Az Istvánfiak árnyékában – Az oligarchák és a megyei nemesek viszonya a Gutkeled nemzetségben

A 13. század utolsó harmadában az Árpád-házi királyok hatalma nagy mértékben lecsökkent az országban tartományi hatalmat kiépítő oligarchák hatására. Ezen oligarcháknak voltak korai képviselői Gutkeled nembeli István fiai, akik Szlavóniában kíséreltek meg tartományt építeni. A következőkben a Gutkeled nemzetség feltörekvő tartományurainak és a genus kevésbé tehetős megyei nemeseinek viszonyát fogom ismertetni négy esettanulmányon keresztül.

A 13. század elejére a királyi házon belüli feszültségek, továbbá a nagybirtokok megnövekedésének és elterjedésének hatására egyre nagyobb befolyásra tettek szert a világi nagybirtokosok az ország politikai és ideológiai irányításában. Ebből következőleg a magyarországi létfelfogás egyházközpontú nézete helyett elterjedtté vált egy világiasabb szemlélet.  Ezen látásmód múltértelmezése meglehetősen offenzív volt: a főurak saját felmenőiket – és rajtuk keresztül önmagukat is – a királlyal és a királyi házzal egyenrangúnak kezdték tekinteni (Kristó 1983: 35.). A fenti gondolkodásmód hatására a korábban az Árpádok alattvalóiként ábrázolt honfoglaló vezérek a 13. századi krónikairodalomban egyre inkább független szereplőként jelennek meg. Ennek a folyamatnak volt a része az úri nemzetségek megjelenése, melyek valós vagy fiktív őseiken keresztül kiemelkedtek a király többi alattvalója közül, és ezáltal még akár az Árpád-házzal is megpróbálhattak vetekedni. Ezen ideológiai változás hatására a főurak egyre nagyobb politikai befolyás és birtokmennyiség megszerzését ambicionálták.

Ugyan a II. András (1205–1235) nagyívű adományaiból származó problémákat fia, IV. Béla (1235–1270) igyekezte orvosolni, a tatárjárás (1241) utáni intézkedéseivel a nagybirtokosok térnyerésének folyamatát csak felgyorsította. Az 1240-es évektől kezdve királyi ösztönzésre, az újabb tatár pusztítás elkerülése végett eddig soha nem látott várépítési hullám kezdődött az országban. Ezek a várak mind funkciójukban, mind külsőségeikben különböztek a megyék központjaként szolgáló ispánsági váraktól, modernebbek voltak, és nem királyi tulajdonban álltak, hanem világi  nagybirtokok központjaként szolgáltak. A várak tömeges megjelenése a társadalomban gyors, a nagybirtokban pedig minőségi változásokat hozott el, megjelentek a magánhadseregek, melyek felett egyedül a nagybirtokos rendelkezhetett. Így a bárók (nagybirtokos méltóságviselők) országos politikára való befolyása lényegesen megnőtt, a katonai erőfölény pedig a királytól az ő kezükbe került át. A fent részletezett társadalmi változásoknak hamarosan politikai vetülete is lett, hiszen a IV. Béla és fia, István herceg (V. István: 1270–1272) közötti belháborúk során a bárók még inkább megerősödtek. Az 1270-es évek legelejére megjelentek közöttük az országban az első oligarchák is, akik az általuk szerzett birtokok és várak sokaságával uralt, familiárisok seregével kormányzott, akár országrésznyi méretűvé gyarapodó tartományaik területéről maradéktalanul ki akarták szorítani a királyi befolyást.

A Gutkeledekről és az Istvánfiakról

A Gutkeled nemzetség is egyike volt a 13. századi úri nemzetségeknek. A Gutkeledek a 11. század legelejéről eredeztették magukat, első őseiknek Gut és Keled ispánokat tekintették, akik valamikor Orseolo Péter király (1038–1041, 1044–1046) idején érkezhettek a svábföldi Stauf várából Magyarországra. A nemzetség már a 13. századot megelőzően is kiemelt szerepet töltött be az országban, így közölük Vid bácsi ispán Salamon királynak (1063–1074) volt az egyik legfőbb bizalmasa a Géza (I. Géza: 1074–1077) és László (Szent László: 1077–1095) hercegek elleni háborúiban. Emellett, a 12. század közepén Gutkeled nembeli Márton ispán és testvérei megalapították a csatári monostort. Az előbbi adatokat leszámítva nincs túl sok tudomásunk a nemzetség korai tevékenységéről, így egészen a 13. századig nem állítható össze pontos leszármazásuk sem. A század elején a rokonságnak nyolc, egymáshoz nem köthető ágával találkozunk: a Sárvármonostori-, Maróti-, Amadé-, Egyedmonostori-, Rakamazi-, Farkas-, Beletinci- és Aporfi-ágakkal. Ezen alapokkal érkezett meg a 13. századba a Gutkeled nemzetség.

