„Mert elhagyatnak akkor mindenek” – Pilinszky János élete és munkássága

Pilinszky János életébe és munkásságába többször is jelentősen közbeavatkozott a történelem. Művészetét jelentősen meghatározták a második világháború személyesen átélt borzalmai, majd a kommunista időszak alatt többször is nehézségekbe ütközött. Életpályája kihívásoktól és családi tragédiáktól sem volt mentes. Tipikus 20. századi művészsors – szokták mondani –, ami illik Pilinszky Jánosra is.

Pilinszky János Eifert János fotóján. Forrás: WIkipedia
Pilinszky János Eifert János fotóján. Forrás: WIkipedia

A kezdetek

Pilinszky János 1921. november 27-én született Budapesten. A 20. század egyik legjelentősebb magyar költője. A Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, „újholdas” generációjához tartozik, Nemes Nagy Ágnessel vagy Örkény Istvánnal együtt. Pilinszky műveiben egy egészen egyedülálló hangot ütött meg. Életművére nagy hatással voltak az 1940-es éveben gyűjtött háborús és lágertapasztalatok, tükröződik benne mély katolikus hite.

„Én költő vagyok és katolikus” – vallotta.

Apja, idősebb Pilinszky János vasfegyelemmel nevelte, gyakran alkalmazott testi fenyítést. Visszaemlékezéseiben többször is félelemmel eleveníti fel apja emlékét. Középiskolai tanulmányait a budapesti Piarista Gimnáziumban végezte 1931 és 1939 között. Itt kezdett el verseket is írni tizennégy éves korától kezdve. Gimnáziumi évei alatt ismerkedett meg a nagy orosz író, Dosztojevszkij műveivel, amelyek nagy hatással voltak későbbi munkásságára is. Ekkoriban szerzett hittani és teológiai ismeretei végig kísérték életét.

Pilinszky János érettségi fotója. Forrás: Wikipedia

Első versei már piarista évei alatt (1938-tól) megjelentek különböző lapokban, mint például a Napkelet vagy a Vigília. Középiskolai tanulmányai után az ELTE (ekkori nevén Pázmány Péter Tudományegyetem) jogi, majd bölcsészettudományi karán tanult magyar-művészettörténelem-olasz szakon. Tanulmányait befejezte ugyan, de diplomáját végül nem szerezte meg. Egyetemi évei alatt 1941 és 1944 között az Élet című folyóirat társszerkesztője volt, amiben rendszeresen publikált, jellemzően „P. J.” monogrammal.

„Közbeszólt a történelem”

Egyre inkább felfelé ívelő karrierje 1944 novemberében tört meg, amikor behívták katonának. Karpaszományos tüzér alakulatával Ausztriába, majd Németországba került, de a harcokban nem igazán vett részt betegessége miatt. A németországi Harbach faluban testközelből megismerte a koncentrációs táborokat. Ez a találkozás mély nyomot hagyott benne, valamint meghatározta egész életpályáját.

„Újra és újra őket látom,
a hold süt és egy rúd mered,
s a rúd elé emberek fogva
húznak egy roppant szekeret.”
Pilinszky János: Harbach 1944

1945 őszén térhetett vissza Budapestre. 1946 és 1948 között az Újhold társszerkesztője volt. Ezekben az években leginkább a Válasz és a Magyarok jelentették meg a verseit.

Pilinszky első nagy sikere és a fordulat éve

Első verseskötete 1946 májusában jelent meg a Szent István Társulat segítségével Trapéz és Korlát címmel, melynek címadó verse máig Pilinszky egyik legismertebb műve. A kötet kortársai körében is jelentős visszhangot váltott ki. Nemes Nagy Ágnes így írt róla:

„ (…) Mert Pilinszky verseinek szinte egyetlen tárgya a szenvedély. Vagy pontosabban: minden tárgy felé való fordulásának belső formája, értelme, igazolása. (…) Sötét, örvénylő világának vízióit, amilyen például a Harbach 1944 című nagy verse is (…) szinte már nem is antropomorf, éppen azért művészileg oly problematikus háborús élménycsoport kifejezésére.” (Nemes Nagy 1992)

A következő évben ezért a kötetéért Baumgarten-díjat kapott. Ösztöndíjjal Rómába és Svájcba ment, ahol egészen 1948-ig tartózkodott.

A kommunista hatalomátvétel után hivatalosan egészen a forradalomig nem publikálhatott. Ez idő alatt a Szépirodalmi Kiadó korrektoraként dolgozott, és verses meséket írt. 1955-ben feleségül vette Márkus Anna festőművészt, de házasságuk nem volt hosszúéletű. 1956-ban a Magvető Kiadó lektoraként dolgozott, majd 1957-től haláláig az Új ember című folyóirat belső munkatársa volt. Itt jelentek meg elmélkedései és művészeti kritikái.

