„…a lehető legmagasabb színvonalon meséljünk el egy történetet” – Interjú Szász Attilával

Munkásságát olyan kiváló történelmi filmek fémjelzik, mint A berni követ, a Félvilág, az Örök tél vagy az Apró mesék. Legtöbbünk nézte már elfogódva valamelyik reklámfilmjét. Szász Attila egyike azon rendezőknek, akik világszerte ismertséget és elismertséget szereztek a magyar filmművészetnek. Történelmi filmjei amellett, hogy megrázó emberi sorsokba engednek bepillantást, egy-egy korszak esszenciái is egyben. Szász Attila rendezővel rovatszerkesztőnk, Árvai Tünde beszélgetett.

Újkor.hu: Nagyon szereted a thriller és a horror műfaját. Hogyan kerültek mégis a történelmi filmek ilyen előkelő helyre a munkásságodban?

Szász Attila: Az első rövidfilmem (Most látszom, most nem látszom) szintén thriller műfajban készült, ezen az úton szerettem volna továbbmenni. Volt is egy hasonló műfajú forgatókönyvem, de az éveken át nem akart megvalósulni, és közben összebarátkoztam Köbli Norberttel, akivel többször is keresztezte a pályafutásunk egymásét. Egyszer felvetette, hogy lenne egy tévéfilm forgatókönyve, és rendezőt keresnek, érdekel-e engem. Mivel az én projektjeim nem igazán akartak összeállni, azt mondtam neki, hogy küldje el a könyvet: A berni követ volt az. Először megijedtem, hogy egy ’56-os téma meg tévéfilm, jó lesz-e ez nekem, de aztán a forgatókönyv abszolút meggyőzött. Különösen az tetszett benne, hogy nagyon feszült, pergő kamaradráma. Nem úgy közelítette meg az ’56-os témát, mint a többi korábbi magyar film. Eldöntöttük, hogy belevágunk. A történelmi forgatókönyveket Norbi szállította egymás után, és engem is megfertőzött ezzel. A magyar történelmünk, különösen a 20. század, tele van fantasztikusabbnál fantasztikusabb sztorikkal, amiket az élet már megírt, csak jól kell tudni választani közülük. Így hozta a sors, hogy egymás után készültek a történelmi filmek.

Szász Attila az Apró mesék forgatásán. (Forrás: Szász Attila) 

Miben látod a Köbli–Szász páros sikerének titkát vagy kulcsát? Miért sikerült ennyire jól összehangolódnotok?

A hátterünk, ahonnan jövünk, bizonyos mértékig hasonló. Őt is gyerekkorában fertőzték meg a filmek, a film iránti szeretetet, rajongás. Ő is kritikusként dolgozott, rengeteg filmet megnézett, ugyanúgy, ahogy én. Aztán forgalmazóként is dolgozott. Akkor még több filmet megnézett, ugyanúgy ahogy én. Ezt a rengeteg filmes tapasztalatot hasznosítani kellett a szakmai életünk során. Nála is eljött az a pillanat, amikor rájött, hogy tudna ezeknél jobbat írni, vagy legalább ilyen jót. Nekem meg gyerekkori vágyam volt rendezni. Érdekelt, hogy azokat a hatásokat, amiket a kedvenc filmjeim rám gyakoroltak, mint nézőre, én hogyan tudnám kiváltani. Ő elkezdett forgatókönyvet írni, én pedig reklámfilmeket rendezni. Aztán amikor ő is elért egy bizonyos szintet a saját területén és én is felnőttem a feladathoz, eljött az idő, hogy közösen próbálkozzunk. Az egyik kulcs az abszolút bizalom, ami megvan egymás iránt. Ő nyitott az én javaslataimra, szabadon garázdálkodhatok a forgatókönyvekben, amiket ő már megírt, és ha adódik olyan jelenet, amivel nem tudok mit kezdeni vagy nem annyira tetszik, akkor addig gondolkodunk együtt, amíg olyat találunk ki, ami mindkettőnknek jobban tetszik, mint az eredeti elképzelés. A filmes ízlésünk is hasonló, szereti, ahogy hozzányúlok egy-egy könyvhöz, általában a végeredmény is tetszik neki. Azt gondolom, hogy filmről filmre ez a bizalom csak nőtt.


