Mi fán terem a nemzetségi címer? Előadás a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaságban

Hogyan alakultak ki a nemzetségi címerek Magyarországon? Miért nevezhetjük őket hungarikumnak? Létezett valamiféle szabály arra, hogy mit ábrázoljon a nemzetségi címer? Miért eszközöltek változásokat egy-egy nemzetségi címerben? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre adott választ Körmendi Tamás előadása a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság februári felolvasóülésén.

2023. február 23-án került sor a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság soron következő felolvasóülésére a Magyar Nemzeti Múzeum Lapidáriumában, amelynek keretében Körmendi Tamás habilitált egyetemi docens, az ELTE BTK Történelem Segédtudományai Tanszék vezetője, a Történeti Intézet oktatási intézetigazgató-helyettese A magyarországi nemzetségek címerhasználatának főbb tendenciái a középkorban címmel tartott előadást. Ahogyan a cím is mutatja, egy-egy nemzetség címerhasználatának esettanulmányszerű bemutatása helyett, amit az előadó már több publikációjában elvégzett, a hangsúly ezúttal az általános képre, a nemzetségi címerhasználat főbb jellegzetességeinek bemutatására helyeződött.

A téma természetesen már régóta foglalkoztatja a heraldikai és a medievisztikai kutatást. A 19–20. század fordulóján úttörő munkát végző Csoma Józseftől kezdve számos kutató gazdagította ismereteinket a nemzetségi címerekről, illetve nyilvánított véleményt kialakulásukkal kapcsolatban. Nemzetségi címer alatt alapvetően egy olyan címert érthetünk, amely a nemzetségek és az ezzel együtt járó nemzetségi tudat megjelenésének idején, tehát döntően a 13. század első felében alakult ki, és amelyet a nemzetség tagjai huzamosabb ideig használtak, esetleg kisebb változtatásokat eszközöltek rajta. Bizonyos értelemben hungarikumnak tekinthető, hiszen maga a nemzetségi közösség a címerek kialakulása és használata szempontjából meghatározó Nyugat-Európában már a 11–12. század fordulójára felbomlott, tehát a címerek már kezdettől fogva családokhoz vagy egyénekhez kötődtek.

Ezzel szemben a Magyar Királyságban a nemzetségek, illetve a nemzetségi tudat is „csak” a 13. század első felében jelent meg, akárcsak a hozzájuk kapcsolódó címerek.

Az első Miskolc nembeli Bors ispán pecsétjén maradt fenn, amely a borsmonostori apátság csak hozzávetőlegesen az 1220-as évekre keltezhető alapítólevelén függ.

A nemzetségi címer kialakulásával, illetve kialakításával kapcsolatban a magyar medievisztika neves alakja, Györffy György fogalmazott meg hosszú ideig mérvadó álláspontot.

Györffy véleménye szerint markáns különbség mutatható ki a honfoglalás kori, azaz ősi, illetve a később, külföldről betelepült, ún. advena (jövevény) nemzetségek között.

Ugyanis, míg előbbiek a korábbi totemállatot (a törzsfők jellemzően oroszlánt), addig utóbbiak növényeket vagy mesteralakokat szerepeltettek címerükben. A kerek egésznek tűnő elképzelést a későbbiek során két oldalról is kritika érte. Bertényi Iván arra mutatott rá, hogy olyan fejlett címerjog, amely ekkora mértékben behatárolja a címeralakok használatát, még a 15. századi Nyugat-Európában sem mutatható ki, így meglehetősen furcsa lenne, ha éppen a címerhasználatot is több mint egy évszázadnyi késéssel átvevő Magyarországon jelent volna meg először. Kristó Gyula emellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzetségnév eredeti jelentése több esetben ellentmond a használt címeralaknak. Kiemelte továbbá, hogy a honfoglalás kori nemzetségek és a 13. században kialakuló, ún. úri nemzetségek nem vezethetőek le egymásból, következésképpen a címerek eredete is csak bajosan kereshető ebben a korszakban.

Ha vetünk egy pillantást néhány, a 13. században kialakuló nemzetség címerére, akkor több anomália is mutatkozik Györffy rendszerében.

