Bethlen Gábor oktatáspolitikája

Iktári Bethlen Gábor 1613 májusában kapta meg I. Ahmed szultántól a fejedelmi felhatalmazást és mellé az annak nyomatékot adó oszmán hadakat, hogy támogatásukkal vonuljon be Erdélybe. Nyilván ez a tény is szerepet játszott abban, hogy az erdélyi rendek 1613. október 23-án – ahogy a kortárs Nagy Szabó Ferenc leírásából tudjuk – „féltekben libere eligálták”, azaz féltükben szabadon megválasztották az fejedelmüknek. Ezzel a 15 éves háború által teremtett zilált belső viszonyok és Báthory Gábor rossz emlékű fejedelemsége után új fejezet kezdődött Erdély történetében. Személyében erőt és nyugalmat sugárzó egyéniség, egy rendkívüli tehetséggel és céltudatos reálpolitikai elvekkel rendelkező személy került a fejedelmi székbe, aki kortársaiban egyaránt keltett csodálatot és gyűlöletet.^[1]

Bethlen országépítő politikájában kiemelt fontosságú szerep jutott kultúrának, azon belül is az oktatásnak. A kortárs Szalárdi János  így ír erről: „scholákat építtetni, azokban a deák széptudományokat taníttatni, az belgiumi, angliai academiákban tudós ifjakat nagy költséggel szakadatlanul feljártatni és taníttatni, a hazát tudós, keresztyén tanítókkal, tudós professorokkal megékesíteni fő gondja volt.”[2]  Az alsó és középszintű iskolák létrehozása és működtetése Erdélyben ekkorra – nagyrészt a reformátusok irányításával – már elindult. Bethlen saját feladataként a továbblépés megszervezését, vagyis egy felsőoktatási intézmény megteremtését tűzte ki. Ismerve életét, ez az elképzelés azért is nagyon közel állt gondolatvilágához és céljaihoz, mert ő maga is kiemelkedő szellemi képességekkel bírt, enciklopédikus elméjével hasonlított a korabeli tudományos élet számos kiemelkedő alakjához.^[3] A fejedelem egész életén át művelte magát, olvasott – gyulafehérvári könyvtárát Corvin Mátyás könyvgyűjteményéhez hasonlították –, érdeklődött a tudományok iránt, sőt könyvei még a háborúkba is elkísérték őt.^[4] Sokakat megszégyenítő módon forgatta és ismerte a Bibliát, melyet a feljegyzések szerint több mint 26 alkalommal elolvasott.^[5] Aki ilyen mértékben támaszkodott a Szentírásra, annak gondolkodásmódját és életszemléletét is egyértelműen ez kellett hogy meghatározza, ugyanakkor Bethlen nem zárkózott el az új tendenciáktól, sőt az egyháza által el nem fogadott alternatív szellemi irányzatoktól sem. Elgondolkodtató érdekességként lehet  megemlíteni, hogy már egészen fiatalon érdeklődött a korabeli hermetikus^[6] tudományok, irányzatok iránt. Az alkímiához való viszonyát egyértelműen jelzi a fejedelem egykori kamarásának, Csáki Istvánnak a Reichtiges Handbuch Bethlen Gábors Handelleit című füzet Avertissiment előszava, melyben a fejedelmet a „hermetikai művészet adeptusának” és a „bölcsek köve” birtokosának nevezte.^[7]

Bethlen – részben az itt felvázolt személyes műveltségéből, részben pedig politikai éleslátásából következően – hamar felismerte, hogy ha magas színvonalra emeli Erdély műveltségét és szakértelmét, azzal reprezentálhat a külföldi országok felé. A megerősödő és nemzetközileg is hatalmi tényezőnek számító fejedelemség pedig betöltheti történelmi küldetését, a szétszakadt Magyarország újraegyesítését.[8] 

A mélyen hívő, hitét védő, illetve a tudományokban jártas fejedelem oktatáspolitikája két stratégiai elképzelésre épült.^[9]  Az első egy kétirányú, Erdélyből Nyugat-Európába, valamint külföldről a fejedelemség irányába történő szellemi áramlás beindítása és működtetése volt. (Nagy számban küldött külföldi tanulmányútra tehetséges erdélyi fiatalokat, illetve Erdélyen kívüli területekről hívott be prédikátorokat és tanítókat.)^[10] A második pedig a helyi oktatási intézményrendszer megteremtése és hosszú távú stabilizálása, melynek csúcsán egy európai rangú és színvonalú tudományegyetem állna: törvényekkel, szabályzattal, több fakultással, könyvtárral, nyomdával, kollégiumi bentlakással.^[11]