Barátok, alkotótársak: Szász Attila és Köbli Norbert
(Forrás: origo.hu, kortarsonlinehu)

Mennyire okoz dilemmát, hogy a történelmi tényeket és a dramaturgiát összhangba hozd? Hitelességre törekszetek minden áron, vagy olykor a hihetőséggel is megelégszetek?

Azokban a filmekben, ahol valós eseményeket dolgoztunk fel, ott jelentősen belenyúltunk a történetbe. Már amikor Norbi megírja a könyv első változatát, ezek a változások megtörténnek. Többnyire ő hozta meg  ezeket a dramaturgiai döntéseket. Például a Félvilágnál abszolút kiírta a történetből Rózsi pasiját, akivel egyébként közösen ölték meg Mágnás Elzát. Megmásította A berni követben a neveket, belenyúlt a nagykövetség támadásának eseményeibe, részleteibe. Úgy érezte, nem is szabad használni az eredeti neveket. Elég szabadon kezelte az eseményeket, de ugyanakkor azt érzem, hogy a történet szellemisége nem változott. A lényeg, hogy felhívja a film a figyelmet ezekre a történelmi eseményekre. Talán az Örök télben voltunk a leghűségesebbek a valósághoz, de ott nagyon keveset tudtunk arról, hogy a valódi Irén miken ment keresztül, mert nem nagyon mesélt róla senkinek, mikor hazatért. Ott sok-sok túlélő visszaemlékezéséből gyúrta össze Norbi azokat a mellékszereplőket, akiknek aztán a történetét beleépítette a könyvbe. Azt gondolom, hogy ha az ember úgy nyúl hozzá a valós eseményekhez, hogy nem sérül a történet szellemisége vagy az esszenciája, akkor az nem probléma. Nyilván ezek 20. századi történetek, vannak még a szereplőknek életben lévő rokonaik. Ők értelemszerűen furcsállják, hogyha a valóságot az ember megmásítja, de általában elfogadják, hogy nem dokumentumfilmeket csinálunk. Ilyenkor ez is a jelmondatunk, hogy mi nem dokumentumfilmet csinálunk, hanem fikciót és ahhoz, hogy a közönség számára fogyaszthatóbb legyen egy-egy történet, módosításokat, változásokat kell eszközölni. Van olyan eset, amikor a valóság annyira hihetetlen, hogy vissza kell egy kicsit venni belőle. Vagy ahogy az Örök tél esetében, amikor annyira szörnyű, vagy annyira megrázó a történet, hogy egy ponton túl már nem fogadja be a néző, ott néha tompítani kell, vagy kihagyni megtörtént dolgokat. A valóság a legtöbb esetben még drága is. Például az Örök télben szereplő Irén nem egyetlen táborban járt, hanem három munkatáborban is megfordult. Az egyiket elmosta egy nagy árvíz. Ezek olyan léptékű jelenetek lettek volna, amikre nekünk nem volt költségvetésünk, talán nincs is olyan magyar film, ami ezt elbírná. Úgy éreztük, hogy tulajdonképpen nem is ad hozzá a történethez, hogy táborról táborra vitték őket, hiszen mindenhol hasonló szörnyűségek történtek. Az utolsó táborban találkozott a Rajmund nevű férfival. A döntések tehát különböző szempontok miatt születtek, ugyanakkor egy irányba mutatnak, hogy egyszerűbbé, befogadhatóbbá váljon a történet, de alapvetően azt a sztorit mesélje el, ami megtörtént.

Az Örök tél forgatásán Csányi Sándorral és Gera Marinával. (Forrás: kultura.hu)

A témaválasztásnál mennyire kell óvatosnak lenni, hogy ne tenyereljetek emlékezetpolitikai szempontból aggályos dolgokba? Kell-e vagy alkalmaztok-e öncenzúrát?

Onnantól kezdve, hogy elkezdünk foglalkozni egy témával, én nem foglalkozom azzal, hogy esetleg kiverhetjük valamivel a biztosítékot, de úgy érzem, hogy Norbi sem. Csak azzal foglalkozunk, hogy a lehető legmagasabb színvonalon meséljünk el egy történetet. Norbinak egyébként van egy természetes készsége ahhoz, hogy megszűrje ezeket a sztorikat, felmérje, hogy mikre van fogadókészség és persze néha így is előfordul, hogy még sincs. Akár történelmi, politikai, akár egyéb okai lehetnek, hogy egy-egy sztori miért nem megy át a döntéshozókon vagy finanszírozókon. Tény, hogy az Apró mesék óta nem tudtunk közösen nagyjátékfilmet csinálni, de reméljük, hogy ez nem marad így.

