Helyzetkép a magyarországi holokausztkutatásról – A Clio Intézet Randolph L. Braham emlékkonferenciája
2022. október 19-én és 20-án a Clio Intézet kétnapos konferenciát szervezett „A magyar holokausztkutatás legújabb eredményei” címmel Budapest Főváros Levéltárában (BFL). Az esemény apropóját Randolph Lewis Braham (született Ábrahám Adolf) magyar származású amerikai politológus, holokausztkutató születésének 100. évfordulója szolgáltatta. A levéltár Gárdonyi Albert termében zajló rendezvényen tíz szekcióban összesen 29 előadó ismertette legújabb kutatási eredményeit. Közöttük egyaránt találhatunk történészeket, levéltárosokat és különböző doktori iskolák hallgatóit. Az eseményt Gellért Ádám, a Clio Intézet társ-ügyvezetőjének köszöntője nyitotta meg, melyben kifejtette Braham professzor munkásságának fontosságát. A tanácskozáson az előadók közül többeknek volt szerencséjük a korábbi években személyesen is találkozni a híres kutatóval; többen megemlítették, hogy a professzor segítségével tudtak a témába vágó kutatásokat végezni.
A zsidótörvényektől a módszertanig
A konferencia első, Zsidótörvények című szekciója Fóris Ákos vezetésével vette kezdetét. Bajcsi Ildikó (kutató, Clio Intézet) Jaross Andor felvidéki magyar politikus zsidókérdésben foglalt álláspontját vizsgálta, főként pedig azt a kérdést, hogy miként alakult át gyökeresen az önmagát „demokrataként” azonosító politikus és miniszter véleménye az első bécsi döntést követően, és hogyan vált Imrédy Béla, az akkori miniszterelnök legfőbb szövetségesévé. Lugosi András (főlevéltáros, BFL) felszólalásában a harmadik zsidótörvény parlamenti vitájának vizsgálatával foglalkozott, rámutatva arra, hogy miként került be az 1941. évi XV. törvénycikk révén a fajgyalázás fogalma a magyar bűntetőjogba. Pritz Pál (MTA doktora) Zsidópolitika a Kállay-kormány idején című előadásában az 1942-ban elfogadott további két zsidótörvény (a zsidó földbirtokokra vonatkozó 1942. évi XV. törvénycikk, valamint a zsidó vallás állami státuszát megváltoztató 1942. évi VIII. törvénycikk) jelentőségét elemezte.
Rövid szünetet követően Bödők Gergely szekcióvezetésével vette kezdetét Embermentés címmel a tanácskozás második szekciója. Kelbert Krisztina (osztályvezető muzeológus, Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum, Történettudományi Osztály) egy igazán érdekes és kuriózumnak számító témával állt a közönség elé. Az Apa–fiú kapcsolat a holokauszt idején dr. Bencze József orvos kéziratos memoárjában című előadás egy ritka és különleges kapcsolatot mutatott be, amely 15 hónapnyi időtartamot (1944. május 12. – 1945. augusztus 22.) ölelt fel. Ezekben a hónapokban a Bencze család tagjai a sárvári gettóból koncentrációs táborba, majd ismét Magyarországra kerültek. Tulok Péter (tudományos kutató, NEB) Üldözöttből embermentő – Az örmény–magyar Ara Jeretzian élete címmel tartotta meg előadását. A kutató egy olyan személyt választott előadása alanyául, akit nem lehet megszokott skatulyákba helyezni.
Az örmény származású férfi, Ara Jeretzian a második világháború alatt az embermentők sorába került, azonban a háborút követően a szovjetekkel találta szemben magát. Leleményessége és bátorsága révén több embert sikerült megmentenie, amiért később – több másik kitüntetéssel együtt – a Világ Igaza elismerést is megkapta.
