Federico García Lorca 125 éve született

„Én egész életemben mindig azoknak a pártján fogok állni, akiknek semmijük sincs, és akiktől még e semminek a nyugalmát is megtagadják” – vallotta a 20. század talán leghíresebb spanyol költője, García Lorca egy 1934 őszén készült interjúban. A költő és drámaíró neve egybeforrt a konzervatív spanyol értékrend megújításának vágyával – és ő vált a spanyol polgárháború legismertebb áldozatává.

Federico García Lorca 1898. június 5-én látta meg a napvilágot Fuente Vaquerosban, egy jómódú család elsőszülötteként. Demokratikus és liberális nézeteket valló apja földbirtokot igazgatott, művészetkedvelő anyja pedig tanítónőként dolgozott. A párnak további öt gyermeke született, ám egyikük még második születésnapja előtt tüdőgyulladásban elhunyt. A szülők ettől kezdve sokat szorongtak a többi gyermek egészségéért, s ezzel akaratlanul beteges halálfélelmet neveltek a kis Federicóba.

Fuente Vaqueros falusi környezetében Federico megismerkedett kevésbé szerencsés sorsú gyerekekkel is. A halál borzalma mellett ez lett másik életre szóló élménye: őszinte együttérzés a szegényekkel, a kiszolgáltatottakkal, a társadalom peremére szorítottakkal. Megérintették továbbá a vidéki spanyolok népszokásai, hiedelmei és vallásosságának külsőségei. A katolicizmust azonban sosem érezte a magáénak: Krisztus iránti szeretete klerikusellenességgel párosult, úgy gondolta, hogy az egyház eltért a jézusi tanításoktól.

1909-ben a család az anya szülővárosába, Granadába költözött. Szülei beíratták a helyi Colegio del Sagrado Corazón de Jesús magániskolába. Lorca nem jeleskedett a tanulásban, ráadásul iskolatársai Fredericának csúfolták lányos kinézete miatt.

Gyenge lábakon álló önbecsülését egyedül zenei tanulmányai fejlesztették. Már kisgyerekként fogékony volt a népdalokra, de csak Granadában derült fény valódi zenei tehetségére. Tanára, Antonio Segura, aki egykor Verdi tanítványa volt, zongorázásra ösztönözte őt.

A fiú nemsokára Beethoven, Schubert, Mendelssohn, Schumann és Chopin zongoraműveit adta elő. Jó úton haladt a zenészi pálya felé. Az idős Segura mester azonban rövidesen elhunyt, Lorca pedig nem győződött meg arról, hogy valóban a zene lenne az ő hivatása. Bár a muzsikusi stúdiumokat egyszer s mindenkorra félbehagyta, azok mély nyomokat hagytak költészetének tematikáján és formavilágán egyaránt. Nehezen ugyan, de leérettségizett, majd beiratkozott a granadai egyetem jogi és bölcsészettudományi karára.

Az egyetemen történelmet, politikatudományt, művészeteket tanult. Tanulmányi kirándulásokon járta be egész Spanyolországot, rengeteg élményt és tapasztalatot gyűjtve. Ekkor határozta el, hogy írni fog. Az egyetem mellett művészeti társaságokba járt. Így találkozott és kötött életreszóló barátságot a több mint húsz évvel idősebb nagy zeneszerzővel, Manuel de Fallával. Ezekben az években döbbent rá, hogy a saját neméhez vonzódik. Ennek felvállalásával sosem tudott igazán megbirkózni.

1918-ban jelent meg első kötete, az Impressziók és tájak. A mű ugyan kapott néhány méltató kritikát, de a könyvkereskedéseknél alig fogyott, a példányok java a családi ház padlásán végezte. A szülők rossz előjelnek vették a kudarcot, attól tartottak, hogy fiuk nem lesz képes megélni az írásból. Apja kérlelte Lorcát: inkább a vizsgáival törődjön, s fejezze be az egyetemet. Lorca engedelmeskedett is volna, ha egyik tanára nem áll elő azzal az ötlettel, hogy a fiatalembernek Madridban, egy neki való szellemiségű intézményben kellene folytatnia a tanulást. A szülők nem nagy örömmel, de beleegyeztek a tervbe.

Az a bizonyos intézmény az 1910-ben létesült Residencia de Estudiantes volt. A kollégium diáksága a leghaladóbb követelmények szerint berendezett könyvtárban és laboratóriumokban mélyíthette el tudását, sportpályákon fejleszthette fizikai állóképességét. A 20. század szinte összes spanyol Nobel-díjasa itt kezdte pályáját. Lorca előzékenységével és zongoratudásával gyorsan beilleszkedett. Új barátai között találjuk a későbbi neves filmrendezőt, Luis Buñuelt. Kapcsolatuk ugyan szívélyes volt, ám nem felhőtlen: a kifinomult Lorcát gyakran bántotta Buñuel durvább természete, de leginkább az, hogy Buñuel nem tudott mit kezdeni a költő homoszexualitásával.