Hogyan hangolódtok, hogyan készültök arra, hogy egy korszakot a leghitelesebben bemutassatok? Milyen forrásokra, szakirodalmi feldolgozásokra hagyatkoztok? Vontok-e be szakértőket a munkába?

Persze. Norbi a pionír, általában ő az első lépcsőfok. Mi még csináljuk az előző filmet, ő már írja a következőt, ő az, aki felderíti a terepet. Ha rátalál egy sztorira, abba beleássa magát. Erre megvannak az eszközei, például korabeli apróhirdetések böngészgetése, amiből nagyon sokat megtud az adott kor hétköznapi szokásairól. Amikor megíródik a könyv, és elkezdünk mi is dolgozni rajta, akkor általában bevonunk egy történész szakértőt is. Ő elolvassa a forgatókönyvet, megjegyzéseket, javaslatokat tesz, ha valami olyan került a sztoriba, ami biztos, hogy nem történhetett meg úgy, akkor módosítunk. Aztán bejön a látványtervező, meg a jelmeztervező, akik utána mennek a saját területükön belül a kornak és prezentálják az ötleteiket. Ugyanez a helyzet a fodrászok és a sminkesek esetében. Őszintén szólva, én már nem szoktam azzal foglalkozni, hogy egyesével lecsekkoljam, hogy az, amit javasolnak, az korhű-e, hanem rábízom magam ezekre a szakemberekre. Tény, hogy a mi filmjeinkben nagyon fontos, hogy a korszak erősen átjöjjön. Vannak negatív példák is minden korszakról, hibák, amiket korábbi filmekben elkövettek. Sok esetben azt éreztem, hogy emiatt vagy amiatt nem hiszem el. Vagy a színész nagyon mai vagy az öltözéke, vagy ahogy beszél, vagy olyan steril az egész. Ezekből is rengeteget lehet tanulni, hogy mit kerüljünk el, vagy mire törekedjünk, hogy a mi filmjeinkben ezeket a hibákat ne kövessük el. Persze így is mindig akad valami, amibe bele lehet kötni. Egyre többször fordul elő az is, hogy a történelmi szakértők egymással sem értenek egyet ugyanazzal a témával kapcsolatban. Minél messzebb megyünk a múltban, annál több a fehér folt, annál több az egymásnak ellentmondó elmélet. Ilyenkor úgy vagyunk vele, hogy kiválasztjuk azt, ami a mi szempontjainknak a legjobban megfelel, és ha már egyszer valaki alátámasztotta, akinek ez a munkája, akkor védve vagyunk. Akinek nem tetszik, az fáradjon nyugodtan hozzá, reklamáljon a történész szakértőnknél. Hiába törekszünk a történelmi hűségre, lehetetlen mindenkinek megfelelni.

A berni követ forgatásán (Fotó: Gáspár Miklós)

Ezeket a felkéréseket hogyan kell elképzelni? Van személyes ismeretség vagy pedig megnézitek, hogy ki írt az adott korszakról, és megkeresitek azt az egyetemet, intézetet és felkéritek az illetőt?

Azt hiszem, hogy ezek személyes kontaktok. A berni követ esetén például egy komoly tanulmány nyomán botlott bele Norbi a történetbe. Egy történész írt róla először, és őt is kértük fel szakértőnek. Azt hiszem, a Félvilág esetében nem volt külön történelmi szakértőnk, az egyes részlegek vezetői hozták a saját meglátásaikat, meg kommentjeiket. Az Örök télnél maga Havasi János volt a szakértő, akinek az édesanyjáról szólt a történet. Ő próbált minden kérdésünkre válaszolni. Rendszeresen összeállítottunk neki egy 30-40 kérdésből álló csomagot. Elküldtük, és vagy tudta rá a választ, vagy utánanézett. Felderítette a korabeli táborok mai helyszínét, be is járta őket, plusz neki olyan szakértőkből is álló kapcsolatrendszere van, amire támaszkodva tudott nekünk segíteni.

Véleményed szerint milyen a jó történelmi film?