Szabó Krisztián (doktorandusz, PPKE BTK) A történeti hálózatelemzés lehetőségei a holokauszt-kutatásban – Ara Jeretzian embermentő hálózata címmel megtartott előadásában szintén az említett örmény származású férfi embermentési munkájával foglalkozott. A doktorandusz egy hálózati kapcsolatrendszer segítségével be tudott azonosítani 400 személyt azok közül, akiket Jeretzian megmentett a vészkorszak idején, Budapest ostromakor.
A szekció Ara Jeretzian fia személyesen is részt vett, aki felszólalásában megköszönte, hogy egy ilyen tematikájú konferencia megvalósulhatott, és megjegyezte, hogy „édesapám erről az időszakról annyit mondott: Baj volt, segíteni kellett…”.
Az ebédszünetet követően Végső István vezetésével megkezdődött a harmadik, Deportálások című blokk, melynek első felszólalója, Bojtos Gábor (főlevéltáros, MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára) Egy pofontól a tömeggyilkosságig. Egy házaspár elembertelenedési stációi, 1941–1944 címmel tartotta meg prezentációját. Az előadó Oswald Sándornak és feleségének az esetét vizsgálta, akik 1944. október 16-án a budapesti Dohány utca 1/b számú házba nyilasokat és katonákat hívtak be, akik féltucat embert meggyilkoltak. A férjet 1945-ben megölték, azonban a feleség ellen a második világháborút követően eljárást indítottak, amely végén kényszermunkára ítélték. A peranyag vizsgálatának segítségével rekonstruálható, hogy miként változott meg Oswald Sándor és neje személyisége a vészkorszak időszaka alatt.
Gellért Ádám (társ-ügyvezető, Clio Intézet) Vasúti értekezletek – az 1944-es deportálások technikai lebonyolítása című felszólásában egy olyan témával ismerkedhettek meg a résztvevők, amely szorosan kapcsolódik a deportálások lebonyolításához, azonban sem a közvélemény, sem a kutatás mindezidáig még nem foglalkozott igazán ezzel a kérdéskörrel. Az előadó az 1944 májusában és júniusában Bécsben és Pozsonyban lezajló értekezleteken elhangzott pénzügyi és technikai részletek bemutatására törekedett. Felmerült például, hogy hány vonatot indítottak Auschwitzba és kik fizettek ezekért az utakért?
Amint azt az előadó kiemelte, ezek a források az egyetlen olyan ismert, a magyar bürokrácia által keletkeztetett korabeli dokumentumok, ahol a deportáló vonatok céljaként Auschwitzot jelölik meg. Ehhez kapcsolódóan további kérdés, hogy a MÁV adminisztrációja mennyiben tekintett erre csupán egy vasúti (vég)állomásként, s mennyiben azonosíthatták ezt azzal a megsemmisítő táborral, melynek neve 1943-tól megjelent már egy külügyminisztériumi dokumentumban is.
Ezt követően Jeszenszky Géza (egyetemi magántanár, Corvinus Egyetem) Mítosz-e a deportálások 1944. július 6-i leállítása? című előadásában a deportálások 1944. júliusi leállításának, avagy felfüggesztésének kérdését vizsgálta. A konferencián az egykori külügyminiszter előadása váltotta ki a legélesebb vitát, ugyanis a közönség soraiban ülő Karsai László, a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusa részletesen reagált az előadó állításaira. A konkrét történeti eseményeken túlmutatóan Horthy Miklós és a Horthy-rendszer deportálásokban való felelősségének emlékezetpolitikai vetületei is megjelentek a vitában.
A következő, Közigazgatás 1944 című szekcióban elsőként Lőrincz Andrea (doktoranda, ELTE BTK) „Mi pedig, lefogyva, fáradtan vonszoljuk magunkat a város felé – meg akarjuk tudni, hogy most már mit ér a nevem, mert mi abból szeretnénk megélni.” – Egy zsidó színésznő útja a családi Kleintől a hamis iratok Vargájáig című előadását hallgathatták meg a résztvevők. A doktoranda egy többszörös identitásválságban lévő, zsidó származású színésznő életútján keresztül mutatta be, hogyan vészelhette át valaki a vészkorszakot hamis papírok segítségével, és ez a megmenekülési lehetőség hogyan hatott az illető identitására.
