Se nem Chaplin, se nem Churchill – Ő Zelenszkij

2022. február 24-ig valószínűleg a világ lakosságának legnagyobb részének fogalma sem volt arról, ki az a Volodimir Zelenszkij. Azonban ezt a dátumot és az Ukrajna elleni orosz invázió napját követő hetekben a világ megismerhette Ukrajna elnökét. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy egy új, ízig-vérig 21. századi ikon született. De vajon ki is ez az ember? Erre a kérdésre keresi a választ Gallagher Fenwick újságíró Zelenszkij és a vérző Ukrajna című könyve.

Gallagher Fenwick: Zelenszkij és a vérző Ukrajna, fordította: Fáber András, Corvina Kiadó, 2022, 256 oldal. (Kép forrása: a kiadó honlapja)

Hiteles politikai életrajzot írni nehéz, és különösen nehéz kortárs politikusról írni. Azonban amikor a kortárs jelző olyan szigorúan értendő, mint Volodimir Zelenszkij esetében, a helyzet gyakorlatilag lehetetlenre fordul. Hiszen hogyan is lehetne árnyaltan bemutatni egy olyan ember életét, aki jelenleg is él, jelenleg is a hatalmat gyakorolja, ráadásul éppen honvédő háborút folytat hazájáért? Épp emiatt Fenwick könyvének olvasása közben még a szokásosnál is szkeptikusabban álltam a leírtakhoz, folyamatosan azt a kérdést feltéve az olvasottak felé, hogy vajon mit szeretne a szerző eladni. Mi az a kép, amit láttatni szeretne Ukrajna elnökéről – már ha persze van ilyen.

Volodimir Zelenszkij (Kép forrása: Wikipedia)

Gallagher Fenwick francia újságíró könyve a második, itthon is megjelent Zelenszkij-életrajz – az elsőt Szerhij Rudenko ukrán újságíró jegyzi. Fenwick bevallott célja, hogy bemutassa, miként változott át Zelenszkij a Chaplin-féle „clownból” egy Churchill-szerű vezetővé. Ehhez számos interjút készített Zelenszkijhez közel álló ukrán politikusokkal.

A könyv terjedelme 237 oldal, amit 12 fejezetre bont a szerző – beleértve a Bevezetést és egy „összegző” fejezetet is. Az első fejezetek Zelenszkij hátterével, korai sikereivel, az ukrán–orosz konfliktus hátterével és a címszereplő elnökválasztási indulásáig tartó – elég hosszú – időszakot dolgozza fel. Ezt követően az olvasó képet kaphat a választási kampányról és az elnökség korai éveiről is. A könyv utolsó fejezetei már a mostani háborús helyzetről szólnak.

Érdekes látni, hogy miközben a nemzetközi sajtó igyekszik elválasztani Zelenszkijt a színésztől, addig Fenwick könyvének központi eleme, hogy Zelenszkij, a színész nem is különbözik jelentősen Zelenszkijtől, az elnöktől. Erre rögtön a bevezető fejezet elején lévő idézet is ráerősít, ahol maga az ukrán elnök mondja ki, hogy miért ne lehetne ő egyszerre elnök és komikus színész? Példaként Charlie Chaplint hozza fel, mint aki maga is „clown” volt, miközben harcolt a fasizmus ellen.

Volodimir Zelenszkij és felesége, Olena Zelenszka leadja szavazatát a 2019-es ukrán választáson (Kép forrása: Wikipedia)

Ehhez kapcsolódóan érdekes olvasni arról, hogy fogalmazódott meg Zelenszkijben a politikai pálya gondolata, illetve az, hogy miként jutott el addig, hogy jelöltette magát. Azt is nagyon érdekes látni, hogy használta fel ismertségét, illetve a Nép szolgája című tévésorozatát a választási versenyfutásban mint kampányeszköz.

A másik, a könyvet folyamatosan végigkísérő motívum, hogy a szerző az ukrán elnököt igyekszik jó színben feltüntetni. Ez időnként a könyv narratívájában is ellentmondásos helyzeteket szül. Különösen igaz ez Zelenszkij fiatalkorát érintő részekre, illetve arra, hogy milyen viszonya volt Ihor Kolomojszkij ukrán oligarchával. Ettől függetlenül azonban pozitívumként említeném, hogy a szerző nem hallgatja el a kínos, megkérdőjelezhető dolgokat sem az ukrán elnök életéből.