Pilinszky János 1969-ben. Forrás: Fortepan / Hunyady József
Pilinszky János 1969-ben. Forrás: Fortepan / Hunyady József

Második verseskötete, a Harmadnapon 1959 szeptemberében jelenhetett meg. Az irodalmi életben egészen a ’60-as évek végéig folyamatosan szerepelt. A központi hatalom viszonya és megítélése is folyamatosan enyhült a kötet felé. Ebben az időszakban gyakran járt külföldön, rendszeresen hívták egyetemi előadásokat tartani. Megfordult többek között Franciaországban, Lengyelországban, Ausztriában, Jugoszláviában és Nagy-Britanniában is.

A hazai és nemzetközi elismerés kivívása

1970-ben jelent meg következő verseskötete, a Nagyvárosi Ikonok, amivel végre kivívta a magyarországi irodalmi élet elismerését és figyelmét. Ugyanebben az évben ismerkedett meg Jutta Scherrer német történész-szlavistával egy nemzetközi konferencián, akivel hat évig élt párkapcsolatban. Költészetének utolsó nagy korszaka a vele folytatott kapcsolat idejére esik. A ’70-es években sorra jelentek meg kötetei, amelyek már nem csak verseket tartalmaztak. Ezekben az években jelent meg a Szálkák, Végkifejlet (négy színdarabbal) és a Kráter. 1971-ben munkássága elismeréséért József Attila-díjban részesült.

Az évtized közepén egy családi tragédia árnyékolta be művészi pályafutását: nővére öngyilkossága nagyon megrendítette, és ennek hatására nem is írt többé verset. Egyre inkább a széppróza felé fordult. 1977-ben jelent meg Egy párbeszéd regénye – Beszélgetések Sheryl Suttonnal című műve.

1978-ban ismerkedett meg második feleségével, Ingrid Ficheux gitárművésszel, akivel haláláig együtt volt. Utolsó éveiben leginkább Önéletrajzaim című művén dolgozott. 1980-ban életművéért Kossuth-díjat kapott.

Pilinszky János 1981. május 27-én halt meg szívrohamban 59 évesen. 1997-ben posztumusz Magyar Örökség-díjat kapott, és 1998 óta posztumusz tagja a Digitális Irodalmi Akadémiának.

Az „evangéliumi esztétika”

Pilinszky János művészetfelfogása rendkívül összetett, és egy sajátos összképet ad. Vallásos megközelítésen alapul, és hűen tükrözi a 20. század körülményeit. Beszélgetéseiből, interjúiból kirajzolódik a csak általa „evangéliumi esztétikának” nevezett művészetfilozófia. Az általa látott világkép legismertebb versében, az Apokrifben tükröződik vissza – címével a nem kanonizált vallási szövegekre utal. A második világháborúban tapasztaltak keverednek a század magányos ember életérzésével. Már a vers kezdősorában is a végítéletre, az idők végezetére utal:

„Mert elhagyatnak akkor mindenek”

Kifejti benne az emberi beszéd korlátjainak problémáját: vannak olyan érzelmek, érzések, amiket nem lehet szavakkal kifejezni. Foglalkozik benne ember és Isten kapcsolatával is:

„Látja Isten, hogy állok a napon.
Látja árnyam kövön és keritésen.
Lélekzet nélkül látja állani
árnyékomat a levegőtlen présben.”
Pilinszky János: Apokrif

Úgy érezhetjük, hogy egyszerre elidegenedett a viszony, és csalódott is Istenben. A háború és az azt követő időszak borzalmaiban az ember azt érezhette, hogy Isten hátat fordított az emberiségnek.

Pilinszky János 1969-ben. Forrás: Fortepan / Hunyady József
Pilinszky János 1969-ben. Forrás: Fortepan / Hunyady József

Életművének összegzése nem egyszerű. Az első látásra rendkívül árnyalt és sötét világképe rengeteg finom és érzéki motívummal van tele. A háborúban átéltektől képtelen volt szabadulni, ez végigkísérte művészi pályafutását. Radnóti Sándor szavaival élve, ő volt a

„szenvedő misztikus”.

Mély vallásosságával kiegészítve kapjuk meg a teljes képet művészetéről, ami nemcsak a 20. században volt aktuális, de napjainkban is gyakran az. Fontos megemlékezni róla – nemcsak a mostani 100. évforduló alkalmából.

Vörös Zsolt 

Felhasznált és tájékoztató irodalom:

Pilinszky János – Petőfi Irodalmi Múzeum 

Pilinszky János: Önéletrajzaim. Budapest, Magvető, 2021.

Pilinszky János: Trapéz és korlát In: Jeleníts István (szerk.): Pilinszky János összegyűjtött versei. Budapest, Századvég, 1992.

Halmai Tamás: A megtérés művészete. Budapest, Vigília, 2021.

Nemes Nagy Ágnes: A magasság vágya. Budapest, Magvető, 1992.

Radnóti Sándor: A szenvedő misztikus Opus – Irodalomelméleti tanulmányok 7. Budapest, Akadémiai, 1981.

A cikk az Újkor.hu és a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Történettudományi Intézet együttműködésének keretében született.

Ezt olvastad?

Az 1956-os magyar forradalom Kelet-Közép-Európa egyik legradikálisabb megmozdulása volt a Szovjetunió ellen. A fellépő politikai válság kibontakozását a szovjet vezetés