Második felszólalóként Urbancsok Zsolt (osztályvezető, MNL Csongrád-Csanád Megyei Levéltára) a makói zsidóság 1944-es megpróbáltatásait mutatta be Közigazgatás, rendvédelem, zsidó kérdés. A ,,zsidókérdés megoldásának” mechanizmusa Makón, 1944-ben című előadásában. Urbancsok a város rendészeti és közigazgatási pozícióját betöltő hivatalok kapcsán érzékletesen mutatta be azt, hogy milyen dilemmák jelentek meg az egyes tisztviselőknél. Azaz, miközben közreműködtek a zsidók jogfosztásában és gettósításában, mik voltak ebben a folyamatban azok a lépések, amik már tiltakozást váltottak ki a tisztviselők részéről (például a nők testi motozása), és ennek ellenére miért működtek közre mégis a folyamat véghezvitelében. Így például Makó polgármestere, Bécsy Bertalan tiltakozott a deportálandó nők hüvelyi motozása ellen, ennek ellenére az ezt elrendelő csendőrparancsnok kérésének eleget téve bábaasszonyokat vezényeltetett ki a motozás végrehajtására.
A szekció végén Végső István (kutató, Clio Intézet) egy olyan témát tárt a közönség elé, ami nem annyira ismert a szélesebb közvélemény számára, annak ellenére, hogy a téma szintén szervesen kötődik a holokausztkutatáshoz. Egy vidéki zsidó tanács a célkeresztben – Dr. Práger József és társai ügye című előadásában a kiskunhalasi izraelita felekezet megpróbáltatásai (gettó felállítása), valamint a zsidó tanács tagjainak felelősségre vonása alapján világított rá arra a kérdésre, hogy mennyire vitatott mind a magyar, mind pedig a nemzetközi historiográfiában a magyarországi zsidó tanácsok kérdése. A szekciót követően az egyik hozzászólás révén kibontakozott egy érdekes vita arról, hogy a magyar közigazgatás 200.000 tagja közül hányan működtek közre a zsidók jogfosztásában és a deportálások előkészítésében, továbbá, hogy mennyiben tehetők felelőssé azok a hivatalnokok, akik az egyes önkormányzatok technikai vagy műszaki jellegű feladataiért (például árvízvédelem) feleltek.
Ennek kapcsán Urbancsok Zsolt mutatott rá arra, hogy 1944-ben a katonai behívások miatt elégtelen létszámmal működő közigazgatás számára olyan nagy feladatot jelentett a zsidó lakosság gettósítása, deportálása, vagyontárgyaik kezelése, hogy belevontak minden hivatali dolgozót, referatúrától függetlenül.
Az első nap utolsó, Módszertan, elmélet című szekciójának első előadója Csunderlik Péter (egyetemi adjunktus, ELTE BTK – tudományos munkatárs, Politikatörténeti Intézet) volt, aki Az 1919-es „zsidódiktatúra” érve a numerus clausus nemzetgyűlési vitájában címen tartotta meg előadását. Csunderlik a numerus clausus 1920. szeptemberi vitáján keresztül rámutatott arra, hogy ugyan a törvény nem tartalmazta a zsidó szót, a törvényhozási vita teljes egészében a zsidóknak a magyar nemzetgazdaságban, valamint az 1918–1919-es forradalomban betöltött – állítólagos – szerepéről, bűnbakképzésükről szólt.
