katonák megjutalmazását tervezi. Az e célból kiosztandó, úgynevezett vitézi telkek létesítéséhez nem kevés földterületre volt szükség. Első lépésként országos telekfelajánlási akció vette kezdetét, de az adományozható földállomány gyarapodása és a jelentkezők száma egyaránt elmaradt a kormányzati várakozásoktól. Ráadásul az új – sokak szerint már létrehozásakor is elavult – intézménnyel szemben számos kritika is megfogalmazódott. Bár az első vitézavatás előtt két hónappal is botrány árnyékolta be a nemes célkitűzés megvalósítását, az új szervezet alapjainak lerakását siker koronázta: 1921. május 22-én megszületett a Vitézi Rend.

A Vitézi Rend legénységi állományú – jellemzően földművelésből élő – paraszti származású hősök földhöz juttatását tűzte zászlajára. A nemes célkitűzésnek erőteljesen ellent mondott, ezért általános felháborodást váltott ki 1921 márciusában a szatmári római katolikus székeskáptalan ezer katasztrális holdat kitevő földfelajánlása. A klerikus testület ugyanis a hírek szerint ebből háromszáz holdat Benárd Ágoston népjóléti és munkaügyi miniszternek, további 60-60 holdat négy közvitéznek szánt.

A rászorulók mellett egy miniszter elsők között történő megadományozása már eleve okot adott volna a felzúdulásra, de a terület átadása évtizedes bérlők szerződésének felmondásával is járt. A birtokrészt ugyanis ekkor már húsz éve hatvanhárom kisgazda bérelte társas alapon, akik az eltelt két évtizedben berendezkedtek birtokukon és tanyát is építettek. A világháború kitörésekor közülük huszonketten, családtagjaik közül hatvannégyen – összesen nyolcvanhatan – vonultak be katonának, de csak hetvenhatan tértek haza. A háború után várták, hogy a Nemzetgyűlés meghozza a földbirtokreformról szóló törvényt, amely alapján a bérelt földhöz jogigényt szerezhetnek.

Sérelmük miatt a Nemzetgyűléshez és a kormányzóhoz fordultak, hogy jogorvoslatot keressenek a hatalmas földterületet uraló szatmári káptalan döntésével szemben, amely együtt járt a volt katonákat földbérlettüktől történő megfosztásával Benárd miniszter javára.

Az ügyet először a baloldali sajtó kapta fel: Benárd Ágoston

„a háború alatt ezredorvos és egy, a fronttól távol elhelyezett tábori kórház parancsnoka, a legvitézebbül kiküzdötte a háború egész tartama alatt – a magasrangú tiszturak nemi szükségleteinek ápolónők és egyéb »önkéntes« kisegítők felhasználásával való gondos és pontos kielégítését… Ugyanezt a dr. Benárdot a háború előtt a budapesti »hölgyek« kedvelték, mert ha »bajba jutottak« ez a lovagias orvos […] mindenkor készséggel állt rendelkezésükre. És ugyanaz a Benárd Ágoston ötszáz [sic!] holdas »vitézi telket« kapott, amelyről százhúsz [sic!] bérlőcsaládot kellett kikergetni, hogy a vitéz nőorvos urat háborús érdemeiért méltóan meg lehessen jutalmazni. Hogy Benárd urat holmi lopásokkal is állandóan megvádolták, az már olyan csekélység, amit fölemlíteni sem érdemes.”

– írta az Egyesült Államokban megjelenő Előre. (Előre, 1921. február 5. 6.)

A Népszava ugyancsak Benárd Ágoston vitézi címre való méltatlanságát ragadta meg a történetben:

„Amint látható, a szatmári káptalan csínyje sikerült, feledve csapot-papot, mi is tűvé tesszük az összes harctereket, Hőfer-jelentéseket, kutatunk az Alkotmány harctéri tudósításaiban és az összes tudózsidóknál [sic!], csakhogy egy körömfeketényi vitézi tettet kihámozzunk, amely babérként övezné miniszterünk közmondásosan magas homlokát.” (Népszava, 1921. március 27. 6.)

