„Az élők képmásának megörökítése és Krisztus életének formába öntése” – Albrecht Dürer élete

A címbéli idézet egy olyan reneszánsz mester ars poeticája, akinek nevével nagyobb városokban sétálva gyakran találkozhatunk utcanévtáblákon, rendezvényhelyszíneken, hol Albrecht, hol Ajtósi Dürer vagy Dürer Albert változatban. Már e változatosság is gyanakvásra adhat okot, hogy ez a reneszánsz művész németként – még pontosabban bajorként – vagy magyarként, esetleg erdélyiként kezelendő-e. Bár családi gyökerei szerint erdélyi, mégis ő maga Nürnbergben látta meg a napvilágot 1471-ben, és mint festő, metszetkészítő és művészetteoretikus, humanista mester lett világhírű az érett reneszánsz korában. Ebben a cikkben röviden Albrecht Dürer származásáról, életéről és nagy hatású képzőművészeti örökségéről olvashat az érdeklődő.

Dürer: Önarckép Iringó virággal (eryngiummal) (1493 körül). Forrás: Wikipedia

Magyar vonatkozása

A magyar nyelvű szakirodalom a 19. század elején írt először Dürerről, de a hazai történetírás, a Magyar Történelmi Társulat első generációja – Henszlmann Imre, Thaly Kálmán, Haan Lajos, Eötvös Lajos – bővebben 150 évvel ezelőtt, születésének 400. évfordulójára készülve foglalkozott Dürer életével. A kiegyezés után ébredező nemzeti történetírás igényei szerint különösképpen magyar vonatkozásai álltak a kutatás középpontjában, különösképpen maga az Ajtósi Dürer család származása.

Murr Kristóf Gottlieb, a 18. század végi Dürer-kutató feljegyzéseiben a következőt olvashatjuk: „Nürnberg ötvösei között van a XV-dik században Dürer Albert, a ki Felső-Magyarországban, a Váradhoz nyolcz mérföldre fekvő Eytas nevű faluban született 1427-ben. Mondják, hogy e hely van ábrázolva fiának azon rézmetsztvényében, a melyen egy golyón álló szárnyas nőalak balkezében zabolát, jobbjában pedig billikomot [serleget] tart, egy igen szorgalmasan kidolgozott tájkép közepén a mely minden bizonynyal valódi tájnak felel meg.  Atyja Dürer Antal szintén ötvös volt. Az ifju Albert Németországot és Németalföldet beutazván 1455-ben Nürnbergbe […]. Megtelepedve Nürnbergben, elvette Haller Jeromos 15 éves leányát Borbálát 1467-ben […].” [Forrás: Eötvös Lajos: Dürer Albert eredetéről. Századok 5. (1871) 353: Murr i.m. II. kötet 1776. 60-62.]

Dürer Antalról, a nagyapáról nem sokat tudunk Erzsébet nevű feleségén és szakmáján, az ötvösmesterségén kívül. Teleki Sámuel és Thewrewk József nyomán Toldy Ferenc állítja róla, hogy Gyulán tanulta ki a szakmát – és ők meg „Száraz Antalnak” nevezik, bár e visszamagyarosítás nem megalapozott. Maga a Dürer név eredetére vonatkozóan két elmélet ismert. Eötvös tézise szerint a famíliának a 14. században még nem volt vezetékneve, és a Dürer nevet Antal már Nürnbergben „kapta”, míg Haan Lajos az Ajtós szóból eredezteti azt.

A Murr Kristóf-féle iratból az is kiolvasható, hogy az idősebb Albrechtnek három testvére volt: János, a 30 évig Váradon szolgáló lelkész, egy Katalin nevű lány és László, a szíjgyártó. Utóbbi testvér Miklós nevű fiát Albrechthez küldte Nürnbergbe, hogy tőle tanulja ki az ötvösművészetet. Miklós ezt követően Kölnben épített ki egzisztenciát ötvösmesterként Niclas Unger, azaz Magyar Miklós néven – talán ez is alátámasztja, hogy a Dürer név Antaltól kezdődött, Miklóst ugyanis láthatólag nem ezen a néven, hanem származása alapján azonosította a környezete.

