Kelebia, egy határközség születése 1918–1925

„A bajai háromszög felszabadulásával Szabadka város határából is tekintélyes rész visszakerült magyar uralom alá. Tompa, a két Kelebia, Csikéria s más tanyaközpontok kerültek vissza Ezen felszabadult területen körülbelül 18 tanyai iskola van.” (Kiskunhalas Helyi Értesítője (KHÉ), 1921. szeptember 14., 2.)

Írásomban azt szeretném röviden bemutatni hogyan született meg Kelebia pusztából (Felső-Kelebia) egy önálló határközség. Az a település, amelyet senki nem akart. Számos vita és közigazgatási viszály befolyásolta múltját. A település helytörténetének históriása, Miskolczi Miklós tökéletesen fogalmazta meg a történeti paradoxont: Kelebia, Trianon gyermeke.

Kelebia puszta és Szabadka – Bács-Bodrog vármegye térképén, 1766 (hungaricana.hu)

A Trianonig vezető úton

A község ma Bács-Kiskun megye déli határán, a bácskai löszhátságon, a magyar-szerb határ mellett található. Szabadkától északra 12 km-re, Kiskunhalastól délnyugatra 24 km-re fekszik, míg Szegedtől és Bajától egyaránt 48 km-re található. Területén már az ókorban is éltek. A 15. században a Hunyadiak majd Török Bálint birtoka volt. A török uralom alatt lakatlanná vált pusztát a 17. század végétől Szabadka város területéhez csatolták. Szőlőkultúrája és gyümölcsösei miatt a törvényhatósági jogú város virágoskertjének is nevezték. A területén 1882-től vasútvonal húzódott és vasúti megálló létesült. Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés során Szabadkát elcsatolták, míg Kelebia, a másik két szabadkai határrésszel, Tompával és Csikériával Magyarországnál maradt.

Ám még ezt megelőzve az 1918. november 3. padovai fegyverszünet következtében a demarkációs vonaltól délre, idegen fennhatóság alá került. A szerb megszállás miatt nagy volt a riadalom a térségben:

Halason a legkülönfélébb hírek terjedtek el a szerbek által meg-szállott Szabadkáról. A szerb katonaság Kelebiáig jött, s az az utolsó állomása. Bácskai Hírlap szabadkai napilap ma, hozzánk érkezett száma ezt írja a megszállott Szabadkáról. A szerb csapatok bevonulása által okozott hullámverések lecsendesedtek. A szerb csapatok, amelyek első pillanatban jó impressziót keltettek, bebizonyították, hogy reguláris, fegyelmezett csapatokhoz méltóan viselkednek e városban és nem, mint hódítók, hanem mint barátok jöttek közénk. A szerb parancsnok László rendőrkapitány kíséretében végigjárta a várost és közölte a lakossággal, hogy a szerbek megszállták a várost.” (KHÉ, 1918. november 20., 2.)

A határőrizetet 1918 végére szervezték meg itt. A kelebiai határőrizet gyorsan ismertté vált a magyar közvélemény számára is. A megtébolyult, családját kiirtó, Csáth Géza író nem várt igazoltatással találta magát szembe itt, és valószínűleg öngyilkos lett. Irodalmi stílusban így örökítették meg a legismertebb kelebiai határincidenst:

1919. szeptember 11-én a hajnali órákban egy gyalogos férfit tartóztatott fel a szerb járőr Kelebia körzetében a határon. A férfi Magyarország felé igyekezett: amikor a járőr utolérte, először könyörgött, hogy lőjék agyon, majd amikor a parancsnokságra akarták kísérni, zsebéből hirtelen üvegfiolát húzott elő, elroppantotta a fogai között és összeesett. Néhány órával később meghalt, holttestét egy parasztszekéren vitték be Szabadkára. Dr. Brenner Józsefnek hívták, idegorvos volt, néhány héttel korábban megőrült, agyonlőtte a feleségét és ötféle mérget vett be. Akkor sikerült megmenteni az életét, a bajai, majd a szabadkai klinikára vitték, innen szökött meg és indult Budapestre, végzetes utolsó útjára.” (Kenyeres Zoltán: Riasztó látomások – Csáth Géza: Ismeretlen házban. In: Szemle, 1978. február 1., 106.)