Madridban Lorca avantgárd írókkal került kapcsolatba, s találkozott a szintén progresszív művészi elveket valló Gregorio Martínez Sierra színpadi rendezővel. Sierra elolvasta Lorca bábszínháznak szánt darabját, A halálthozó pillangót, s győzködte a szerzőt, hogy engedje azt bemutatni.

A beteljesületlen szerelem tragédiáját sajátos stílusban megjelenítő művet 1920-ban láthatta a közönség. Az eredmény: ismét bukás. Ennek hírére már érkezett is az újabb atyai dorgálás: Lorca ne vesztegesse tovább az idejét Madridban, hanem térjen haza, és szerezze meg a diplomát. A költő, aki még mindig rászorult szülei pénzére, könyörgött apjának, hogy maradhasson a kollégiumban, cserébe megfogadta, hogy pontot tesz tanulmányai végére. Többszöri nekifutás után végül 1923-ban kapta kézhez oklevelét.

Ugyancsak 1923-ban egy másik zsenipalánta csatlakozott Lorca és Buñuel társaságához: Salvador Dalí. Az ifjú festő nemcsak elfogadta Lorcát olyannak, amilyen volt, hanem csodálta is képességeit. Valódi lelki társakra leltek egymásban a féltékeny Buñuel bosszúságára, sőt, Lorcában idővel gyengéd érzelmek ébredtek Dalí iránt. A vonzalom azonban viszonzatlan maradt; Lorca kénytelen volt átélni életének számos csalódása közül az egyik legkeservesebbet. Mégis kijelenthetjük, hogy termékenyítőleg hatottak egymás művészetére: Dalí több vásznán is megjelenített Lorcára utaló alakokat, motívumokat, a költő pedig az Óda Salvador Dalíhoz című versét ajánlotta a festőnek.

Időközben a siker mégiscsak rámosolygott Lorcára. Versek könyve című kötete 1921-ben jelent meg Madridban. Akárcsak az előzőnek, úgy ennek a nyomtatási költségeit is Lorca apja állta, vagyis bizonyára beletörődött fia költői törekvéseibe. Befektetése ezúttal megtérült: a kritika felfigyelt a műre és dicsérte azt. Ettől kezdve Lorca alkotásai végre megkapták a nekik járó figyelmet.

Lorca gyakran hazalátogatott szűkebb hazájába, Andalúziába, s nemcsak azért, hogy családját meglátogassa. Változatlanul elbűvölte az itteni népi kultúra és persze a népdalkincs, melynek tanulmányozására a szintúgy andalúz Manuel de Fallával vállalkozott. Együttműködésük tovább fejlesztette Lorca formaművészetét, szóhasználatának zeneiségét. Lorca a színpaddal is eljegyezte magát. Első próbálkozásának sikertelensége nem kedvetlenítette el végleg, további drámákat írt, miközben egyre többet tanult a színpad nyújtotta lehetőségekről.

A költő nemcsak alkotásaival, hanem közéleti tevékenységével is szeretett volna változtatni a számára embertelenül elmaradott spanyol társadalom viszonyain. A szándék nem a semmiből termett: az országot már évtizedek óta politikai bizonytalanság dúlta, s ezen az sem változtatott sokat, hogy 1923-ban Primo de Rivera tábornok a király, XIII. Alfonz jóváhagyásával katonai diktatúrát vezetett be. A liberális gondolkodásúak egyre fojtogatóbbnak találták a hazai viszonyokat. Lorcát ezenfelül magánéleti gondok is terhelték: költőként ugyan nőtt az elismertsége, de párkeresési próbálkozásai rendre kútba estek, ráadásul családalapítási vágya és homoszexualitása között feloldhatatlan ellentmondást érzékelt.

Búskomorságából 1929-ben sikerült kitörnie, amikor az amerikai Columbia Egyetem meghívta egykori tanárát, Los Ríost vendégelőadónak, s a professzor a tehetséges fiatalembert is magával vitte.

A nyomasztó légkörből érkező költőt elbűvölte az Egyesült Államok szabadságeszméje, de az üzletemberek pénzhajhászása, a nagyvárosok lélektelensége és az épp akkor összeomló tőzsde miatt munkájukat vesztett tömegek látványa elborzasztotta.

Költészete, melyet korábban nem érintettek meg az izmusok, most szürreális, összetett, nehezen értelmezhető képekkel gazdagodott, melyekből a modern élet válsága olvasható ki.

Lorca Kubába is ellátogatott, ahol első ízben találkozott a műveit ismerő és azokért rajongó spanyolajkú latin-amerikai közösséggel. Miután 1930-ban hazatért, friss erővel fogott újra munkához. Végre színpadi szerzőként is kezdett befutni. A csodálatos vargáné című vígjátékát a madridi Teatro Espanol adta elő, ő maga pedig összebarátkozott az argentin színésznővel, Lola Membrivesszel, aki rengeteget tett azért, hogy Argentínában és általában Latin-Amerikában minél többen megtudják: ki is az a García Lorca.