Jelen történetben a főszerepet a Sárvármonostori-ág viszi, mely az Árpád-korban kétségkívül a leggazdagabb és legbefolyásosabb volt a Gutkeled nemzetségen belül. A Sárvármonostoriak közül Apaj és Miklós szlavón bánok alapozták meg a rokonság felemelkedését. Másodunokaöccsük, Dragun fia István az ő befolyásukra építve töltött be IV. Béla udvarában magas tisztségeket: számos ispáni cím mellett a lovászmesteri, országbírói és nádori méltóságokat is viselte. Karrierjét az Árpád-korban példátlanul hosszú, 1248 és 1260 közötti szlavón bánsága zárta, mely során a király szlavóniai politikáját maradéktalanul sikerre vitte, birtokrendezéseket végzett, városokat telepített be és a tartomány gazdaságát is megreformálta.

István bánnak négy fia közül Miklós, Joachim és az ifjabb István szintén bárói méltóságokat viseltek. Közülük Joachim, apja helyi birtokaira és befolyására építve 1272 és 1277 között megkísérelt létrehozni egy oligarchikus tartományt Szlavóniában. Saját befolyását növelendő drasztikusabb eszközöktől sem riadt vissza, így 1272 nyarán V. István király táborából elrabolta az ifjú trónörököst, László herceget. A herceg elrablásának okai máig nem tisztázottak: felvethető, hogy Joachim szlavón báni méltóságából való leváltásától tartva szánta rá magát erre a lépésre. Ugyanakkor céljai közt szerepelhetett egy újabb belháború előidézése is, hogy ezzel növelje befolyását, vagyis egy újabb hercegi tartomány létrehozása, amely újabb jövedelmező méltóságok létrejöttét vonta volna magával. Az uralkodónak a hercegrablást követően nem sokkal később bekövetkező halála után viszont világossá vált, hogy nem Joachim  az egyetlen, aki a gyermekkirály IV. László (1272–1290) adta lehetőséget ki szeretné használni a saját hatalma gyarapítására. Így az 1270-es éveket sorozatos belháborúk, a különböző bárói érdekcsoportosulások közötti harcok jellemezték. Ezen harcokból Joachim és testvérei is kivették a részüket, többször leváltották őket tisztségeikből, ám szövetségeseiknek, a hatalmas Kőszegieknek a segítségével mindig vissza tudtak kerülni a hatalom közelébe. Az instabil helyzet viszont nem kedvezett a Gutkeledek már említett szlavóniai tartománykezdeményének; az elszenvedett károk mellett végül ezen bizonytalanság jelentette a végét is: 1277-ben egy helyi lázadás elleni harcban elesett Joachim bán, az ő halálát pedig tartománykezdeménye sem élte túl. A tartomány szétesése után Joachim testvérei még egy ideig jelen voltak az országos politikában, ám az Árpád-kor végére elvesztették befolyásukat, leszármazottaik pedig elszegényedtek.

A Gutkeled nemzetség Sárvármonostori-ágának és kifejezetten István bán fiainak 13. századi befolyása kétségtelenül jelentős volt. Ám az országos befolyás mellett érdemes megvizsgálni, hogyan viselkedtek az Istvánfiak saját házuk táján: milyen viszonyt ápoltak a többi ággal, a Gutkeled rokonság többi tagjával.

Ezen viszonyokat leginkább a szövetséges és familiárisi kapcsolódások, illetve azok hiánya alapján lehet vizsgálni. A familiáris egy olyan nemesi vagy polgári származású személy, aki becsatlakozott egy főúr (dominus) familiájába. A família tagjaként a familiáris védelmet, pénzügyi és birtokbeli juttatásokat élvez, cserébe a dominus részére különböző szolgálatokat kell teljesítenie: képviseli urát különböző minőségekben, legyen szó birtokigazgatási feladatokról, katonai csapatok vezetéséről vagy valamilyen peres ügyről. A familiárisságból – elméletileg – ki lehetett lépni, maga a státusz pedig nem öröklődött (ellentétben a hűbériséggel). Az oligarchák familiárisaikon keresztül igazgatták tartományaikat, befolyásuk növelése érdekében pedig a tartományukon élő, náluk gyengébb nemeseket is igyekezték adományokkal vagy erőszakkal betagozni ebbe a rendszerbe. Az oligarchák emellett – ha érdekeik úgy kívánták – alkalmi, vagy tartós szövetségeket is kötöttek más vagyonosabb nemesekkel, oligarcha társaikkal a király és a riválisok elleni harcaik során.