Csáth Géza író (wikipedia.org)

Felső-Bácska szerbek által való kiürítésének újra és újra felmerülő híre reményt adott arra, hogy délebbre esik majd a határvonal:

Az utóbbi hetekben az az örvendetes hit terjedt el Halason és az országban, hogy a szerbek kivonulnak. Ezen értesülést legutóbbi számunkban fenntartással mi is leszegeztük. Most a szerbek kivonulásával kapcsolatban a következő érdekes értesülésünkről számolhatunk be. Tény, hogy 2 héttel ezelőtt a szerb őrséget a demarkációs vonalról visszavonták, és a szerbek tényleg Kelebián gyűltek össze. Erről Kisszállásról jelentést is tettek. A szerbek azonban nem kiürítési szempontból vonultak vissza, hanem azért, mert a szerb katonaságot felcserélték. Csendőrséggel és fináncokkal cserélték ki a katonaságot. Ezek a demarkációs vonalon elfoglalták helyüket.” (KHÉ, 1920. január 7., 3.)

A határkérdést végül itt hosszú időre a trianoni békeszerződés 27. cikkelye zárta le:

„[…] a helyszínen megállapítandó vonal a Szabadka-Bácsalmás vasútvonalat Csikéria állomástól körülbelül 1500 méterre keletre, a Szabadka-Kiskunhalas vasútvonalat Kelebia állomástól délre körülbelül 3 kilométerre átvágja és Horgostól és vasúti állomásától északra, Röszkeszentmihálytelektől pedig délre halad.” (Gerő András (szerk.) Sorsdöntések – A kiegyezés – 1867 – A trianoni béke – 1920 – A párizsi béke 1947. Göncöl Kiadó, Budapest, 1989., 173.)

Kelebia, Tompa, Csikéria elcsatolva – trianoni Magyarország térképén, 1920-as évek. (hungaricana.hu)

A községgé alakulás buktatói (1921-1925)

A szerbek kivonulása elhúzódott és csupán 1921. augusztus 20-án indulhattak meg a magyar csapatok a térségbe. Felső-Bácskában 1945-ig a „felszabadulás napjaként” is ünnepelték augusztus huszadikát. Már a következő évben ilyen program beharangozó jelent meg:

Báró Podmanitzky Endre képviselő védnöksége alatt Tompa, Kelebia és Felsőcsikéria lakossága a szerb uralom alóli felszabadulás évfordulóján, augusztus 20-án, Szent István napján Tompán, a szélmalom melletti erdőben népünnepélyt rendez. A népünnepély kezdete reggel 7 órakor. Délután 4 órakor tréfás játékok. Esti 6 órakor ünnepi műsor. Tánc reggelig.” (KHÉ, 1922. augusztus 16. 3.)

Ám az örömből hamarosan a rideg valóságba csöppenhettek a megmaradt határrészek, és így közigazgatásilag még községnek nem is számító tanyaközpontok lakói. Szabadka város hatalmas közigazgatási határából 28.329 kataszter holdnyi terület maradt magyar oldalon. 1921. szeptember 5-én Podmaniczky Endre nemzetgyűlési képviselő és dr. Kiszel Gyula kormánybiztos vezetésével a tompai Redl-kastélyban gyűltek össze az egykori szabadkai nagybirtokosok, hogy a három tanyaközpontból megalapítsák Újszabadka helységet. 1921. szeptember 18-án megtartották az első közgyűlést. Kinevezték a tisztviselőiket, így beiktatták Újszabadka főispánját, dr. Kovacsevics Dezsőt, és a város polgármesterét, Baláspiri Kálmánt. Ám a minisztériumi közigazgatási szervek ezt az ad hoc jellegű településalapítást nem támogatták. Úgy döntöttek, hogy a tanyaközpontok helyén három községnek van helye. A települések Bács-Bodrog vármegye fennhatósága alatt kezdték meg működésüket a 1923. év XXXV. t.-c. 10. §-a alapján.

