Az évszázad szökése vagy egy katona kérkedése? Egy egri vitéz és gályarab világraszóló szabadulása

Egri Ferenc 1596-ban esett fogságba és lett gályarab az Oszmán Birodalomban. Társaival a Földközi-tengeren átvették az irányítást a hajójuk felett és számos keresztény foglyot szabadítottak ki. A vitéz ezután évtizedekig állt spanyol Habsburg szolgálatban. 1640. évi hazatérésekor a legszűkebb bécsi kormányzati elit vizsgálta behatóan a messzi földről hozott iratokat. Ezeket most mi is megtekintettük. Azután elcsodálkoztunk.

Mese vagy történelem?

A Prágai Magyar Hírlap 1926. június 13-i, vasárnapi számában egy történelmi kisnovella jelent meg Alapi Gyula levéltáros, múzeumigazgató és politikus tollából A magyar gályarab címmel. A regényes történetben bizonyos Egri Ferenc és füleki Bese Tamás magyar gályarabok sokadmagukkal, válogatott szenvedések között Kréta szigete felé tartanak. Miután kikötöttek, egy görög pap, akit a fedélzetre engedtek a keresztények közé, és beszélt magyarul is, kis tárgyat dugott Egri Ferenc kezébe.

Csak estefelé merészkedett kibontani a kis csomagot, mikor társa is elaludt. Egy ráspoly volt benne. A szabadulás.

A reszelő birtokában Egri terveket kezdett szőni.

Éjfél körül még álom sem szállott szemére, ott hánykolódott a fapadon és láncainak csörgése árulta el, hogy ébren van. Nem sokáig csörögtök már, gondolta magában…

Négy magyar fogott össze, akik a Konstantinápolyba visszafelé tartó hajón egy óriási viharban lefegyverezték őreiket, majd a teljes legénységet. Egri a szicíliai Messina városába irányította a hajót, ahol az ottani alkirálynak beszámolt hatvankét török túszul ejtéséről és 200 keresztény kiszabadításáról. Ezután a spanyol király küldött futárt a világhírűvé lett magyar vitézért. A madridi udvarban „fényes volt az élet és gondtalan sorsa, de a Mátra zöld lomberdői mégis hiányoztak a pálma, a narancserdők közepette.” Pecsétes írást kért, hazatért, és már Bécsben a magyar királyhoz fordult kegyért, s

ez az írás megmaradott az olasz és a spanyol iratokkal egyetemben”, „az urnak 1599. esztendejéből, mint nagy és jeles vitéznek, aki a magyar nevet dicsőséggel hordozta meg idegen országokban”.

Egy levéltáros sohasem hivatkozik ok nélkül történelmi iratokra, ám Alapi nem osztott meg közelebbit arról, hogy honnan vette narrációja történeti magvát. Valamivel többet árult el a lokálpatrióta Kapor Elemér ötven évvel később a Heves Megyei Népújság egyik 1976. évi számában. Ő nemes egyszerűséggel Egy évszázad leghíresebb szökése. Hogyan jutott Egri Ferenc a spanyol király udvarába címet adta történelmi esszéjének.

Ma már senki sem emlegeti, pedig ott a helye a fényességes egri nevek között.

Kapor leírásában Egri harmincadmagával portyázott az egri végvidéken, amikor fogságba esett. Ő nem ír reszelőről, és nála is hatvankét tagú a török őrség, akit lefegyvereznek. Új elemként a spanyol uralkodó, II. Fülöp „igen nagy figyelemmel fogadta” Egrit. Az Alapi által hivatkozott írásokat említi meg a Népújság is, mint amelyeket Takáts Sándor történész talált meg a bécsi közös pénzügyi levéltárban. Kapor a (visszafogottan, de leplezetlenül a Habsburgokat kritizáló) írásában szóvá teszi, hogy az iratokból nem derül ki, vajon kapott-e Egri anyagi támogatást a császártól és magyar királytól.