Idősebb Albrecht és munkaadója, Haller Jeromos (eredetileg Hieronymus Holper) aranyműves lányával, Borbálával (Barbara Holper) kötött házasságából tizennyolc gyermek született, közülük ifjabb Alberten kívül ketten maradtak életben. Az idősebb az 1478-ban született János (németesen Hans), aki egy ideig Lengyelországban volt udvari festő, majd 1502 után Albrechthez költözött, az ifjabb pedig az 1484-ben született András (Endres). Az ő szerepe azért fontos számunkra, mivel ő örökölte Albert bátyja festményeit, és gyakran azoknak utánnyomásainak eladásaiból élt. Sok mű ilyen formában maradt fenn, ez magyarázza azoknak halvány tónusait.

A Dürer-családfa (forrás: Eötvös Lajos: Dürer Albert eredetéről. Forrás: Századok 5. (1871) 354

Eötvös Lajos a Magyar Történelmi Társulat alapító tagjaként elsőként foglalkozott komolyabban a család eredetével. Szerinte és több későbbi szakértő szerint Dürer magyar származása kétségtelen, a család pontos eredete mégis sokáig vita tárgyát képezte. Az idézett feljegyzésben olvasható Eytas községet Márki Sándor még a Bihar vármegyei Atyás faluval azonosította, azonban ez sem történetileg, sem pedig földrajzilag nem bizonyítható. Az utókor szerencséje, hogy fennmaradtak Dürer eredeti családi jegyzetei, amelyeket – a német szakirodalom alapján – szintén Eötvös Lajos vizsgált meg: „Én, ifjabb Dürer Albert összeszedegettem atyám irományaiból, hogy ő honnét vette származását, miként jött ide és maradt itt s miként húnyt el boldogúl. Isten legyen kegyelmes neki és nekünk. Amen. Anno 1524.” [Forrás: Eötvös Lajos: Adalékok a Dürer-család történetéhez. Századok 5. (1871) 646.]

Dürer szülei, 1490. Becsületes, dolgos édesapjához és különösen a nehéz életű édesanyjához rendkívüli módon ragaszkodott, többször is megörökítette arcképeiket. Az idősebb Albrecht arcvonásaiban Moritz Thausing, osztrák művészettörténész, Dürer egyik legnagyobb kutatója felismerni vél magyaros jegyeket. Forrás: Wikipedia

A már idézett szöveg alátámasztja a fentebb részletezett családi viszonyokat, a gyerekek felsorolásával, pontosításokkal – például hoz egy figyelemreméltó érdekeséget is: az elbeszélő ifjabbik Albert anyai nagyanyja, Kunigunda egy bizonyos Oellinger leánya Weissenburgból –, valamint ugyancsak említi „Eytast”: „Idősb Albert Magyarországban született egy faluban, nem messze egy Jula nevű városkától, Nagy-Váradon alól nyolcz mérföldnyire, mely közvetlenül ama kis város mellett feküdt s Eytas nevet viselt.” [Forrás: Eötvös Lajos: Adalékok a Dürer-család történetéhez. Századok 5. (1871) 646.]

Eytast a Márki Sándor által feltételezett, de Eötvös által cáfolt Atyással való megfeleltetésen túl még két helységgel vélték azonosnak: Ormós Zsigmond Kétegyházával, (az eytas ~ egyház hasonlóság miatt), Haan Lajos pedig Ajtóssal, a mára pusztává lett falucskával tartja egynek. Ez utóbbi a legvalószínűbb, így beszélhetünk az ajtósi származású Dürer családról. Ajtós, mint ahogyan Haan Békés vármegyére vonatkozó kutatásai alapján meghatározza, a 16. században az ajtósi Ajtós Ferenc és Miklós birtokát képző falu valóban létezett Gyula mellett, amely megfelel az idézett visszaemlékezésnek. A művész ősei pedig itt éltek „lovak és ökrök után”, valószínűleg csekélyebb birtokmennyiségű kisnemesekként. Ám Haan még tovább megy, álláspontja szerint ezek az ősök azonosak az ajtósi Ajtósokkal. A Dürer név eredetére vonatkozó, már a korábbiakban említett második elmélet innen ered: az ajtó németül die Tür – régiesen esetleg Thür – ez alapján pedig Antal a már meglévő Ajtós nevét fordította le németre Thürer alakban, amelyben a „th” hangzás a régies német kiejtés szerint Dürer lett. Ezt a kisnemesi származást és nevet támaszthatja alá az művész monogramjában látható ajtó és az Ajtósi címer.

