„A történelmi regények missziója, hogy népszerűsítsék a történelmet…” – interjú Fábián Jankával

Fábián Janka (született: Mezei Johanna) angol-francia-történelem szakos tanár. 2009 óta évente legalább egy kötettel örvendezteti meg a romantikus történelmi regény iránt érdeklődő olvasóközönséget, egyesek egyenesen a műfaj magyar nagyasszonyaként tartják számon. Női főhőseinek életútját rendre a magyar (olykor egyetemes) történelem egy-egy viharos időszakának eseményei színezik. A Történelmiregény-írók Társaságának soraiban ő volt az első nő. Köteteinek bérelt helyük van a sikerlistákon. Igazi állatbarát, Budapest és Balatonfüred között ingázik. A neves írónőt többek között gyerekkoráról, az írónői kiteljesedéshez vezető útról, a történelmi regények missziójáról kérdeztük és arra is fény derült, hogy mi a baj a mai történelmi sorozatokkal, és miként zajlana egy Mária Teréziával töltött nap.

Fábián Janka 2020 nyarán egy az egri vár teraszán rendezett író-olvasó találkozón (Forrás: youtube.com)

Újkor.hu: Hogyan képzeljük el azt az őrbottyáni, kisnémedi miliőt, amiben felnőtt?

Fábián Janka: Őrbottyánban laktunk és ott is jártam iskolába. Akkoriban nagyközség volt, mára város. Kisnémedi pedig egy kis falu. Ott azért szerettünk lenni, mert az egész nyarat mezítláb tölthettük a patakparton meg a falu szélén. Idilli gyerekkor volt. Nem volt még mobiltelefon, eltűntünk reggel, nem tudta senki, hogy hol vagyunk, de nem is aggódott senki. A nagymamám mindig azt mondta, hogy majd előkerülnek, ha megéheznek, és tényleg így volt.

Az a közeg és a kisnémedi Gosztonyi kúria környéke is hatással volt arra világra, ami a regényeiben jelenik meg?

Igen, érdekelt minket. A nagyszülők ismerték még az uraságokat. Volt egy varázsa, de én az 1980-as években töltöttem ott gyerekként a nyarakat, és nagyon lepusztult állapotban voltak a kastélyépületek. Az Urak Kertje, egy park, kisebb erdő a kastély mögött számunkra igazi vadregényes tájnak tűnt. Gyerekként végtelen dzsungelnek láttuk. Megragadta a fantáziámat kislányként az egész miliő, de helyszínként még nem szerepeltettem Némedit egyik regényemben sem.

A szülei mivel foglalkoztak? Ők is értelmiségi pályát választottak?

Átmenetinek nevezném a helyzetüket, ugyanis ők már a rendszerváltás környékén képezték tovább magukat. Nem értelmiségi szakmájuk volt. Anyukám boltvezető volt, apukám sok mindent csinált, de leginkább autószerelő volt. Igazi túlélők voltak! Arra mindig szívesen emlékszem vissza, hogy rengeteg könyv volt nálunk. A könyvespolcunk nem különbözött egy echte értelmiségi családétól. Amióta tudok, azóta egyfolytában olvasok. Ajándékba is mindig könyveket kaptunk. Komoly, értelmes könyveket, amikből gazdagodni lehetett.

Fábián Janka (Forrás: libri.hu)

Írói nevét nagymamájától (Fábián Johanna/Janka) vette. Az ő alakja mennyiben volt hatással Önre? Miként emlékszik rá?