Elengedhetetlen, hogy a jó történet beszippantson. Azokat szeretem a legjobban, amikről még nem hallottam, egy lenyűgöző történet, ami nincs a köztudatban, és közben meg tele van fordulatokkal, ami szinte hihetetlen, hogy megtörténhetett. Fontos, hogy a történet nagyon hatásos lenyomata legyen az adott kornak, szinte mindent elmondjon egy bizonyos kor ellentmondásairól, egy egyszerű történeten keresztül be tudja mutatni az adott kort: hogy milyen volt akkor az élet, milyen hatalmi rendszer volt, mire kellett vigyázni, mi töltötte ki az emberek mindennapjait. És ezen felül szerintem fontos, hogy a máról is meséljen. Annyira rezonáljon a mai nézőben, amikor nézi, hogy ne azt érezze, hogy ezek az emberek 50-60 vagy éppen 100 évvel ezelőtt éltek, és semmi közös nincs bennük. Fontos, hogy legyenek ezek minél személyesebb történetek, mondjuk egy édesanya története, akit elszakítanak a gyermekétől, és vissza akar hozzá találni, ez egy örök érvényű történet, ez ma is rezonál. Ha ez mind megvan, akkor minden együtt van, akkor már csak sok pénz kell, mert hát a történelmi film a legdrágább műfajok egyike. Értem én, hogy számon kérik a magyar filmgyártáson a nagy történelmi filmeket, de közben sokan nem mérik fel, hogy micsoda pénz kellene ehhez. Most éppen csináltunk egy kb. negyedórás filmet, amely Eger ostroma idején játszódik, és olyan kihívásokkal szembesültünk, amit még éppen meg tudtunk ugrani. Egy kétórás filmet készíteni Eger ostromáról ma… Magyar viszonyok között ép ésszel felfoghatatlan, hogy hány milliárd forintos tétel lenne. Vagy a Hunyadi tematika, amiről azt hiszem, hogy sorozatot terveznek. El sem tudom képzelni, hogy hány milliárdos költséget fog felemészteni.

Szász Attila Kovács Patríciát instruálja a Félvilág forgatásán (Forrás: Szász Attila)

tható egy olyan tendencia, hogy a magyar és nemzetközi közönség egyaránt igen fogékony a történelmi filmek és sorozatok iránt. Ennek az okát miben látod?

Magyarországon mindig is készültek történelmi filmek, a 20. század eseményeinek feldolgozásai folyamatosan jelen voltak az elmúlt néhány évtizedben is. Igaz, a látványos, történelmi kosztümös filmkészítés, mint például a Jókai regényadaptációk, az Egri csillagok, a Tenkes kapitánya, egy kicsit háttérbe szorult. Ezek túl drága történetek. Az látszik, hogy amióta a streaming szolgáltatók elszaporodtak, azóta a történelmi sorozatok népszerűsége is nő. Nekem is vannak kedvenceim, a legutóbbi például az angol királyi családról szóló, A Korona című angol sorozat, ami a negyedik évadnál jár. Vagy ott a Trónok harca, ami szintén hatalmas siker volt az HBO-n. Ez szerintem jó irány. Minden ország egyre gyakrabban dolgozza fel a saját történelmét és érdekes, hogy az angolszász történelem mennyire megérinti az egész világot, de az is lehet, hogy nekik van rá a legtöbb pénzük. Világsztárokkal, egyre nagyobb szabású filmekkel újra és újra elmesélik Robin Hood vagy Arthur király történetét, az az egész világot érdekli. Tök jó lenne, ha Magyarországon is születhetnének olyan nagyszabású történelmi filmek, amik az egész világot le tudják kötni. Sztorijaink vannak, hőseink vannak, már csak a pénz kéne hozzá.

Filmjeitekkel számos nemzetközi díjat elnyertetek. Mit jelentenek a díjak számodra?  