Az ajtósi címer egyszerűbb, illetve heraldikai szempontból kidolgozottabb, sisakkal, sisakdísszel valamint foszlányokkal ellátott formája. Forrás: Maszlaghy Ferenc: Ajtósi Ajtós volt-e Dürer? Századok 7. (1873) 71. és https://www.metmuseum.org/art/collection/search/396910

A fiatal Dürer

Bizonyos, hogy művészünk 1471. május 21-én született. Édesapja korán felfedezte, hogy fia örökölte kézügyességét, fogékonyságát a precíz tervezésre, ám azt sokkal szívesebben kamatoztatná festőként, grafikusként, mint aranyművesként: „… Bennem különösen kedve tellett atyámnak […]. Engem iskolába járatott, és amikor megtanultam írni, olvasni, kivett az iskolából, és az ötvösmesterségbe fogott. Már egészen takarosan bántam a vésővel, csakhogy jobban vonzott a festés […].” [Forrás: Gécs Béla: Albrecht Dürer élete és művészete. Magyar Grafika (2008/3) 146.]

Egyszerű mesterember fiaként 15 éves korában, 1486. november 30-án került inasként Michael Wohlgemut műhelyébe, majd a letöltött idő után a szokásoknak megfelelően európai tanulmányútra indult. 1490–1494 között Colmar, Bázel, Velence, Strasbourg műhelyeiben dolgozott, valamint eljutott a Felső-Rajna-vidékre és Németalföldre is. Bázel gyakorolta rá a legnagyobb hatást, igaz, Martin Schongauer, a kor legnagyobb német rézmetszője műhelyében is megfordult – bár sajnos csak a mester halála után. Itt az ötvösmesterség mellett már foglalkozhatott festészettel, sőt, megélhetése miatt egy nyomdásznál fametszetrajzolással is.  Az ekkor kristályosodó művészi hitvallása szerint célja az élők képmásának megörökítése és Krisztus életének formába öntése lett, amit egész munkásságában szem előtt tartott.

Dürer: Michael Wolgemut portréja, 1516. Forrás: https://www.wga.hu/html_m/d/durer/1/08/4wolgemu.html

Az Eötvös-féle tanulmányból idézett elbeszélés arra is kitér, hogy 1494-ben Hans Frey dinandi ötvösmester rávette idősebb Dürert, hogy Agnes nevű lányát az ifjabbik Dürer vegye feleségül, egyébként is szokás volt, hogy a tanulmányútról hazatérő fiatalokat családjuk által kiválasztott menyasszonya fogadja. Ez a hölgy, ahogy Eötvös fogalmaz, megkeserítette és megrövidítette a művész életét, ám ezzel nem kell feltétlen egyet értenünk. Igaz, hogy Albrecht és a szellemileg, műveltségben jóval egyszerűbb Agnes házassága a kor szokásának megfelelően szerelem nélkül köttetett és gyermektelen marad, de érdekkapcsolatként jól működött. A pár „egymáshoz szokott”, az asszony a férje műveit nagy sikerrel árulta, valamint utazásai alkalmával kézben tartotta a műhelyt.

Dürer: Mein Agnes, Albrecht rajza fiatal hitveséről, 1494. Forrás: Wikipedia

Tökéletesített műfaj: a metszet

Dürer már gyermekként értett a festéshez, 13 évesen újszerű technikát dolgozott ki: az utólagos korrekciót nem tűrő, magasfokú precizitást igénylő ezüstvesszős rajzot, azonban inasévei során ismerkedett meg a fametszetkészítés technikájával. Ez a könyvnyomtatással párhuzamosan, a 14. század végétől a 15. század derekáig megjelenő technológia, mely során a fába vésett vonalakkal a művész egy negatív képet, majd arról nyomdai eljárással egy lenyomatot készít. A metszés ezáltal a papír olcsó elterjedésének köszönhetően könyvek bevett illusztrációs módszere lett. Rendszerint ókori műtárgyakat örökítettek így meg és terjesztették Európa-szerte, a reformáció éveiben pedig német területeken gyakran születtek allegorikus metszetek a pápaellenes pamfletekhez – a műfaj jellegzetes képviselői Lucas Cranach metszetei.