Bethlen és a peregrinatio academica^[12] támogatása

Bethlen oktatáspolitikájának első stratégiai szempontja tehát a kettős irányú szellemi áramlást célozta meg. Elsősorban a hazai diákok külföldi tanulmányútra küldését tartotta fontosnak. Uralkodása alatt fokozatosan nőtt a külföldjáró erdélyi fiatalok (peregrinusok) száma.^[13] 1614-ben, egy évvel hatalomra kerülése után már két peregrinust küldött a fejedelem Heidelbergbe,^[14] majd nem sokkal később 1615. augusztus 14-én arról írt Alvinczi Péternek, hogy célja évente legalább huszonkét fiatalt küldeni az „odafelvaló Akadémiákra”.^[15] A külföldi egyetemeken (különösen a wittenbergi és a heidelbergi protestáns egyetemeken) megfordult magyar diákok névsorai beszédes adatokat közölnek a peregrinatio jelenségének erősödéséről Bethlen fejedelemsége idején.^[16] Uralkodása alatt évente 15-25 peregrinust ismerünk, akik a virágzó német protestáns kulturális központokat látogatták: Heidelberget, Altdorfot, Marburgot, Herbornt.^[17]

A fejedelem több esetben személyesen is vállalta a peregrinusok támogatását, ami egyrészt az anyagi feltételek biztosítását jelentette, másrészt pedig figyelemmel kísérte személyes sorsuk alakulását. A saját rokonainak fiait szintén külföldi iskolákba küldte, hogy mintát adjon ezzel az előkelő családoknak.^[18] Bethlen Péterhez és kíséretéhez írt levél 1628-ból azt is bizonyítja, hogy a peregrinusokat igyekszik levelezésein keresztül tanácsokkal is ellátni.^[19] A fejedelem mellett külön lehetne részletezni a püspökök, udvari papok, vagy a középszintű oktatás tanárainak meghatározó szerepét az arra méltó diákok kiválasztásában (adott esetben útjuk megszervezésében, támogatásában és hazatérésüket követően számukra az optimális munkahely kijelölésében) – ez azonban már túllépne tanulmányunk tárgykörén. Azt viszont mindenképpen meg kell említeni, hogy a peregrinusok támogatásának ügye olyan fontos kérdés volt a Bethlen korabeli Erdélyben, hogy az egyetemjárás jogát külön országgyűlési határozatban is rögzítették.^[20]

A peregrinatio intézménye mind ekkor, mind a későbbiekben nélkülözhetetlen szerepet és feladatot töltött be a magyar oktatásügy alakulásában, hiszen külföldjáró peregrinusaink a hazai és nyugat-európai protestáns intézmények között „köldökzsinór” szerepet töltöttek be.^[21] Bethlen Gábor diplomatái és peregrinusai révén széles körű európai kapcsolatokat igyekezett kiépíteni. Kereste az ismeretséget a protestáns szellemi-tudományos élet kiemelkedő képviselőivel. Tudjuk például, hogy David Pareussal, a heidelbergi egyetem jeles tanárával baráti viszonyt ápolt, és rendszeres levelezésben állt vele. (Pareus, a lydeni Franciscus Iunius és a skót John Durie mellett egyike volt azoknak, akik a protestáns felekezeteken belüli, főként lutheránus-kálvinista felekezetközi megbékélésen, sőt egyesülésen dolgoztak.)^[22] Bethlennek Pareusékkal való kapcsolata azért is lényeges, mert Heidelberg a korabeli tudományos élet, a későreneszánsz művelődés virágzó központja volt Nyugat-Európában. Erdélyre nézve a heidelbergi peregrinatio – ebben vett részt a legtöbb magyar diák Bethlen alatt – tehát sikertörténetnek tekinthető, mivel vallási, művelődési, politikai hatása meghatározóvá vált a fejedelemség fejlődésében.^[23]