Neki nagyon sokat köszönhetek, nem véletlen, hogy írói nevemet is tőle vettem. Neki szerettem volna ezzel emléket állítani. Nagyon sokat tanultam és örököltem tőle. Hiszek benne, hogy a génjeinkben is átadódnak dolgok, nem csak tanulás útján teszünk szert rájuk. Odafigyeltem rá, tudatosan próbáltam utánozni egészen kislány korom óta. Egyszerű falusi néni volt, nem volt különösebben iskolázott, de szeretett olvasni, a világra nyitott, kíváncsi ember volt. A maga módján követte a világ dolgait. Született tehetsége volt a meséléshez. Bár volt tévénk és ülhettünk volna előtte is, de mi a mamát ültük körbe és hallgattuk. Nem klasszikus meséket mondott el, hanem egyrészt régi dolgokról mesélt, nem a rosszakról, bár átélték a háborút, hanem jópofa családi sztorikat. Mivel nagyon vallásos volt, ezért sokszor a szentek életéből, Mária-csodákból mondott részleteket. Olykor az előző este hallott történetet kértük újra, mert tudtuk, hogy másként fogja mesélni. Rettenetesen beleélte magát, felkacagott, cifrázta, kibővítette, beletett csavarokat, eszméletlen fantáziája volt. Az ember maga előtt látta az egész történetet. Belőlem ez hiányzik, szóban nem tudok így mesélni, megmaradt írásban az önkifejezés, de az biztos, hogy a történetmesélési hajlamot és a fantáziámat nem kis részben tőle örököltem.

A vidéki idillhez képest mennyire okozott nagy változást a család életében a Budapestre költözés?

Nagy változás volt. 14 éves voltam akkor. Egészen más környezetbe, kollégiumba kerültem. Egy katolikus gimnáziumban, a Patrona Hungariae-ban végeztem. Nekem a teljes elszakadást jelentette, mert a család csak kicsivel később költözött a fővárosba. Nem volt egyszerű időszak, de nagyon sokat tanultam és erősödtem azok alatt az évek alatt. Pest megyéből többször látogattuk meg az itt élő nagypapámat, tehát nem volt teljesen idegen a közeg, hamar megszerettem. Érettségi után már nem volt kérdés, hogy itt maradunk.

Hamar megmutatkozott Önnél is a mesélés szeretete. 10 éves volt, amikor először jelent meg meséje a Váci Naplóban. Miért nem magyar szakra ment? Miért a történelem szakot választotta?

Érettségi után rögtön felvételiztem magyar-történelem szakra az ELTE-re, de nem sikerült. Egy év előkészítő után a következő évben is megpróbáltam, de 1–1 ponttal lemaradtam. Tudni kell ehhez, hogy én Ratkó–unoka vagyok, mi vagyunk az utolsó nemzedék, akik még sokan vagyunk. Nagyon nehéz volt egyetemre bejutni. Napokig sírtam, de az volt a szerencsém, az mentette meg a lelkemet, hogy adódott egy lehetőség, ki tudtam utazni Angliába, ahol gyerekfelügyelőként tudtam elhelyezkedni. Közben levelet kaptam az újonnan induló Miskolci Egyetemről, hogy oda felvettek. Addigra már eldöntöttem, hogy szeretnék kimenni Angliába, ezért egy évet halasztottam. Megnyugtató volt azzal a tudattal elindulni, hogy van egy hely, ahova majd visszatérhetek.

Janka és Mangó 2017-ben egy író–olvasó találkozón (Forrás: Fábián Janka Facebook-oldala)

Voltak az oktatás bármelyik szintjén olyan tanáregyéniségek, akik nagy hatással voltak Önre, és a történelem iránti szeretetet plántálták Önbe?

Nagy szerencsém volt, mert mindig nagyon jó töri tanáraim voltak az általános iskolában és a gimnáziumban is. Ágota néni, a történelemtanárom nagyon szigorú volt, de jó órákat tartott, az ő óráit élveztem az egyik legjobban. Órán nem a tankönyvből tanított, azt mondta, hogy ő majd elmondja, hogy is volt valójában, de a felvételi feladatsorokat már az alapján töltöttük ki. Jól felkészített, nem azért nem sikerült a felvételim, de akkor tényleg őrületes ponthatárok voltak.