3. Az úgynevezett Szigetvilág vilájet elhelyezkedése az Oszmán Birodalomban 1609 körül (bordó színnel). Ebbe a vilájetbe tartozott a Midilli (Leszbosz szigeti) szandzsák. Innen származott a hajó, amin Egriék utaztak. (Wikipedia)

A téma a levéltárban hever

Elhatároztuk, utánajárunk, mi igaz a fenti történetekből. Takáts Sándor művét gyorsan megtaláltuk (Rajzok a török világból, 1915), ahol (más szökések és rabtörténetek között) egy bekezdés erejéig foglalta össze Egri történetét, mint amely „a legnagyobb csodálatot” keltette. A szökésről annyit olvashatunk, hogy néhány magyar rabbal egy éjjel lefegyverezte az őröket, majd a gályát Szicíliába vezette, és ott a hatvankét török rabot átadta a „messinai vice-királynak”. Madridban „éldegélt”, de „vén korára hazajött Magyarországba”. Hivatkozása nem több, mint amit Kaportól tudhatunk: a bécsi pénzügyi levéltár „Hung. 1599” anyaga.

A Bécsi Magyar Levéltári Kirendeltség segédletei és regesztái évtizedek óta szolgálják a történész-generációkat. Segítségükkel gyorsan azonosítottuk a kérdéses iratokat, és azok (Oross András levéltári delegátusnak köszönhetően) pár héttel később már a monitorunkon villództak. Igazi kora újkori Habsburg-történetet láttunk: német, latin, spanyol és olasz nyelvű iratok sorjáztak előttünk, alig 4-5 lapon.

Az Udvari Kamara és a Magyar Kamara 1640. márciusi iratváltásába nyertünk bepillantást. Egri Ferenc éves fizetséget kért III. Ferdinándtól. Kérelméhez rövid olasz nyelvű önéletrajzot, és a spanyol uralkodó egy 1599. évi igazolását mellékelte, amelyben 3 escudo havi, „külföldieknek” járó fizetést (ventaja) rendelt a magyar vitéznek, és röviden utalt a gályarabságból való szabadulására. Egri ügyét Pálffy Pál, a Magyar Kamara elnöke képviselte. A német-római császár és magyar király végül évi 60 rajnai forint, a korban szokásos, afféle „nyugdíjnak” tekinthető éves ellátmányt (provision) szavazott meg neki.

Noha a biográfiáját saját kútfőből írta, a spanyol iratmásolat (Barcelona, 1599. június 12.) bizonyosan hiteles: Victoria Sandoval Parra spanyol kutató egy tanulmányában a madridi Nemzeti Történeti Levéltárban őrzött, ugyanaznap kelt és hasonló tartalmú, Egri Ferencről szóló iratot idéz.

Eljött hát az idő, hogy a Bécsben őrzött két, mindössze egy oldalas dokumentumot (az olasz életrajzot és a spanyol iratmásolatot), valamint a hivatali iratcserét részletesebben is megnézzük.

Egri és társai egy kis evezős gálya, galeota fedélzetén robbantották ki a lázadást. Egriék hajója ennél jóval nagyobb lehetett. (Wikipedia)

A valóság izgalmasabb, mint a képzelet

Gyorsan kiderült, hogy az iratok valószínűleg nem voltak Alapi kezében, vagy azokat nem nézte meg tüzetesebben és (Kaporhoz hasonlóan) Takáts rövid összefoglalóját használta fel. Mindketten átvették Takáts írásából a hatvankét elfogott török történetét, noha a forrásokban „hatvannál több” szerepel, és akiket nem elfogtak, hanem megöltek. Az okozhatta Takáts tévedését, hogy Egri (saját elmondása szerint) 1640-ben 72 éves volt, így a 60-as és a 72-es számok összekeveredhettek. Alapi és Kapor írásaiban szinte minden más fikció: végvári portyázás, Kréta, görög pap és reszelő nem szerepelnek az iratokban és nincs szó a kiszabadított keresztények számáról. A Szicíliába történt hajózás azonban valóban megtörtént. Az alkirályság akkoriban a Spanyol Monarchia része volt. A vitéz Eger 1596. évi ostrománál került fogságba. Egyelőre nem igazolható, hogy Egri, noha a spanyol uralkodó szolgálatába lépett, valaha eljutott-e hosszabb időre Hispániába. Sőt, valószínűleg végig az egyik spanyol Habsburg mediterráneumi flotta, a nápolyi alkalmazásában maradt. Ettől függetlenül meglepődnénk, ha negyven év alatt egyszer sem szállt volna partra Ibériában.