Bethlen első egyetemalapítási tervei

Bethlen első egyetemalapítási tervében nem csak szűkebb pátriájának, Erdélynek, hanem az egész magyarságnak kívánt felsőfokú iskolát adni. 1619-ben a Habsburgok kezén levő Magyarország jelentős részének elfoglalásával rövid időre saját jogara alatt egyesítette a két országrészt. Hódítását tartósnak gondolva, még abban az évben úgy határozott, hogy az egyesített ország számára egy heidelbergi szellemiségű akadémiát alapít.^[24] Az 1619-es pozsonyi országgyűlésen Nagyszombat városában protestáns főiskola létrehozását javasolta „az igaz evangéliumi tanulmányoknak és a politiának, azaz külső társaságnak helyes igazgatására szükséges tudományoknak terjesztésére”^[25] és 24 tanuló számára ösztöndíjat is adományozott a leendő intézményben.^[26] A terv megvalósítására a következő évben alkalmat kínált a jezsuita rend kitiltása és nagyszombati iskolájának nyomdával együtt történő elkobzása. Mint azt Milotai Nyilas István leveléből olvashatjuk: „Nagy kegyességből szállítá be [Bethlen] a szombati collegiumba annyi sok fegyverek zörgési között amaz huszonnégy tanulóifjakat kiknek táplálásokra esztendőnként (…) háromszáz forintot, száz akó bort, háromszáz mecz búzát rendele.”^[27] A nikolsburgi békekötés (1621) után Nagyszombat helyett az Erdélyhez csatolt kelet-magyarországi terület központjában, Kassán tervezte a protestáns egyetem felállítását. Bethlen elképzelése az volt, hogy az intézet rektorának Szenczi Molnár Albertet, a több nyugat-európai egyetemet megjárt tudós polihisztort hívja meg.^[28] Ezen kívül a herborni egyetem tanárai közül is hívott volna professzorokat a leendő magyarországi protestáns egyetemre^[29], de a terv megvalósításához nem voltak meg a feltételek, főleg azért, mert a lutheránus vezetésű kassai városi tanács ellenezte az iskolaalapítást.[30]

A nagyszombati, majd a kassai sikertelen egyetemalapítási kísérletek után Bethlen visszatért eredeti – még a harmincéves háborúba történő bekapcsolódása és felvidéki országegyesítési harcai előtti – koncepciójához: Erdélyben kell kiépíteni egy nemzetközi kálvinista szellemiségű művelődési központot. Ennek keretében jött létre a gyulafehérvári fejedelmi udvarhoz kapcsolódóan a Collegium Academicum.

A Collegium Academicum létrehozása

Erdély földjén protestáns akadémia felállításának tervével először János Zsigmond foglalkozott, s Bethlen Gábor pedig meg is valósította azt. Bethlent uralkodása kezdetétől foglalkoztatta a gondolat, hogy Kolozsváron – Erdély szellemi-kulturális központjában – egyetemet alapítson.

Tervei egybeestek az erdélyi rendek gondolataival, akik az országgyűlésen szintén felvetették, hogy az egykori Báthory-kollégium helyére állítani kellene egy új felsőfokú iskolát. „Nagy lelkesedéssel fogadták a rendek a fejedelmi propositiók azt a pontját, mely őket egy akadémia megalapítására hívta fel. Alkalmas helynek erre a rendek Kolosvárt tarták: részint, mert e városnak e részben már multja volt, miután már ott volt a reformáltaknak középiskolája, melyet Báthory Gábor és Bethlen eddig is emeltek. A catholicusoktól bírt puszta klastrom telket a Farkas-utczában erre ajánlották fel. Ezt ruházza fel a fejedelem tudós profeszorokkal.”^[31]

Bethlen előterjesztésére 1622. május 1-én, az erdélyi országgyűlés Kolozsváron törvényt alkotott egy „collegium academicum”, azaz – főiskolának megfelelő – akadémiai szintű felsőoktatási intézmény létrehozásáról. Az iskolaalapítást a fejedelem azzal indokolta, hogy „igen elfogyatkozának közülünk, ki miatt, ha gondviselés reá nem lészen, rövid üdön országunk és maradékink is veszedelmesebb állapotra juthatnak, nem lévén támaszok, kik az gondviselésben mindnyájunknak succedáljanak [helyébe lépjenek].”^[32] Az országgyűlés azt is rögzítette a törvényben, hogy az akadémia felállítása „perpetuum statutum”^[33], azaz örök időkre szóló határozat: „semminemű időben, semmi okon, semmi változásokban, se ezután következendő fejedelmektől, se egyéb rendektől soha el ne vétessék, a hozzá rendelt minden proventusokkal egyetemben, mostani rendelésünkben álljon és maradjon”.^[34]