Miről írta a diplomamunkáját?

Egy nagyon érdekes témáról írtam, a mccarthyzmusról. Az ötvenes évek mindig is érdekeltek, magyar és egyetemes vonatkozásban egyaránt. Legutóbbi könyveim, A könyvárus lány és a Julie könyvkuckója is kapcsolódnak ehhez a korszakhoz. Mindig olyan témát választottam, amivel korábban nem nagyon foglalkozott senki. Pár évvel később elvégeztem a francia szakot is az ELTE-n. Ott a louisianai franciákról írtam. Történetükről, nyelvükről, hogy mennyiben különbözik a standard franciától, és mennyire hatott rá az amerikai angol. Alig találtam témavezetőt, aki ezzel tudott, vagy szeretett volna foglalkozni.

Doktori tanulmányokat nem fontolgatott?

Nem, minél előbb szerettem volna tanítani. Kislány koromtól szerettem volna tanár lenni. Egy időben régész is akartam lenni azzal az ambícióval, hogy Gárdonyi Géza Láthatatlan ember című könyve nyomán én szeretném megtalálni Attila sírját. Miután megjelent a mesém a Váci Naplóban, akkor egy darabig író is szívesen lettem volna, de a felnőttek általában megmosolyogtak. Ennek hatására úgy gondoltam, hogy ez valami kevésbé tisztességes foglalkozás lehet, valami obskúrus dolog. Amikor a testvéremmel és a barátnőimmel iskolásat játszottunk, természetes volt, hogy én vagyok a tanár.

Milyen volt az az egy év, amikor történelmet tanított? Hol történt ez?

Pilisvörösvárott tanítottam a német nemzetiségi gimnáziumban. Angolt tanítottam főleg, mert Miskolcon azt is elvégeztem. Egyetlen osztályom volt, amelyikben történelmet tanítottam, de nagyon szerettem. Egy év viszont után átnyergeltem a szabadúszó nyelvtanári működésre.

Mikor a gazdasági válság nyomán kevesebb munkája és több szabadideje lett, elhatározta, hogy megvalósítja régi álmát és regényírásba kezdett. Kinek a bátorítására vitte el kéziratát kiadókhoz?

Kezdetben azt sem mertem bevallani, hogy írok. Mikor néhány fejezet elkészült, előrukkoltam, először az anyukámnak és a barátnőimnek. Ők mondogatták, hogy nekik tetszik. Minél közelebb áll az emberhez valaki, annál könnyebben megmondja, hogy nem tetszik, de erre csak később jöttem rá. Kezdetben azt hittem, hogy elfogultak és nem akarnak megbántani. Egyszer a barátnőim szülinapomra az egyik kéziratomat beköttették, ez volt az első nyomtatott „könyvem”, nevezhetjük ős Fábián Janka kötetnek, máig ott van a polcomon. Ők is biztattak, így összeszedtem a bátorságomat és elkezdtem kilincselni kiadóknál.


Az első kötet 2009-ből, a Hungarovox gondozásában (Forrás: libri.hu)

Mi volt az a pillanat, amikor elhitte, hogy sikerült megvalósítani az álmait és írónő vált Önből?

Nagy mérföldkő, amikor az ember az első könyvét a kezébe veheti. Amikor a Hungarovoxnál megjelent az Emma szerelme, az már nagy lépésnek tűnt, holott csak pár száz példányban jelent meg. A következő ilyen nagy pillanat az volt, amikor 2011-ben az Ulpius-házhoz kerültem át. Akkor még tanítottam, szó sem volt arról, hogy az írásból éljek. Egyik nap mentem tanítani, felszálltam a metróra, és ott volt a könyvem plakátja. Persze senki nem tudta, hogy az az én könyvem, mivel külön kérésemre az arcképem sem szerepelt a plakáton, mégis különös érzés volt.
Az első író-olvasó találkozó is nagy élmény volt. Emlékszem, Enyingen tartották. Nagyon készültem rá, jegyzeteket készítettem, olyan előadást tartottam, mintha az egyetemen lettem volna. Mára kikupálódtam, tudom, hogy ez más műfaj, de nagyon szeretek ezekre a találkozókra járni. Talán hamarosan újra lehet ilyeneket tartani.

