Pécs-Baranya évszázadai 8. – Országos helyismereti konferencia a pécsi Tudásközpontban
A pécsi várostörténeti kutatások egyik legfontosabb és legnívósabb fórumának hosszú időn át az Előadások Pécs történetéből című konferenciasorozat számított, amelyet 1993 óta évente szervezett a Pécs Története Alapítvány. 2016-ban a Csorba Győző Könyvtár karolta fel ismét a helyismereti kutatásokat, a földrajzi horizontot immár a történeti Baranya egészére kitágítva. A Pécs-Baranya évszázadai című sorozatot 2017 óta a Pécs Története Alapítvánnyal, 2018 óta az MTA PAB Város- és Helytörténeti Munkabizottságával partnerségben szervezzük.
A rendezvények legfontosabb célja, hogy körképet nyújtsanak a kurrens helyismereti kutatásokról, közös platformot hozzanak létre az akadémiai berkekben, a közgyűjteményekben és az intézményes műhelyeken kívül folyó munka számára, és megteremtsék a diskurzus lehetőségét a különböző tudományterületek képviselői között. Több szempontból is integratív, áthidaló szerepet vállalunk tehát, ebben a tekintetben a hasonló jellegű konferenciák sorában egyedülálló rendezvényről van szó.
Szakmai program
A konferencia két napja során nem kevesebb, mint 38 előadást hallgathatnak meg az érdeklődők.
Az időbeli horizont a késő római kortól napjaink történetéig terjed, a súlypontot a korábbi évekhez hasonlóan a modernkori fejlemények jelentik. Különösen hiánypótlóak a nagyharsányi és a pellérdi római villák régészetéről, a 19. századi püspökök mecénási tevékenységéről, vagy éppen a Kádár-korszakbeli pécsi lakásviszonyok sajátosságairól szóló előadások. Egy-egy prezentáció erejéig képet kaphatunk Baranya mára már elbontott újkori műemlékeiről, a II. világháború hadtörténetének eddig ismeretlen helyi vonatkozásairól, és a Mecseki Láthatatlanok kutatásának legújabb eredményeiről – hogy csak néhányat emeljünk ki az egyaránt érdekesnek ígérkező témák közül.
Külön is érdemes megemlíteni a második nap megrendezésre kerülő közgyűjteményi szekciót, melynek fő témája a digitalizáció, a digitális tartalomszolgáltatás és örökségvédelem. A nagyon kurrens kérdéskört olyan jelentős cégek és szervezetek szakemberei mutatják be, mint az Arcanum, a Qulto, a Fortepan, és természetesen az Országos Széchényi Könyvtár.

A program tehát rendkívül színes, ám nagyon jól strukturált, és ennek köszönhetően szakemberek és laikusok számára egyaránt jól áttekinthető és követhető.
Művészeti program
A konferencia szakmai programjához minden évben képzőművészeti és ismeretterjesztő programelemek is kapcsolódnak. Az idei évben egy bőséges válogatást mutatunk be három, az 1960-as, 1970-es években készült rézmetszetgyűjtemény darabjaiból, Baranya megye története képekben címmel. A kor legkiválóbb helyi alkotóinak – mások között Bizse János, Erdős János, H. Barakonyi Klára, Kelle Sándor, Kolbe Mihály és Soltra Elemér – munkái a megye múltjának egy-egy mozzanatát ábrázolják, amelyek máig meghatározzák Baranya arculatát és identitását.
*
A rendezvény teljes programfüzete elérhető a Csorba Győző Könyvtár honlapján, és a Helyismereti Gyűjtemény Academia-profilján.
Akik nem tudnak jelen lenni a konferencián, a könyvtár Youtube-csatornáján követhetik az élő közvetítést, a felvételek szerkesztett változata pedig később is megtekinthető ugyanitt.
A konferenciák válogatott előadásait tanulmánykötetben is közrebocsátjuk, ezek egy része elérhető és szabadon letölthető az intézmény Academia-profilján.
A konferencia 2022 óta a Magyar Tudomány Ünnepe hivatalos programsorozatának része.
Korábbi rendezvényeinkről a Jelenkor folyóirat online kiadása, valamint az Újkor.hu történettudományi portál közölt beszámolót.
*
A rendezvény időpontja: 2023. november 9-10. (csütörtök – péntek)
Helyszíne: Pécs, a Tudásközpont (Universitas utca 2/a) földszinti konferenciaterme
A konferencia és a kiállítás ingyenesen és regisztráció nélkül látogatható.
Ezt olvastad?
További cikkek
II. Medievisztikai Vándorkonferencia | Felhívás
A Debreceni Egyetem a Eötvös Loránd Tudományegyetemmel, a Károli Gáspár Református Egyetemmel, a Pécsi Tudományegyetemmel és a Szegedi Tudományegyetemmel együttműködve szervezi meg a II. Medievisztikai Vándorkonferenciát Debrecenben, 2024. május 24–25. […]
Újkor.hu – adventi kalendárium 2024
Csokival indult, ma már tulajdonképpen bármiből lehet adventi naptárt készíteni – kozmetikumokból, italkülönlegességekből, apróbb elektronikai cikkekből és így tovább. Eltérő tartalmuktól, akár formájuktól eltekintve közös vonás e kalendáriumokban a várakozás, […]
TePO 10 Jubileumi Konferencia | Meghívó
2023. májusában volt 10 éve, hogy a Doktoranduszok Országos Szövetsége Történelem- és Politikatudományi Osztálya (TePO) megalakult. Ennek kapcsán az Osztály jubileumi konferenciát rendez 2023. december 2-án a Magyar Kereskedelmi és […]
Előző cikk
Egyetemjárók - Hálózatok - Adatbázisok: Beszámoló a Héloise-workshopról
Unikális műhelybeszélgetés valósult meg a Pécsi Tudományegyetem Centenáriumi Programirányító Bizottsága, a PTE BTK Középkori és Koraújkori Történeti Tanszéke, a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottsága II. Szakbizottság Egyháztörténeti Munkabizottsága és […]