A Gutkeled-rokonság viszonya az Istvánfiakhoz – esettanulmányok

A Gutkeled rokonság ilyetén vizsgálata során elsőként nem szabad eltávolodnunk az Istvánfiaktól, érdemes szemügyre venni közelebbi rokonságukat, a Sárvármonostoriakat. A Sárvármonostoriak meglehetősen előkelőnek számítottak, voltak közöttük méltóságviselők is, és nagy birtoktesttel rendelkeztek a Tiszántúlon. Így Joachim és fivérei nem tudták őket a familiájukba beterelni, de még csak szövetségre sem léptek velük: az Istvánfiak közelebbi rokonai teljesen kivonták magukat a belviszályokból. A Sárvármonostoriak közömbössége nem rettente el a többi ág tagjait a Joachimékhoz való csatlakozástól. A Rakamazi-ágról származott Hodos ispán, aki Joachim familiárisaként a zágrábi ispáni címet viselte, 1277-ben részt vett Joachim oldalán annak utolsó csatájában, ahol Hodos is súlyosan megsebesült, ezen szolgálataiért cserébe később megkapta  az életben maradt Istvánfiaktól zágrábi palotájukat. Az ő unokatestvérei voltak Bereck, György és Benedek, akik szintén részt vettek az 1277-es csatában. Ebből kifolyólag mindenképpen legalább Joachim szövetségesének tekintendők, bár felvethető, hogy akár familiárisai is lehettek. A fent említett Bereck személye más szempontból is különleges: ő volt a később magasra emelkedő Bátori család őse. A 14. századtól kezdve a Rakamazi-ág tagjai lesznek azok, akik a nemzetségben a vezető szerepet betöltik. A nemzetség Egyedmonostori-ágáról származott Kozma fia Kis Kozma, a késő Árpád-kor egyik legtöbbet pereskedő megyei nemese. Kozma hosszú karriert futott be, 1265-től egészen 1321-ig felbukkan különböző birtokperekben. Ez a vagyonos középbirtokos nemes is Joachim familiárisa volt, az oligarcha az 1270-as években birtokot adományozott neki. Ellentétben a Rakamaziakkal, Kozmának és utódainak sem sikerült feljebb emelkednie a társadalmi ranglétrán Joachim halála után, megmaradtak megyei szinten.

Az Amadé-ágból való Amadé fia Amadé ispán jóval előkelőbbnek számított, mint Joachim fentebb taglalt familiárisai. Az 1270-es években viselte a vasi és a zalai ispáni méltóságokat is, illetve 1275-ben királyi adományként megszerezte Felsőlendva várát is. Amadé ispánnak az Istvánfiakkal való pontos viszonya nehezen meghatározható, annyi biztos, hogy legalább szövetségben állt az oligarchákkal. Joachim bukása után a Kőszegiek familiájába csatlakozott, és fia is itt kezdte a pályafutását. Amadé fia (felsőlendvai) Miklós – rokonaitól eltérően – a Kőszegi famíliából később kilépvén, I. Károly oldalán futott be magas pályát. 1322 és 1325 között a szlavón báni méltóságot is betöltötte. Az Anjou-kor elején így az Amadé-ágbeli Felsőlendvaiak vették át a Gutkeled nemzetségben a vezető szerepet.

A korabeli források több adattal nem szolgálnak a Gutkeled nemzetség ágainak az Istvánfiakhoz való viszonyulására. A többi ágról vagy nincs erre vonatkozó információ, vagy számottevő mennyiségben magának az ágnak a tagjai  sem jelennek meg a forrásokban 1277-ig. A rendelkezésünkre álló kevés információból mégis lehetőségünk van néhány következtetés levonására. Egyfelől Gutkeled nembeli Joachimról és testvéreiről tudni kell, hogy ismert familiárisaik és szövetségeseik meglehetősen kevesen voltak, így a saját nemzetségük tagjainak ilyen mértékű felülreprezentáltsága mindenképpen szembetűnő. Erre két egymással némiképp összefüggő válaszlehetőség is felmerül. Egyrészt, a jelenségnek köze lehet a nemzetségi szolidaritáshoz, a középkori magyar nemzetségek körében egy általánosan megfigyelhető esethez, hogy a nemzetségek tagjai – dacára a távoli rokonságnak és a gyakori egymással való pereskedéseknek – egységesen, egymást támogatva léptek fel a politikában. Ebből kiindulva felmerülhet, hogy segítségért és védelemért cserébe a kevésbé tehetős nemzetségtagok, ezen turbulens korszakban a túlélés, avagy a felemelkedés reményében csatlakoztak az Istvánfiak ügyéhez. Másrészt az is felvethető, hogy csupán azért képviselik oly sokan magukat a Gutkeledek közül Joachimék körében, mert az oligarcha kézenfekvőnek találta először a hozzá közelebb eső, egyszerűbben és gyorsabban betagozható rokonait uralma alá hajtani (ebben a nemzetségi összetartásnak is szerepe lehetett, akár önként is csatlakozhatott a rokonság).