Bolgár Dániel (egyetemi adjunktus, ELTE BTK) előadásában a zsidók és nem zsidók közti egyenlőtlenség „kitermelődésének” egy újfajta magyarázatát mutatta be, amit a zsidó siker (és kudarc) elbíráláselvű magyarázatának nevezett el. Bolgár szerint a különbséget nem csak a felek közti kulturális különbségek, hanem az erősebb fél felsőbbrendű képességeibe vetett rögeszmés hite kreálta. Azaz mind a zsidó, mind a többségi társadalom elfogadta azt az előfeltevést, hogy a zsidók a kapitalizmushoz köthető pénzügyi és kereskedelmi tevékenységben tehetségesek, míg az élet többi területén tehetségtelenek, és elsősorban ez alakította ki a zsidók foglalkozási szerkezetét. Kovács Tamás (egyetemi docens, NKE Rendészettudományi Kar), a nap utolsó felszólalója Változó idők, változó kutatási módok című előadásában általános képet adott a holokausztkutatás különböző korszakairól, a historiográfiai irányokról, valamint a kutatási téma megváltozott kérdésfeltevéseiről.
A konferencia első napi programját záró kerekasztal-beszélgetésen Gellért Ádám moderálásában Klacsmann Borbála, Végső István, Kovács Tamás és Fóris Ákos beszélgetett a holokausztkutatás irányairól. Az egyórás diskurzus során olyan kérdéseket érintettek a beszélgetőpartnerek, mint például a holokausztkutatás nemzetközi beágyazottsága, valamint a forrásanyag alapján felvázolható jövőbeli kutatási témák és irányok.
Az eszmecsere két legfontosabb következtetése az volt, hogy a magyar holokausztkutatásnak nincs (megfelelő) intézményi háttere, a további kutatásoknak pedig arra kell irányulnia, hogy szervenként, illetve területenként szisztematikusan feldolgozzák a zsidóüldözésre vonatkozó forrásokat.
A holokauszt gyökereitől a holokauszt emlékezetéig
A konferencia második napján Bödők Gergely vezetésével vette kezdetét az első szekció, amely a magyarországi antiszemitizmus két világháború közötti történetéhez nyújtott adalékokat. Először Fazekas Csaba (egyetemi docens, ME BTK) szólalt fel, aki A szélsőjobboldal kereszténység-értelmezése az 1920-as években című előadásában arra kereste a választ, hogy mit értettek az antiszemita pártok a „kereszténység” fogalma alatt. Ugyanis, miközben a „keresztény” a zsidó ellentétpárjaként teljesen bevetté vált az antiszemita közbeszédben, ennek tartalma nem volt tisztázva. Így egyfelől a zsidóságot nem elsősorban vallási, dogmatikai kérdésekben, hanem társadalmi, gazdasági és faji alapon kritizálták. Másfelől kérdéses volt, hogy milyen kapcsolata volt a különböző, önmagukat keresztényként meghatározó antiszemita csoportoknak az egyházakkal. Az előadó az Ébredő Magyarok Egyesülete, valamint Csernoch János esztergomi érsek konfliktusán keresztül mutatta be, hogy az antiszemiták akár a katolikus egyházzal szemben is védelmezték saját kereszténység-értelmezésüket.
Ezt követően Fejes Katalin (doktoranda, ELTE BTK) a divatszalonok világába kalauzolta el a résztvevőket. Kiszorítás és fennmaradás – A zsidó tulajdonban lévő pesti divatszalonok társadalmi kapcsolatai a Horthy-korszakban című előadásában azt vizsgálta, hogyan tudtak működni a zsidó tulajdonban lévő szalonok, milyen kapcsolat alakult ki a tulajdonosok és az elit nőtagjai között. Ennek keretében arra is rámutatott, hogy a zsidó kézben lévő szalonok hogyan kerültek kapcsolatba a filmgyártással, továbbá az újságírói szcénával, és általuk hogyan született meg a modern nő képe.