A díjak eszközök. Fontosnak tartom, hogy amikor elkészül egy film, akkor ne csak a dobozban álljon. Vagy ne felejtődjön el rögtön a tévés premier után. Próbáljuk a filmjeinket minél több nemzetközi fesztiválra eljuttatni. Egyrészt így több ember látja, ez mindig elsődleges szempont. Ha díjat nyer, az egy  visszacsatolás, hogy valamit jól csináltunk, magas színvonalon végeztük a munkánkat. Az mindig jól esik, de a díjakban szerintem a hatásuk a fontosabb. A díjakra felfigyelnek a nemzetközi forgalmazók, nemzetközi újságírók. Segíthet kitűnni a filmek dömpingjéből. Minél több díjat nyer egy film, annál nagyobb figyelem fordul rá, és ha sikerül kitűnni, akkor be lehet kerülni abba a szűk körbe, amely az egész világ nézőseregéhez el tud jutni. Ahogy például a Saul fiával történt. Nem gondolom, hogy bármelyik filmünk nemzetközileg hasonló visszhangot váltott volna ki, a mi sikereinket nem lehet Oscar-díjhoz, Arany Pálmához vagy Arany Medvéhez hasonlítani, de ami a televíziós műfajt illeti, az Örök tél Nemzetközi Emmy-díja (Gera Marina alakításért) vagy Prix Europa-díja a legrangosabb nemzetközi televíziós elismerések közé tartozik. Szóval  jó úton vagyunk. A filmjeink rengeteg országba eljutottak, ami ahhoz képest, hogy magyar történelmi témákat dolgoznak fel, szerintem szép teljesítmény. Ezen az úton kell továbbmenni. Arról nem beszélve, hogy a díjak folyamatosan a köztudatban tartják a filmet. Mi már régen elengedtük az Örök telet, de még mindig hívták a fesztiválok, még mindig nyertünk díjakat vele, visszakerültünk a sajtóba is, és mindig olyan jó érzés, hogy csak nem tűnik el, csak nem vész a feledés homályába egyik film sem.

Gera Marina és Szász Attila (Forrás: online365.hu)

Sokáig tevékenykedtél filmkritikusként, és A berni követ kapcsán azt említetted egyszer, hogy a mai napig csak a hibáit látod. Lehetséges a kritikusi szemüveget mellőzni az alkotói folyamat során, vagy egyszerre több szemüveg van rajtad?

Szerintem kifejezetten hasznos ez a kritikus szemlélet. Amikor kritikusként dolgoztam, és beültem a moziba volt egy elvárásom a filmmel kapcsolatban. Vagy teljesítette, vagy felülmúlta, vagy alulmúlta. Akármelyik történt, meg kellett tudnom állapítani, hogy mi volt az oka. Ha nem tetszett, mi volt vele a baj. Ha tetszett, mitől működött. Ez szerintem egy fontos készség, amikor az ember filmet csinál. Én már akkor kritikus vagyok, amikor elolvasom a forgatókönyv első vázlatát. Meg kell tudnom mondani, hogy mi nem tetszik és miért. Aztán addig pofozgatjuk, amíg azt nem érzem, hogy most már tetszik az a film, ami a fejemben forog, úgyhogy menjünk és forgassuk le. Ezt aztán képről képre fel is kell venni, és a forgatáson szintén kritikus nézőként kell ülnöm a monitor előtt és minden pillanatban el kell döntenem, hogy amit látok, az tetszik-e. Ha tetszik, tovább megyünk. Ha nem, akkor pontosan meg kell tudnom mondani, hogy mi a baj vele. A színész alakításával van a baj? A kameramozgással? A világítással? Az időzítéssel? Vagy a jelenet nem működik, változtatni kell rajta? Végül a vágásnál derül ki, hogy az előzetes hatás, amit vártunk az létrejön-e vagy nem. Ha nem, akkor miért nem? Mit tudunk vele kezdeni? Hol tudunk kísérletezni még, hogy még jobban működjön a történet? Ez a kritikai szemléletet, ami alapvetően a nézői attitűdömből fakad, az egész filmkészítés során meg kell tartanom. Kritikát már persze nem tudnék a saját filmemről írni, mert az első benyomásnak lőttek. Ezt mindig sajnálom is egy kicsit. Már a forgatókönyv elolvasásakor elvész ez a szűz szem.

A berni követ forgatásán Szász Attila és Nagy András operatőr (Forrás: Szász Attila)

Az Örök tél forgatása nagyon kemény körülmények között zajlott. Lelkileg is nagyon megterhelő volt, és a saját bevallásod szerint olykor más arcodat mutattad a stáb felé, mint korábban. Milyen az a Szász Attila, aki kiborul annak érdekében, hogy minden rendben menjen tovább?