Mindig több hónapos kutatómunkát szán arra, hogy az egyes regények hátteréül szolgáló korszakot tanulmányozza. Mik az elmélyülés fokozatai? Milyen arányban szerepelnek a források között elsődleges források, szakirodalmi források és tudományos ismeretterjesztő munkák?

Függ attól, hogy milyen korral foglalkozik az ember. Történelem szakot végeztem, ezért jó néhány forrás és feldolgozás megtalálható a polcomon. Ezekkel kezdem, egy globális képet szeretnék kapni az adott korszakról. Egészen más dolgokat gyűjtök ki egy regényhez, mint egy szemináriumi dolgozathoz, holott ugyanazokat a forrásokat, munkákat használom. Például az életmódtörténet mindennél nagyobb szerepet játszik. Az emberek hétköznapi életének részleteiről gyűjtök információkat. A kulturális életről, hogy milyen zenéket hallgattak, milyen darabokat játszottak a színházak, milyen volt a korabeli divat és beszédmód. Fontos, hogy az ember minél jobban igyekezzen elkerülni az anakronizmusokat, és nem vagyok túl nagy híve a régi nyelvezet rekonstruálásának sem. Nem igazán lehet ezt hitelesen művelni, és az olvasást is megakasztja, néha fárasztó. Vannak, akik ezt ügyesen csinálják, de legtöbbször kissé izzadságszagú.


Az Emma trilógia az Ulpius-ház-féle köntösben (Forrás: ismerdmegmagyarországot.hu)

Közgyűjteményekbe szokott járni kutatni?

Egyre kevésbé, mert az interneten annyi minden fenn van. Az Arcanumra például rengeteg anyagot feltöltöttek, egyre több elsődleges forrást is. Temérdek forrás elérhető ingyenes oldalakon, de szívesen ki is fizetem a hozzáférést. Nem tudományos igényű történelmi munkákat szeretnék írni, ezért általában nincs szükségem olyan mélységű kutatásokra, hogy levéltárakba járjak, de könyvtárba szívesen megyek. A történelmi regényírók és a történészek közötti munkamegosztást úgy látom, hogy ők jól kikutatnak, megírnak mindent, a regényíró pedig örül ennek, és felhasználja. Mindig hálás szívvel gondolok erre.

Mennyire szokták kritikai megjegyzésekben számonkérni a hitelességet?

Nem nagyon, de nem is szoktam magamról állítani, hogy hiteles vagyok. Könnyű belekötni, ezért én arra törekszem, hogy inkább hihetőek legyenek a történeteim. Egy regény esetében szerintem ez a lényeg. Az ember nyilván törekszik a hitelességre, de a történelem nem egzakt tudomány, a történészek is vitatkoznak egymással, és mindig kerülnek elő új források, születnek új eredmények. Igyekszem ezeket felhasználni, amennyire szükséges, de egy-egy vitás kérdést nem tisztem eldönteni.

Miben látja a történelmi regények fontosságát, jelentőségét?

A történelmi regények missziója, hogy népszerűsítsék a történelmet és ez nagyon szép feladat, amit igazi alázattal kell művelni. Nagyon büszke vagyok arra, hogy történelemtanárok nem egyszer jönnek oda író-olvasó találkozón és elmesélik, hogy a regényeimet odaadják a diákoknak, hogy kiegészítsék a tananyagot, megszerettessék az adott korszakot. Nem biztos, hogy a könyveimből újdonságot tanulnak, de ha találkoznak egy történelmi eseménnyel vagy személlyel, aki megtetszik, lehet, hogy később utánanéznek máshol is. A történészekkel így kiegészítjük egymást, remélem, hogy ők is így gondolják.