Dürer: Fiatalkori önarckép ezüstvesszős technikával, ca. 1484. Forrás: Rappai Zsuzsa: Albrecht Dürer. Budapest, 2008. 5.

A metszetet szövegkiegészítő szerepe miatt sokáig nem is kezelték valódi művészeti ágként, csupán egy korábbi művész által alkotott tárgy egyfajta reprodukciójának, többé-kevésbé pontos utánzatának tekintették, de Dürer a technika továbbfejlesztésével és rendkívüli igényességével a metszetkészítést a festészet színvonalára emelte, és ezáltal vált igazán híressé. Technikájában egyaránt alkalmazta a vasmaratást és az úgynevezett hidegtűs eljárást úgy, hogy a teljes munkafolyamatot maga vitte végig. Előtte a művész rendszerint csak a rajzot alkotta meg, a tényleges metszést szakemberre, formschneiderre bízta – Dürer szakított ezzel, ő maga végzett minden fázist. Életében párhuzamosan jelen volt a metszés és a festés. Első teljes egészében ezzel az eljárással készülő sorozata az 1496 és 1498 között készülő tizenötlapos ciklus, Az apokalipszis volt, amely János evangélista Jelenések könyvében leírt látomásait illusztrálja. A reformáció előtti évtizedek vallási feszültségeinek hangulatába jól illeszkedett e sorozat már csak azért is, mert mint az összes századfordulónál, itt is nagy volt a világvége-várás.

Dürer: Apokalipszis-sorozat borítóképe, 1498 (a teljes sorozat megtekinthető a Szépművészeti Múzeum honlapján: http://on-line.szepmuveszeti.hu/durer/apocalypse.html)

Az ilyesféle fametszetek népszerűek voltak, sok embert megszólítottak, sokakhoz el is jutottak. Dürer foglalkozott rézmetszéssel is, de virtuozitását sokkal inkább ki tudta élni a vasmetszésben – amelyet később Rembrandt tökéletesít tovább. Így született Szent Jeromos a sivatagban, a Szent Jeromos a cellájában vagy a Melankólia.

Ezzel a megújított módszerrel, melyben tehát szerepet kapott mélynyomásos grafika, fa-, réz-, és vasmetszet, több száz eredeti tételt számláló életművet hagyott hátra, amelyek Európa-szerte keresettek voltak. Volt, hogy műveit a sokszorosítás után laponként árusították, ahogy A lovag, a halál és az ördög című metszetet, de gyakoribbá vált a ciklusokba való összefűzés: Az apokalipszis, vagy a Kis és Nagy Passió és a Mária élete ilyen sorozatokban jelent meg. Nagy büszkeség, hogy a Magyar Szépművészeti Múzeum gyűjteményében közel 250 ilyen, főleg vallásos és misztikus témával foglalkozó metszet található, amelyekből 2017-ben rendeztek kiállítást Dürer – feketén/fehéren címmel (az online tárlat megtekinthető ide kattintva, az általános katalógus pedig ide.

Dürer: A lovag, a halál és az ördög, 1513. Forrás: https://www.szepmuveszeti.hu/mutargyak/a-lovag-a-halal-es-az-ordog-2/

„A renaissance művészetében nem az ujjászületés pezsgő élete lüktet-e?” – itáliai utazásai és a reneszánsz hatás

Első útját követően szülővárosába visszatérve önálló mesterként alkotott, megrendelésekből élt. Valószínűsíthetően 1494 őszén indult élete egyik legmeghatározóbb útjára, ezúttal Velencébe, hogy az itáliai művészettel testközelből megismerkedhessen. Ekkor Észak-Itália volt a művészet és a tudományok, kiváltképp a matematika központja. A kibontakozó új szemlélet, a reneszánsz felszabadította a művészeket a középkor merev vallásos konzervativizmusától, amely az ókori témák újrafelfedezésével, és egy pozitív, emberközpontú életszemlélet elterjedésével járt. A 15–16. századi humanizmus filozófiája és a reformáció más kategóriába sorolta a művészeket is: a középkorban a művészek az isteni teremtő erő eszközeiként anonim módon a háttérben alkottak, nem személyük, hanem kizárólag az alkotásuk volt a lényeges. A reneszánsz megteremtette a művészi öntudatot, az alkotáshoz szervesen hozzákapcsolta az alkotót. Ennek megfelelően egyre több festményt, metszetet kezdtek el kézjeggyel ellátni, a műtárgy már nem csupán Istennek, hanem megalkotójának is dicsőségére szolgált, és ez ma nagyban megkönnyíti az alkotások datálását is. A 16. századi művészek körében jellegzetes volt gót maiusculákkal, nagybetűkkel monogramot szerkeszteni. Ezt tette Albrecht Dürer is, aki a D betűt a családnévre utaló A betűbe, mint egy nyitott ajtóba helyezte, és gyakran évszámmal is ellátta, ez szinte valamennyi alkotásán szerepel és családi címerében is láthatjuk.