Én szeretem megőrizni a nyugalmamat, a hidegvéremet egy forgatáson, ameddig csak lehet és általában sikerül is. Azt érzem, hogy ha a rendező nyugodt, akkor senki nem pánikol. Egy forgatás nagyon stresszes, leginkább az idő szorítása miatt. Ez eleve nyomás alatt tartja a stábot, de hiszek abban, hogy ezt nyugalommal és higgadtsággal, erős koncentrációval lehet kezelni, és akkor a nap végéig sikerül mindent felvenni, amire szükség van. De előfordulnak olyan pillanatok, hogy azt érzem, hogy egyes stábtagok vagy részlegek valamiért nem hangolódtak rá erre a fókuszáltságra, vagy nincsenek a helyzet magaslatán. Nyilván nem az első alkalomnál, de a sokadig alkalomnál, amikor azt látom, hogy valami hiba van, amivel feltartják a forgatást, akkor már én sem tudom tovább a nyugalmamat megőrizni. Egyébként sokan mondták, hogy jót tesz a stábnak, hogy van forgatásonként egy-két alkalom, amikor felemelem a hangom, mert mivel nem ezt szokták meg tőlem, mindenki megijed, és annyira megdöbbennek, hogy onnantól kezdve fegyelmezetten és olajozottan zajlik a munka. Ha valakivel esetleg olyan hangot ütök meg, amit aztán később megbánok, akkor nyilvánvalóan bocsánatot kérek, és megöleljük egymást. Mindenki tudja, hogy itt nem személyeskedünk, nem sértegetjük egymást, mindenki egy cél érdekében dolgozik keményen. Van, aki hibázik, és olyankor fel kell hívni rá a figyelmet, hogy ez nem fér már bele, mert az egész film minőségét veszélyezteti. Attól mi még nagyon szeretjük egymást, civilizált emberek vagyunk. Az Örök tél különösen stresszes forgatás volt. Ott volt talán a legtöbb kompromisszum és ott volt a legkevesebb idő, ahhoz képest, hogy mekkorát markoltunk, vagy mennyire komplex történetet akartunk elmesélni. Emlékeim szerint például a Félvilág vagy akár az Apró mesék is egy nagyon harmonikus forgatás volt.

Zajlik az Örök tél forgatása (Forrás: Szász Attila facebook oldal)

Egyszer azt nyilatkoztad, hogy szereted a maximalista őrülteket magad köré gyűjteni.

Fontos, hogy az ember olyanokkal vegye magát körbe, akikre szakmailag is, emberileg is abszolút partnerként tekint, és felnéz. A profik teszik a dolgukat. Ha a legjobbakkal vagyok körbe véve, akkor tudom, hogy jó kezekben vagyunk, minden kész lesz, és akkor már csak magamat okolhatom, ha nem tudom elég pontosan elmondani, hogy mit szeretnék, hogy szeretnék. Ha az ember a sokadik filmet csinálja ugyanazokkal, akkor előbb-utóbb eljutunk odáig, hogy félszavakból is megértjük egymást. Ezért is célom olyan alkotógárdát gyűjteni magam köré, akik maximalisták és a legjobbat akarják kihozni magukból, és akiket nem frusztrál, hogy én is maximalista vagyok, hanem előbb-utóbb ők kezdenek el engem nyomasztani a saját maximalizmusukkal. Szóval ilyen emberekkel szeretek dolgozni, mert akkor azt látom, hogy mindenki lelkesen és nagy elánnal tolja ugyanabba az irányba a szekeret, és az egy nagyon jó érzés.

2020. májusában a karanténból jelentkeztél be, akkor már éppen hetedik hete voltál otthon. Családi idillről és egy készülő film forgatókönyvéről számoltál be, azóta lassan eltelt egy év. Mennyire írta át az elhúzódó pandémia a terveidet?

Nyilván a pandémia is jelentősen beleszólt az életembe, de elsősorban nem ez volt az oka annak, hogy a terveim nem valósultak meg. Tavaly tavasszal kezdtem volna forgatni egy mozifilmet, már teljesen elő voltunk készítve, de az utolsó pillanatban a Filmintézet végül nem támogatta. Akkor azonnal elkezdtem egy másik forgatókönyvvel foglalkozni. Amikor a karantén jött, akkor éppen ennek az írása, illetve az átírása zajlott. Aztán nyáron ezt a forgatókönyvet is beadtuk gyártásra, de ezt sem támogatta a Filmintézet.