Ebben látja az okát, hogy a 21. századi magyar olvasóközönség körében reneszánszát éli a történelmi regény olvasása?

A magyar olvasók körében mindig is népszerűek voltak a történelmi regények. Most valóban van egy reneszánsza, de maga a történelmi regényírás is reneszánszát éli. Volt egy periódus, amikor nem nagyon készültek ilyenek. Volt a klasszikus korszak: Gárdonyi, Passuth, Herczeg Ferenc, Kodolányi és folytathatnánk a sort. Aztán a szocializmus idején mostohagyereknek számított a történelmi regény. A rendszerváltás után elkezdték újra kiadni ezeket a klasszikusokat, azokat is, akiket esetleg az előző rendszerben nem lehetett, vagy csak megvágott változatban. Pár éve, évtizede kezdtek új, kortárs történelmi regények születni. Most már szinte rohamtempóban készülnek a regények, és magam már olvasóként sem tudom sajnos tartani az iramot, válogatni kell. Sajnos néha úgy látom, kezd kicsit felhígulni is a műfaj, egyre több minden belefér. Rengetegen foglalkozunk már ezzel, de ez nem baj, mert így mindenki megtalálhatja azt a kort és stílust, amit ő kedvel.

A Történelmiregény-írók Társasága 2020. évi közgyűlésén készült csoportkép
(Forrás: Történelmiregény-írók Társasága facebook oldala)

A Történelmiregény-írók Társaságában 2014-ben Ön volt az egyetlen női tag. Az online aktuálisan elérhető 28 fős taglistában már 9 hölgy neve szerepel. Konkurenciát jelentenek egymásnak?

Szerintem nem, attól nem fognak kevesebb Fábián Jankát olvasni, mert vannak más írók is. Meggyőződésem, hogy ebből szempontból inkább ráerősítünk egymásra. Nem elvesszük egymás elől az olvasókat, hanem újabbakat hozunk.

Saját olvasmányélményei, különös tekintettel a külföldi szerzőkre, milyen hatással vannak az alkotói folyamatra?

Sokat tanulok tőlük. A magyaroktól is, de őket nem szoktam név szerint említeni, mert nem szeretnék kihagyni senkit. Bátran válogassanak közülük, én is ezt szoktam tenni. A külföldiek között vannak sokan, akik jól ismertek itthon is, régóta ontják magukból a könyveket: Ken Follett, Philippa Gregory, Alison Weir.  Juliette Benzoni franciául írt jobbnál jobb regényeket. Az eddig említetteket igyekszem eredeti nyelven olvasni. Sienkiewicztől a Quo vadis?-t még kislány koromban olvastam, ami szintén meghatározó élmény volt. Victor Hugo és Walter Scott regényeit is szerettem. Ha az ember íróként olvas, akkor igyekszik ellesni dolgokat a „kollégáktól”. Nem arról van szó, hogy plagizálni vagy utánozni szeretne, hiszen az a jó, ha az embernek van saját stílusa, hangja, de a műhelytitkok elleshetők.

Egy 2020. évi dedikáláson (Forrás: Fábián Janka Facebook-oldala)

Ha Mária Teréziával tölthetne egy napot, milyen programot választana?

Imádott szánnal végigcsilingelni Bécsen, és ilyenkor szívesen tartanék vele. Akkor mindenkit el is zavartak az utcáról, nem lehetett az uralkodónő előtt forgalmi dugó. A schönbrunni kastélyban is eltöltenék vele egy napot. Teázgatnánk, sétálgatnánk a kertben. Csak ülnék, hallgatnám, ahogy az ügyeket intézi, nagyon sokat tanulnék abból is. Bele nem szólnék semmibe, mivel ismerjük a „lepkeszárny” effektust – ebbe most nem megyek bele, de az a lényeg, hogy ha a múltban akár csak egy apróságot megváltoztatnánk, mostanra talán az egész világunk felfordulna tőle. Jobb is, hogy ez lehetetlen!