A Bécsben megjelenő Jövő teljes egészében közölte az érintett gazdák bérletét felmondó levelet, amelyet a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége küldött számukra. Továbbá arra helyezte a hangsúlyt, hogy a közvitézeknek mindössze 60-60 holdat szánt a székeskáptalan. A cikk szarkasztikusan megjegyezte:

„Ez természetes is, hiszen a négy tiszapüspöki vitéz sokkal kevesebb vitézséget tanúsíthatott a fronton, mint a káptalan ezredorvosa, a hadosztály egészségügyi intézeténél.” (Jövő, 1921. április 6. 6.)

Ami Benárd Ágoston vitézségét illeti, hőstettéről a Magyar Távirati Iroda számolt be 1939-ben A világháború naplójából című sorozatában. Az itt közreadottak szerint Benárd a szabadkai 4. honvéd huszárezred II. osztályának orvosfőnökeként a Krakkó-környéki Bodsanow községnél a legnagyobb ellenséges tűzben, saját életének kockáztatásával megmentette a súlyosan sebesült Tóthvárady-Asbóth Ödön huszárszázados életét, akit a legveszélyesebb helyzetben elsősegélyben részesített és ezzel az elvérzését megakadályozta. E bátor és bajtársias magatartásáért a legfelsőbb elismerésben részesült. Utóbbi kitüntetés – ismertebb nevén Signum Laudis – azonban nem érte el a vitézi mértéket, tehát az bizonyos, hogy a miniszter nem e fegyverténye alapján nyert felvételt a Vitézi Rendbe.

A felajánlott vitézi telek ügyének valós hátterét 1991-ben Tolnay Gábor agrártörténész publikációja világította meg. Tolnay kutatása szerint Tiszapüspöki község bérlői – akik a szatmári káptalantól béreltek földet – 1920. október 6-i keltezéssel panaszos levelet írtak a földművelésügyi miniszterhez. Azt sérelmezték, hogy a káptalantól ők hatvanheten bérelnek egy 1.330 katasztrális holdat kitevő birtoktagot, amiből a káptalan most felajánlott 320 holdat vitézi teleknek. Ennek kapcsán azt a kérdést fogalmazták meg, hogy miért pont ebből a tagból szakítanak ki vitézi telket? Kérték a minisztériumot: hasson oda annak érdekében, hogy bérletükben maradhassanak. A minisztérium véleményt kért a vármegyei gazdasági felügyelőtől ahhoz, hogy érdemben el tudja bírálni a bérlők panaszát. A felügyelő azt válaszolta, hogy nem támogatja a kérelmezőket, mert olyanokról van szó, akiknek 50–150 katasztrális hold saját földjük is van. Ugyancsak ez volt a véleménye a falu jegyzőjének is. Végül a Vitézi Rend Széktartósága 1921. augusztus 30-i keltezéssel írt a minisztériumnak, hogy a káptalan a vitézi telkek kihasításának körülményeit megvizsgálta és megegyezett a bérlőkkel, akiknek aggályoskodása ezzel megszűnt.

A Vitézi Rend megalapozásának folyamata 1921 áprilisában már országosan széles körben ismert volt, amit az alábbi eset is jól mutat: a szegedi rendőrkapitányság arról értesült, hogy néhányan a város területén gyűjtést folytatnak az adományozandó vitézi telkek felszerelésének költségeire. A kapitányságnak azonban nem volt tudomása arról, hogy efféle gyűjtésre akár a minisztérium, akár a város polgármestere engedélyt adott volna. Figyelmeztette hát a hatóság a közönséget, hogy a fenti célból adományért hozzá forduló személyeket a rendőrség által igazoltassa és a kapitányság vezetője által nem láttamozott gyűjtőívekre adományt ne adjanak. Tehát már az is előfordult, hogy csalók megpróbáltak visszaélni a Vitézi Rend támogatására vonatkozó felhívással.

Áprilisban már az is tudvalevő volt, hogy május közepe táján kezdi meg a Vitézi Szék a vitézi telkek szétosztását. A késlekedés oka továbbra is abban rejlett, hogy a kérvényezők csak nehezen tudták beszerezni a szükséges adatokat és igazolásokat, amelyekhez a Vitézi Szék ragaszkodott annak érdekében, hogy senki ne jusson érdemtelenül vitézi telekhez. Az első leendő vitéz, akit megismerhetett a közvélemény – és ezáltal az első vitézavatás dátumát is –, Szokolits Imre, Sopron városánál alkalmazott útmester volt.