A MÜPA karácsonyi kisfilmjének forgatási körülményei (Forrás: Szász Attila facebook oldal)

Ezek milyen típusú filmek voltak?

Az egyik egy történelmi, egy ’60-as években játszódó ügynökfilm. Az egyik legizgalmasabb és legkomplexebb forgatókönyv volt, amin valaha dolgoztam, úgyhogy nagyon hittem benne. A másik egy mai történet, egy lélektani horrorfilm, egy tinédzser lány a főszereplője. Árnyék a címe, ebben is nagyon hiszek még mindig. Van már belőle angol nyelvű forgatókönyvünk is, mivel úgy tűnik, hogy nincs rá itthon fogadókészség, megpróbáljuk külföldön elindítani.

A Zoét elengedted már?

Az Árnyék tulajdonképpen annak egy reinkarnációja. A Zoét eltettük a fiók mélyére, de minden, amit abban szerettem, azt tovább vittem egy másik történetbe. A pandémia inkább abba szólt bele, hogy két film közötti időszakban főleg reklámfilmekből élek, de a karantén tavaly eléggé bekavart a reklámoknak is. Szerencsére ez a korábban említett Eger ostroma idején játszódó rövidfilm, aminek Eger, 1552 a címe, pont el tudott indulni, nyáron elkezdhettük előkészíteni, ősszel le is forgattuk, úgyhogy a tavalyi év főleg ezzel telt, még mindig az utómunkálatainál tartunk, mert nagyon sok trükk van benne.

Az Eger, 1552 forgatásán (Forrás: Szász Attila facebook oldal)

Mikor lesz kész?

Idén biztosan kész lesz. Az eredeti tervek szerint kizárólag az egri vár épülő saját mozijában lehet majd megtekinteni.

Ez az 1552-es ostromnak egy 15 perces feldolgozása?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy a történet egy része az ostromban játszódik. Ha kész lesz a film, akkor valamilyen formában úgyis hírt adunk róla. Most éppen egy újabb filmterven dolgozom, amivel hamarosan pályázunk a Filmintézethez. Nagyon szeretném, ha egy filmtervem elindulhatna végre a megvalósulás felé.

Megjegyezted, hogy mozik hiányában leginkább a Netflixre és az egyéb tartalomszolgáltatókra hagyatkozhatunk. A Korona sorozatot említetted, mint kedvencet. Mi volt az utolsó történelmi film vagy sorozat, amit láttál és ajánlanál a magyar nézőknek?

A Queen’s Gambit, magyarul Vezércsel című sorozat a Netflixen. Egy sakkozó lányról szól, és főleg a ’60-as években játszódik. Ebből a szempontból nevezhetjük történelminek. Lenyűgöző. Nemcsak az a részletgazdagság, amivel ezt a kort megidézték, de az egész történet. Egy amerikai árvaház pincéjéből eljutunk a moszkvai sakk világbajnokságig. Fantasztikus szereplőgárda, elképesztő díszletek és ruhák, fordulatok és érzelmek. Mindenkinek nagyon ajánlom, de A Koronát is. Az tudtommal a Netflix legdrágább sorozata, de minden kockáján látszik is, hogy nem spóroltak ki belőle semmit. Ennek a történetnek is a forgatókönyvben rejlik az ereje. Valós karakterek köré írtak valódi eseményeken alapuló konfliktusokat. Öröm nézni, hogy mi minden történik velük részről-részre, egészen beszippantja az embert. A feleségemmel ledaráltunk négy évadnyi Koronát és utána úgy éreztük, hogy az angol királyi család egy kicsit a mi családunk is. Amikor a negyedik évad véget ért, hirtelen eltűntek a mindennapjainkból, azóta is hiányoznak. Most mi lesz Erzsébettel, Margarettel, Fülöppel? Még vagy két évet kell várnom, hogy megtudjam, hogy folytatódik az életük. Ami azért furcsa, mert közben meg valós személyek, tudunk róluk, látjuk őket, halljuk, mi történik velük mostanság.

Árvai Tünde

(Az interjú gépeléséért köszönet illeti Stanik Gyöngyit.)

Ezt olvastad?

Napóleon után az útkeresés jellemezte Franciaország történelmét. Forradalmak, lázadások, uralkodók és államformák váltották egymást, miközben új társadalmi rétegek, értékek szorították