Miután Primo de Rivera megbukott, 1931-ben megszületett a II. Spanyol Köztársaság. Felcsillant a az ország demokratikus átalakulásának reménye. Az új kultúrpolitika támogatásával megalakuló La Barraca mozgalom a klasszikus drámai alkotásokat akarta elvinni az elmaradott vidékek lakosságához. Résztvevői színészettel hivatásszerűen nem foglalkozó egyetemisták lettek, egyik vezetői pozícióját pedig a tettvágytól égő sikerszerző, García Lorca kapta meg. A lelkesítő munka időszaka sajnos nem sokáig tartott: 1933-ban a szélsőjobb kaparintotta meg a hatalmat. A La Barraca, melynek előadásait már azelőtt is meg-megzavarták a radikálisok, egy csapásra elvesztette az állami támogatást. Az a vád érte a társaságot, hogy le akarja bontani a katolikus-tradicionális értékrendet, s persze a Lorca szexuális irányultságáról keringő hírek sem tetszettek a vezetésnek.

Utolsó éveit Lorca tevékenyen töltötte. Megírta és bemutatta talán legjobb drámáit: a Vérnászt, a Yermát, a Bernarda Alba házát és a Rosita leányasszonyt.

Ezek a realista szellemű művek a merev társadalmi elvárások és a személyes boldogság szembenállásáról szólnak, s arról, hogy ez az ellentmondás mennyire nehezen oldható fel, ha ez egyáltalán lehetséges.

A legnagyobb sikert a Vérnász aratta, kiváltképp a tengerentúlon, Lola Membrivesnek köszönhetően. Így amikor Lorca 1933-ban Argentínába látogatott, valóságos diadalmenetben részesült. Otthon ellenben egyre agresszívabb támadások érték.

1936-ra a befolyásukat és hatalmukat féltő társadalmi csoportok egymásnak feszülése tűrhetetlenné vált. A február 16-ra kiírt előrehozott választásokat a baloldali Népfront nyerte, ám a hadsereg, a falangistának nevezett nacionalisták és a velük szimpatizálók nem voltak hajlandóak beletörődni az eredménybe. Amikor lázadásuk irányítását Francisco Franco Bahamonde tábornok fogta össze, kitört a polgárháború. Granadában a helyzet 1936 augusztusában mérgesedett el. A tisztogatásokba kezdő falangisták listáján Lorca előkelő helyen szerepelt, mivel számukra ő sűrített magába minden gyűlöletes liberális és szocialista erőfeszítést. A költő hiába rejtőzött el, az őt keresők megfélemlítő módszereikkel gyorsan a nyomára bukkantak. Foglyul ejtették, s augusztus 19-én agyonlőtték. A halálhír bejárta és felháborította a világot. A mártírrá váló Lorca alakja azonnal alkalmassá vált arra, hogy a fasizmus, idővel pedig valamennyi zsarnoki rendszer kegyetlenségére emlékeztessen. Mindenesetre ez a kivégzés kitörölhetetlenül égett rá a kiépülő Franco-rezsimre.

A 20. század második felében több költőnk is foglalkozott García Lorca műveinek magyar nyelvű fordításával, de egyikük sem merített belőlük olyan sokat, mint Nagy László. Nem csoda, hiszen mindkét alkotót ugyanaz a törekvés vezérelte: a valóság és az élet látomásszerű feldolgozása a népi kultúrából kölcsönzött elemek felhasználásával. Nagy 1961-ben készítette el a Siratóének Ignacio Sánchez Mejías torreádor fölött című megrázó költemény magyarítását. Irodalomtörténészeink szerint a felsőiszkázi költőóriás így válaszolt az 1956-os magyar forradalom elbukására, megtorlására. Lorca zenetörténetünk gazdagodásához is hozzájárult: Szokolay Sándor, a 20. század második felének jelentős magyar zeneszerzője és az akkori Zeneművészeti Főiskola tanára 1964-ben mutatta be a Vérnászból komponált operáját.

Bozó Bence

Források:

Federico García Lorca (letöltés: 2023. máj. 28.)
Katona Eszter: „Rejtőző medrű bánat…” Federico García Lorca világa. Szeged 2016.
Tolnai Gábor: García Lorca. In: Világirodalmi lexikon III. Bp. 1975. 440 – 443.

Ezt olvastad?

Az esztergomi érseki szék megüresedése Mindszenty bíboros és VI. Pál pápa 1973–1974. évi levelezése alapján

Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek fölmentése, avagy az esztergomi szék megüresedésének dátuma a vonatkozó irodalomban nem egységes. Bizonyos szerzők azt

X