Elindult a Ratio Podcast
Június 14-én indult az ELTE Művelődéstörténeti Doktori Program doktoranduszainak új podcastje, a Ratio Podcast. Ezt mutatják be a készítők, Kollár János Miklós és Teszáry Miklós a következőkben.
Doktoranduszként több esetben is szembesültünk azzal, hogy a kutatásaikat végző PhD hallgatók bizony nehéz helyzetben vannak akkor, amikor olyan a 21. század kihívásainak megfelelő platformokat keresnek, ahol eredményeiket nem csak a szűken vett szakma számára, de a mindennapok emberének is el akarják mesélni. Mindemellett pedig azt is látni kell, hogy a mai felgyorsult világban a történelem iránt érdeklődőknek nincsen ideje a legújabb szakirodalmat olvasni. Természetesen számos nívós ismeretterjesztő lap áll az érdeklődők rendelkezésre, ugyanakkor mi úgy gondoljuk, hogy reggelente munkába menet, sportolás, vagy a házimunka végzése közben, talán egy szakmailag színvonalas, nem mindennapi témákat boncolgató podcast-sorozat lehet a legkényelmesebb választás.
Azonban ismerni, feltárni, leírni egy adott kutatás, vagy disszertáció eredményeit meglehetősen más, mint előadni azt. Podcast sorozatunk első évada során, mi a mikrofon mindkét oldalán kipróbáltuk magunkat, s valóban azt tapasztaltuk, hogy előadni, tanítani, közérthetően megszólítani másokat nehezebb feladat, mint azt az ember gondolná. Ezt nekünk, fiatal kutatóknak is tanulnunk kell, ez a képeség nem feltétlen veleszületett tehetség.
Emiatt döntöttünk amellett, hogy érdemes lenne elindítanunk egy olyan podcast-sorozatot, ahol már doktorvárományos, illetve kutatásaik derekán járó doktorandusz hallgatók közérthetően mesélnének témájukról. Így egyszerre tudunk „haladni a korral”, azaz ki tudjuk szolgálni a történelemre „éhes” mindennapok emberét (nem mindennapi témákkal), miközben gyakorló felületet biztosítunk a doktori disszertációikat még „farigcsáló” történészek, kutatók számára.
A mikrofon túloldalán ülő fiatal történészek mögött még nincsen több évtizedes tapasztalat, se több tucat konferencia és több száz letanított óra. Mi is tanulunk, miközben szeretnénk egy kicsit tanítani. Az első évad nyolc epizódból fog állni, melynek során elsőként hazánk történetével foglalkozó doktoranduszok vállalták, hogy bemutatják kutatási témáikat, 45-60 perces időkeretben. A feltételek megteremtéséhez nyújtott segítségért ezúton is szeretnénk köszönetet mondani az ELTE BTK HÖK csapatának, akik támogatták ötletünket. És természetesen köszönjük barátainknak, kollégáinknak, akik kipróbáltak valami újat, és eljöttek velünk beszélgetni. Mindenekelőtt pedig előre köszönjük nektek, kedves hallgatók, akik megtiszteltek majd bizalmatokkal, és meghallgatják a Ratio Podcast adásait.
Az első epizód során a magyarországi fajvédők két világháború közötti tevékenységéről, fontosabb tetteiről, és „alkonyukról” beszélünk Pócs Nándorral:
Kollár János Miklós – Teszáry Miklós
Ezt olvastad?
További cikkek
História a Kutatók Éjszakáján
2033. szeptember 29-én és 30-án kerül megrendezésre a Kutatók Éjszakája programfolyam, amelyhez idén is több száz oktatási, közművelődési intézmény, valamint kutatóközpont csatlakozott. Szubjektív válogatásunkhoz a történettudományhoz kapcsolódó programok közül szemezgettünk. […]
Az ősi idegenek áltudománya
2023. szeptember 13-én Jaime Munsson „ufológus”, áltudós egy általa nem-földi eredetű faj múmiáiként azonosított tárgyakat mutatott be a mexikói Kongresszus előtt. Az esemény nagy nemzetközi médiavisszhangot kapott, s ismét az […]
Tudományos előprojekt a svájci katolikus egyházban és rendekben elkövetett szexualizált erőszak történeti kutatásához
2021 decemberének elején másfél év tárgyalásainak eredményeképpen megállapodás jött létre a svájci katolikus egyház szervezetei és a Zürichi Egyetem Történeti Intézete között az egyházban tapasztalt szexuális erőszak jelenségének történeti feltárásáról. […]
Előző cikk
A hamisítók köztünk járnak – William Casement könyve a műtárgyhamisításról
Megéri-e műtárgyhamisítónak lenni a mai világban? William Casement 2022-ben The Many Faces of Art Forgery – From the Dark Side to Shades of Gray címmel megjelent könyve nem árul zsákbamacskát: […]