Az állambiztonsági iratok kutatásának új lehetőségei

Hogyan látta és láttatta az államhatalom a különböző ellenzéki és ellenkulturális jelenségeket? Hogyan ábrázolható és kutatható az állambiztonság és az ellenkultúra viszonya a keletkezett iratok alapján? Miként változott a rendszerváltás óta az állambiztonsági iratok törvényi szabályozása és kutatása? Többek között ezek a kérdések merültek fel az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti levéltárában az ÁBTL és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóköpont – COURAGE – Gyűjtemények hálózata című kutatóprogram közös szervezésében megvalósult Állambiztonság és ellenállás: az állambiztonsági iratok kutatásának új lehetőségei című konferencián.

Apor Péter. Fotó: Beöthy Balázs

Az egyes országokban egészen más felfogásban és mechanizmus szerint működnek az állambiztonsági levéltárak, melyek szorosan összefüggnek az adott ország emlékezeti kultúrájával. Helyenként a levéltár az iratok közzétételéért történő küzdelem élére áll, máshol kevésbé kezdeményező szerepfelfogást tud magáénak. Bár történtek ez irányban kezdeményezések, még mindig kiaknázatlan téma a levéltárak működésének összehasonlító elemzése – foglalta össze a COURAGE vezető kutatója, Horváth Sándor (MTA Történettudományi Intézet) a jelenlegi helyzetet. Amint Cseh Gergő Bendegúz, az ÁBTL főigazgatója hozzáfűzte, az intézmény aktív szerepet vállalt és jelentős szerepet játszott abban a folyamatban, mely során a nyilvánosság viszonylag gyorsan és nagy mennyiségben megismerhette az egykori állambiztonsági szolgálatok iratait. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy az ÁBTL elődje, a Történeti Hivatal ás a Levéltár nem tekintette az állambiztonsági szolgálatok jogutódjának magát.

Tóth Eszter (ÁBTL) a Levéltár struktúrájának változásait követte nyomon előadásában, ami azért is fontos.  történeti kutatási téma, mert ez nagyban meghatározza azt, hogy a levéltárat használó történészek milyen történeti kontextusban és hogyan mesélik el a múltat. Ennek a háttérnek a megismerése a COURAGE kutatóprogram egyik célkitűzése is a gyűjtemények történetének feltárásával, legyen szó levéltárakról, múzeumokról, köz- vagy magángyűjteményekről.

Cseh Gergő Bendegúz ezután azokat az informatikai megoldásokat mutatta be, amelyek a kutatókat és a nagyközönséget segítik az ÁBTL honlapján keresztül az akták megismerésében. Az ÁBTL honlapján és kutatótermében elérhető digitális szolgáltatások az ÁBTL-t az egyik legtöbb digitális kutatási lehetőséget nyújtó levéltár közé sorolják, de még számos területen lehet előre lépni. Például a korszerű adatbányászati (data mining) eszközök alkalmazásával (mely algoritmusok alapján összefüggéseket és hivatkozásokat keres a szövegekben) a digitalizált források tartalmi párosítását is gyakran automatizálni lehet, de erre még csak kezdeti törekvések történtek a történeti kutatásban. 

Horváth Sándor. Fotó: Beöthy Balázs

A szekció zárszavaként Horváth hozzátette, hogy a levéltárak saját erőforrásokra támaszkodva gyakran párhuzamosan építik a digitális adatbázisaikat, holott ez nem magától értetődő, el lehetne gondolkodni szélesebb összefogáson. Ennek egyik kerékkötője, hogy Magyarország még nem csatlakozott a DARIAH programhoz, mely nemzetközi szintű informatikai megoldásokat keres és egységes informatikai hátteret nyújt az archívumok minél egyszerűbb használhatóságát célozva. A csatlakozás költségeit a megspórolható távlati költségek bőségesen fedeznék, nem beszélve a tudományos hozadékról. Már az egyes intézmények digitális keresőmotorjainak kombinált használata is teljesen felülírja a fond alapú hagyományos kutatói keresést (mint például az ÁBTL online kutatói adatbázisa). Az új kutatói gyakorlatok a múlt megismerésének is újabb módjait teszik lehetővé, szinte szükségszerű, hogy az ilyen módon létrejött történeti reprezentációk más szempontokat érvényesítenek mint korábbi kutatások, ezzel is segítve a múlt megértését.

Gyarmati György. Fotó: Beöthy Balázs

Gyarmati György, az ÁBTL korábbi főigazgatója Az ellenkultúra forrástöredékei az államszocializmus korának magyar titkosszolgálati irataiban című előadásában két kínálkozó perspektívát vetett fel: közelíthetünk a kérdéshez úgy is, hogy mit értett az állambiztonság ellenkultúrán, de az állambiztonsági iratok értelmezését is jelentheti az ellenkultúra fogalmának tükrében. Ez nem csupán az iratok másfajta olvasatát teszi lehetővé, hanem más dimenzióba helyezi a kulturális ellenállás fogalmát is. Gyarmati György hangsúlyozta azt is, hogy a történelmi értelmezhetőséghez elengedhetetlenül szükséges más forráscsoportok, így a magánarchívumok bevonása, melyekből együttesen válik lehetővé egy komplex történeti leírás. Előadása végén pedig a nap folyamán többször előkerülő kérdést tette fel: hogyan születik az ellenkultúra? Irodalmi példák alapján – többek között Kassák Lajos 1948 után betiltott munkásságát és Esterházy Péter 1979-ben megjelent, ellenzéki alkotásként is értelmezhető Termelési regényét felhozva – mutatott rá a fogalom több rétegű használhatóságára.

