Mi az a középgépipar?

Április 10-én, pénteken mutatták be az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában Germuska Pál A magyar középgépipar – Hadiipar és haditechnikai termelés Magyarországon 1945 és 1980 között című könyvét.

Különös érzés volt az állambiztonsági levéltárban részt venni Germuska Pál legújabb könyvének bemutatóján. Számomra legalábbis meglepő volt, hogy egy ennyire szorosan hadtörténeti témájú könyvet nem a Zrínyi adott ki, és nem a Hadtörténeti Intézetben mutatták be. Holott, mint kiderült, Germuska könyve mögött igazi szakmai „nagykoalíció” állt össze, hiszen azt az 1956-os intézet, az MTA, a HIM és az ÁBTL is támogatta. Elsőre az is furcsa volt némileg, hogy a bemutatón a kötet témája ellenére hadtörténész nem vett részt. Mindezek ellenére a kissé rendhagyó könyvbemutató kifejezetten érdekesre sikerült.


Germuska Pál

Láng József, az Argumentum kiadó igazgatója köszöntőjében emlékeztetett, hogy a kötet nem előzmények nélküli: A magyar középgépipar tekinthető a kiadónál a szerzőtől korábban megjelent Vörös Arzenál című könyv folytatásának. Az igazgató volt az első, aki azt is megjegyezte, hogy a kézirat elolvasásáig fogalma sem volt, mit is jelent pontosan a középgépipar kifejezés.

Zsitnyányi Attila, a Gamma Műszaki Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Védelmiipari Szövetség elnöke számára is új volt ez a megnevezés. Mint elmondta, korábban nem volt erre a műszaki területre ennyire jól kifejező definíció. Zsitnyányi a könyvvel kapcsolatban annak meglepő aktualitását emelte ki. A több mint 600 oldalas könyv olvasása során ugyanis arra lett figyelmes, hogy bizonyos szakmai jelenségek és tendenciák éppen olyanok voltak több évtizeddel ezelőtt, mint napjainkban. Példaként hozta fel, hogy mind a Rákosi-, mind a Kádár-korszakban jellemző volt, hogy amennyiben a magyar gépipar valamilyen terméket nem tudott előállítani, akkor nem vették meg külföldről, inkább vártak még két-három évet, hátha később keletkezik rá lehetőség. A Kádár-rendszerben lett előírt kívánalom a több évre szóló szerződések megkötése, ami ma egy céges ügymenetben már alapvető követelmény. Ahogy félig viccesen megjegyezte, a könyvnek „hamarabb kellett volna megjelennie, hogy megmutassuk az illetékeseknek.” Zsitnyányi szerint ugyanis kortól függetlenül nagyon fontos, hogy a hadiiparnak „legyen gazdája”, legyen egy hosszútávú, ésszerű fejlesztési koncepció, és arra anyagilag is áldozzanak, mert a szektor csak így lehet életképes, csak így hozhat profitot. Megjegyezte, hogy ezt itthon sajnos újra és újra elfelejtik, pedig enélkül a „magyar kézbe magyar fegyvert” szlogen csak üres frázis marad. Mindezekre természetesen a könyvben elrettentő és megszívlelendő példákat is lehet találni. Mint elmondta, a kezdeti félelmei ellenére nagyon izgalmasnak, informatívnak találta a kötetet. Azt viszont, hogy mennyire nem könnyű olvasmány Germuska Pál könyve, egy vicces történettel érzékeltette: amikor a felesége látta, hogy mit olvas, így reagált: „Te jó Isten, mit olvasol? Atomfizikusoknak fogsz előadni?” Zsitnyányi Attila mindenesetre kifejezte abbéli örömét, hogy milyen sok „atomfizikus” tisztelte meg jelenlétével a könyvbemutatót.


Gyarmati György

Gyarmati György, a levéltár főigazgatója felidézte, hogy amikor először találkozott a középgépipar kifejezéssel, humorosan csak annyit mondott: „lövésem sincs”, mi az. Komolyabb vizekre evezve azonban leszögezte, hogy A magyar középgépipar „nem örömolvasmány”. Szerinte a könyv azért is nagyon fontos, mert nemcsak hadiipari problémákat vet fel, hanem megrajzolja az ötvenes évek természetrajzát is. Germuska 500 oldalon át „zúdítja ránk” a termelési adatok, számok özönét, amelyek fényében azonban végül szinte mindig kiderül, hogy a hivatalos gazdasági eredmények nem stimmelnek, hogy számtalanszor korrigálni kellett azokat: „az ideiglenesség állandósága volt az állandó konstans.” A főigazgató szerint Germuska Pál valójában a tervgazdaság anarchiáját mutatja be a hadiiparon keresztül, méghozzá nem a kozmetikázott vezetőségi jelentéseken keresztül, hanem valós üzemi, vállalati adatok segítségével. Kiemelte, hogy a hadiipar kaotikus „fejlesztése” a gazdaság egészén keresztül kihatott az állam működésére is. A déli erődrendszer építése például hét milliárd forintba került, ez a fele a hatvanas, hetvenes évekbeli lakásépítési program költségeinek – ezt a pénzt például teljesen értelmetlenül pazarolták el. 1949-től kezdve annyira túlhajszolták a magyar hadiipart, hogy amikor Sztálin 1951-ben arra utasította a szocialista országokat, hogy fokozzák a hadi termelésüket (az új cél az volt, hogy 1953-ra a teljes keleti blokk offenzívára képes legyen), Rákosi azt mondhatta, hogy ez „nem is olyan nagy pluszteher.” A magyar hadiipar azonban 1952-53-ra eljutott a képességei határára. A visszarendeződés Nagy Imre Új Szakasza során kezdődött el, és a Kádár-korszak alatt állandósult. Kádár – a korábbi tapasztalatokból okulva – az általános életszínvonalat nem kockáztatva, csak „a magyar gazdaság teherbíró képességének függvényében” volt hajlandó a Varsói Szerződés követeléseit teljesíteni. Ezekben az évtizedekben a kelet-európai országok hadiiparai már egyfajta szerepmegosztásban működtek: Magyarország a műszeriparban és a híradástechnikában járt az élen. Ezek a területek viszonylag kis anyagszükségletet követeltek meg, ellenben szükséges volt a nagyobb szakértelem. Gyarmati György kiemelte, hogy a szerző a sok hadiipari információt átláthatóan helyezi el egy rendszertörténeti összefoglalóban, így az ipart vagy hadtörténetet kevéssé ismerők számára is jól érthető a könyv.

Ezt olvastad?

A katolikus egyház 20. századi története iránt érdeklődők számára bizonyára ismerős lehet Petrás Éva neve, hiszen több mint két évtizede
Támogasson minket