Kelebiai vasútállomás a két világháború között (hungaricana.hu)

Kelebiánál hamarabb alakultak meg Tompa és Csikéria községek. Az egykori szabadkai földterület felosztása évtizedekig tartó komoly vitákat eredményezett. Kelebia kezdetben a felosztandó terület csupán 29%-át kapta meg. Főként Csikéria és Kelebia érezte magát kisemmizve Tompához képest. A szét nem osztott birtokon pedig megalakult az Önkormányzati Testületek Kárpótlási Vagyona mintagazdasága, ami újabb évtizedes vitákat generált.

Kelebia képviselőtestülete 1924. december 12-én alakult meg. Tóth Sándor bíró és Gille András jegyző vezetésével kezdték meg a település megszervezését, irányítását. A mozgásterük igen szűkre szabott volt. Az első valós döntéseiket 1925-től hozták meg. Talán, ennek is köszönhető, hogy a mai napig egyesek innentől számolják a község létrehozásának idejét. A földterület kérdés vagy a házhelyek kimérése mellett felmerült az országzászló mielőbbi megvalósítása, a délszlávos közterületnevek megváltoztatása, illetve Újszabadka községnév felvétele.

Ám ezeknél még égetőbb, mindennapi problémák is jelentkeztek, mivel ide is érkeztek vagonlakók, menekültek. Jellemzően elsősorban vasutasok. Közel 15 család, gyermekekkel együtt 40 fő jött ide. Persze Kelebiára mások is, nem csak menekültek érkeztek, így hamarosan látványos fejlődés indulhatott. Folyamatosan zajlott a telkek- és földek kiosztása. Kifejezetten a vasutas családok számára kínáltak kitűnő lehetőséget a településen. A betelepülésre és a növekedésre a lakosságszám változása a legjobb példa. Míg 1920-ban csak 1610 fő, addig 1930-ban már 3565 fő élt itt.

Az egyházi közigazgatás is megkezdte a saját hatáskörének, intézményrendszerének a kiépítését. A római katolikusok 1924 végén Borota, Jánoshalma, Kelebia, Mélykút, Rém, Tompa plébániákat illetve lelkészségeket a Jánoshalmai Esperesi Kerülethez rendelték. A kiskunhalasi református egyház a kelebiai gyülekezetet 1925-ben református fiókegyházzá alakította. Majd hamarosan megjelentek a szekták, kisegyházak is, amelyek jelenléte a mai napig jellemző itt.

Adománygyűjtés a vagonlakóknak – plakát, 1920 (http://www.oszk.hu/mdk)

Kelebia a határon (1921–1925)

1921. augusztus 20. után még az Orient Express is megállt a Kelebiánál. A magyar határ őrzését 1921. október 1-jétől a Magyar Királyi Csendőrségtől a magyar Királyi Vámőrség vette át. Amikor még a község hivatalosan nem is jött létre, a kelebiai vasúti határállomás a Budapest-Belgrád vasútvonalon már működött. A Balkán felé illetve felől érkező személy- és teherforgalom lebonyolítására és ellenőrzésére nagy szükség volt. A határállomás 1922-től 24 órás nyitva tartással üzemelt már akkor is. Magyarország és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság között sokáig ez volt az egyetlen vasúti határállomás, amely személy- és teherforgalmat is bonyolított. Hivatalosan a Kiskunhalasi Vámőr szakaszparancsnok alárendeltségébe tartozott.

A határjelzéseket kis késlekedéssel, de 1923-ban sikerült elhelyezni.

Kelebia és Szabadka között a vitás erdőrészt végleg Szerbiához csatolták, és ezzel megszűnt az akadály a határ pontos kijelölésére. […] A határcölöpök leverése néhány nap alatt befejezést nyer, és ezzel a jugoszláv-magyar határ végleges kicölöpözése az egész határon befejeződik.” (KHÉ, 1923. november 24., 2.)