Müller Rolf. Fotó: Beöthy Balázs

Müller Rolf a levéltárban őrzött állambiztonsági és történeti fényképgyűjteményről beszélt, melyek igen gazdag terepét kínálják a történeti megismerésnek. Az iratokat tartalmazó dossziék mellékleteként fennmaradt, vagy éppen albumokba rendezett felvételek több csoportba sorolhatók: a személyi nyilvántartás fotóiról, a rendőrségi fotózás képeiről, valamint a politikai rendőrség fényképes igazolványairól tettesek és áldozatok egyaránt szembenézhetnek velünk. A felismerés, azonosítás funkciója a rendszerváltás után a nyilvánosság előtti felismertetés szándékába fordult át. Ehhez szemléletes példaként a Terror Háza Múzeum “Tettesek és áldozatok” falát hozta fel az előadó, jelezve az effajta képi megjelenítésre vonatkozó társadalom- és emlékezetpolitikai igényt is. A fényképek azonban, folytatta Müller, ki voltak és vannak téve státusváltásoknak is. Az ugyanazon képen szereplő személy megítélése megváltozhatott és sokszor valóban meg is változott: aki 1948 előtt tettesi szerepkörben tűnt föl, áldozattá vált a kommunista rendszerben, vagy akit 1989 előtt tettesként jelenítettek meg, 1989 után az áldozat szerepébe került. A portrék mellett a személyi követés során készült felvételek esetlegességük és titkos készítésükből fakadóan a leghűségesebb lenyomatai a mindennapoknak. Megjelenik a napi rutin, a szokványos és kevésbe szokványos cselekedetek sokasága: az épp kávézó megfigyelt személytől, a feleségét megcsaló férfin át a bujkáló közösségek életéig a fényképek ablakot nyitnak a hétközapokra. A fotók következő típusaként a “nyomozati csendéletek”, így például az árufelhalmozást bizonyító fotók a korszak egyik jellemző bűncselekményét ragadják meg képszerűen.

Egyetlen dosszié állt Papp István érdeklődésének középpontjában az Akácos út. Paraszti életmód és mentalitás az állambiztonsági forrásokban címmel megtartott előadása során. A rövid dokumentum-együttes a falusi, paraszti világ és az állambiztonsági szervek találkozásának jellegzetességeit villantotta fel. Az állambiztonsági iratok felhasználhatóságának, forrásértékének korlátoltsága sokszor, sok helyen, e konferencián is szóba került már. Ez az előadás azonban – fenti megállapításnak nem ellentmondva – éppen azt illusztrálta, hogy milyen gazdag forrás lehet egy ilyen szerény terjedelmű dokumentum is. Papp elemzése nyomán nemcsak egy tartótiszt és a hálózati személy kapcsolata rajzolódott ki, hanem a lokális társadalom belső viszonyai, az adott személy életpályája, térbeli mobilitása, háttere, kapcsolati hálója. Mindez a szervek szemében az információszerzés feltételeiként vált érdekessé.

A délelőtti szekció utolsó előadójaként Vörös Géza az egyházüldözéssel kapcsolatos iratokat mutatta be. 1944/45-től kezdve egészen a rendszerváltásig tekintette át az előadó a közismert és a kevésbé ismert ügyek között válogatva, hogyan váltak az egyházi közösségek és személyek az állambiztonsági iratok főszereplőivé. Sokat elárul ezen ügyek súlyáról a megtermelt iratanyag mennyisége: a Mindszenty-ügy során keletkezett, kihallgatásokkal kapcsolatos iratok például mintegy 21 ezer oldalnyi korpuszt jelentenek.

Az utolsó szekció előadói a megfigyelés gyakorlataira fókuszálva jártak körül egy-egy témát. Csatári Bence az ellenőrzési, megfigyelési tevékenység termelte szövegekből a könnyűzenei  együttesekre vonatkozó információk közül válogatott. A koncertek, klubok, vendéglátóhelyek közönségébe beépült ügynökök jelentései a magyar könnyűzenei élet számos szereplőjének okoztak kisebb-nagyobb hátrányt, befolyásolták karrierjüket, külföldi útjaikat, érvényesülési lehetőségeiket, természetesen negatív előjellel. A megfigyelteket sokszor a nyugati ideológiák, a rendszerellenes nézetek követésével és terjesztésével vádolták. A beat-mozgalom, a galerik működése vagy a hippi-jelenség feltűnése fellendítette az állambiztonság tevékenységét, egyúttal a nyomozati iratanyag termelését is.