Az akkoriban majdnem teljesen unitárius vallású kolozsvári szellemi elit ellenérzései miatt Bethlen megváltoztatta a helyszínt: figyelme a fejedelmi székhely, Gyulafehérvár felé fordult, amelyet „erdélyi Heidelbergává”^[35] szándékozott kiépíteni. A fejedelmi székvárosban egy káptalani iskolából protestáns kollégiummá alakított iskola működött, amelynek törvényeit még 1580-ban Ilosvai Benedek, az egykori Melanchton-tanítvány alkotta meg. Ezt a kollégiumot kívánta Bethlen az említett 1622-es országgyűlési törvénynek megfelelően felsőoktatási intézménnyé felfejleszteni, s hogy az intézmény betölthesse az „Alma Mater” védelmező szerepét, ehhez a zavartalan működést elősegítő törvényekre, fejedelmi privilégiumokra, adománylevélre volt szükség.

Ez tükröződik az 1622. szeptember végi országgyűlési határozatban, amely perbe fogással fenyítette meg az akadémia ellen izgatókat.  A kor szűkkeblűsége nemcsak az akadémiát fenntartó javak ellen támadt, hanem elsősorban olyan jobbágy ifjak ellen, akik földesuraik szolgálatából léptek át a kollégiumi szabadságba. Ezeknek az ifjaknak a védelmét szolgálta, a fejedelem azon intézkedése, melyben az 1624. évi országgyűléssel kimondatta: „(…) némelyek a patrónusok közül jobbágyok gyermekit is az scholátul megfognák, sőt ha scholában volnának is, ki akarnák őket hozni. Végeztük azért országul, hogy az kik tanúságnak okáért, nem egyéb praetextus alatt, nem is öreg korokban mennek az scholákba, kedvek ellen onnan ki ne vehessék.” Ha valaki vét e törvény ellen, s vétke megbizonyosodik, 1000 forinttal büntethető, olvasható a törvényi szabályozásban.^[36]

A kollégium számára biztosított privilégiumok azonban meghiúsult tervekként tűntek volna el, ha Bethlen nem gondoskodik arról, hogy akadémiája „mint tápláló édesanya mindennapi kenyérrel tudja ellátni diákjait,”^[37] hiszen a privilégium és a közszolgálat nem volt elég akkoriban a megélhetéshez. A fejedelem adománylevelei tették a kollégiumot igazán Alma Materré. Az első években nyújtott támogatásról Bethlen így emlékezik meg: „semmiféle kiadást és fáradságot nem tartottunk kímélendőnek abból a célból, hogy az általunk alapított kollégiumnak jövedelmeiről gondoskodni és szükségletein segíteni lehessen”.^[38] Az 1629-ben megszületett adománylevél pedig gazdag birtokjavadalmakkal – ezek között Bethlen személyes hagyatékával is – látta el a tanintézetet, hosszú időre biztosítva ezzel az akadémia zavartalan működését. A személyes hagyaték legmaradandóbb része, hogy a kollégiumról való gondoskodást olyan közüggyé tette, amely kötelezettséget jelentett mind közvetlen utódaira, mind pedig a későbbi nemzedékekre vonatkozóan. ^[39]

A fejedelem akadémiát teremtő buzgóságának megkoszorúzása volt Bojti Veres Gáspárnak, az udvari történetírónak német földre küldése azzal a céllal, hogy neves professzorokat szerezzenek az erdélyi egyetem ügyének. Bethlen egy levélben így számolt be erről a kiküldetésről: „Bojti elment Norinbergába, onnét Francofurtumba ad Moenum és onnét egy városba, az hol amaz méltán Európában – az mint halljuk – legnevezetesebb theologus doctor Alstedius lakik (…) és azt mind addig ostromolta, hogy az mi szolgálatunkra adta magát. (…) Őkívüle más két professzort is fogadott, kiknek Bojti conventiót adott és előre kinek 50, kinek 100 aranyat. Amazok reverzálist adtak magokról.”  Így érkezett Gyulafehérvárra a fejedelem életének utolsó hónapjaiban Herbornból Johann Heinrich Alsted, Johann Heinrich Bisterfeld és Ludwig Philip Piscator, azzal a céllal, hogy átvegyék a bethleni örökséget, s az akadémiát rangos intézménnyé téve, egyetemmé fejlesszék. [40]