Tirolon keresztül tartott útja, majd Velencébe érkezve elsőkézből tanulmányozhatta Gentile Bellini és Vittore Carpaccio technikáját: a gótikát leváltó tömeg-, tér-, és színkezelést. Ugyancsak itt megismerkedett Andrea Mantegna mellett Antonio del Pollaiulo metszeteivel is. Utazási tapasztalatait alkalmazta olyan bibliai témájú alkotásaiban, mint A Szent Család szitakötővel (1495 körül), a Tékozló fiú (1496 körül), vagy a Szent Jeromos sziklás tájban (1496 körül). A keresztény témákon túl más mitológiai történetek is megihlették. Héraklész mítoszát örökítette meg Herkules a válaszúton című művében 1498 körül, de a germán kultúrkör is foglalkoztatta. A tengeri szörny című ugyancsak 1498 táján keletkezett alkotása Theodolina longobárd királynő történetét ábrázolja, érdekesség, hogy a háttérben a nürnbergi vár is megjelenik. A reneszánszra oly jellemző, a keresztény és antik tanításokat ötvöző moralizáló allegóriák sorába pedig A séta (1496-97) illetve A tudós álma című rézmetszeteket illeszthetjük. (Valamennyi megtekinthető itt.)

Kiválóan ötvözni tudta tehát az itáliai új irányzat technikáját és az északi, kvázi „hazai” művészetre jellemző részletgazdagságot. Ezekből az évekből származnak első rézmetszetei is, ahol a fő téma, a humanista tudósokhoz híven pontos anatómiai arányokkal kidolgozott testek mellett a háttér – növényzet, táj, épületek – kidolgozásával is annyit foglalkozott, hogy a tónusok közti átmenetek már-már festményszerű benyomást keltenek. Ilyen művek a Szent Eustachius (1501), vagy a Nemesis (ca. 1501). (Valamennyi kép megtekinthető itt.)

Dürer: Nemesis, 1501. Erről a metszetről állítja a korábban idézett Murr Kristóf Gottlieb, hogy a szárnyas nőalak alatti táj Ajtóst ábrázolja. Forrás: https://www.metmuseum.org/art/collection/search/359998.

Második itáliai útját (1505–1507) követően, immár érett művészként tért haza Nürnbergbe, célja a humanista tudós barátaitól (főleg Willibald Pirckheimertől, akitől az útra anyagi támogatást is kapott) megismert vallásos-mitológiai témák még alaposabb tanulmányozása, valamint a korábban megismert technikák, mint a kompozíciók elrendezése, kifinomultabb árnyékolás, de leginkább a kidogozottabb perspektíva lehető legpontosabban elsajátítása volt. Érdekelték az antik motívumok, amelyeket az épp akkor elhunyt Andrea Mantegna hozott divatba, és tovább tanulmányozta Gentile Bellini és Jacopo de Barbari művészetét.

Részben az út előtt, illetve az azt követően (1502–1511) készült három sorozata: a Mária élete című húszrészes fametszetsorozat, amelynek érdekessége, hogy témája nagyrészt apokrif szövegeket alapul, a Kis Passió, valamint a Nagy Passió című tizenötrészes kompozíciói, amely Krisztus szenvedéseit illusztrálja. Utóbbi kettőt egyszerre adta ki 1511-ben könyv formában, Benedict Schwalbe latin nyelvű narrációjával. (A teljes sorozatok jó minőségben megtekinthetők itt és itt.) Utazása alkalmával ellátogatott a velencei német közösség templomába, a San Bartolomeo a Rialtoba, és a templom számára festette A Rózsafüzér ünnepe című képet, amely már markánsan magán viseli mind az itáliai, mint az észak-európai, bajor-németalföldi stílusjegyeket. Ezáltal Dürer maga is stílusközvetítő lett: a velencei művészek – főleg Lorenzo Lotto, Amico Aspertini és Andrea del Sarto – is merítettek az addig számukra kevésbé ismert északi látványvilágból: a mélyen átérzett vallásosság lenyomata, a drámai feszültség és persze a végtelenül pontos ikonográfiai kidolgozottság követendő példa lett számukra is.