A szekció utolsó előadójaként Ivánfi Miklós (doktorandusz, egyetemi tanársegéd, ELTE BTK) „Protezsálom, de nem szívesen!” Földrajztudomány és antiszemitizmus a két világháború közötti Magyarországon című előadásában a századelő három meghatározó földrajztudósának (Lóczy Lajosnak, Cholnoky Jenőnek és Teleki Pálnak) az antiszemitizmusát vizsgálta. Széles eszmetörténeti kontextust és a tudósok egymás közti személyes kapcsolatait is feltáró előadásában Ivánfi rámutatott, hogy az antiszemita interpretációk már megjelentek a világháborús összeomlást megelőzően is; gyökerüket a Magyar Királyi Tudományegyetem 1900–1901-es diákmozgalmai, valamint az úgynevezett keresztmozgalom adta.
Rövid kávészünetet követően a Gellért Ádám elnökletével, Háború, atrocitások címmel összeülő következő szekció erőszaktörténeti szempontból, konkrét atrocitások és tömeggyilkosságok feltárásán keresztül foglalkozott a holokauszt kérdésével. Fóris Ákos (kutató, Clio Intézet – egyetemi tanársegéd, ELTE BTK) A megszállt ukrán területek zsidó lakossága és a Honvédség a Szovjetunió elleni háború első hónapjaiban címet viselő előadásában három lépésben vizsgálta a magyar haderő helyi zsidósággal kapcsolatos politikáját. Először azt vizsgálta meg, hogy a magyar katonai közigazgatás milyen parancsokat adott ki a zsidókkal kapcsolatos bánásmódról, másodszor a helyi ukrán milicisták és a magyar katonák egyéni erőszakcselekményeit vizsgálta, végül pedig arra mutatott rá, hogy milyen módon találkozott a magyar honvédség az ukrajnai német tömeggyilkosságokkal.
Második előadóként Pap Eliza (doktoranda, SZTE BTK) Klima József és társai bűnügye Újpesten. Fókuszban az Árpád út 77. rettegett nyilas pártszékháza címmel tartotta meg előadását. A doktoranda Újpest vonatkozásában vizsgálta meg a nyilas mozgalomban aktívan részt vevő Klima József és Eperjessy-Wittich Zoltán tevékenységét. Az előadó az Apolló mozi pincéjében és a Clarisseumban lezajló kínzásokat és vallatásokat levéltári források, visszaemlékezések, valamint a legújabb szakirodalom segítségével tárta a hallgatóság elé. Csapody Tamás (egyetemi docens, SE Magatartástudományi Intézet) A cservenkai exhumálások története című előadásában a legnagyobb magyarországi tömeggyilkosság, az 1944. október 7–8. éjszakai, körülbelül 800 munkaszolgálatos halálát követelő cservenkai tömeggyilkosság utóéletébe engedett betekintést. Részletesen áttekintette, hogy a világháborút követően hol és miképp tárták fel az áldozatok holttesteit.
Amint Csapody rámutatott, eddig legfeljebb a meggyilkoltak felének földi maradványait lelhették meg, ezért előadásának végén arra is javaslatot tett, hogy a tömeggyilkosság helyszínéül szolgáló téglagyár területének mely részein lenne érdemes további exhumálásokat végrehajtani.
Az ebédszünetet követően Végső István elnökletével kezdődött meg a harmadik, Zsidóvagyon címet viselő szekció. Győrfi Gergely (doktorandusz, PTE BTK) Az izraelita tulajdonban álló üzemek és üzletek zár alá helyezése Kaposváron a német megszállást követően című előadásában mikrotörténeti szinten vizsgálta a zsidóság kifosztását. Győrfi az előzmények felvázolásával kezdve mutatta be a somogyi megyeszékhelyen élő zsidók tulajdonának elkobzását a német megszállást követően.