A Collegium Academicum 1658-ig működött Gyulafehérváron, s fennállásának nagyobb része már a Bethlen utáni időszakra tehető, hiszen a fejedelem a nagyhírű herborni vendégtanárok megérkezése után nem sokkal, 1629. november 15-én elhunyt.  Így már nem élhette meg, hogy az általa alapított akadémia a gyakorlatban is jól működő, igazi felsőoktatási intézménnyé szerveződjön, amelynek saját törvényei – úgynevezett intézményi rendtartása – és Európa-szerte elismert professzorai vannak. [41]

A gyulafehérvári Collegium Academicum 36 évig tudott működni, s pusztulása után sem tűnt el teljesen: a tanintézetet Apafi Mihály Nagyenyeden újjászervezte, s ha egyetemmé nem is vált soha, de Erdély legjelentősebb főiskolája maradt a 18. század végéig. 

Összegzés

Bethlen Gábor fejedelem iskolafejlesztési politikája a korabeli Európa műveltségi, művészeti, szellemi viszonyaihoz való magyar felzárkózási folyamathoz kapcsolható. Az oktatáspolitikát alapvetően két dolog befolyásolta a Bethlen-kori Erdélyi Fejedelemségben. Egyrészt a reformáció, mint ideológiai háttér, s ebben a fejedelem azon törekvése, hogy a református protestantizmus fellegvárává tegye Erdélyt. Az oktatás fejlődésére ható másik tényező az abszolutista jellegű erdélyi állam kialakulása: a modern központi hatalom differenciálódó hivatalrendszere, a diplomácia, a közigazgatás, az igazságszolgáltatás egyre nagyobb számban igényelte a képzett, a teológiai műveltség mellett világi műveltséggel egyaránt rendelkező szakembereket. Az állam, illetve az őt megtestesítő Bethlen, mint „princeps absolutus”, erősen érdekelt volt új közép- és felsőfokú oktatást biztosító intézmények alapításában. Oktatáspolitikájának legfontosabb eleme kétségtelenül az egyetemalapítási törekvés volt. Az általa megteremteni kívánt erdélyi universitas mind a fejedelemség kulturális szerepkörét, mind pedig európai hatalmi pozícióit tovább erősíthette volna.

Bethlen oktatáspolitikája – mint ahogyan egész uralkodói életműve – nem személyes célokat szolgált. Mindent amit tett, tudatosan tette a három részre szakított nemzet újraegyesítése érdekében. Felismerte, hogy Erdély és a Királyi Magyarország érdekeit csak a gondosan képzett, kiművelt emberek tudják megfelelően érvényesíteni. Ha az országegyesítést nem is tudta megvalósítani, szellemi öröksége követendő hatást gyakorolt a későbbi erdélyi protestáns iskolák számára, amelyek ebből táplálkozva igazi tehetségeket neveltek ki magukból:

„Az erdélyi iskolák dicsősége abban állott, hogy nem hagyták porba hullani a tálentumokat, hogy azokat magából a népből keresték ki, emelték föl és csiszolták ragyogó gyémántokká.”[42]

Molnár Zsolt

[1] Oborni Teréz: Erdély fejedelmei. Pannonica Kiadó, 2002. 92.

[2] Szalárdi:

[3] P. Szathmáry Károly: A Bethlen főtanoda története. Nagyenyed, 1867. 46.

[4] Papp Klára: Erdélyi fejedelmek. Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft, Debrecen, é.n. 79. o.

[5] P. Szathmáry Károly: i.m. 46. o.

[6] Olyan tanok, amelyek a korabeli időben nem tartoztak a hivatalosan elfogadott és nyilvánosan művelhető tudományok közé (leginkább az alkímiára értették Bethlen Gábor korában).

[7] Orient Gyula: Bethlen Gábor fejedelem alchimiája. In. Erdélyi Irodalmi Szemle, IV. évf. 3-4. Kolozsvár, 1927.

[8] Bitskey István: Hitviták tüzében. Gondolat Kiadó, Bp., 1978. 170-172. o.

[9] Herepei János: Adattár XVII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez. Budapest-Szeged, 1965. 171. o.

[10] Csetri Elek: Bethlen Gábor életútja. Kriterion, Bukarest, 1992. 148. o.

[11] U.o. 149. o.