Dürer: A rózsafüzér ünnepe, 1506. A trónon ülő Szűz Mária Szent Domonkossal együtt II. Gyula pápa, Miksa császár és kíséretük tagjai fejére rózsafüzéreket helyez. (forrás: Susanna Burrichi: Az érett reneszánsz és a manierizmus. Budapest, 2011. 162. és http://lexikon.katolikus.hu/R/r%C3%B3zsaf%C3%BCz%C3%A9rk%C3%A9pek.html)

1507-ben visszatért Nürnbergbe, de a német művészek, nemcsak festők és metszők, de szobrászok, építészek számára is divatot teremtett: ezután mindenki itáliai tanulmányutakat tervezett. Ezáltal a 16. században, a nyugati kereszténység válságával és a nagy földrajzi felfedezések mozgalmas folyamataival párhuzamosan egy nagyformátumú kulturális kölcsönhatás figyelhető meg a német területek, Németalföld és Itália között.

„hatalmamban áll bármely parasztból nemest csinálni, de egyetlen nemesből sem csinálhatok Dürert!”

A 16. század első évtizedében utazásain kívül a művész főleg módosabb polgári vagy nemesi családok portrémegrendeléseiből, és oltárképek festéséből élt, illetve a réz- és vasmetszés technikáján kísérletezett. 1512-ben azonban Nürnbergbe látogatott I. Miksa német-római császár, aki ekkortájt hatalmas politikai és kulturális tőkét fektetett a Habsburg-ház legitimitásának elfogadtatásába. E célból rengeteg impozáns külsejű és patetikus tartalmú könyvet adott ki, és ehhez szüksége volt egy tehetséges illusztrátorra. Erre a feladatra Dürert választotta ki. A nürnbergi műhelyben az anekdota szerint egy udvaroncához intézte a fentebb idézett felkiáltást, amiért az nemesként büszkeségből nem volt hajlandó megtartani Dürernek egy létrát.

Dürer – I. Miksa fametszet-, illetve festményportréja (1519 táján) Források: https://www.szepmuveszeti.hu/mutargyak/i-miksa-csaszar/ és Wikipedia

A császár megbízásából a hivatalos kiadványokhoz festett illusztrációkat, portrékat – de művészeti szempontból jelentősek a Miksa imakönyve margójára készített kis rajzok is, hiszen teljesen más, játékos, szinte improvizációszerű benyomást keltenek, nem úgy, mint a komoly metszetek.

Szakirodalmi jelentősége

A humanizmus polihisztorai közé is sorolhatjuk Dürert, ugyanis képzőművészet mellett egész életén át foglalkoztatták a tökéletességhez közelebb vezető elméletek, törvények, természettudományos kérdések, a matematika és a fizika problémái, élete második felében ezek kutatására is tudott időt szánni.

Még második itáliai útja alatt ismerkedett meg személyesen Luca Paciolival, az akkoriban élő leghíresebb matematikussal. Geometriai kísérleteit, amelyek a napóra készítésére irányultak 1525-ben adta közre Underweysung der messung mit dem Zirckel und richtscheyt in Linien, Ebnen und gantzen Corporen című munkájában, amelyet később Kepler és Galilei gyakran forgatott. Az emberi test anatómiai arányait és a mozgás törvényszerűségeit is vizsgálta, és foglalta össze De simmetria partium in rectis formis humanorum corpulum libri című könyvében.

A természettudományok iránti rajongása képzőművészetében is helyet kapott, élete több szakaszában is foglalkozott botanikai vázlatok és állatábrázolások készítésével, amelyek más műveihez hasonlóan elképesztően valósághűek.