Szőnyei Tamás. Fotó: Beöthy Balázs

Szőnyei Tamás egy újabb izgalmas forrástípust vont be a kulturális ellenállással kapcsolatos történelmi emlékek körébe. Az újhullámos plakátok és az állambiztonsági dokumentumok között párhuzamot teremtve mutatott rá a lehetséges összefüggésekre. Többek között a Vágtázó Halottkémek, a Beatrice, az Európa Kiadó, a CPg plakátjai tűntek fel az értékes gyűjtemény darabjaiként. A Spions együttes példáján vizuálisan is megragadható a megfigyelésre tett reflexió: egyik plakátjukon feltűnik a Párt azon reprezentánsa, aki előző fellépésüket betiltotta. Szőnyei Tamás végül helytelenül leírt neveket, félreértett dalszövegeket hozva példaként figyelmeztetett: az iratanyag kezelésekor körültekintő forráskritikával kell eljárni, hiszen a jelentések számos pontatlanságot tartalmaznak. 

Deczki Sarolta. Fotó: Beöthy Balázs

Tar Sándor író ellentmondásos karakteréről Deczki Sarolta tartott előadást. Tar nemcsak íróként, szociográfusként kapcsolódott be – Csalog Zsolton és Kenedi Jánoson keresztül – a demokratikus ellenzék tevékenységébe, hanem egyben jelentéseket is írt a csoport tagjairól. A motiváció, a beszervezés körülményei, esetleges kényszerei nem egyértelműek, maga Tar interjúi sem tisztázzák e kérdést. A jelentéseket vizsgáló kutató nem szépirodalmi szövegre bukkan, de a sorok mögött időnként meghúzódik Tar helyzetelemző készsége és emberismerete. A stílus és tartalom persze a beszámolók formai követelményeihez igazodik. Két, egymással szemben álló oldal elvárásai közt őrlődő, mindkét félnek megfelelni vágyó, de a kívül rekedtség miatt gyötrődő figura rajzolódott ki Deczki előadásából. A dokumentumok alapján Tar egyszerre érezhette az intellektuális beilleszkedés lehetőségét és a személyi kívülmaradás szükségszerűségét. Az uralmi rendszertől való félelem és a vele való bizonyos fokú, ideológiai azonosulás Tar rendkívül összetett és kellően árnyalt értelmezést igénylő helyzetének egy-egy aspektusát jelenti.  

A konferencia utolsó előadásában Slachta Krisztina a kulturális ellenállás fogalmának határát tágítva a turizmus jelenségét emelte be az állambiztonsági megfigyelés témái közé. A kulturális gyakorlatok – kulturális fogyasztási minták – kulturális ellenállás fogalmain keresztül a szocialista tömegkultúrába illeszkedő és a – főként az ifjúságra jellemző, jobbára spontán – alternatív turizmus fogalmát különböztette meg. A transznacionális állambiztonsági megfigyelést végzők gyakorlatában utóbbi jelentett igazán problémát. A tervezett út előre irányítható volt, azt ellenőrzés alatt tarthatták, a spontán utakkal viszont meggyűlt a bajuk. A Magyarországon működő Stasi-ügynökök, akik a Margitszigeten vadkempingező turisták vagy a balatoni kempingek kavalkádjában felolvadó endékás nyaralókat voltak hivatva megfigyelni, jobbára saját tehetetlenségével szembesítették a szerveket.

A konferenciát záró vitán Cseh Gergő Bendegúz újra felhívta a figyelmet a sokat emlegetett iratmegsemmisülés jelenségére: sok, főleg az 1980-as években zajló ügyet vizsgáló dokumentumot semmisítettek meg a rendszerváltás hajnalán. Emellett az iratoknak nagyjából tizede az úgynevezett minősített irat kategóriájába tartozik, azaz a mai napig nem a levéltárban, hanem az illetékes nemzetbiztonsági szervek birtokában van.

„Mit is jelent a kulturális ellenállás?” – a COURAGE-projekt rendezvényeinek történetében nem most hangzott el először a kérdés a közönség soraiból. Horváth válaszában megfogalmazta, szükség van a korszak dinamikusabb leírására, a társadalmat két, egymással szemben álló részre osztó totalitárius paradigma meghaladására, hogy a történeti megismerés tágabb kontextusban valósuljon meg. Így egész más fénytörésbe kerülhet egy körmeneten való részvétel, vagy éppen egy farmernadrág viselése, mindkettő a kulturális ellenállás részévé válhat, amennyiben a kulturát társadalmi gyakorlatok összességeként értelmezzük. Akkor is, ha az adott személy nem az ellenállás kifejezése céljából cselekedett a fenti esetekben, a fennálló uralmi rendszer azonban saját értelmezésében így tekintett az adott autonóm megnyilvánulásra.

Bódi Lóránt – Huhák Heléna

Ezt olvastad?

A katolikus egyház 20. századi története iránt érdeklődők számára bizonyára ismerős lehet Petrás Éva neve, hiszen több mint két évtizede
Támogasson minket