[12] A peregrinatio a következőket jelenti Szenczi Molnár Albert 1604-es szótárában: idegen nép között járás, zarándokjárás külföldön. A peregrinatio academica kifejezésen ebből következően tehát a hazai értelmiség külföldi egyetemjárással történő képzését értjük, felsőfokú tanulmányokat ugyanis a magyarországi intézmények hiánya miatt csakis külföldi egyetemeken lehetett folytatni. (Vö. Font Zsuzsa-Ötvös Péter: Fejezetek a magyar „peregrinatio academica” történetéből. In. Beszélő. 8. évf. 3. szám)

[13] Szabó Miklós: Erdélyi diákok külföldi egyetemjárása a XVI-XVIII. században. In. Művelődéstörténeti Tanulmányok, 1980.

[14] Makkay László: Bethlen Gábor és az európai művelődés. In. Századok 1981/4.  685. o.

[15] Szilágyi Sándor: Bethlen Gábor kiadatlan politikai levelei. é.n.

[16] Heltai János: Adattár a heidelbergi egyetemen tanult magyarországi diákokról. In. Az Országos Széchenyi Könyvtár évkönyve, 1980.

[17] Tarnóc Márton: Erdély művelődése Bethlen Gábor és a két Rákóczi György korában. Bp., 1978. 29. o.

[18] Jancsó Benedek: Erdély története. Bp., 1922. 64. o.

[19] Bethlen Gábor: Levelek. Kriterion Kiadó, Bukarest, 1980. 228–232. o.

[20] Tonk Sándor – Szabó Miklós: Erdélyiek egyetemjárása a középkor és a kora újkor folyamán. In. Régi és új peregrináció Magyarországon, II. kötet. Budapest-Szeged, 1993. 499. o.

[21] Hörcsik Richárd: A magyar protestáns oktatás helye és szerepe az ezeréves magyar művelődésben. In. Confessio, 1997. 91. o.

[22] Herepei János: Adattár XVII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez. i.m. 201. o.

[23] Heltai János: A heidelbergi egyetemjárás 1595-1621. In. Régi és új peregrináció Magyarországon, II. kötet. Budapest-Szeged, 1993. 544-545. o.

[24] Szögi László (szerk.): Hat évszázad magyar egyetemei és főiskolái. Bp., 1994. 20.o.

[25] Makkai László: Bethlen Gábor és az európai művelődés. i. m. 687. o.

[26] Szögi László i. m. 20. o.

[27] Makkai László i.m. 687. o.

[28] Szögi László: A magyar felsőoktatás kezdetei. In. Természet Világa, 1996/2.

[29] Uo.

[30] Blankó Miklós: A magyar felsőoktatás története Nagy Lajostól Mária Teréziáig. https://mnyknt.hu/a-magyar-felsooktatas-tortenete-nagy-lajostol-maria-tereziaig/ (2025. január 20.)

[31] Szilágyi Sándor (szerk.): Erdélyi országgyűlési emlékek. Bp., 1875-1898. VIII. kötet.10. o.

[32] Oborni Teréz i. m. 119. o.

[33] Jakó Zsigmond – Juhász István: Nagyenyedi diákok 1662-1848. Kriterion, Bukarest, 1979. 5. o.

[34] Szilágyi Sándor i. m. 97. o

[35] Váró Ferenc: Bethlen Gábor Kollégiuma. Nagyenyed, 1903. 3. o.

[36] Szilágyi Sándor i. m. 236. o.

[37] Jakó Zsigmond – Juhász István: Nagyenyedi diákok. i. m. 8. o.

[38] Uo.

[39] Bethlen az akadémiának adományozta Enyed városát és hét jobbágyfalu jövedelmeit, emellett a tokaji Hétszőlőt, Debrecen város évi 2000 arany taksáját és a saját, 2000 aranyat érő személyes hagyatékát. In. Jakó Zsigmond – Juhász István: Nagyenyedi diákok. i. m. 8-9. o.

[40] Jakó Zsigmond – Juhász István: Nagyenyedi diákok. i. m. 7. o.

[41] Oborni Teréz i.m. 121. o.

[42] Makkai Sándor: Harc a szobor ellen. Erdélyi Szépműves Céh. Kolozsvár, 1933. 119. o.

Ezt olvastad?

Kárpátaljai mártírsorsok a Gulagon 1944 és 1970 között

A szovjet kényszermunkatáborokba hurcolt kárpátaljai magyarok történetéről hallhattak az érdeklődők azon a budapesti könyvbemutatón, ahol Dupka György legújabb, hiánypótló munkáját

X