A magukat a honfoglalás korára visszavezető Csákok oroszlános címere ugyan még támogatni látszik a teóriát, ám éppen az ő esetükben rendelkezünk írásos magyarázattal arra vonatkozólag, hogy pontosan mit jelent az oroszlán a címerben. IV. (Kun) László egy oklevele szerint ugyanis Csák Péter olyan vitézül küzdött a bolgárok ellen, mint az oroszlán, amelyet a címerében visel. Ez alapján pedig a nagymacska nem az uralkodóházzal való rokonságot vagy a nemzetség ősi voltát hivatott reprezentálni, hanem egy képviselőjének bátorságát.

A szintén honfoglalás kori Aba nemzetség címere kezdetben csak egy fekete pólyát tartalmazott, a jól ismert sassal csak a 14. században egészítették ki. Ugyancsak ellentmond Györffy koncepciójának a német területekről érkezett Hahót nemzetség címere, amelyen egy bölény- vagy ökörfej található. Mindezek alapján Körmendi úgy véli, hogy Györffy koncepciója nem tekinthető törvényszerűnek, azonban az kétségtelen, hogy Györffy rálelt egy tendenciára: a magyar eredetű nemzetségek feltűnően nagy számban szerepeltettek állatokat a címerükben, míg a jövevényeknél a növények és a mesteralakok domináltak. Ennek oka az előadó szerint egyfelől a nemzetségi tudat és a 13. századi arisztokrácia öntudatra ébredésében keresendő, amely egy offenzív történelemszemlélettel párosult.

Ez leginkább a saját történetük iránti érdeklődésben, illetve ezen történet rögzítésében nyilvánult meg. Ilyen célt szolgált Anonymus gesztája, amelyben az arisztokrácia képviselőinek (állítólagos) ősei Árpád kortársává és érdemdús birtokszerzőkké váltak, de ugyanezen törekvés a címerhasználat szintjén is megjelent. Ezen a téren leginkább a heraldikai értelemben vett sólyommal tudtak a turulhoz és ezzel az uralkodó dinasztiához is kapcsolódni, ami miatt a nemzetségi címerekben feltűnően nagy számban találkozhatunk különféle ragadózó madarakkal. Ezzel szemben a jövevénynemzetségek, amelyek jellemzően Nyugat-Európából települtek be, jobban tisztában lehettek az aktuális heraldikai divattal, így ők a növények és a mesteralakok felé orientálódtak.

Körmendi ezt követően a nemzetségi címerek változására is kitért előadásában. Ugyan több olyan nemzetségről is tudunk, amely nem, vagy csak kis mértékben változtatott címerén – ezen nemzetségek jellemző módon későn kerítettek sort a birtokosztályra –, ám számos eset akad, amikor a jobb megkülönböztethetőség végett a nemzetség különböző ágai változtatásokat eszközöltek a címerben.

A már említett Hahót nemzetségen belül példának okáért Buzád fia Buzádnál és fiainál az ökörfej szarvai között mellékalakok (betűk, kereszt) is szerepelnek, míg unokafivére, Arnold és utóbbi leszármazottai üresen hagyták a szóban forgó helyet.

Míg itt valószínűleg egyszerű megkülönböztetésről volt szó, addig az Aba nemzetségnél már egyértelműen a szegényebb ágaktól való elkülönülés állt a címermódosítások hátterében. Az előadó rámutatott, hogy a 14. században a nemzetség legtehetősebb, Széplaki ága felvette a sast a címerébe, amit aztán nagyjából egy generáción belül a kevésbé jól szituált ágak, vagyis „a szegény rokonok” is utánozni kezdtek.

Az előadó még egy izgalmas jelenségre hívta fel a figyelmet a familiaritás kapcsán, amikor Marcell alországbíró pecsétjének példáján keresztül arra mutatott rá, hogy a familiárisok előszeretettel vették át uruk, jelen esetben Kőszegi Miklós címerének elemeit, kifejezve ezzel hovatartozásukat. A jelenség a 13–14. század folyamán végig megfigyelhető, és heraldikai jelentőségén túl fontos információkkal szolgálhat akár az intézmény-, akár a politikatörténet számára.

Rudolf Veronika

Ezt olvastad?

Egy felemás sikerű felzárkózási kísérlet – A bécsi Hofburg Lipót-szárnyának építéstörténete és szerepe az uralkodói reprezentációban

A bécsi Hofburg Lipót-szárnya (németül: Leopoldinischer Trakt der Wiener Hofburg) vitathatatlanul a palotakomplexum legsokoldalúbb épületrészei közé tartozik. Több, mint 350

X