Kelebia határa a két világháború között (hungaricana.hu)

Az 5.300/1923. számú miniszterelnöki rendeletben rögzítették a távolsági határforgalommal kapcsolatos szabályokat. Itt a kishatárforgalom területi hatályát határozták meg. Ez alatt 10-15 km-es területsávot értettek. A kishatárforgalomban a lakosok a határt csak útlevéllel, határszéli igazolvánnyal, birtokos úti igazolvánnyal és alkalmi úti lappal léphették át. Ugyan- akkor nem mindenki legálisan lépte át az államhatárt. A térségben élők mintegy közlekedési folyosóként használták a terültet, és állandó volt az illegális határátlépés. Ezen a helyzeten a határvonalak véglegesítése nem tudott változtatni. A Kelebia község déli kijáratánál található úgynevezett „2. vasúti-átjáró” a Kelebia-Szabadka vasútvonal mentén, az államhatártól pár száz méterre található. A korszakban is az egyik ismert csempész- és migráns útvonalnak számított. Ezért nem meglepő, hogy számtalan feljegyzés található az ehhez a szolgálati helyhez kötődő összecsapásokról a határőrök és az illegális határátlépők között.

Ám nemcsak a gazdasági jellegű bűncselekmények miatt volt fontos a könnyűnek mondható határátlépés, hanem a politikai menekültek átszökései révén is hamar fókuszba került a terület. 1920 után kommunista és szociáldemokrata személyek próbáltak kijutni a Horthy-féle Magyarország területéről:

Múlt hó 29 én éjjel 11 óra tájban Kelebián keresztül a szerb határrendőrség felhívta telefonon a kisszállási rendőrséget, és azt a meglepő hírt közölte velük, hogy 15 magyar kommunista van a határon, akiket a magyar igazságszolgáltatás kezére akarnak adni, hogy méltó büntetésüket elvegyék. […] A szerbek megígérték, hogy Hódy Gézát, Bundzsák Istvánt és a többi halasi kommunistát ki fogják adni és elfogatásukat elrendelik.” (KHÉ, 1921. augusztus 3., 2.)

Az is felmerült 1924-ben, hogy a határ közelében tartózkodik Károlyi Mihály egykori köztársasági elnök. Mivel egy szerb oldalon található határ menti tanyán valakit „grófnak” szólítottak, így az ügy és a kelebiai határállomás is rövid időre a hazai titkosszolgálatok látókörébe került.

Kelebiai vasútállomás a két világháború között (hungaricana.hu)

A hétköznapokban a kelebiai határon borzalmas események is lezajlottak. A határőrizet révén valódi rideg napok is beköszöntöttek a kis település életében. Számos vérfagyasztó esemény követte egymást. A korabeli sajtó pedig imádta ezeket tovább költeni vagy eltúlozni. 1922-ben már egy igen részletes határ átlépési incidensről számoltak be a lapok:

Most már teljes világosságot alkothatunk magunknak azokról a borzalmas gyilkosságokról, amelyeket a szerb határőrök a közeli napokban a demarkációs vonal mentén követtek el. Amint értesülünk, a kelebiai demarkációs vonal mentén újabban 2 női holttestet találtak. Két fiatal jobb öltözetű nő volt, akik hatalmas vér- tócsában feküdtek. A szerb határőrök gyilkolták meg. Még nincs megállapítva, hogyan történt a gyilkosság.” (KHÉ, 1922. február 1., 2.)

Egy terjengősen megírt cikk, ponyvaregényszerűen adott elő egy majdhogynem hihetetlen történetet:

Megöltek egy apácaruhás rablót. Éjszakai rablótámadás egy tanya ellen. Megfojtották az apácaruhás rablóvezért. A szabadkai határban, közel a kelebiai demarkációs vonalhoz, megdöbbentő esemény játszódott le. […] Az elvetemült gazember, aki gyilkosság elkövetésére akarta felhasználni a köztiszteletben álló apácaruhát, életével fizetett A megdöbbentő rablóhistória híre nyomán a gazdák kettős éberséggel őrködnek most tanyáikon a szabadkai határban, ahol ez a meghiúsult rablógyilkossági eset történt.” (KHÉ, 1923. december 29., 1.)

A határőrizet és a vasút miatt kiemelkedően fontossá vált az egyre növekvő hivatásos állomány megfelelő elhelyezése. 1925-ben hatalmas méretű építkezés indult. A határőrök és a vasutasok számára is lakásokat, szállásokat létesítettek. A MÁV dolgozói részére, ahogy a korszakban fogalmaztak „szállodaszerű palotát” húztak fel. A beruházás a kétmilliárd pengőt is elérte.

