Tényszerűen a leírhatatlanról – Witold Pilecki lovassági kapitány auschwitzi jelentése

A holokauszt a második világháború egyik legborzasztóbb fejezete. A felfoghatatlan emberi könyörtelenség csúcspontja, az állam által előírt tömegmészárlás és népirtás definíciója. Mivel igen mély nyomot hagyott az emberiség kollektív emlékezetében, sokan sokféleképp kísérelték meg leírni, bemutatni a borzalmakat. Könyvek, filmek tucatjai dolgozták már fel a témát, még ma is számtalan szakmai és laikus beszélgetés és vita tárgya, mint fajunk talán legsötétebb időszaka. A holokausztot feldolgozó munkák döntő többségére igaz, hogy szimbolikával, az érzelmekre való hatással próbálják érzékeltetni, mi is történt, hogyan, és milyen sors várt azokra, akiket nem ítéltek azonnali elpusztításra. A most bemutatott munka (Witold Pilecki lovassági kapitány auschwitzi jelentése) azonban nem tartozik bele egyik kategóriába sem.

Witold Pilecki lovassági kapitány, mint a lengyel haderő katonája, valamint később a Honi Hadsereg ellenállótisztje és a földalatti kormány alapító tagja, a nácik által kiirtásra ítéltetettek között volt. Ennek ellenére önként, szabad akaratából került az auschwitzi lágerbe 1940 szeptemberében, amelyről már ekkoriban az a szóbeszéd járta, hogy valami rettenetes dolog színhelye. A kapitány azzal a céllal érkezett, hogy a külvilágnak beszámoljon a lengyelekkel szembeni terrorról, és megszervezze a tábori ellenálló- és csempészhálózatot.

A kiadvány valóban olyan, mintha csak egy jelentést olvasna az ember. Csak nyomokban fedezhető fel benne a holokauszttal kapcsolatos munkákra jellemző pátosz, a miértek keresése és a mögöttes filozófia megértésére tett kísérletek. Mintha egy börtönnaplót olvasnánk egy bennfentes tollából: tényszerű állítások elrablásokról, deportálásokról, kínzásról és kivégzésekről, és arról, ahogy a láger egyre inkább azzá válik, aminek ma is tekintjük: a genocídium szimbólumává. Bemutatja a tábor korai életét, amikor még inkább börtönként funkcionált, és a szabadság nem elérhetetlen vágyálom, hanem reális lehetőség volt, illetve azt is, hogyan fordult minden egyre rosszabbá a háború előrehaladtával és a náci vezetés radikalizációjával. Természetesen az író mögül néha felbukkan az emberi lény is, ahogy a szerző épp egy napkeltében gyönyörködik, vagy a „kinti” világra gondol, de ezek nem a megszokott szabadulásvágy gondolatai – sokkal inkább egy emberé, aki pontosan tudja, mi a feladata, mégsem tud elvonatkoztatni a ténytől, hogy amit lát és tapasztal, az semmilyen mércével nem tekinthető normálisnak.

A műben számtalan német és lengyel zsargonszó fordul elő, melyet hol a szerző, hol a kiadvány magyaráz meg. A fogolytársakról, a táborral és a náci rezsimmel kapcsolatos egyéb személyekről, helyszínekről, a tágabb történeti kontextusról is lábjegyzetes feljegyzések találhatók. Ezek hozzásegítenek a láger atmoszférájának megértéséhez, hovatovább segítenek kontextualizálni a borzalmakat azzal, hogy – jobb szó híján – „emberibbé”, közelivé teszik őket.

Talán itt ütközhet az olvasó a mű fő problémájába: a jelentés kettős érzéseket kelthet benne. Az emberiség egyik legnagyobb tragédiájáról ilyen szenvtelenséggel csak kevesek tudnának beszámolni, és őket is főként az elkövetők között kell keresni. Semmiképp sem szabad megkérdőjelezni az író bátorságát (vagy talán vakmerőségét), hisz önként ment a pokolba, hogy a világ elé tárja mindazt, amit a németek a megszállt népekkel műveltek, de ugyanakkor a táborbeli öröm, viccelődés és a lágerélet apró, de létező komikus jeleneteinek bemutatása élesen szembemennek a holokauszt-ábrázolásban megszokott kilátástalanság és teljes sivárság képeivel.

A másik pont, amely kicsit visszássá teheti a kiadványt, a hátsó borítón, illetve a könyvben is megjelenő szavak: „Nazi German death camps, not Polish”, magyarul „Náci német haláltáborok, nem lengyelek”. A lengyel nép és kormány hosszú ideje küzd azért, hogy a nácik által működtetett lengyelországi táborokat ne a „lengyel” jelzővel illessék, hisz nem ők építették őket, nem ők hajtották végre a népirtó politikát. Mintha a bevallottan sok szenvedésnek kitett nép önigazolását olvasnánk, bár kétségkívül igaz, hogy a lengyelek közül csak igen kevesen vettek részt önként a megszállás borzalmaiban a németek oldalán.

De ezen (kissé talán személyes hangvételű) kritikákat leszámítva a kiadvány egy új szemléletmódot nyújt Auschwitz és a holokauszt, valamint a korabeli német-lengyel viszonyok megértéséhez, és örök emlékezete egy embernek, aki mindent feladott hazája és népe szolgálatában.

Mezey Bence

Az MNL CsCsVL-nél korlátozott számban ingyenesen elérhető a kiadvány – náluk lehet érdeklődni, hogy miként lehet azt átvenni.

Ezt olvastad?

A napló után – Anne Frank és társai sorsa a lágerekben

Anne Frank naplójának olvasása közben nyomon követhetjük nyolc ember két évig történő együttélésnek történetét, tanúi lehetünk annak, hogyan rendezkedtek be

X