Két negatívumot azonban fontosnak tartok kiemelni. Az egyik az egész, „A Kijivi/Kijevi Rusz” című fejezet. Ebben a szerző a közelmúltbéli orosz történelmet – különösen a csecsen háborúkat – helyezi egy olyan koncepcióba, ami igen megkérdőjelezhető: gyakorlatilag a putyini Oroszország brutalitásának és könyörtelenségének, illetve gátlástalanságának alátámasztására használva megkérdőjelezi azt a tényt, hogy Csecsenföld mint szakadár állam ellen az orosz katonai műveletek jogosak lettek volna, vagy azt, hogy valóban Oroszország ellenes terrorszervezetek tevékenykedtek volna a régióban. Fenwick szerint Csecsenföldtől Grúzián át Szíriáig egyértelmű orosz agresszió rajzolódik ki, amely Ukrajnában ér a csúcsra. A fejezet másik része arról az orosz–ukrán vitáról szól, hogy a Kijevi Rusz vajon mégis melyik állam gyökerét adja? A probléma ezekkel a részekkel – amellett, hogy a legrosszabb, koncepciózus „történetírást” testesíti meg – hogy a szerző gyakorlatilag semmilyen szakmai munkát vagy eredményt nem használ, pusztán interjúkra és újságcikkekre hagyatkozik.

Volodimir Zelenszkij és Vlagyimir Putyin találkozója Párizsban 2019. december 9-én (Kép forrása: Wikipedia)

A fejezetben emellett egy történettudomány elleni kirohanás is szerepel. A szerző gyakorlatilag kifejti, hogy a történészek is politikai alapon közelítik meg ezeket a kérdéseket, miközben az állam elnyomja azokat, akik a kötelező kánontól eltérően szólnak. Kicsit viszont a média által gyakorolt cancel culture is megjelenik ezekben a szavakban: „A történészek, miközben efféle kérdéseken vitatkoznak, és politikai érvek után kutatnak a régmúltban, talán nem is sejtik, hogy mindezek mögött óriási kockázatok rejlenek. Ha bárki eltörli egy ország történelmi sajátosságait, akkor azzal annak népét és kultúráját is megsemmisíti.” Sejthető, hogy az idézet azon történészek csoportjának szól, akik a Kijevi Rusz ukrán gyökereit tagadják, ugyanakkor ijesztő módon úgy is értelmezhető, mintha a történetírás általában alárendelődne a politikai érdekeknek, és a szakma a már említett koncepciós történetírást folytatná. Ha pedig ez már Nyugaton is megfogalmazódik az átlagemberek és újságírók körében, akkor a szakma komoly bizalmi válságban van.

Volodimir Zelenszkij Donyeckben – 2021 júniusában (Kép forrása: Wikipedia)

A másik negatívum, amit fontosnak tartok kiemelni, hogy a mű elsődleges forrásbázisát interjúk adják. Ez persze alapvetően üdvözlendő, illetve egy kényszerhelyzet is, a már említett okokból. Ugyanakkor az interjúk szinte kivétel nélkül a háború kitörése után készültek, ez pedig sok esetben befolyásolja a nyilatkozók hozzáállását az egyes kérdésekhez. Ráadásul szakmai anyagot még ott sem használ fel a szerző, ahol indokolt lenne, például a Kijevi Rusz története esetében.

Ami viszont a könyv legnagyobb erénye – és nem véletlen hagytam ennek kiemelését a negatívumok után – hogy betekintést enged Zelenszkij választási kampányába és módszereibe. Érdekes, hogy milyen korán megfogalmazódik a gondolat az esetleges indulásról, illetve aztán végigkövetni, hogy alakul át egy produkciós cég kampánycsapattá. Szintén izgalmas, ahogy Zelenszkij, a politikus felhasználja Zelenszkij, a színész által játszott karaktert a kampányban. Aki esetleg elolvassa ezt a könyvet, az már biztos nem fog tudni ugyanúgy tekinteni a most már hazánkban is sugárzott televíziós sorozatra!

Zelenszkij a médiában 2018-ban (Kép forrása: Wikipedia)

Ez a rész töri össze a könyv eredeti felvetését is, miszerint Zelenszkij Chaplinből lett Churchill. Zelenszkij nem Chaplinből lett Churchill. Chaplin sosem tört politikai babérokra, csak felemelte szavát az elnyomás ellen. Zelenszkij nem is Churchill, hiszen Churchill nem egy médiaszemélyiség volt, hanem karrierpolitikus. Az ukrán elnök valami egészen újat és egyedit teremtett, továbbfejlesztve azt a módszert, amit már Ronald Reagan és Arnold Schwarzenegger elkezdett az Egyesült Államokban – ettől függetlenül önálló entitás, valami egészen új, más és egyedi.

Még hosszú éveknek, ha nem évtizedeknek kell eltelnie addig, amíg valóban egy objektív, kellő távolságtartással íródott művet olvashatunk Volodimir Zelenszkijről, és arról, milyen vezető volt és mit ért el. Addig is azonban ez a könyv remek választás azok számára, akik szeretnék egy kicsit megismerni az ukrán elnököt, hogy honnan jött, hogyan gondolkodik – és azoknak, akik szeretnék megismerni kicsit Ukrajnát is.

Lengyel Ádám

Ezt olvastad?

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszéke és Brazil Tudományos Központja 2022. szeptember 29-én és 30-án műhelykonferenciát szervez