Ha holnap felkeresné egy filmstúdió, hogy rábökhet bármelyik regényére és ők megfilmesítik, melyiket választaná?

Attól függ, hogy egyestés filmet szeretnének vagy sorozatot csinálni. Ha sorozatot, akkor az Emma-trilógia jó lenne, de a szívem mélyén még szívesebben látnám a boszorkányos könyveket sorozatként. Könnyebb is lenne őket megvalósítani, mert kevesebb helyszínen játszódnak. Pár éve láttam Mária Teréziáról egy minisorozatot és az volt a benyomásom, hogy az én könyveimből érdekesebb filmet lehetne csinálni, hiszen azokban egy hétköznapi szereplő, egy javasasszony párhuzamos nézőpontja is megjelenik. Ha egyestés film készülne, akkor talán az Adél és Alízt, vagy a Rozmaringot választanám.

Mi volt az utolsó történelmi film, amit látott és tetszett?

Történészként történelmi filmet nézni nem könnyű. Az ember rögtön kiszúrja, ha valami nem stimmel. Mostanában szokás az aktuális trendeket, felfogásokat visszavetíteni a múltba, ezáltal azt nagymértékben megváltoztatni. Például színesbőrűeket szerepeltetnek olyan esetekben, ami nyilvánvaló képtelenség. Készül egy film, amiben Boleyn Annát egy színesbőrű színésznő fogja játszani, aki valóban nagyon szép, de én biztosan nem fogom megnézni. Anna fehér nő volt, és nem is a szépségével hódított. A Philippa Gregory regényei nyomán készült Fehér királyné és Fehér hercegnő sorozatokat megnéztem pár hónapja, azok tetszettek, bár ott is voltak furcsaságok. Várom, hogy magyar történelmi sorozatok legyenek végre, és ne régi Várkonyi-féle filmeket kelljen újra és újra nézni.

Janka könyvkuckója, ahol a videók készülnek (Forrás: Fábián Janka Facebook-oldala)

2020 őszén Janka könyvkuckója címmel Youtube-csatornát indított, amelyen többek között az új regények kulisszatitkaiba avatja be az olvasókat. Milyenek a visszajelzések?

Kicsit döcögősen indult. Az olvasóim leginkább nem a Youtube-néző korosztályból kerülnek ki, de egyre többen látogatják. Mindez azonban nem helyettesíti a személyes találkozót. Nem jó egy kamerába beszélni, amikor nincs közvetlen visszajelzés, interakció. Előnye, hogy több emberhez eljuthat, és egy-egy témáról alkalmanként többet tudok beszélni. A találkozók alkalmával általában ugyanazok a kérdések merülnek fel. Legutóbb például arról beszélhettem, hogy a könyvek, a hangoskönyvek és az e-könyvek milyen szerepet játszottak az életemben.

A nyárra várt kisregény borítója (Forrás: Fábián Janka Facebook-oldala)

Egy olyan regény készül, amelynek főhőse az 1810-es években kislány. Mi motiválta a korszakválasztást?

Az Anna bál már egy régi „becsípődésem”, írtam már róla az Emma-trilógiában, ahol lényeges szerepet játszott. Most a legelső, 1825-ös Anna bálra fogok fókuszálni. A 200. évforduló aktuálissá is teszi a témát. Ez a kötet karácsony előttre várható. Ezen kívül nyárra elkészül egy kisregény is, az 1831-es kolerajárvány idejéből. A címe: Cholera-napló.

Árvai Tünde

Ezt olvastad?

Domaniczky Endre jogtörténész, volt ausztráliai magyar konzul jelenleg a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet vezető kutatójaként dolgozik. Első önálló kötete A