Ezt követően Kosztyó Gyula (kutató, Clio Intézet – levéltáros, MNL Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Levéltára) „Mutassa meg, hová tette a pénzét!” Zsidók készpénzének elkobzása Kárpátalján 1944-ben című előadásában a kárpátaljai zsidóság vagyonelkobzásának részeként akkurátusan megvizsgálta a készpénzek beszolgáltatását és annak később rekonstruálható sorsát, mindezt budapesti és beregszászi levéltári források bevonásával. Szőke Richárd (történész-segédmuzeológus, Bihari Múzeum) A vidéki zsidóság és a sport kapcsolata: a Berettyóújfalui Sport Egylet két világháború közötti története címmel egy sportegyesület példáján keresztül mutatta be a zsidóság szerepét a helyi egyesületek világában, valamint az antiszemitizmus megjelenését a két világháború közötti sportéletben. Emellett betekintést engedett egyes zsidó labdarúgók karrierlehetőségeibe is.
A Sajtó és egyház néven futó következő, Bajcsi Ildikó által vezet szekcióban két előadó ismertette legújabb kutatási eredményeit. Elsőként Jakab Attila (kutató, Holokauszt Emlékközpont) tartotta meg előadását, amelyben rávilágított, hogy a két világháború között milyen nagy befolyása volt a sajtónak, amely hathatósan tudta befolyásolni a közhangulatot.
Elsősorban Darányi Kálmán miniszterelnök 1937. április 18-i szegedi beszédének jelentőségét emelte ki, amely általánosan tematizálta a „zsidókérdést” a magyar sajtóban. Emellett rámutatott arra, hogy a korabeli újságok folyamatosan tájékoztatták az olvasókat a zsidók elleni fellépések lépéseiről, a gettósításról, a deportálásról.
Ezután Róbert Péter (ny. egyetemi docens, Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem) tartotta meg előadását Holokauszt és a magyar sajtó címmel. Az előadó átfogó képet adott arról, hogy a magyarországi izraelita sajtó hogyan reagált az antiszemita intézkedésekre a zsidótörvények bevezetésétől egészen a deportálásokig.
A konferencia utolsó blokkjában, Olosz Levente elnökletével a holokauszt emlékezetére vonatkozó előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők. Az első felszólaló, Mezei Hanna (doktoranda, ELTE BTK) A zsinagógák szerepe a holokauszt emlékezetében – a rákoshegyi zsinagóga példája címmel osztotta meg legújabb kutatási eredményeit, doktori témájának egyik részletét tárva a közönség elé. Az előadó a zsinagógák szerepét mutatta be a holokausztot követően, és mikrotörténeti szinten a rákoshelyi zsinagóga utóéletét is ismertette, rámutatva, hogyan vált egy elhagyott zsinagóga az MTA Könyvtárának raktárából baptista imaházzá.
A második felszólaló, Venyercsán Dávid (doktorandusz, PTE BTK) A szükséges hiány – A zsidóság elfelejtésének traumatikus motívuma Fejes Endre Rozsdatemető című regényében című előadásában egy olyan irodalmi művet mutatott be, melyben – habár nem a vészkorszak időszaka a központi témája – megjelennek a zsidók elleni atrocitások is. Az előadó arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy a korábbi, általánosan elterjedt vélekedéssel ellentétben sem a Rákosi-, sem pedig a Kádár-korszakban nem voltak tabusítva a vészkorszak eseményei. A szekció utolsó előadó, Izsák-Somogyi Katalin (doktoranda, PPKE BTK) A magyar holokauszt az emlékezettörvények tükrében című előadásában azt vizsgálta, hogy a különböző, 1945 után – elsősorban az elmúlt években – született emlékezettörvényekben milyen módon jelent, illetve jelenik meg a holokauszt kérdése.
A kétnapos konferenciát Gellért Ádám társ-ügyvezető szavai zárták, aki az intézet további terveit is felvázolta. Összességében megállapítható, hogy a Clio Intézet 2022. évi konferenciája nem a holokausztkutatás témájának lezárását jelentette, hanem egy sokoldalú helyzetképet nyújtott a további kutatások előmozdításához.
Bauman Fruzsina
A konferencia hivatalos oldala a program- és absztraktfüzettel, valamint az előadásokról készült videófelvételekkel együtt elérhető a Clio Intézet oldalán, ide kattintva.
Ezt olvastad?
