folyóirat
A hadtörténetírás új útjai – az MTA PAB Hadtörténeti Munkabizottságának közleményei
Dél-Dunántúli Hadtörténetírás. Az MTA PAB Hadtörténeti Munkabizottságának Közleményei címmel látott napvilágot idén nyáron az MTA Pécsi Területi Bizottságának II. Filozófia-, Történettudomány- és Néprajztudományok Szakbizottságán belül létrehozott Hadtörténeti Munkabizottság első önálló
1521 – Egy ellentmondásos esztendő
Az emberi elme alapvető igénye a rendszerezés iránti vágy. Ez megmutatkozik a történelemfelfogásunkban is: a különböző események látszólag kusza halmazából kiemelünk fontos(nak vélt) történéseket, s ezekhez viszonyítva határozzuk meg a
Közelmúltunk történetei az oktatás szolgálatában – az Emlékeztető folyóirat legújabb száma
Összevont számmal, jórészt az elbeszélt történelem témaköreit vizsgáló dolgozatokkal jelent meg az Emlékpont tudományos folyóirata, az Emlékeztető. Az ötödik évfolyamánál tartó lap legújabb száma száz oldalon féltucatnyi tanulmányt és nyolc
A nemzeti identitás evolúciója Kelet- és Délkelet-Ázsiában
A Kelet- és Délkelet-Ázsia történelmi viszonyai iránt érdeklődő olvasóközönség rendkívül érdekes tanulmány-gyűjteménnyel találkozhat, ha kézbe veszi a Világtörténet folyóirat 2020/4. számát. A Vámos Péter sinológus-történész által szerkesztett lapszámban öt tanulmány
A Múltunk publikációs felhívásai történész és társadalomtudományos kutatók számára
A Múltunk, a 19. és 20. század történetével foglalkozó folyóirat történész és társadalomtudományos kutatók történeti vonatkozású, új kutatási eredményeket bemutató tanulmányait várja az alábbi két témakörben: 1. Magyarország és Európa –
Levéltári források a 20. század történetéhez – ArchívNet
Lapozó rovatunk indulásakor célul tűztük ki, hogy nem teszünk különbséget a nyomtatott és az online folyóiratok között, hiszen a történelem megismeréséhez mindkét forma hozzásegíti társadalmunkat. Ezúttal együttműködő partnerünk, a Magyar
Az Észak kezdete a Három Hollóban
2018. március 3-án került az olvasók kezébe az Észak című skandináv kulturális folyóirat. A Skandináv Ház által szervezett, nagy érdeklődésre számot tartó Think: Nordic konferencia zárásaként került sor a lap
„Ameddig az olvasóknak tetszik a BBC History, csinálni fogjuk” – interjú Papp Gáborral
Hogyan indult a BBC History magyar változata? Miért fontos az ismeretterjesztés? Van-e lényeges különbség az angolszász és a magyar történetírás között? A BBC History főszerkesztőjével, Papp Gáborral az Újkor.hu főszerkesztője,
Bemutatkoznak az Akadémiai Könyvtár repozitóriumai
Rovatunk legutóbbi cikkében három folyóirat legújabb számait szemléztük, és megvizsgáltuk hol, s hogyan érhetőek el azok online. Ehhez kapcsolódik mai cikkünk, mely kinyitja a digitális könyvtárak egyik kincsestárát. Idegenvezetőnk Holl
Szerkesztői előszó a Lapozó rovat indulásához
Mit is várhatunk az Újkor.hu megújhodását követően létrejött Lapozó rovattól? Mai cikkünkben a rovat célkitűzéseit foglaljuk össze. Kép forrása: Linkedin.com “Ha távolabbra láttam másoknál, azt azért tehettem, mert óriások vállán