Horthy Miklós kormányzó az elsőnek kiválasztott huszonnégy vitéz számára a vitézi telek adományozásáról szóló okiratot 1921. május 21-én írta alá. Másnap délelőtt a budavári királyi palota Zsigmond kápolnájában bensőséges ünnepség keretében került sor a Vitézi Szék és az első megadományozottak eskütételére és vitézzé avatására. A leendő vitézek még az ünnepség előtt kihallgatáson jelentek meg a kormányzónál, aki a Mátyás-teremben bensőséges keretek között fogadta őket. Horthy valamennyiükkel elbeszélgetett és örömének adott kifejezést, amiért vitézségüket az állam földadománnyal jutalmazhatja.

Az avatási ceremónián az államfő – akit a Vitézi Szék tagjai a testület 1920. szeptember 25-én tartott alakulóülésén főkapitánnyá választottak – mint a Vitézi Rend főkapitánya a szentélyben foglalt helyet. A szentély előtt álltak a leendő vitézek és a Vitézi Szék tagjai: Nagy Pál gyalogsági tábornok; szandai Sréter István tábornok; Simonfalvy Tihamér nyugalmazott vezérkari ezredes; kükümezői és tapolylucskói Bánó Kálmán alezredes; bilkei Lipcsey Márton őrnagy; sepsibaconi Toókos Gyula vezérkari őrnagy; Igmándi-Hegyessy Géza testőrőrnagy; Magasházy László őrnagy, első szárnysegéd és gálócsi Gálócsy Zsigmond főhadnagy, a Vitézi Rend főszéktartója. Mellettük álltak a Vitézi Szék további tagjai: dr. Barsy Aladár miniszterelnökségi osztálytanácsos a Miniszterelnökség részéről; Szecsey József miniszteri tanácsos a belügyminisztérium részéről; Tirtzka Károly ezredes a Honvédelmi Minisztérium részéről; dr. Börtsök Andor miniszteri tanácsos, az Országos Földbirtokrendező Bíróság másodelnöke az Igazságügyminisztérium részéről; dr. Matyasovszky Miklós miniszteri tanácsos, az Országos Földbirtokrendező Bíróság tanácsnoka a Földművelésügyi Minisztérium részéről; báró Papp Géza vezérigazgató a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége részéről és dr. Beleznay Andor kabinetirodái tanácsos, a Kabinetiroda képviseletében.

Az oltár és a szentély bejárata között állt az esküasztal, rajta feszület, kehely, a Szentírás, a Vitézi Rend szabályzata, a vitézi díszkard és a pajzs. Az ünnepség misével kezdődött, amelyet Gyarmaty János tábori lelkész celebrált. Az istentisztelet után Gálócsy Zsigmond főszéktartó karddal háromszor ráütött az e célra készült díszpajzsra s ezzel megkezdődött az eskütétel szertartása, amelynek során Gyarmaty olvasta fel az eskümintát. Ezután Nagy Pál gyalogsági tábornok, mint a vitézek főkapitány-helyettese, átnyújtotta a díszkardot Horthy kormányzónak, aki a féltérdre ereszkedett vitézeket jobb vállukon megérintette a karddal s ezzel vitézekké ütötte őket.

Nagy Pál volt az, aki feltűzte a kormányzó mellére a vitézi jelvény első példányát, majd Horthy járt el hasonlóan az új vitézek esetében. Az egyházi ünnepség után az új vitézek visszatértek a Mátyás-terembe, ahol aláírták az esküokmányt.  Ekkor használták nevük előtt először a vitéz jelzőt. A megadományozott vitézek a Vitézi Szék tagjaival együtt közös ebéddel fejezték be az ünnepséget, amelyen Nagy Pál tábornok köszöntötte fel a főkapitányt.

Az eseményről tájékozódva az emigrációs baloldali sajtó is kinyilvánította véleményét:

„Kifacsarodik az ember szíve, hogy mi mindent kell egy szegény magyar vitéznek elviselnie, azért a rongyos kis földért, amit a hálátlan haza a jólvédett hadtápszolgálati kínlódásokért neki smucig módon kiutalványozott. […] Vitézek lettek a leggyávább póltronok!” (Jövő, 1921. május 24. 4.)