Kelebia képviselőtestületi ülésének jegyzőkönyve, (1925 MNL-BKML: V. 347 Kelebia nagyközség iratai – Képviselőtestületi jegyzőkönyv, 1924 1929. kötet)

Kitekintés, zárszó

A futóhomokon a szőlőültetvények helyén és mellett 1924-től határközség nőtt ki. 1930-ra a lakosság száma megkétszereződött. Keserves létrejötte, de látványos fejlődése révén Kelebia a vasútállomásával, határátkelőjével a magyar sorstragédia, Trianon egyik nyertese is lett. A két világháború között temploma, községi iskolája, vitéztelepe, postahivatala, orvosi rendelője épült, sőt, országos hírű sportélete lett. 1941-re 4100 főre nőtt a lakosság száma. Az, hogy mennyire fontossá vált a kelebiaik számára, hogy önálló községet szerveztek misem bizonyítja jobban, hogy a Délvidék visszatérése utáni években komoly közigazgatási viszályba kerültek Szabadkával, ami egyszerűen határrészként vissza akarta őket csatolni a maga területéhez. A vitát a második világháború vége zárta le. Kelebia, az egykori szabadkai birtokrész a mai napig meghatározó a déli határvonalon. A szerb oldalon maradt Alsó-Kelebiából csupán 1937-től szerveztek települést (Kelebija), és csak 1978-tól lett hivatalos határátkelőhely.

Végső István

Levéltári források:

Magyar Nemzeti Levéltár – Bács-Kiskun Megyei Levéltára – V. 347 Kelebia nagyközség iratai – Képviselőtestületi jegyzőkönyv, 1924 1929. kötet

Irodalomjegyzék

Beránné Nemes Éva – Hollós Ervin: Megfigyelés alatt… Dokumentumok a horthysta titkosrendőrség működéséből (1920-1944). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977.

Dékány István: Trianoni árvák. Noran Libro Kiadó, Budapest, 2018.

Janó Ákos: Kiskunhalas helytörténeti monográfia I. Kiskunhalas, 1965.

Kalocsai Főegyházmegyei Hivatalos Közlemények Az 1924. évről. Árpád R.T. Könyvnyomdája. Kalocsa, 1924. (sz.n.)

Kenyeres Zoltán: Riasztó látomások – Csáth Géza: Ismeretlen házban. In: Szemle, 1978. február 1. 106–108.

Mihályi Katalin: A Varázsló halála – Csáth Géza elhunytának napjaként két dátumot is találunk a lexikonokban, az interneten. In: Magyar Szó, 2007. szeptember 29., 30., 20.

Miskolczi Miklós: Trianon gyermeke Kelebia – helytörténeti monográfia (huszonöt év a nyolcvanból). k.n., Kelebia, 2004.

Miskolczi Miklós: Tompa, a pusztában nőtt város – Helytörténeti monográfia, a kezdetektől 1951-ig. Szerzői kiadás. Tompa, 2006.

Miskolczi Miklós: Trianoni ikrek (Három pötty a déli országhatáron: Tompa, Kelebia, Csikéria). In: Forrás 2007. 6. sz. 75-82 

Parádi József 2014: A Magyar Királyi Vámőrség, a polgári magyar állam rendvédelmi testülete. In: Rendvédelem-történeti Füzetek, XXIV. évf. (2014) 39–42.sz. 81–98.

Szentgyörgyvölgyi Gábor: Csáth Géza – Dr. Brenner József (1887-1919). In: Orvosi Hetilap – az egészségügyi dolgozok szakszervezetének tudományos folyóirata. 1984. szeptember 2. 2446–2448.

Tornyai Miklós: A Határőrség Kiskunhalason (a magyar államhatár és annak őrizetét, védelmét, a határforgalom ellenőrzését végrehajtó szervezetek létrehozásának, változásának tükrében a dualizmustól az uniós csatlakozásig) (2011) (kézirat – a szerző birtokában)

Varga Virág: Mi újság, Brenner Jóska? In: 2000 – Irodalmi És Társadalmi Havi Lap. 2008. november 34–38.

Ezt olvastad?

Kosztolányi Dezső jó egy évtizeddel később, 1930 körül, Esti Kornél történetébe szőve emlékezett vissza a spanyolnátha idejére, amikor az emberek