A forráskritika kötelező köreit letudva azonban rá kellett ébrednünk, hogy a valóság ebben az esetben (is) izgalmasabb, mint az írói képzelet. Egyrészt azért, mert ma már (Takáts Sándor és Alapi Gyula utódainak és alapkutatásaiknak köszönhetően) sokkal jobban ismerjük a történeti kontextust és néhány szereplőt. Másrészt azért, mert a néhány oldalból egy olyan történet bontakozik ki előttünk, amely újra bizonyítja: a 16-17. században a két önálló Habsburg államalakulat (a spanyol Habsburg világbirodalom és a közép-európai Habsburg Monarchia) stratégiai politikai szövetsége nagyon erős, határokon, nemzedékeken és érdekeken átívelő kapcsot jelentett. Egri Ferenc nem véletlenül jutott el Szicíliába, majd került spanyol szolgálatba. Éppen ellenkezőleg.

Az agg Egri ügyét 1640-ben III. Ferdinánd titkos tanácsosai tekintették át. Teljes mértékben igazat adunk Takátsnak abban, hogy ügye óriási érdeklődést keltett. A bécsi ülésen ott volt a császár bizalmasa, udvarmestere és első minisztere, Trauttmansdorff grófja. Részt vett rajta a spanyolbarát Slavata gróf is – Csehország főkancellárja, akit 1618-ban kidobtak azon a bizonyos prágai várablakon, amellyel kezdetét vette a harmincéves háború (1618-1648). A titkos tanácsos élete végéig emlékezett rá: a Spanyol Monarchia több tízezer fős, a Német-római Birodalom magterületein bevetett németalföldi, nápolyi és milánói csapatai és a több millió forintos madridi hadisegély nélkül elképzelhető, hogy Csehország nem maradt volna Habsburg kézen. Khevenhüller gróf, híres történetíró is megjelent: a császár korábbi madridi állandó követe ekkor (titkos tanácsosi pozíciója mellett) a császárné, egyben spanyol infánsnő Mária Anna udvarmestere volt. Maga Egri pontosan tudatában volt a rokoni kapcsolatoknak, vagy felhívták rá a figyelmét: életrajzában úgy fogalmaz, hogy évtizedekig szolgálta „a császárné apját és testvérét”, azaz (ezt már mi tesszük hozzá) III. és IV. Fülöp spanyol királyokat.

Franz Christoph von Khevenhüller, a császár volt állandó madridi követe, titkos tanácsos. IV. Fülöp spanyol uralkodó testvérének: Mária Anna császárnénak és magyar királynénak udvarmestere. Neves történetíró, az Annales Ferdinandei szerzője. Más bécsi titkos tanácsosokkal együtt részt vett Egri Ferenc iratainak bécsi megtekintésén. (Wikipedia)

Valószínűsítjük, hogy a bécsi udvarban tartózkodó itáliai és spanyol diplomaták, politikusok is áttekintették Egri iratait. Azt bizonyosan tudjuk, hogy 1640 márciusában két veterán spanyol államtanácsos és egy szintén hispán jogtanácsos is Bécsben tartózkodott. Ha a császárnak és tanácsosainak kétségei támadtak volna az életút részleteivel kapcsolatban, akkor ők erre gyorsan szakmai választ adhattak.

Az iratokból egyértelmű, hogy nem Egri volt az események főszereplője, és ő ezt nem is állította. A barcelonai dokumentum alapján (amit természetesen nem az 1598-ban elhunyt II. Fülöp, hanem utódja, III. Fülöp írt alá, és akivel a magyar vitéz valószínűleg sohasem találkozott) bizonyos „Missigrádi István kapitány” vezette a felkelést, akit Egri csak segített. A kis méretű, gyors evezős gálya (galeota) gazdája a „mitilíni alkirály”, valószínűleg a Midilli (ismertebb keresztény nevén Leszbosz szigeti) szandzsák bégje volt. A dokumentum nem fogalmaz teljesen egyértelműen, de maga a bég és az egyik fia is a hajón tartózkodhatott, előbbit megölték. Missigrádi szerepének hitelességét erősíti, hogy neki ugyanazon a napon (egy Spanyolországban őrzött irat tanúsága szerint) Egri Ferencénél kétszer nagyobb fizetést szavaztak meg.