Az Istvánfiak és rokonaik történetét, illetve viszonyuk vizsgálatát érdemes beemelni a korabeli kontextusba. Ugyan Joachimék tartománykezdeménye I. Károly idejére már rég az enyészeté lett, a Gutkeledek köreiben is bekövetkezett azon impériumváltás, ami az Anjou-korban oly sok főúri és oligarcha rokonságban előfordult. Az Aba nemzetség esetében az oligarcha Széplaki-ág tagjait mellőzték a méltóságokból, ám az Abák nem kerültek ki a hatalomból, a kevésbé jelentős Lipóci-ágból származó Nekcsei Demeter a tárnokmesteri méltóságig vitte. Hasonló változások álltak be az Ákos, a Héder és a Csák nemzetségekben is, tehát az Anjou-kori elitnek részei lehetettek a régi nemzetségek politikailag nem inkriminálódott tagjai is. Ebbe a sorba állnak be a Gutkeledek is Amadé fia Miklós bánnal és a Bátoriakkal mint az új arisztokrácia tagjaival.

Összességében az Istvánfiak tartománykezdeményének és annak a rokonságukra kifejtett hatása tartós volt, és hosszú időre meghatározta a nemzetségen belüli politikai viszonyokat. Joachim testvérei és az ő leszármazottaik, valamint maguk a Sárvármonostoriak is páriákká váltak I. Károly idejére, birtokaik elaprózódtak, ők maguk elszegényedtek, sokáig csak megyei tisztségeket (alispán) töltöttek be. Majd csak a 15. században, Ráskai Balázs tárnokmesterrel és a Várdai családdal térnek vissza az elitbe. Ezen mellőzöttség szokványosnak mondható: azon oligarchák, akik túlélték tartományuk bukását, hasonló bánásmódban részesültek. Joachimék után a nemzetségen belüli vezető pozícióra a több ág tagjai is bejelentkeztek, kezdetben az Amadé-ágról a Felsőlendvaiak töltötték be ezt a szerepet, később pedig a Rakamazi-ágról a Bátoriak. Mindkét családról elmondható, hogy kötődtek az Istvánfiakhoz, és vélhetően kihasználták az ő bukásukat saját felemelkedésükre.

Kiss-Komjáthy Andor

A Kulturális és Innovációs Minisztérium EKÖP-24 kódszámú Egyetemi Kiválósági Ösztöndíj Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.

A cikk az Újkor.hu és az ELTE Eötvös József Collegium Történész műhelye közötti együttműködés keretében született

Válogatott szakirodalom:

Bónis György: Hűbériség és rendiség a középkori magyar jogban. (Millenniumi magyar történelem. Historikusok). Bp. 2003.

Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301–1457 – Középkori magyar genealógia. (Magyar Középkori Adattár) CD–ROM Bp. 2001.

Fügedi Erik: Vár és társadalom a 13–14. századi Magyarországon. Bp. 1977.

Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. Bp. 1900.2

Kiss-Komjáthy Andor: „Qui nec eidem regi, nec regno Ungarie fidelis existit”. Gutkeled nembeli Joachim személye és szerepe. Fons 30 (2023) 273–310.

Kristó Gyula: A feudális széttagolódás Magyarországon. Bp. 1979.

Kristó Gyula: Néhány megjegyzés a magyar nemzetségekről. In: Uő: Tanulmányok az Árpád-korról. (Nemzet és Emlékezet) Bp. 1983. 26–50.

Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. I–II. Bp. 1899.

Varga Virág: A Héder nembeli Héderváriak társadalmi helyzete a 13–14. század fordulóján. In: Micae Mediaevales XII. (Fiatal történészek dolgozatai a középkori Magyarországról és Európáról) Szerk. Hunyadi Sándor – Illés Kornél – Rudolf Veronika. (ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskola. Tanulmányok – Konferenciák) Bp. 2023. 133–155.

Zsoldos Attila: Magyarország világi archontológiája 1000–1301. (História Könyvtár – Kronológiák, Adattárak 11.) Bp. 2011.

Zsoldos Attila: A hatalmi elit újjászervezése I. Károly uralkodása idején. In: Az Anjou-kor hatalmi elitje. Szerk. Csukovits Enikő. (Magyar történelmi emlékek. Értekezések) Bp. 2020. 93–108.

Ezt olvastad?

A szűk elitből familiárisi szintre: a Türje nemzetség a 13. században és a 14. század elején

A Türje nemzetség az egyik legjelentősebb előkelő nemzetség volt Zala megyében a 13. században a Hahót és Atyusz nemzetségek mellett.

X