1921. május 22-én megszületett a Vitézi Rend. A hosszas előkészítő munka után ezen a napon lettek vitézek a Vitézi Szék tagjai és az elsők között kiválasztott megadományozottak. De miért is volt olyan fontos a Vitézi Szék tagjainak és az első körben megadományozott vitézeknek az eskütétele, még az első nagyszabású vitézavatás előtt? Elsősorban azért, mert a Vitézi Szék tagjai, mint a Vitézi Rend törzskapitányai lettek hivatottak a vitézi telkeket ünnepélyes keretek között átadni a megadományozott vitézeknek, továbbá ekképpen alapozták meg az első nagyszabású vitézavatást. 1921. augusztus 21-én, a királyi várkertben aligha lehetett volna már felavatott vitézi széktagok nélkül lebonyolítani 200 elbírált jelentkezőnek az avatását. De talán ennél is nagyobb jelentőséggel bírt az első vitézavatás abból a szempontból, hogy már júniusban sor kerülhetett az első vitézi telek átadására Miskolcon. A Vitézi Rend tehát 1921. augusztus 21-én úgy jelenhetett meg a széles nyilvánosság előtt, hogy akkor már kitűzött céljait elkezdte megvalósítani.

A Vitézi Rend megalapozása után aztán következhetett a szervezet bővítésének és további építésének időszaka. A nagyszabású bővítését szolgálta a vitézi telek adományozásáról szóló 3.670/1921. B. M. eln. számú belügyminiszteri körrendelet, amely valamennyi vármegye alispánjának és törvényhatósági város polgármesterének szólt. A rendelet kötelességévé tette az említett vezetőknek, hogy írassák össze a hatóságuk területén élő feddhetetlen honfiakat, akik előreláthatólag a vitézi mértéket megütik. A Vitézi Szék ugyanis minél szélesebb körben és lehetőség szerint annak a községnek a határában – avagy közvetlen szomszédságában – kívánt vitézi telkeket adományozni, amelyben a jogosult tartózkodik, hogy ezáltal még inkább érvényt szerezzen a hősöket méltán megillető különös tiszteletnek. A Vitézi Rend létszámának felduzzasztására tehát meg volt a politikai szándék, azonban a kiosztható vitézi telkek gyarapodásának üteme elmaradt a várakozásoktól. Bár történtek kiemelkedő felajánlások, a nagybirtokosok jelentékeny része elzárkózott az adományozás megtételétől.

Kurucz Ádám

A cikk illusztrációjaként szolgáló korabeli rajzok és fotók digitális utómunkálatait a szerző végezte.

Felhasznált források

8 Órai Ujság, 1921. május 24.

8 Órai Ujság, 1921. május 24.

Belügyi Közlöny, 1921. június 19.

Budapesti Hirlap, 1921. május 24.

Budapesti Hirlap, 1921. május 24.

Előre, 1921. február 5.

Jövő, 1921. április 6.

Jövő, 1921. április 6.

Jövő, 1921. május 24.

Kecskeméti Közlöny, 1921. április 19.

Köztelek, 1921. július 23.

MNL OL Magyar Távirati Iroda (a továbbiakban: MTI) Napi Hírek, 1939. december 7. 2. kiadás

Népszava, 1921. március 27.

Pesti Hirlap, 1921. február 23.

Szegedi Uj Nemzedék, 1921. április 15.

Tolnay Gábor: A Nagyatádi-féle földreform végrehajtásának néhány sajátossága. Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei példák alapján Agrártörténeti Szemle, 33. (1991) 1–4. 66–113.

Uj Barázda, 1921. május 14.

Uj Barázda, 1921. május 24.

Uj Nemzedék, 1921. május 24.

Uj Nemzedék, 1921. május 24.

Uj Nemzedék, 1921. május 24.

Világ, 1921. március 27.

Világ, 1921. március 27.

Ezt olvastad?

Száz éves a szakorvosi címek használata hazánkban

Száz éve annak, hogy Magyarországon a betegségek kezeléséhez kvalifikált szakorvosok segítségét kérhetjük. A Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium 1924. december 1-jén

X