Sandoval Parra magyarként mutatja be Missigrádit, igaz, ugyanő Egrit az ugyanakkora fizetést kapó, hasonló sorsú albánok közé sorolja – Missigrádi életútját további kutatások fogják tisztázni. A spanyol Habsburg államgépezet ekkoriban nagy számban adott magyaroknak, görögöknek, albánoknak, ciprusiaknak vagy épp kereszténnyé lett „törököknek” fizetést. A spanyolországi iratokban Egri Ferencen kívül több magyar is feltűnik.

Fernando Ruiz de Castro Andrade y Portugal, Lemos grófja, nápolyi alkirály. Egri a szabadulás után az ő szolgálatába lépett, neve az Egrinek havi fizetést folyósító, III. Fülöp spanyol király által aláírt dokumentumon is szerepel. (Wikipedia)

Az évszázad szökése?

Mit tudhatunk Egri Ferenc pályájáról 1599 és 1640 között? Egyelőre csak találgathatunk. Az életrajzában pár sort ír erről: a nápolyi gályákra került (az 1599-es irat említi a nápolyi alkirályt, Lemos grófját), a spanyol király kegyéből és szolgálatában. Úgy véljük, ha előléptetés vagy nagyobb haditett fűződött volna a nevéhez, azt megemlítette volna. 45 évet átölelő biográfiájának felét a gályarabságból való szabadulásának története teszi ki.

Itt és most nem térünk ki a korabeli népek mediterráneumi olvasztótégelyének izgalmas (egyben tragikus) jellemzőire, a korabeli rabszolgakereskedelem sajátosságaira vagy néhány hasonlóan mozgalmas életútra. A címben feltett kérdésre válaszolva: az „évszázad szökése” kitétel túlzás ugyan, ám Egri Ferenc életútja közép-európai szemmel rendkívülinek számított és érthetően az egyik legnagyobb visszhangot váltotta ki. Szökések, messzi földön végzett hosszú szolgálatok és nagy hazatérések természetesen nagy számban előfordultak, ám mindez egyben, egy történetben különlegessé tette Egri Ferenc személyét és kérelmét a bécsi politikusok szemében.

Az egri vitéz nem hencegett. A császártól (és a Magyar Kamarától) remélt anyagi támogatás megítélésének kulcsa éppen az volt, hogy életútjáról minél hitelesebb és tárgyilagosabb képet fessen. Valójában éppen a dualizmus, majd a két világháború közötti Magyarország, végül a szocializmus korának történetírása és újságírása próbált belőle hőst faragni. Külön tanulmányt érdemelne, hogy hol, mikor, milyen narratívák és milyen aktuálpolitikai szempontok mentén vált érdekessé a személye az 1910-es, az 1920-as és az 1970-es években. Noha egri kiadványok a 21. században is megemlítik, a hőssé avatási kísérlet meglehetősen sikertelennek bizonyult, hiszen emléke szinte nyomtalanul eltűnt.

Egészen mostanáig.

Noha Egri Ferenc életéről bizonyosan fogunk (sőt, feltett szándékunk) találni újabb forrásokat, őt magát és rabtársait már nem tudjuk megszólaltani, hogy elmeséljék, hogy volt? Hogy volt az az egri ostrom? Milyen volt éveket rabláncon élni? Hogy volt az a zendülés, mit érzett, amikor az első őrt megragadta a nyílt tengeren? Milyen volt évtizedekig szolgálni Itáliában? Hányszor, milyen nyelveken és kik kérték tőle, hogy mesélje el a legendássá vált szabadulás történetét? És a honvágy…, az talán mégis úgy volt, ahogy három-négyszáz évvel később az írói képzelet megrajzolta?

Bárcsak elmesélhetné élete teljes históriáját Egri Ferenc, hetvenkét éves hős vitéz.

Híres magyar tengerész?

Monostori Tibor

Ezt olvastad?

1531. május 31-én az esti sötétségben az amszterdami Szent Hely kápolna udvarán titokzatos személyek betemették a Törvényhozó Tanács buzgó igenlésével