Dürer természettudományos vázlatai – Nyúl (1502), Szalakóta szárnya (1502), Kankalinok (1526 körül), Nagy fűtanulmány (1503 körül). Forrás: Rappai Zsuzsa–Kézdi Beatrix szerk.: Albrecht Dürer. Budapest, 2010. 69, 24, 25.)

Dürer emlékezete

Magyarországon a 19. század végére az egyik legnagyobb Dürer-gyűjtemény Dankó József Károly esztergomi kanonok, reneszánsz érdeklődésű művészettörténész birtokában volt: ez magába foglalta az addig keletkezett Dürer-szakirodalmat, és rengeteg metszet eredeti példányát is, melyekből 1871-ben kiállítást is rendezett. Henszlmann Imre hagyatékából is több száz grafika maradt meg a Szépművészeti Múzeum és a Kelet-Szlovákiai Múzeum számára, más művei világszerte rangos galériákban tekinthetők meg, a bécsi Albertinától a párizsi Louvre-on át a washingtoni Nation Gallery of Artig.

A mester egy mozgalmas korban élt, képzőművészetén és termékeny irodalmi munkásságában is látszanak a késő gótika és a reneszánsz közti átmenetek, a vallási konfliktusok lenyomatai. Jelleme, igényessége és páratlan fantáziája egy igazi korabeli polihisztor mentalitását tükrözik. Halálának kerek évfordulóin rendszeresen jelennek meg tanulmányok, megemlékezéssorozatok Németország szerte éppúgy, mint Gyulán – de a két nemzet mellett az egész európai művészettörténelem tiszteleg előtte.

Dürer hosszú betegeskedés után 1528. április 6-án, 57 évesen hunyt el. A nürnbergi Szent János temetőben helyezték örök nyugalomra felesége családi kriptájában. Ezt abból a halotti anyakönyvből tudjuk, ahová csak a nevesebb halottakat jegyezték, itt ez áll: „Albrecht Dürer, a Zystlglasse-i festő, a híres művész”.

A mester Arányelméleteiről szóló könyve posztumusz kiadásában olvasható jó barátja, Willibald Pirckheimer búcsúztató beszéde, amelyben hangsúlyozza, hogy a halál mindenét elvitte, de a dicsősége a világ végéig megmarad. Nürnbergi sírfelirata memento moriként szolgál mindenkinek:

„Qvicqvid Alberti Dvreri Mortale

Fvit, svb hoc conditvr Tvmvlo.”

„Bármi halandó is volt Albrecht Dürer,

ez alatt a sírdomb alatt van elrejtve”

[Forrás: Szendrei János: Dürer Albert származása és művészete, két ábrával. In: Az országos régészeti embertani társulat évkönyve 1879–1885. Budapest, 1886. 189. Fordította: Kirizs Nikolett]

Dürer – Imádkozó kezek vázlat, 1508. Forrás: Wikipedia

Balogh-Vadász Barnabás

A cikk az Újkor.hu és a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Történettudományi Intézet együttműködésének keretében született.

Borítókép: Dürer önarcképe 28 évesen (forrás: Wikipedia)

Tájékoztató irodalom

Alapi Gyula főszerk.: Magyarország címeres könyve (Liber Armorum Hungariae) I. Budapest, 1913. 7.; címer: 12. tábla. [https://mek.oszk.hu/06900/06911/06911.pdf – Utolsó letöltés: 2021. 02. 02.]

Aradi Nóra főszerk.: Az érett reneszánsz. Budapest, 1986. 281–305.

Bagyary Simon: Dürer (recenzió Felvinczi Takács Zoltán: „Dürer – Száz szövegbe nyomott képpe és nyolcz melléklettel” Budapest, 1909. munkájára). Archaeologiai Értesítő U30. (Budapest, 1910.) 437–449. [http://real-j.mtak.hu/317/1/ARCHERT_1910_uf_030.pdfUtolsó letöltés: 2020.02.02.]

Bodonyi Emőke szerk. Albrecht Dürer és kora – I. Miksa császár diadalmenete (Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága kiállítási katalógusai 15.). Kassa, 2006. (https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_PEST_Idszak_11_Albrecht_Durer/?pg=0&layout=sUtolsó letöltés: 2021.03.30.)

Botler, Jay David – Grusin, Richard: A remedializáció hálózatai. Apertúra 6. (2011). 3. [https://www.apertura.hu/2011/tavasz/bolter-grusin-remedializacio-halozatai/Utolsó letöltés: 2021.03.16.]

Burrichi, Susanna: Az érett reneszánsz és a manierizmus. Budapest, 2011. 156–169.

Dankó József: Dürer A. „Fájdalmas férfia“. Archaeologiai Értesítő U1. (Budapest, 1881.) 102–126. [http://real-j.mtak.hu/307/1/ARCHERT_1881_uf_001.pdfUtolsó letöltés: 2020.02.02.]

Eötvös Lajos: Adalékok a Dürer-család történetéhez. Századok 5. (1871) 644–649. [http://real-j.mtak.hu/13638/1/Szazadok_1871.pdf – Utolsó letöltés: 2021. 02. 02.]

Eötvös Lajos: Dürer Albert eredetéről. Századok 5. (1871) 352–355. [http://real-j.mtak.hu/13638/1/Szazadok_1871.pdf – Utolsó letöltés: 2021. 02. 02.]

Fejérpataky László: Dürer Albert származása (recenzió Szendrei János „Dürer Albert származása és művészete, két ábrával” művére). Turul 4. (1886). 37–38. [https://turulfolyoirat.hu/doc/Turul_1886.pdfUtolsó letöltés: 2020.02.02.]

Gécs Béla: Albrecht Dürer élete és művészete. Magyar Grafika (2008/3) 146–149. [https://epa.oszk.hu/00800/00892/00030/pdf/44.pdfUtolsó letöltés: 2021.02.02.]

Haan Lajos: Még egy szó Dürer Albert származási helyéről és családi nevéről. Századok 6. (1872) 646–647. [http://real-j.mtak.hu/13639/1/Szazadok_1872.pdf – Utolsó letöltés: 2021. 02. 02.]

Henszlmann Imre: Dürer Albrecht. Budapesti Szemle 5. (1877). 14. kötet 27. szám. 49–96.

Implom József: A Gyulai céhek története – Adatok a bőriparok történetéhez. In: Erdmann Gyula szerk.: Gyulai füzetek 2. – Implom József összegyűjtött kisebb írásai és életművének bibliográfiája. Gyula, 1991. 46-47. [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BEKM_Gyf_02_implom_jozsef/?pg=9&layout=sUtolsó letöltés: 2020.02.02.]

Maszlaghy Ferenc: Ajtósi Ajtós volt-e Dürer? Századok 7. (1873) 70–72. [http://real-j.mtak.hu/13640/1/Szazadok_1873.pdf – Utolsó letöltés: 2021. 02. 02.]

Nagy Iván: Magyar képzőművészek a legrégibb időktől 1850-ig. Századok 8. (1874) 25–44. (39) [http://real-j.mtak.hu/13623/1/Szazadok_1874.pdf Utolsó letöltés: 2021.02.02.]

Novák Dániel: Hajdan-, közép-, ‘s újabbkori híresb képírók, szobrászok, ‘s rézmetszők’ életrajza. Buda, 1835. 21.

Panofsky, Erwin: Dürer és a klasszikus ókor. In: Uő: A jelentés a vizuális művészetekben. Budapest, 2011. 26–73. [http://arthist.elte.hu/TAMOP_412/3_4_panofsky.pdf – Utolsó letöltés: 2021.02.02.]

Rappai Zsuzsa – Kézdy Beatrix szerk.: Albrecht Dürer. Budapest, 2010.

Sárosi Bella: Dürer-emlékek Nürnbergben. Vasárnapi Ujság 53. (1912.) 33.  660–661. [https://epa.oszk.hu/00000/00030/03064/pdf/VU_EPA00030_1912_33.pdfUtolsó letöltés: 2021.02.02.]

Szendrei János: Dürer Albert származása és művészete, két ábrával. In: Az országos régészeti embertani társulat évkönyve 1879–1885. Budapest, 1886. 179–189. [http://real-j.mtak.hu/9959/1/MTA_OrszagosRegEmbertaniTarsEvk_1879_1885.pdfUtolsó letöltés: 2020.02.02.]

Ezt olvastad?

A kerek évfordulók mindig élénk érdeklődést váltanak ki. 2021-ben is számtalan jubileumi alkalom kínálkozik, ami ihletet adhat előadások, konferenciák, tudományos